Törekszel a tökéletességre?
Igen, szeretnék tökéletes lenni.
43% (62 szavazat)
Nem, nem törekszem rá.
29% (42 szavazat)
Nekem mindegy.
3% (5 szavazat)
Miért, el lehet érni?
24% (35 szavazat)
Én már tökéletes vagyok.
0% (0 szavazat)
Összes szavazat: 144
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
17 hozzászólásSzámomra ennek nincs értelme. Tökéletes ugyanis nincs. A tökéletesség szubjektív. Kinek mi.
Ha felismerem egy hibám, szembenézek vele. És minél inkább halványítani, gyógyítani kívánom. Amennyire csak lehet. Nyugalmat, harmóniát szeretnék. Ezt csak akkor érhetem el, ha nem bántok. Mert az nekem fáj. Ilyen vagyok. Örülök neki.
Csak ennyi. Ilyen egyszerű.
Nekem. Mert ez is szubjektív. Nincs objektivitás ebben a világban.
Mind az univerzum tökéletes gyermekei vagyunk.
Hogy mire pazaroljuk az energiánkat, az tesz minket egyedivé. Ettől még mindenki ugyan olyan tökéletes egy szempontból.
Úgy érzem az egyetlen elfogadható lehetőség, a "nekem mindegy" volt, hisz ez kérdőjelezi meg alapjaiban a kérdés valódiságát.
Már hogyne lenne?
Ha csak logikailag vizsgáljuk, hogy van-e, akkor egyrészt: semmiről nem állíthatjuk, hogy nincs, mert bármikor kiderülhet, hogy mégis van.
Másrészt: Ha van rá szavunk, és van egy másik szó, amelyik az ellentétére utal, akkor mégiscsak kell léteznie valahol?!?
Nem lehetséges, hogy magadban nem találkoztál még a tökéletességgel? Én erre gyanakodnék.
Ha van hozzá kedved, akkor csinálj egy olyan meditációt, amelyikben Önmagadban keresed a tökéletesség csíráját!
Kíváncsi vagyok, mit találsz.
Létezik objektivitás ebben a világban. Csak kell hozzá egy olyan szemszög, amelyik nem egy szubjektumtól származik, hanem egy elkülönülés nélküli állapotból.
Részei vagyunk a nagy kerek egésznek pont azzal, ahogy haladunk a tökéletesség felé -tehát még tökéletlenül. Szerintem fölösleges rajta "agyalogni", mert úgyis oda lyukadunk ki. Ha nem teszel semmit érte, az Élet, Isten, úgyis arra terel. Egyszerűen nincs más választás. Vagy tudatosan lépdelsz előre, vagy tudattalanul tuszakolódsz az események hatására...
de nem is tudom miért írom ezt Neked Sanyi... úgyis tudod :) nagyrészét Tőled tanultam ;)
A Forrás c. film jut eszembe, mikor végre "befejezi" (nem konkretizálok, mert nem akarom lelőni a poént azok előtt, akik nem látták) szóval, mikor kiszáll a gömbből és elébe megy a félelmének. Akkor még nem tökéletes, de akkor teszi tudatosan azt amit kell, aztán mikor tökéletessé lesz, odaér, akkor minden megváltozik :) Először harmóniába kerül a "sorsával", aztán mikor eléri, akkor durr és aaaahh...! a zenéjétől is sírva fakadtam egy ideig:)
(aki látta érti, aki nem, nézze meg! :P)
Szia Klári/Cserkó! :)
Én is valahogy így látom- nem kell lépten-nyomon azon agyalni, hogy mikor-hogy érjük el...
Érdekes, hogy pont a Forrást hoztad fel...Már nem tartom számon, hogy hányszor láttam a filmet, de mindig érdemes újranézni, mindig ad valamit. És igen, zenéje sem semmi. Jó kis film a tökéletesedésről (is). :)
Aki nem látta a filmet, az tényleg nézze meg! :)
szeretettel: Zsani/ Bochi
Jól emlékszem, hogy a pasi felesége rákos?
Szerintem azért néha nem árt, ha odapillantunk a célra, hogy ellenőrizzük, jó felé haladunk-e, és haladunk-e egyáltalán?
Mert a célt el lehet érni kitérőkkel is, és nagyon sokára is.
A beérkezés biztos, de a hogyan? és a mikor? az fontos lehet, ha szenvedésteli az út!
csak azt mondom, annak szerintem nincs értelme, hogy folyamatosan azon kattogunk... Arany középút szerintem... :)
Igen, jól emlékszel, az az a film. Puff, ez most esett le, kapcsolódik a másik témához...
szeretettel:Bochecha
Igazad van, az állandó célfigyelésnek (rágódásnak, hogy miért nem értem már oda!) sincs értelme, mert akkor meg nem jut elég figyelem a jelenre, az aktuális lépésre.
Erre csak annyit tudok még mondani: "Nincs Tökéletes Ember, csak tökéletes szándék!"
Persze ez nem azt jelenti, hogy nem igyekszik az ember kihozni magából a legtöbbet, de az még mindig nagyon kevés lesz a tökéleteshez.
Amúgy meg a tökéletes az unalmas. Például, milyen egyhangú, ha minden reggel egy tökéletes ember mellett ébredsz fel. Nem okoz meglepetést számodra semmiben. Tudod, hogy mindig tökéletesen szép, okos, udvarias, intelligens, stb. Amellett, hogy unalmas, még kellemetlen is lehet, mivel te nem vagy tökéletes, és emiatt frusztrál a helyzet.
De fordítva is így van ha te vagy a tökéletes a párod meg nem...
De persze mind a ketten lehettek tökéletesek, és ültök egymás mellett mint két zsák krumpli, mert már semmivel nem tudjátok lenyűgözni a másikat.
Tehát, a legjobb, ha soha nem érjük el a tökéletes szintet, legalábbis az életben nem. Mert mi tesz boldogabbá egy embert, ha nem a siker élmény, egy felismerés, maga a fejlődés folyamata az élet bármely területén?
Teljességgel téves elképzeléseid vannak a tökéletességről és az élet szépségéről!
Kinek a fülével hallom? Enyémmel, tiéddel, övével?
S ha meghallottam, kinek a fogalma szerint élem meg? Az enyém, tiéd vagy övé szerint?
S ha úgy döntök, látni akarom, kinek a szemével nézzem?
Tegyük fel lényegtelen! Mert észreveszem magamban vagy másban, egy szituációban, egy cselekvésben, egy reakcióban a tökéletest...
... attól már a személy, szituáció, cselekvés, reakció tökéletes-e? Törvényszerű-e, hogy azzá válik, vagy afelé halad?
... vagy amit észrevettem, része csupán egy egésznek? S hiába való-e a részletben az egész képet keresni?
Miért nincs olyan lehetőség, hogy "Tökéletes vagyok!" ???
Igazad van!
Eszembe sem jutott, hogy van köztünk tökéletes is.
Máris pótolom, aztán jelölheted! ; )
Csak bejelölném a már tökéletes vagyok-opciót! :D :P
Csak nehogy úgy járjak, mint Csaesz a tökéletes partneres szavazásnál! :)))
szeretettel:Bochecha
A tökéletes nem szerethető.
(ki akarna az lenni? inkább szeressenek hibáimmal együtt)
Már miért ne lenne szerethető a tökéletes?
Éppen hogy a hibákat tudják nehezebben elfogadni az emberek, így a tökéletlenségeddel valószínűbb, hogy nem fognak szeretni!
Nem kevered Te össze a szeretet a sajnálattal? Mert úgy lenne értelme.
Szerintem a tökéletességre egyértelműen az a válasz:
hogy igenis törekedni célszerű, ajánlatos és talán bölcs is...
Az életünket élni kell, talán nem is túlkomplikálni csak egyszerűen a bensőnket figyelve meg kell élnünk először a "teljesség" lehetőségét...
majd a teljességet...
Legalábbis én az a típusú ember vagyok, aki az élet minden területén a maximalitásra a tökélyre törekszik.
Élni az életet nekem nem túl megfelelő abból a szempontból, hogy én egy "fél" vagyok...
Nem akarok "fél" lenni, mert akkor az már nem én vagyok...
igenis érdemes elérni azt a csodálatos egészet, mert bizony még ott sincs megállás,mert már ez a szó is beköltözött a gondolatomba:
A tökéletességnek is lehet fajtája, a leg...leg...leg tökéletességre való törekvés...;)
soha nincs vége, de az "egész"re muszáj és kell törekednünk...
Teljesség mindenki életében fontos "szerep"...
További szép napot mindenkinek.
Panna