Spirituális elvonulás 2. | Önmegvalósítás.hu

Spirituális elvonulás 2.

2013. okt. 24. 18:00
2013. okt. 28. 17:00
Kezdődik: 2013. okt. 24. csütörtök 18:00
Szombathely, tábor, Huszti Sándor

Év elején már volt egy igen sikeres spirituális elvonulásunk, most ezt ismételjük meg, de a gyakorlásunkba néhány új eszközt is felveszünk:
Mint olvashattátok, mostanában jobban megérintettek a szentek, ereklyék energiái, az ezek által való fejlődési lehetőség. Ebben a táborban sokat fogunk dolgozni ezekkel az erőkkel, meglátogatjuk Szent Márton és más szentek ereklyéit, megidézzük, megérezzük a tiszta energiákat, majd magunkba fogadjuk azokat.

A másik újdonság azok a csoportos meditációk lesznek, amelyekben egymást segítve egy csapatként dolgozunk valamilyen célon, legyen az információ feltárás, problémamegoldás, gyógyulás, vagy egy teljes tudatosítási folyamat végigvezetése.
Ehhez hasonlót már próbáltunk a nyári tábor utolsó strandolós napján is, akkor mindenkinek nagyon tetszett és komoly fejlődési lehetőségekkel kecsegtetett. Most még nagyobbat harapunk az almába! ;-) 

A programot csenddel, jógával, transzlégzéssel, meditációval és kontemplációs gyakorlatokkal színesítjük.

Az elvonulásra csak olyanok jelentkezését várom, akik tapasztaltak már önismeretben, spiritualitásban, meditációban! Akit nem ismerek korábbról, annak a jelentkezését csak egy rövid elbeszélgetés, állapot felmérés után fogadom el. Megértéseteket köszönöm!

Ha úgy érzed, hogy Neked szól ez a program, akkor mielőbb jelentkezz, hogy a létszám alapján megtaláljam és lefoglalhassam a megfelelő szálláshelyet!

A 4 napos program ára /szállás és étkezés is benne van/: 38 eFt.

Szeretettel várlak!
Huszti Sándor

Előadó: Huszti Sándor

Helyszín:
Szombathely

Kezdődik:
2013. okt. 24. csütörtök 18:00

Vége:
2013. okt. 28. hétfő 17:00

Helyszín:

Szombathely
Elérhetőség
Előadó: 
Huszti Sándor

A jelentkezés lezárva.

Beküldte: | 2013. szep. 20. péntek - 09:55

Hozzászólások

0 hozzászólás