Meditáció | Önmegvalósítás.hu

Meditáció

ENERGIA,TUDAT, MEZŐ.

Minden energiából áll amit 5 érzékszervünkkel egy szilárd világnak érzékelünk.5 érzékszervünkkel információt gyűjtünk aztán továbbítjuk az agyba.

Ezek az érzelmek felelősek az érzelmek kialakulásáért is ./tapintó, ízlelő, szagoló, látó, halló/

EMBEREK ÉS PROGRAMOK

A leszületett lélek saját igényei szerint /program/ választ genetikai programot, tehát szülőket és saját igényei szerint alakítja az embrió fejlődését. Azzal hogy szülőket választ az adott társadalmat, környezetét de még neveltetési módját is megválassza.

Isteni törvények, Pokol, Karma, Bevonzás, Alacsonyabb dimenziók, Alacsony tudatszintek, 2012 világvége, A bolygók kedvezőtlen állása... stb

8.jpg

Ez jógagyakorlatnak sem rossz így együtt! Valójában azonban a VIII. Az Egyensúlyozás címet viselő Nagy Arkánumról szeretnék írni, amit a tavalyi évemre húztam meghatározó lapként. Most pedig kihúztam elsőként az eddig nem tárgyalt Nagy Arkánumok sorában, közvetlenül utána pedig a XVI. A Torony kártyáját, amely pedig a tavaly előtti évemet jellemezte. Nem tudtam nem észrevenni a felhívást időutazásra, és valóban nem árt egy kis visszatekintés nekem sem az Újév elején.

Az Istenmegvalósítást legmagasabb szintje nem a kölcsönös szeretet, hanem a szerelmi viszony. Azok, akik csak a materializmus szűrőjén keresztül képesek szemlélni (és nem látni) a jelenségeket, ebben éretlen túlzást éreznek, aki viszont már volt szerelmes, pont az ellenkezőjét látja. Ő tudja azt is, hogy a szerelmi viszony páratlan élménye nem a szexualitás, hanem a tánc. A szerelmes elfogadja Isten felkérését és táncol az Istennel. Lelke könnyekbe borul, elméjét a szerelem eksztázisa ringatja révületbe.

bodhidharma.jpg

Valójában nem létezik semmi,
Nincs por sem, mit le kéne seperni.
Ha képes lennél fölfogni mindezt:
Mért ücsörögnél mélán merengni?

naplemente.jpg

VÁNDOROK vagyunk, akik együtt vagy külön keressük, járjuk az utunkat. Folyamatosan változunk, mint ahogy a bennünket körülvevő és a bennünk lévő világ is állandóan változik. Talán az egyik legméltóbb emberi tevékenység eme változások szemlélése lehet, mint ahogy valamikor régen egy folyó menti kolostorban ezt is megfogalmazták már. A színes kavalkádban megLÁTni a dolgok valódi természetét,mindenféle, az idők folyamán rárakódott rétegektől mentesen, hát az talán tényleg megér némi erőfeszítést.

14-Ráma és Rávana harca.jpg

A Rámáyána nagy Eposza

Előszó: mindhárom Indiai utazásom felismerésekkel gazdagította útkeresésemet, mintegy katalizátora saját spiri evolúciómnak. Alapvetően és pozitív irányba terelte addigi, az "áradatban sodródó falevélhez" hasonlatos életem. 43 évesen éltem meg akkor és ott az igazi önzetlen Isteni Szeretet gigantikus energiáját.
Felismertem; ezekért a pillanatokért érdemes volt megszületnem, ez az élet eszenciáját adó valódi cél.

Valamennyien kerültünk már „megváltozott tudatállapotba”, azaz hipnózisba, bizton állítom. Kezdjük pl. a leg általánosabb esettel: TELEVÍZIÓ. Legtöbben mereven bámuljuk sokszor a képernyőt , ettől általános hétköznapi transzba esünk többnyire. Nap-mint nap indirekt hipnózisnak rendeljük alá magunkat, anélkül, hogy tudatában lennénk. A tv.

Tartalom átvétel