Önismeret | Önmegvalósítás.hu

Önismeret

Az ember alaptermészetének szerves része a félelem.

De miért van szükség a félelemre?

Miből születik a félelem?

Miért legyőzhetetlen a félelem?

Nos, a félelem egy belső feszültség következménye, amikor a saját elménkben biztosan tudunk valamit, erről maximálisan meg vagyunk győződve, és ez a tudás biztonsággal tölt el minket: ismerem a világot, és a helyén tudom kezelni annak jelenségeit.

Látszólag jó sorsom van, van mit ennem, innom, hol laknom, de mindig is azt éreztem, hogy tévedésből vagyok ebben a világban és kényszerből kerültem ide, amiből szabadulnom kell.
Ahogy idősödöm egyre jobban vágyom már arra, hogy meghaljak, de öngyilkos nem tudok lenni, valami belső blokk ezt nem engedi.

Aludni szeretek és gyűlölöm amikor felébredek, esténként pedig imádkozom, könyörgöm, hogy legyen már vége, ne éljek tovább, mert számomra ez csak szenvedés.

Sziasztok,

Egy problémámról szeretnék írni nektek, mert nincs senki akivel megbeszélhetném.
A probléma abból fakad, hogy másként gondolkodom, másként vélekedem, más szemszögből látok dolgokat, mint a nagy átlag. Ezenfelül rengeteg szabály, illem van belém nevelve, ami sok esetben túlmutat az átlag emberekbe nevelteken.

Mindennek következménye, hogy soha nincs egy csoport, társaság, közösség, amibe beleillenék, mindig én vagyok az, aki valahogy nem kompatibilis, még akkor sem ha az érdeklődési kőr hasonló, mert még azt is más szemszögből látom, élem meg, mint a közösség többi tagja.

Már egy hete, hogy nyomasztó álmok gyötörnek, elmosva a valóság és realitás közt leledző vékony határmesgyét. Mint egy képtelen szürreális sorozat. Mindig ugyanazokkal a szereplőket, de mindig más és más, kuszábbnál kuszább helyzetben és környezetben látom magamat. Koncentrálok, összpontosítok, megpróbálom irányítani, megérteni, mit is akarnak tőlem, de sehogy sem kerülök közelebb az igazságomhoz. Keresem az értelmet, a logikát, a jelentést, a kódot, az emlékfoszlányokat kutatom, de reggelre szertefoszlik minden. Illetve majdnem minden. Az érzés, a kötelék, a jelenléted az velem marad.

Kedves fórumozok, előszór is Boldog 2015 esztendőt kívánok,.
A soraim egy komplex problémáról szólnak és az érdekelne, hogy a problémámra megoldására fel állítható-e, egy működőképes menetrend.
Szeretem önmagam megoldani a problémáimat, ennek okán igyekszem alaposan informálódni, így egy alapos önismereti munka után bukkantam a „ csökkentértékűség – szégyen” elnevezésű sémára. Ez a séma tökéletesen leír „engemet”.

Sziasztok,
Valahogy soha nem tudtam érvényesülni és igazán beilleszkedni a közösségekbe, a társadalomba, a világba és lassan börtönnek kezdtem érezni az életemet, ami lassan meggyőződéssé formálódót.
Így aztán életem felénél járva, elmagányosodva, túl pár keserű és vidám dolgon arra jöttem rá, hogy már félek.

Félek attól, hogy állástalan leszek (voltam már az), igaz, jelenleg ennek semmi jele. Ezért félek attól, hogy nem tudok megélni a jövőben.

Fiatalkori párkapcsolataim tapasztalatai alapján fejben felépítettem egy ideált arról, hogy milyen társra is van szükségem.
A sors úgy hozta, hogy harmincéves koromra véletlenül össze találkoztam azzal a nővel, aki maximálisan megfelelt ennek az ideálnak.
Nyolc éven keresztül éltünk boldogan, amikor is egy váratlan eseménysorozat olyan változásokat hozott az életünkbe, aminek köszönhetően az ideál megváltozott és végül véget ért a párkapcsolatunk.

A szerelem és magány kapcsolata egy paradoxon, vagy legalábbis nagyon fura egy dolog . Számtalanszor látom magam körül, ahogyan ragaszkodunk, ahogyan kapaszkodunk egy másik ember szeretetébe. Csak azért, hogy ne kelljen a végén egyedül maradnunk. Feladva magunkat. Csak, hogy elmondhassam: szeretnek és szeretek, oly nagyon szeretek. Szükségem van rád. Mert általad, a te szerelmed által tudom, hogy nem vagyok magányos. Nekem is szeretnem kell ahhoz, hogy ne legyek egyedül. S ezért cserébe én megalkuszom veled. Így már én is, most már akkor én is tartozhatok valakihez valahová.

Tartalom átvétel