Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Számomra: élet, és mindenekfelett: gyakorlat. Egyre inkább az az
2013. január 14. hétfő, 23:34 | Aditi

Számomra: élet, és mindenekfelett: gyakorlat. Egyre inkább az az érzésem, hogy spirituálisan élni mindössze annyiban más a "nem spirituálisan élni"-től, hogy aki nem spirituálisan él, az többet gondolkodik, mint cselekszik, és még nem ébredt tudatára önnön képességeinek.

És bármennyire látom utólag, milyen voltam amikor még sodródtam, úgy döntöttem, hogy nem döntöttem és nem is tudtam erről, amikor még szinte csak az illúzióimnak életem, mert nem ismertem az élet valóságát sok sok oldaláról, stb..stb..stb, és még a karmám miatt ráadásul tényleg inkább vegetáltam, mint felelősen és pláne tudatosan éltem volna, mégis jobban éltem, mint amikor a spiritualitás egójának a csapdájába estem. Amikor "nagyon tudtam" mi a pálya, vagy amikor irtóra ki tudtam elemezni valamimet....

Még csak a számtalan jóga-, és meditációs gyakorlataimról, a spirituálisnak nevezett "élményeimről, (beleértve a műtéeém körüli istenélményem) sem gondolom, hogy spirituaálitás.

A spiritualitás nem a tudás számomra és nem az elmélet, nem az elemzés, és nem az önmagamba tekintés. Számomra a spiritualitás maga az élni merés, kételyek és kérdések nélkül. A felvállalni merés.

Amíg beszélek róla, nem teszem. Az igazi spirituális már nem nem is tanít. Legfeljebb a példájával.

A spirituális élet egyszerű. Maga az egyszerűség, az élet egyszerű felfogása és csinálása. És amíg elemezni meg beszélni vágyunk, az az igazság, hogy nem merünk, egyszerűen csak tenni a dolgunkat.

És persze mondhatjuk, hogy így a fejlettség meg úgy, hogy más szívvel élni, meg tudatosan...stb. De az igazság az, hogy a legegyszerűbb, legtanulatlanabb ember is érzi mit kell tennie, és van aki hosszú úton, van aki rövidebben jut el ugyanoda, de eljut. És ha visszanézünk, fentről már látjuk, hogy még a pokol is szent. A tudatlanságunk idején is éltünk, még ha sodródtunk is, és végül oda sodort minket a vágyunk, a tudatlanságunkkal együtt, vagy annak ellenére, ahová kívántuk és ahová kellett: a spiritualitás megismeréséhez. Miért? mert kíváncsiak voltunk. Mert tudni akartunk.

Ám e tudásról egyre inkább az az érzésem, hogy csak egy állomás. És még az "alkalmazása is az". mint amikor kezdő tanárként fontolgattam az első órámon, hogy elővegyem e a módszertani tankönyvet. Aztán elkezdtem zsigerből csinálni. Éreztem, hogy tanító vagyok, mindig is. Erre vágytam és megérkeztem a vágyam tárgyához: itt az első gyerek. Zsigerből bíztam magamban: én valójában tudom, mit kell csinálni, azt amit én csinálok majd, azt, amit én tapasztalok meg arról, hogy tanítok, azt amit nekem tanítanak meg a tanítványaim arról, hogyan tanítsam őket. És ezért vagyok ma is tanár.

Az élet éléséről szóló tudást egyszer ugyanúgy le kell tennünk, szerintem és belátni, hogy most is azok vagyunk, alapjában véve, akik mindig voltunk. És a változások maguktól jönnek, mint ahogy minden. Jó és rossz. És valójában nincs más dolgunk most sem, hogy ilyen "okosok" lettünk, csak az, hogy éljünk, és tegyük a dolgunkat, éppen úgy, ahogy azelőtt: csak egy kicsit több tapasztalattal.

Namaszte