Kirsikka kérésére ide id felteszem ezt a videót. :)

Jill Bolte Taylor agykutatóként arra kereste a választ, hogy mi lehet az oka annak, hogy egyesek képesek az álmaikat összeegyeztetni a valósággal és különbséget is tudnak tenni közöttük, míg mások - főként skizofrén hajlammal bíró betegek, mint a saját testvére is - számára az álom és a valóság teljesen összemosódik, és gyakorlatilag nincsenek tisztában azzal, hogy mikor "élnek" a valóságban és mikor az álomvilágban.

Aztán egy reggel agyvérzést kapott...

Nyugodtan eszem délben a juhtúrós kiflimet, amikor azon kapom magam, hogy nem a testem vagyok. Hirtelen, a semmiből jön a felismerés, és hozzá a tiszta, félremagyarázhatatlan tapasztalat, hogy nem vagyok azonos a testemmel, hanem csak használom azt, lakok benne, benne élek és mozgatom, amikor arra van szükségem.
Elméletben persze már „tudtam" korábban is, sőt hirdettem, tanítottam, hogy gondolkodjunk így a testünkről, de élő tapasztalatom eddig még nem volt.

Hogyan neveznéd meg azt az érzést, amikor érzed, hogy hirtelen elönt a düh.
DE NEM!
Nem ordítasz, csapkodsz vagy tombolsz... Nem is remeg mindened attól, hogy a gondolatot, érzést és kifejezését magadba zárod...
HANEM!
Tisztán érzed, tudod: dühös vagy... abban a pillanatban mégsem kerekedik felül rajtad, nem jön elő, de nem azért mert elnyomod, hanem mert másképp jön... hihetetlen módon nyugalom kíséri.
... és a pillanatban ott a kettősség.
Hogyan neveznéd?

... a gyakorlat odalent... ;)

TANULSÁG (Laoce szavaival egyszerűbb):