csalódás | Önmegvalósítás.hu

csalódás

2017. jún. 18. 18:00
2017. jún. 18. 20:30
Kezdődik: 2017. jún. 18. vasárnap 18:00
Budapest, előadás, Huszti Sándor

Negatív érzések nap mint nap keletkeznek benned, melyek elszomorítanak, félőssé, görcsössé tesznek.
Először csak szenvedsz és vergődsz tőlük, aztán megpróbálod kiverni a fejedből, elfelejteni mindet.
Próbálod eltitkolni, egymás után kapkodod be a LESZAROM tablettákat, igyekszel POZITÍV maradni,
...de idővel be kell látnod, hogy bizony egyik sem segített!

Ami fáj az fáj

Még akkor is, ha nem figyelsz rá és próbálod megkeresni a dolgok jó oldalát!
A fájdalom mardossa a lelkedet és Te érzed, hogy a megbocsájtásod is csak egy felszínes jópofizás.
Igazából haragszol, sőt, nagyon dühös vagy ott belül!

Mi a helyzet az elvesztéssel?

Hiába mondják, hogy engedd el, felejtsd el, keress új kapcsolatot ...akkor is HIÁNYZIK - méghozzá iszonyúan!
Nem tudsz túllépni rajta, mert bele vagy ragadva, ragaszkodsz hozzá!
Játszhatod a felszínen, hogy túlléptél rajta, de a lelked ezer szállal kötődik még hozzá, így képtelen vagy elengedni!

Rengeteg fájdalmunk, veszteségünk és félelmünk még gyermekkorban keletkezett:

Ha nem kaptál elég szeretetet

... figyelmet, törődést, biztonságot és ezek hiánya még a mai napig is ott tátong benned, akkor:

  • ezért vagy kapcsolatfüggő,
  • ezért akarsz megfelelni mindenkinek,
  • ezért vagy maximalista és munkamániás,
  • ezért nem hiszed el, hogy megérdemled, hogy kellesz és fontos vagy!
  • ezért akarsz bizonyítani annyira ... valakinek a múltadból!

Ha sokat bántottak

... megaláztak, elnyomtak, akkor ma felnőttként hiába vagy nagyszerű, belül mélyen még mindig rettegsz és kicsinek, sebezhetőnek érzed magad.

  • Nem tudsz őszintén bízni a másikban, kinyílni egy kapcsolatban.
  • Nem hiszed el, hogy lehetsz egyenlő, mert csak az alárendelt pozíciót ismered.
  • Újra meg újra bevonzol elnyomó személyiségeket, akik megaláznak
  • vagy éppen Te vagy az, aki másokat elnyom és kihasznál ...de kinek jó ez?

Mi a megoldás ezekre a problémákra?

Hogyan lehet elengedni a múltat és feloldani a jelen fájdalmait?

Az előadáson egy olyan módszerről lesz szó, amellyel

Helyszín:

Soter Ezoterikus klub és Teaház
Dessewffy u. 53.
Budapest 1066
2017. júl. 04. 19:15
2017. júl. 04. 21:00
Kezdődik: 2017. júl. 04. kedd 19:15
Keszthely, előadás, Huszti Sándor

Gyermekkorod és fiatal korod is tele van olyan lelki sérülésekkel, fájdalmakkal, csalódásokkal, amelyek azóta is kínoznak, hiába nem akarsz emlékezni rájuk. Elfogadás és szeretet hiány, állandó kritizálás és megaláztatás, fizikai és lelki bántalmazás, érzelmi manipuláció, fenyegetettség, biztonság hiány és még sorolhatjuk azokat a sérüléseket, amelyek maradandó nyomot hagytak a személyiségedben.
Azonban hiába múlik az idő, ezek a sebek még felnőtt korodban is kifejtik a romboló hatásukat:

Helyszín:

Harmónia Háza Jóga- és Egészségközpont
Petőfi u. 19. Bejárat a Lovassy u. felől
Keszthely
2017. ápr. 22. 18:30
2017. ápr. 22. 20:30
Kezdődik: 2017. ápr. 22. szombat 18:30
Budapest, előadás, Huszti Sándor

A szerelemmel sokan, sokféleképpen vagyunk.
Vannak, akik nem hisznek benne, mert még nem tapasztalták. Olykor éreznek vonzódást, szeretetet, de azt a mindent elárasztó érzést még nem volt szerencséjük megtapasztalni. Vajon miért nem? Mert nem futottak még össze az Igazival Tényleg csak a szerencsén múlik, hogy ki érez szerelmet és ki nem?

Mások éreztek már szerelmet, de köszönik szépen, nem kérnek belőle! Mert a szerelem kezdetben édes, belopja magát a szívedbe, aztán amikor kiderül, hogy egyoldalú, viszonzatlan, megbántódsz vagy kiábrándulsz a Nagy Ő-ből, akkor bizony olyan mélyen fáj, mint amilyen mélyre beengedted.

Amíg viszont él és lángol Benned, addig az élet egyik legnagyobb érzése!

Helyszín:

Soter Ezoterikus klub és Teaház
Dessewffy u. 53.
Budapest 1066
2014. dec. 01. 18:00
2014. dec. 01. 20:30
Kezdődik: 2014. dec. 01. hétfő 18:00
Budapest, előadás, Huszti Sándor

Nem éppen karácsonyi téma, de talán segít az Ünnepek előtt, hogy eljuss a megbocsájtásig, ha megérted, mire is tanít a kritika, miért vonzod be a piszkálódást?!
Sokan félnek attól, ha megkritizálják Őket, mert fáj nekik belátni, ha hibáznak, tévednek. Mások bántásnak veszik, még a legjobb szándékú visszajelzést is, nem csoda, hogy oly gyakran szúrka-piszkálják őket.
Azonban ha változtatsz a nézőpontodon, akkor egy óriási lehetőség nyílik meg számodra, hogy a kritikákból épülj, tudtosodj, még azokból is, amelyek valóban bántásból, piszkálódásból születtek.

Mert minden kritikában van némi igazság, minden bántást okkal vonzunk be, csak meg kell érteni ezen mélyebb okokat és máris a hasznunkra válik!

Helyszín:

Soter Ezoterikus klub és Teaház
Dessewffy u. 53.
Budapest 1066
2014. jún. 02. 18:00
2014. jún. 02. 20:30
Kezdődik: 2014. jún. 02. hétfő 18:00
Keszthely, előadás, Huszti Sándor

Gyerekkorunk, ifjú korunk, sőt az egész múltunk tele van olyan lelki sérülésekkel, fájdalmakkal, csalódásokkal, amelyek azóta is kínoznak, hiába nem akarunk rájuk emlékezni! Láthatóan az idő nem gyógyítja be a lelki sebeket, erre csak Te vagy képes tudatossággal!
Ha nem akarod tovább hurcolni a fájdalmat, traumát, akkor itt az idő, hogy szembenézz vele és felismerd, mindegyik trauma egy élet tanítást rejt, amely téged szolgál, ha tanulsz belőle!

Helyszín:

Harmónia Háza Jóga- és Egészségközpont
Petőfi u. 19. Bejárat a Lovassy u. felől
Keszthely
2014. jún. 03. 17:00
2014. jún. 03. 20:00
Kezdődik: 2014. jún. 03. kedd 17:00
Hévíz, előadás, Huszti Sándor

Gyerekkorunkból és iskolás korunkból is őrzünk olyan lelki sérüléseket, fájdalmakat, csalódásokat, amelyek azóta is kínoznak, akár a bőr alá  fúródott és betokosodott szálka. Ezeket a szálkákkat egyszer ki kell húzni, különben tovább mérgezik lelkünket, hiába nem akarunk rájuk emlékezni!

Az emlékeket megszépíteni nem tudjuk, ami történt, az megtörtént.
Azonban az érzelmeket, mint fájdalmat, haragot, sértettséget és csalódást fel lehet dolgozni, sőt még tanulhatunk is belőlük! Az így feldolgozott emlékek a helyükre kerülnek lelkünkben és örök tanulságként szolgálnak, hogy még egyszer abba a hibába ne essünk bele!

Az előadáson ennek módszeréről fogok beszélni, majd azt rögtön ki is próbáljuk egy vezetett meditációban.

Helyszín:

Harmónia Ház Hévíz
Veres Péter u. 36.
Hévíz
2014. márc. 24. 17:30
2014. márc. 24. 20:00
Kezdődik: 2014. márc. 24. hétfő 17:30
Zalaegerszeg, előadás, Huszti Sándor

Gyerekkorunk, ifjú korunk, sőt az egész múltunk tele van olyan lelki sérülésekkel, fájdalmakkal, csalódásokkal, amelyek azóta is kínoznak, hiába nem akarunk rájuk emlékezni! Láthatóan az idő nem gyógyítja be a lelki sebeket, erre csak Te vagy képes tudatossággal!
Ha nem akarod tovább hurcolni a fájdalmat, traumát, akkor itt az idő, hogy szembenézz vele és felismerd, mindegyik trauma egy élet tanítást rejt, amely téged szolgál, ha tanulsz belőle!

Az emlékeket megszépíteni nem tudjuk, ami történt, az megtörtént.
Azonban az érzelmeket, mint fájdalmat, haragot, sértettséget és csalódást fel lehet dolgozni, sőt még tanulhatunk is belőlük! Az így feldolgozott emlékek a helyükre kerülnek lelkünkben és örök tanulságként szolgálnak, hogy még egyszer ugyanabba a hibába ne essünk bele!

Az előadáson ennek módszeréről fogok beszélni, majd azt rögtön ki is próbáljuk egy vezetett meditációban.

Helyszín:

Zalaterv épülete
Kosztolányi u. 12-14. I. emelet
Zalaegerszeg
2014. febr. 17. 18:00
2014. febr. 17. 20:30
Kezdődik: 2014. febr. 17. hétfő 18:00
Budapest, előadás, Huszti Sándor

Gyerekkorunkból és iskolás korunkból is őrzünk olyan lelki sérüléseket, fájdalmakat, csalódásokat, amelyek azóta is kínoznak, akár a bőr alá  fúródott és betokosodott szálka. Ezeket a szálkákkat egyszer ki kell húzni, különben tovább mérgezik lelkünket, hiába nem akarunk rájuk emlékezni!

Az emlékeket megszépíteni nem tudjuk, ami történt, az megtörtént.
Azonban az érzelmeket, mint fájdalmat, haragot, sértettséget és csalódást fel lehet dolgozni, sőt még tanulhatunk is belőlük! Az így feldolgozott emlékek a helyükre kerülnek lelkünkben és örök tanulságként szolgálnak, hogy még egyszer abba a hibába ne essünk bele!

Az előadáson ennek módszeréről fogok beszélni, majd azt rögtön ki is próbáljuk egy vezetett meditációban.

Helyszín:

Soter Ezoterikus klub és Teaház
Dessewffy u. 53.
Budapest
2013. nov. 17. 18:00
2013. nov. 17. 20:30
Kezdődik: 2013. nov. 17. vasárnap 18:00
Sopron, előadás, Huszti Sándor

Gyerekkorunkból és iskolás korunkból is őrzünk olyan lelki sérüléseket, fájdalmakat, csalódásokat, amelyek azóta is kínoznak, akár a bőr alá  fúródott és betokosodott szálka. Ezeket a szálkákkat egyszer ki kell húzni, különben tovább mérgezik lelkünket, hiába nem akarunk rájuk emlékezni!

Az emlékeket megszépíteni nem tudjuk, ami történt, az megtörtént.
Azonban az érzelmeket, mint fájdalmat, haragot, sértettséget és csalódást fel lehet dolgozni, sőt még tanulhatunk is belőlük! Az így feldolgozott emlékek a helyükre kerülnek lelkünkben és örök tanulságként szolgálnak, hogy még egyszer abba a hibába ne essünk bele!

Az előadáson ennek módszeréről fogok beszélni, majd azt rögtön ki is próbáljuk egy vezetett meditációban.

Helyszín:

Nap-Ház Egészségközpont
Kossuth Lajos u. 2.
Sopron
Tartalom átvétel