Hellinger féle Családállítás

Hellinger féle Családállítás Száraz Ildikóval. A családfelállítás módszere Bert Hellinger nevéhez fűződik. A módszer többek között alkalmas arra, hogy kiderítse bizonyos megmagyarázhatatlan érzések, viselkedések (pl. félelmek, magány, életbeli elakadások, sorozatos balesetek, stb.) okát. Rendezze a családtagok közötti rossz kapcsolatot, felderítse a sorozatos kudarcok gyökerét.
Segítse a veszteségek (gyász, válás, stb.) feldolgozását, megtalálja az elrontott emberi kapcsolatok magyarázatát.

Bert Hellinger teológiát, filozófiát tanult, majd 16 évig a zuluk között élt hittérítőként. Ott figyelte meg, hogy a törzs, a csoport erejét használta gyógyításra. Amikor elkezdett pszichoterapeutaként dolgozni, arra lett figyelmes, hogy a kliensek egy részének a tüneteit nem magyarázták életük eseményei. Viszont szinte mindenkinél talált, korán meghalt,vagy nehéz sorsú őst, akinek volt oka rá, hogy a tünetet produkálja. Ezért felmerült benne, hogy elképzelhető, hogy a testi-lelki problémák hátterében nem csak az ember saját életében lezajlott események játszanak szerepet. Munkája során arra a következtetésre jutott, hogy a klánunk, vagyis a tágabb értelemben vett családunk tagjaink sorsa meghatározza az életünket Klánunk életeseményei bekerülnek egy közös (tudattalan) energiamezőbe (morfogenetikus mező) és ezek hatással lehetnek a család bármelyik tagjára. A gyakorlatban kiderült, hogy ennek a mezőnek szigorú törvényei vannak, és ha ezek sérülnek, boldogtalanságot, tragédiákat, betegségeket okoznak.

A törvények a következők:

1, Odatartozás törvénye: minden közeli és távoli családtagnak egyenlő joga van ahhoz, hogy a többiek elismerjék odatartozását. Ez a jog akkor sérül, ha valakit elfelejtenek, kitagadnak. A klánhoz nem csak a vér szerinti rokonok tartoznak, hanem mindenki aki élet-halál kérdésében megváltoztatta valamelyik családtag életét (pl. életet mentett, vagy életet oltott ki, elhalt magzatok, a szülők, nagyszülők előző fontos kapcsolatai, stb)

2, A hely törvénye: mindenki csak a saját helyén élheti az életét.
Létezik egy generációs létra, ahol a szülők a nagy, a gyerek a kicsi. Valamint van egy sorrend, ami leszögezi, hogy aki előbb érkezett a rendszerbe, annak elsőbbsége van. Zavar keletkezik a rendszerben ha a gyerek anyáskodik a szülő felett, vagy elfoglalja az előtte született testvér helyét.

3, Adok-kapok egyensúlya.
Egyenrangú - baráti, vagy pár- kapcsolatok akkor működnek jól, ha az adok kapok egyensúlyban van. Folyamatosan biztosítani kell az energiaáramlást, tudni kell adni és elfogadni.
Szülő - gyermek kapcsolatban mindig a szülő ad, és a gyerek elfogad.

A családfelállítások felfedezése az úgynevezett csoport lelkiismeret, amelyik akkor jelentkezik ha az előbbi törvények valamelyike sérül. Ilyenkor a lélek kiegyenlítő mozgásba kezd, vagyis ha valaki nem kapta meg az őt megillető helyet a családban, akkor a következő generációban valaki tudattalanul megismétli a sorsát.

A családfelállítás legtöbbször csoportban történik, de esetenként vannak úgynevezett egyéni állítások is.
A csoportban történő a következőképpen zajlik: összegyűlik 10 -15 ismeretlen ember. Néhányan azért jönnek, mert szeretnék ezzel a módszerrel megoldani a gondjukat, mások, segítőként vannak jelen. Körben ülünk a teremben. Akinek problémája van, néhány mondatban elmondja az állításvezetőnek. Pl. „Képtelen vagyok szót érteni a lányommal, állandóan veszekszünk."Ekkor a vezető kérdez néhány dolgot a családról. Ilyenkor csak a tények számítanak. Majd megkéri azt aki a problémát hozta, hogy válassza ki a körben ülők közül néhány családtagjának képviselőjét. Ezek a képviselők felállnak, akinek a gondján dolgozunk, visszaül és mintegy kívülről figyeli a körben történteket. A képviselők kis idő múlva különböző érzésekről, érzetekről számolnak be a vezetőnek, ami nem az övék. A körben történtektől függően a vezető újabb képviselőket állíthat be, egészen addig, amíg megmutatkozik a rejtett dinamika, az hogy hol borult fel a rend. Ha ez megvan, következik az oldás, különböző mondatok és rituálék által, amikor a kliens képviselője meghajol a nehéz sorsú családtag előtt, visszaadja átvett sorsát, elfogadja helyét, sorsát. Ebben az utolsó részben a kliens maga is beállhat a beállhat a képbe.
A csoportos állításnak egy különleges módja a „fedett állítás", amikor a vezetőn és a kliensen kívül senki sem tudja, kinek a képviseletében áll. Olyankor használjuk ezt a módot, ha kényes problémáról van szó, és a kliens nem szeretné, ha más is tudomást szerezne róla.
Az egyéni állítás abban különbözik a csoportostól, hogy csak a vezető és a problémát hozó van jelen, és a családtagokat tárgyak, papír lapok, emberfigurák helyettesítik.

Családállítás

Következő Családállítás időpontok.

Ajánlott ára: állítónak 6000.- ft, segítőnek 1000.- ft.

Ha érdekel egy ilyen program, akkor itt iratkozz fel és emailben értesítünk a következő időpontokról!

Jelentkezés erre: Hellinger féle Családállítás
Ha regisztrált felhasználó vagy, akkor előbb Belépés, és csak utána jelentkezz! Figyelj rá, hogy ne gépeld el az emailcímedet!
husztisanyi képe
Családállítók 2009, október 7 - 16:08 - husztisanyi
Acsay Ildiko2 képe
családállítók 2009, október 21 - 15:49 - Acsay Ildiko2
   Előzmény: Családállítók

Sanyi!

A családállítás valóban nem egy olcsó dolog, de véleményem szerint megéri. Már résztvevőként is olyan sokat kaphat az ember, melyről előtte nem is álmodott.
Nekem van egy saját szerkesztésű listám a családállítókról. Amilyen adatot csak tudtam összeszedtem. Ezt a listát e-mailban átküldöm neked.

Én már több állításon is részt vettem. Szerintem a legjobb Paróczi János. (paroczi.janos@gmail.com)
Állítás 10.000,- Ft, részévétel 1.000,- Ft.

Családállítás-megoldást is ad? 2009, október 23 - 22:09 - Melinda80 (útkereső)
   Előzmény: családállítók

Sziasztok!

Én még nem vettem részt családállításon csak olvastam róla, azt szeretném kérdezni, hogy ez a módszer megoldásokat is ad a probákhoz?
Mert beszélgettem erről valakivel,és elmondta, hogy ő azt hiányolja ebben a módszerben,hogy valóban felnyit dolgokat, hibákat ,problémákat, de nincs meg a pozitív ellenpólus, és nem ad megoldást a problémára, ez tényleg így van?
Kíváncsi vagyok a véleményetekre

Üdv: Melinda

husztisanyi képe
csak felnyitja a problémákat 2009, október 26 - 14:09 - husztisanyi
   Előzmény: Családállítás-megoldást is ad?

Nekem az a tapasztalatom, hogy főleg csak felnyitja a problémákat, valamennyit ott helyben felold, de ami marad, azt Neked egyedül kell rendezned magadban.

Pénteken volt nálunk egy családállító, részt vettünk 9 állításon, ami meglehetősen sok információt adott. Viszont nekünk meg van az a könnyebbségünk, hogy az önismereti tudásunkkal felvértezve fel tudjuk oldani a fájdalmakat, félelmeket, görcsöket, így azok nem rekednek belénk.

LEONA képe
Hurrá! 2009, október 7 - 17:05 - LEONA

Én nagyon szeretnék jönni! Már háromszor próbáltam elmenni, de valami mindig közbejött! Ráadásul nekem most nagyon aktuális lenne.

Jóó minden péntek és vasárnap, valamint okt 19, 20, 21, 22, 23.

www.angstermaria.hu Angster Mária
összesen 16.000 + ÁFA

www.hellingerintezet.hu Pálmai Dezsó

Ja, és nagyon jó lenne valami költségkímélő önmegvalósító kedvezmény, mert irtó drágák, szerintem túl drágák ezek!

Szeretettel,
Judit

husztisanyi képe
tényleg nagyon drágán mérik 2009, október 7 - 21:07 - husztisanyi
   Előzmény: Hurrá!

Egyetértek veled, tényleg nagyon drágán mérik. Nem is értem, hogy miért!

Megpróbálunk valamilyen kedvezményt kicsikarni.

LEONA képe
Fejlemények 2009, október 7 - 23:11 - LEONA
   Előzmény: tényleg nagyon drágán mérik

Az nagyon jó lenne! Izgatottan várom a további fejleményeket!!! :D

Judit

Drága 2009, október 8 - 09:41 - Névtelen (útkereső)
   Előzmény: tényleg nagyon drágán mérik

Mert a képzés iszonyatos költség. Mire kiképződsz két-három év alatt ca 1 millió Ft. Gondolom jogdíjak miatt........

Üdv!
Hédi

LEONA képe
Angster Máriára gondolsz? Őt sokan ajánlják nekem, állítólag 2009, október 8 - 20:28 - LEONA
   Előzmény: Drága

Angster Máriára gondolsz? Őt sokan ajánlják nekem, állítólag ő nagyon jó.
De nagyon drága is ha jól tudom 25.000 forint, ami szerintem túl sok! Ettől függetlenül valószínű "megéri" csak olyan furcsa hogy ennyire drága.

Igen 2009, október 8 - 21:46 - Névtelen (útkereső)
   Előzmény: Angster Máriára gondolsz? Őt sokan ajánlják nekem, állítólag

Ő tudja magáról, hogy jó. Egy idő után nála szoktak kikötni az emberek. Egyébként "csak" egy huszas ÁFA-val, számlát ad róla és vissza lehet igényelni. Tehát 16. Szerintem azért éri meg mert ő biztos. A többiek vagy jók, vagy nem és a végeredmény még több lehet.

Üdv!
Hédi

LEONA képe
Mária 2009, október 8 - 22:39 - LEONA
   Előzmény: Igen

Szia Sanyi!

Szerintem próbáljuk befűzni az Angster Máriát! Sokan nagyon dokan dícsérik.

Már befűztem 2009, október 9 - 09:39 - Névtelen (útkereső)
   Előzmény: Mária

csak rá kellene bólintani

Hédi

Magánvélemény 2009, október 8 - 09:40 - Névtelen (útkereső)
   Előzmény: Hurrá!

Előbbit jól ismerem és az eddig általam tapasztalatak közül messze a legjobb. Az Urat nem tudnám tiszta szívvel ajánlani.

Üdv!
Hédi

Sziasztok! Rendszeresen olvaslak Titeket, de még nem szóltam soh 2009, október 10 - 21:30 - Sveates (útkereső)
   Előzmény: Hurrá!

Sziasztok!

Rendszeresen olvaslak Titeket, de még nem szóltam soha hozzá.
Most azért teszem, mert családállítót kerestek.
Szeretettel ajánlom figyelmetekbe honlapomat: www.csaladallitas.5mp.eu
Nálam a családállítás 12.000 Ft. Segítőknek/résztvevőknek adomány jellegű.
Van egy állandó helyszínem, de szívesen kimegyek más helyszínekre is. (Erdély lesz a következő külsős helyszín.)

Szép hétvégét!!

Sveates

u.i.: Angster Mária 25.000 Ft, Pálmai Dezső 12.000 Ft

családállítás csoportos terápia 2009, október 10 - 21:40 - Sveates (útkereső)
   Előzmény: Sziasztok! Rendszeresen olvaslak Titeket, de még nem szóltam soh

Amennyiben a helyszínt tudjátok biztosítani és nem kell bérleti díjat fizetni a teremért, az árat le tudom csökkenteni 9000 Ft-ra. Segítőknek/résztvevőknek továbbra is adomány jellegű (8 évvel ezelőtt Angster Máriánál kezdtem a családfelállítás tanulását, ha esetleg valaki számára ez az információ fontos lenne).

Szeretettel:

Sveates

pffff.. 2009, október 17 - 20:24 - jaguar
   Előzmény: Sziasztok! Rendszeresen olvaslak Titeket, de még nem szóltam soh

Ne haragudj de ez az én szememben szánalmas.

"Rendszeresen olvaslak Titeket, de még nem szóltam soha hozzá.
Most azért teszem, mert családállítót kerestek.
Szeretettel ajánlom figyelmetekbe honlapomat:"

- na ha valami fel tud bosszantani az az ilyen típusú elsőbejegyzés.. hitelesség nulla, viszlát!

(ja, az utóiratod is ötös.)

Hatar Beatrix képe
Jelentkezés 2009, október 7 - 21:45 - Hatar Beatrix

Engem érdekel.

csaesz képe
Én nála voltam 2009, október 8 - 08:17 - csaesz
   Előzmény: Jelentkezés

Stépán Katalin
12.500, 3.000

Szerintem Ő is nagyon jó.

husztisanyi képe
Kérlek Beatrix... 2009, október 9 - 09:50 - husztisanyi
   Előzmény: Jelentkezés

A tartalom aljánál, még a hozzászólások előtt jelentkezz, ne itt!

Érdekel 2009, október 8 - 22:37 - jayadevi (útkereső)

Engem is érdekel, a kedd, péntek, szombat és vasárnap (októberben) megfelel, most ennyit látok előre.
Én is tudok egy pasit, aki ezzel foglalkozik 10e és 1000 a díj, csak az elérhetőségét jövő héten tudom megszerezni, akkor is jelentkezek.
jayadevi

Hiteles06 képe
Jelen 2009, október 9 - 14:53 - Hiteles06

Engem is érdekelne, de nekem nagyon pénzfüggő, úgyhogy figyelem a fejleményeket, és ha belefér, jönnék.

Davide képe
pont családállítást kerestem... 2009, október 9 - 15:24 - Davide

Sziasztok, szia Sanyi!

Pont családállítást kerestem... hogy lehet, hogy éppen ilyen ötlet jut az eszedbe és én éppen idetévedek? :) :) :) :) :)

Nekem viszonylag bármilyen időpont jó, szabaddá teszem magam... :)

Szép napot kívánok
Dávid

husztisanyi képe
Csak annak tudok majd szólni, aki jelentkezik. 2009, október 9 - 16:20 - husztisanyi
   Előzmény: pont családállítást kerestem...

Csak annak tudok majd szólni, aki jelentkezik. A jelentkezés nem azt jelenti, hogy küldtök egy hozzászólást, hanem hogy fent, a tartalom alján jelentkeztek! Van ott egy link is hozzá.

Köszi!

LEONA képe
Jaaa... 2009, október 11 - 00:04 - LEONA
   Előzmény: Csak annak tudok majd szólni, aki jelentkezik.

Jaaaa..... :D

Akkor én jelentkeztem. Valahogy nekem nem volt világos, hogy ott kell jelentkezni. Most mindenki látja a mobilszámomat vagy csak te, Sanyi?

Remélem Angster Mária lesz belőle. Nem tudom miért, van egy megérzésem. De mindenképp jó lesz :D

Örülök, hogy ez megvalósulni látszik, már nagyon szerettem volna elmenni!!!

husztisanyi képe
A jelentkezésnél megadott adatokat elrejti a rendszer. 2009, október 11 - 00:16 - husztisanyi
   Előzmény: Jaaa...

A jelentkezésnél megadott adatokat elrejti a rendszer, csak én láthatom és egy szerkesztő.

Már folyik az egyeztetés Angster Máriával és más családállítókkal is. Szerintem egy hét múlva már az időpontot is kitűzhetjük!

Szabó Peti képe
Az a baj, hogy minden Budapestre centralizálódik... :S 2009, október 11 - 00:50 - Szabó Peti
   Előzmény: A jelentkezésnél megadott adatokat elrejti a rendszer.

Az a baj, hogy minden Budapestre centralizálódik... vagy a Dunántúlra :(

Miskolcon egy Kineziológus ismimnél tartottunk családállítást. Nagy élmény volt!!!!

Családállítást vezeti: Magera Ildikó

Családállítás: 7500 Ft / alkalom

Képviselői szolgálat: 1500t /alkalom

Bejelentkezés: 0630 / 9631-777

A hölgy nyíregyházi!

http://www.onbizalom.eoldal.hu/cikkek/kurzusok_-idopontok

:)

husztisanyi képe
Egészen korrekt ár, ilyeneket szerettem volna a többi állítótól 2009, október 15 - 07:46 - husztisanyi
   Előzmény: Az a baj, hogy minden Budapestre centralizálódik... :S

Egészen korrekt ár, ilyeneket szerettem volna a többi állítótól is kapni! Szerintem összehozok Vele egy csoportot Debrecenbe, az ottani baráti körömnek. Vagy inkább a családomnak! ; ))

Ez nem is vicc!

Jövök 2009, október 18 - 00:57 - Névtelen (útkereső)
   Előzmény: Egészen korrekt ár, ilyeneket szerettem volna a többi állítótól

Én is jövök akár vidékre is :D Nekem ezen a héten nagyon jó lenne, hogy állunk létszámban? Van esély?

Köszönettel,
Judit

LEONA képe
De jó! 2009, október 11 - 22:24 - LEONA
   Előzmény: A jelentkezésnél megadott adatokat elrejti a rendszer.

De jó nagyon pörög a dolog, ezt szeretem :D

Időpont 2009, október 21 - 15:32 - Névtelen (útkereső)
   Előzmény: A jelentkezésnél megadott adatokat elrejti a rendszer.

Szia Sanyi!

Mi a helyzet, lehet már tudni valamit, vagy leállt a dolog?
Judit

Ingyenes tanfolyamok és Hírlevél
Enter your name
A feliratkozáshoz add meg az emailcímedet