Az élet iskolája
Arról beszélgettünk ma reggel a párommal, hogy vajon mennyire fogadná el a társadalom, ha a hagyományos, főként lexikális tudást adó iskolarendszert felváltaná egy valóban életre nevelő rendszer. Nevezzük ezt a rendszert „Az élet iskolájának" és képzeljük el, hogy ebben a gyerekek csak az alapokat tanulnák meg történelemből, irodalomból, kémiából, fizikából, stb.
Helyette viszont, megtanulnának önellátni, egészségesen élni, munkát választani, párt választani, gyereket nevelni, kapcsolatot építeni, kommunikálni, önmagukkal jóban lenni. Minden hétköznapi dologból csak annyit tanulnának, amennyi egy akadálymentesebb élethez szükséges!
Nem kellene, hogy képzett takarító, szakács, dietetikus, mozgásterapeuta, pszichológus, pedagógus legyen belőlük, de annyit el kellene sajátítaniuk, amennyit manapság sajnos csak az élet tanít meg 20-40 év küszködés alatt egy felnőttnek.
A párom azt mondta, hogy az emberek annyira ragaszkodnak a megszokásaikhoz, és a hagyományos iskolarendszerhez, hogy nem támogatnának egy ilyen változást, és nem íratnák be a gyermeküket egy ilyen alternatív iskolába.
Én viszont úgy gondolom, hogy igényük van a szülőknek erre a fajta képzésre, hiszen a saját tapasztalatukból tudják, hogy mennyivel jobb lett volna, ha Ady Endre verselemzés helyett a helyes önértékelésre tanították volna meg őket!
Neked mi a véleményed?
Szerinted meg akarnák változtatni a szülők a gyermekeik képzési rendszerét? Itt szavazz!
Az életre, vagy az egyetemekre akarják nevelni gyermekeiket?
- Huszti Sándor - Önismereti tanító blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
27 hozzászólásNe haragudj, szerintem rossz példát hoztál! Én Adytól nagyon sokat kaptam..... :-)
De lényegében igazad van. A mai iskola nem nevel az életre, de talán nem csak az ő feladata. A szülők felelősek elsősorban a gyerekükért!!!
A pedagógiában nagy változások vannak, sok új módszer segítené, hogy a gyerekek valóban az életre, és az életre szóló tanulásra készüljenek fel. Egyre több a kooperatív technikákra, az önértéklésre nevelő módszer, de sajnos a pedagógusok még mindig nem váltanak. Sok példát tudnék mondani, de félek elmennék szakmai irányba...
Szóval én nem vetnék el mindent a mostani tananyagból (Adyt semmiképp). Talán a gyerekekre és szüleikre kéne hagyni. Minek tanuljon logaritmust, aki színész szeretne lenni???? Miért kéne verset elemezni(magas fokon) egy matematikusnak.. .
Tehát igazad van: az önismeret a legfontosabb, hogy tudja a gyerek mit szeretne megismerni, mivel szeretne foglalkozni, mit akar tudni.
Ági
Köszönöm a válaszodat Ági! Reagálnék is néhány mondatodra:
"A mai iskola nem nevel az életre, de talán nem csak az ő feladata. A szülők felelősek elsősorban a gyerekükért!!!"
Ebben elméletileg igazad van, viszont ha a leszakadt társadalmi réteghez tartozó szülőkre hárítjuk a gyermekeik nevelését, akkor azok a gyerekek sohasem fogják többre vinni, mint a saját szüleik!
Azt gondolom, hogy a hátrányos helyzetű családokban van a legnagyobb szükség arra, hogy a gyermekek az iskolarendszertől kapják meg a felzárkózásukhoz szükséges oktatást és nevelést. Ha ezt a szüleiktől várjuk, akkor abból többnyire semmi sem lesz.
"Szóval én nem vetnék el mindent a mostani tananyagból (Adyt semmiképp)."
Gondoltam, hogy Ady ki fogja húzni a gyufát! Ezért is Őt említettem! : )
Természetesen én sem vetnék el mindent a jelenlegi tananyagból, de jócskán megnyirbálnám, és kivenném az 5 év alatt elfelejthető, nem használatos információkat. Helyettük, a minden hétköznap szükséges, lelki és fizikai dolgokat tanítanám a gyerekeknek. Ennek jobban hasznát vennék!
Ady és a többiek, bizonyos mértékig, illetve más oktatási formában segíthetnék a gyermek érzelmi és intellektuális fejlődését, de a hagyományos verstanulásnak és verselemzésnek nem sok értelmét látom!
Talán vannak jobb módszerek is az irodalom, művészet megértésére, átélésére és beépítésére.
"Sok példát tudnék mondani, de félek elmennék szakmai irányba..."
Kérlek, hogy menj el szakmai irányba! Kíváncsi lennék, hogy hogyan kezelik ezt a problémát a különböző alternatív módszerek? Írj róla, ezért nyitottam ezt a blogot.
"az önismeret a legfontosabb..."
Igen, az önismeret adhatná az egész gyermek fejlesztés alapját, de amíg abban meg nem erősödik a lélek, addig bizony vezetni kell!
Erre lenne jó egy logikusan átgondolt, emberközpontú tananyag.
Kedves Sanyi!
Igazad van rengeteg a hátrányos helyzetű gyermek, és őket sokkal jobban kéne támogatni. A mai iskola is megtesz(megtehetne) értük mindent. Minden iskolában van pszichológus, fejlesztő pedagógus. Ők tudnak(tudnának) velük jó színvonalon "dolgozni" , HA: ha nem arról szólna a munkájuk, hogy helyettesíteniük kell, fegyelmezniük a rosszakat(!!!!) stb. Nem kapnak kellő szakmai szabadságot, és aki esetleg még lelkes, az előbb-utóbb belefásul. Nagy meló, hidd el!! Sokan kivülről azt látják, hogy csak gyöngyöt fűznek, meg játszanak... Sajnos a legtöbb pedagógus kolléga sem tudja, hogyan dolgozik egy pszichológus vagy egy fejlesztő pedagógus.
Hallottam olyan suliról, ahol hiába van olyan pedagógus, aki az egyik mozgásterápiát szeretné alkalmazni, a főnök nem engedi, pedig papíron felvállalják a "diszes" meg egyéb gyerekeket..... Aki ért hozzá tudja, hogy a mozgásfejlesztés a legfontosabbb!!! De még ma is a legtöbb ált. iskolában a tesi óra az, ahol a tanítónéni kipiheni magát (tisztelet a kivételnek) és max. a játszótérre viszi ki a gyerekeket... (bár még az is jobb, az én gyerekem tnénije matek órát tartott helyette!!!)
Sok pedagógus a fejlődéslélektan alapjaival sincs tisztában. Pl. elvárják, hogy egy hatéves reflex szinten tudja a bal és jobb megkülönböztetését. Nyolcéves korig simán belefér a tévesztés, van akinek akkor dől el, melyi agyfélteke a főnök,.... (én a mai napig gondolkodom, melyik a jobb és melyik a bal :-))
És hát a módszerek: kooperatív tanulás: röviden: egy csoportban mindenki találja meg a helyét, mindenki "egyenlő", de mégis a számára legalkalmasabb szerepet kapja, és a "produktumban" egyformán vesznek részt, élvezik, amit együtt létrehoznak, mindenki tudja magáról, a másikról mire képes. És megbecsülik egymás munkáját... Ezeket a munkaformákat és feladatokat a pedagógus koordinálja, nagy meló, ezért kevesen vállalják be.
Vagy a kedvencem: a fejlesztő értékelés, ami teljesen öndifferenciáló módszer. Az önismeretre épít, azt fejleszti, a munkaformát is szabadon választja meg a gyerek, a pedagógus megint csak támasz, koordináló... És nem ítéli meg a tanár a gyereket!! sehogyan!!! Ahhoz képest, milyen célt tűztek ki természetesen megbeszélik, mi sikerült, mi nem. Nincs ítélkezés.... csak a munka/tanulás öröme, önbizalom stb...
Ahhoz, hogy ezek a módszerek jól működhessenek, valóban a tananyag tartalmát kéne csökkenteni. Mert nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg. Ezekkel az ismeretszerzés módját tanulják meg. Aki pedig agysebész lesz, az egyetemen úgyis mindent megtanul.
Úgy lehetne jó iskolát csinálni, ha az alkalmatlan pedagógusokat elküldenék, a jókat pedig megbecsülnék. (feltaláltam a spanyolviaszt :-))
Akkor tud egy pedagógus jól teljesíteni, ha jó a tanári közösség, motiváltak a kollégák is, meg magabiztosak, nincs anyagi problémájuk, szabadon választhatnak módszereket, tankönyveket.....
Kíváncsi vagyok a tanár kollégák véleményére. Főleg akik valamelyik alternatív suliban tanítanak!(én más vonalon dolgozom). Vannak jó szellemű sulik, de ezeket csak szakirodalomból ismerem. Waldorf, Rogers, a Gyermekek Háza stb. Akinek van közvetlen tapasztalata írjon!
Röviden ennyi, vannak még jó módszerek, de mindnek az a lényege, hogy : egymás megbecsülése, önismeret, ítélkezés mentesség stb.
Ági
Van a téma címével azonos elnevezésű könyv is. :) Viszont ilyenen a magam 22 évével már én is filóztam. Lehet valaki nagyon jó tanuló csillagos 5-ös a tanáárok szemében, ha egy szerencsételen kis nudli emberileg. Asszem erre mondják, hogy a "diploma mellé eszet nem adnak!" :)
Viszont, szerény véleményem szerint, annyira azt látják, hogy tanulj egy jó általános iskolában, hogy bejuss egy jó középiskolába, aztán bejutsz, ott tanulj, gürizz, mint az állat, hogy bejuss egy jó nevű főiskola/egyetemre...ott meg gürizz, h amikor végzel bejuss egy jó munkahelyre. És mi a vége? A szülők, a társadalom szemében egy marék elismerés, h igen ő egy remek ember... csak aztán amikor munkanélküli lesz, akkor mellbevágja a dolog, amikor vissza utasítja egy nő/férfi vagy beleugrik egy házasságba és eleinte tök hepi, majd később elszáll a köd és már nem is, akkor meg összeomlanak.. mert ugye a jó szülői példa!
Asszem, ha lenne ilyen iskola és talán még akkreditált lenne, akkor durván döntés elé állítana, h a gyerekemet vajon ide adjam be v egy "hagyományos" iskolarendszerbe!
Mamagból indulva ki egy merev személyiségű, frusztrált/beképzelt tanító/tanár eléggé tönkre tudja vágni a gyerek lelki világát. :) Gimiben a matek órák terrorok voltak.. és sokszor fanyalogtam egy-egy versen, h ez minek? mi hasznát fogom venni? Máig sem tudom... ja, de kapok rá egy 3-4-5 és meg leszek dícsérve, ha meg 1-est, akkor meg mindenféle nem jónak el vagyok mondva. :((((((((
A volt főnökeim totál odáig voltak meg vissza, h ők diplomások és hogy én meg nem és fogjam be meg örüljek annak, hogy pont pont pont..... Most már röhögök ezen, de akkor eléggé nagy segítség volt az önbizalmam aláásásához... :)
Na, szóval szerintem, fontos lenne az gyerekek spirituális nevelése és az életre aló tanítás!! :)
Pontosan így gondolom én is!
Mit ér egy diploma (ami ugye nem az okosságot bizonyítja, sőt sokszor a szakmai tudást sem!), ha az emberke azt se tudja mi az útja, nincs önbizalma, rossz döntéseket hoz, kínlódik a párkapcsolatában, a családjában, az életében, önmagában?!
Persze, kell a szaktudás, hogy a munkahelyén helyt álljon az ember, de az ezt megalapozó oktatást ki kellene meghagyni a középiskolákból és azt a képességfejlesztésnek és az ember növelésnek kellene szentelni!
A Waldorf iskolák már próbálkoznak valami hasonlóval.
Noa
Vajon a mai tantárgyak és tananyagok
Attól tartok, hogy rendkívül rossz eredményeket kapnánk, ha ezt lemérnénk!
A nagy részét elfelejtjük vagy megjegyezzük ugyan, de sosem fogjuk használni! A konkrétan hasznosítható tudás szerintem 10% alatt lehet.
Szerinted?
A helyes önismeretet nem otthonról hozza az ember ? Miért nem ? Akkor otthonról mit hoz a neveléssel ? Minden az iskola feladata ?
Azt mondják a sok felesleges tananyaggal tanulni akarják megtanítani a ygerekeket, meg gondolkozni. Sikerül ez ?
Miért van az, hogy főiskolát végzett ember nem tud kitüölteni egy csekket ? Bár ezt is megtanulhatná talán otthon is.
Van akit alapfokon már 5 évesen otthon megtanítanak olvasni, van akinek ez nem sikerül tizen év alatt sem. Ki a felelős ? Mi lenne a helyes út ?
Miét kell ma mindenkit érettségiig ellökdösni, s köznem a szakmája csak egy gyakorlat nélküli papír lesz, mer arra már nem érnek rá, hogy megtanítsák neki ? Mi lesz szakmunkások nélkül ?
Szigor, vagy engedékenység ? (Szerintem következetes bölcs szigor azért kellene.)
Hova lett a tanárok tekintéje ?
A szülök tekintéje megmaradhat ha barátként, haverként kezelik a gyereküket ?
Huszonévesen természetes hogy "fiúzik" a lány, de még Anyu mossa a ruháját ?
Talán ez tényleg az egy egy gyerekek miatt van ? Majd ha több lenne, egymásra is kéne figyelniük, s nem bírná az egy szem anya apa teljesen kiszolgálni őket?
Na jó, nem kérdezek többet.
Igen, lehetne mit az iskolákon is változtatni.
IS!
Üdv: Almás
Még egy megegyzés.
Szerintem akárhogy készítenek is fel a szölők vagy tanárok, az élet egy állandó tanulás lehet,persze csak annak, aki érdeklődik, kíváncsi és szeretne felődni, amig él.
Mindig van mit tanulni, s ebben és ez épp így szép. :-)
Udv: Almás
"A helyes önismeretet nem otthonról hozza az ember ? Miért nem ? Akkor
otthonról mit hoz a neveléssel ? Minden az iskola feladata ?"
Erre fentebb már írtam, hogy ugyan sok minden az otthon-család dolga lenne, de hiába várjuk ezt el, ha egyszer nem kapják meg a gyerekek!
Amit otthon nem kapnak meg, azt kénytelen lesz a társadalom megadni, ha nem akarja, hogy a felnövő tagjai visszahúzzák!
Vannak próbálkozások a tanulás tanítására, de elég kevés - úgy tudom.
Az olvasás tanításban voltak ugyan hibás próbálkozások, remélem a mai módszerek hatékonyabbak lesznek!
A tanárok tekintélye a diákok jogaival és a szülők arroganciájával ellentétesen csökken. Én biztosan nem adnék a gyerekeknek ekkora szabadságot, amíg nem tudnak vele bölcsen gazdálkodni, de sokan mondják azt, hogy már majdnem spártai a hozzáállásom!
Racionálisan átgondolt, következetes és szigorúbb nevelés talán hatékonyabb lenne. Remélem, megtalálják a pedagógusok és a szülők is a középutat, ahol irányítva fejlődik a gyerek és közben megtalálja önmagát is!
Egy viszonylag alternativnak számitó iskolába jár, a Lauderbe. Sokan azt mondják róla, hogy ott nem tanitanak, nem követelnek rendesen, nem lesz a gyerekből semmi. Nekem nem ez a tapasztalatom. sokkal lazábban viselkednek a tanárokkal, igaz, azok is jóval többet adnak a csemetéknek, mint egy porosz normál suli. Egy nagyon fontos, hogy nem ismerek egyetlen társát sem, aki ne imádna odajárni. Max a szülők nem kapják meg amit akarnak, hogy táltost neveljenek a gyerekükből. Úgy hogy ne nekik kelljen követelni, példát mutatni, tudomásul venni csemetéjük képességeit, szándékait, hanem azt lehetőleg a sulira lehessen kenni.
Nekem az a tapasztalatom, hogy az iskolák és a szülők nagy része sajnos egyet akar. Kiverni a gyerekből, hogy minél magasabb képzettsége legyen, vagy azért mert a szülőnek is van és nem szeretné ha "lehúzná" a gyerek, vagy pedig pont azért mert neki nincs.
Nekem, ha lenne biztos élet-iskolába iratnám a gyerekem. A nálunknál iparilag fejlettebb országokban viszont csak ezt nem látom Ott már ovodában több nyelvre tanitják a kicsiket, idegen ajkú nevelőnőjük van. Sokan valamennyi anyagi lehetőségüket a gyerek minél magasabb szintű képzésébe fektetik és vallják, hogy szuper általános, szuper gimi és szuper egyetem nélkül nem ember az ember. Ha nem jár kiemelt oviben nem jut be a szuper általánosba, majd a svájci vagy angol internátusba. Ezt kint nagyon komolyan veszik. Olyannyira, hogy a szupertanulók már csak maguk között tanulnak. Megértem, hogy a kiemelkedő képességű gyerek kapjon kiemelt képzést. De nem úgy, hogy csak a sajátjai között van és azt sem tudja, hogy egy kisebb képességű ember hogyan él, gondolkozik. Lehet pont tőle tanulnák meg az Életet...
Egyébként a képzéssel alapvető baj, hogy a tanárok -gondolom a bérezés és a motiválatlanság miatt -ma már egyáltalán nem azok mint régen voltak. Az életre egy iskola nem csak úgy tanithat, hogy van ehhez kapcsolódó tantárgy, hanem úgy hogy a tanár olyan. Nekem szerencsére még olyan tanáraim voltak, akikre évek múltán is sok szeretettel gondolok, mert emberek voltak és úgy tanitották Ady-t, hogy aki humán érdeklődésű volt annak is volt élvezet, meg annak is aki matekzseni volt.
Úgy, hogy bármennyire is tetszik és támogatnám, a kereslet eléggé alacsony lenne ebben az életiskolában. Sajnos....
Hali?
Igen, jó lenne egy Élet iskola, de...
Ma nem erre van igény! Annyira erősen beleivódott a szülőkbe, hogy a gyermeküknek a későbbiekben úgy tudják a boldogságot biztosítani, ha tuti óvodába, iskolába jártatják és tuti jó munkahelye lesz. Ha tuti munkahelye van, akkor tuti háza, autója,megélhetése lesz, akkor mehet külföldre nyaralni és mindent megvehet magának, családjának! Ma a szülők , szerintem 75 %-a azt gondolja, hogy ezektől lesz a felnövő gyermeke boldog! Ezért ezen az úton járnak!
Ma ott tartunk, hogy az óvodás gyerekek felvételiznek a jólmenő iskolákba- ma már nem csak a jól menőekbe, hanem a "mezei" iskolákba is, mert ettől lesz presztizse az intézménynek! Ha nem veszik fel a gyereket a kéttannyelvűbe-ahol széttiporják a gyerekeket, mert annyit kell tanulni már elsőben- akkor a gyerek marad az óvodában, mert másik suliba nem hajlandó beíratni a gyerekét! Igaz, hogy a gyerek meg már nem fejlődik az óvodában, de az nem érdekes!
Egyébként, igaza van Áginak, mert a hagyományos iskolák is a kompetencia alapú, kooperatív pedagógiákat igyekeznek minél inkább előtérbe helyezni, de lassú a folyamat. Föntről van törekvés, de az intézmények, pedagógusok igen nehezen változnak! Sajnos, azt látom, hogy több pedagógus elfásult és már nincs motivációja a megújulásra! Sok-sok idő kell a változásra, de amíg a szülők a "versenyistállókat" preferálják és nem látják meg, hogy igazán mikor lenne boldog a gyermekük, addig nehezen működne az Élet iskolája! Jah, és az a legnyagyobb akadálya ennek a folyamatnak, hogy a mai szülőknek fogalmuk sincs arról, hogy saját magukat mivel boldogíthatnák hosszabb távon! Szóval, a mostani felnőtteknek kell még önismeretet tanítani és majd aztán jöhet az Élet iskolája! Szerintem! De gondolkodni már lehet róla!:-)
Igen, igazad lehet a sorrendben!
Amíg a szülő az egyetem és a magas fizetés elérését látja gyermeke céljának, addig úgysem fogják a gyermek valódi érdekeit szem előtt tartó oktatási rendszereket választani!
A boldogság megtalálásának valódi útját először a szülőkkel kell felismertetni, hogy lássák, érezzék az élet valódi értelmét és megtalálják benne a nevelés-növelés megfelelő helyét!
Kedves Hedi!
"a szülők nagy része sajnos egyet akar. Kiverni a gyerekből, hogy minél magasabb képzettsége legyen"
és mi van az olyan iskolában dolgozó pedagógusokkal, ahol azzal kell nap, mint nap szembesülni, hogy a szülő semmit nem akar.... és a gyermek sem túl sokat?
Általános iskolában dolgozom, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel, kollégáimmal együtt nyolc, vagy van, akinél több:) évig "fogjuk a gyermek kezét", próbálunk utat mutatni, próbálunk a szülőknek is.... hasztalan. Vannak,akik eljutnak valóban a feladásig, a belefásulásig.
Tudok tenni valamit? Egyáltalán, biztos, hogy az én dolgom "mindenki kezét fogni"? Ha elballag tőlünk, már senki nem áll mellette.
Akkor?
Én megtettem, amit megtehettem? Jön a következő osztály?
Talán nem is ez a legrosszabb ebben, hanem az, hogy jön a következő nap, amikor nem építhettek arra, amit előző nap "dolgoztam"-és nem elsősorban a tananyagátadásról beszélek.
Minden nap előről mindent.... újra, és újra...
Ilyen módon hogyan érhetnék el valamit is.....
Talán évek hozadéka. Hogyha elmegy mellettem az utcán, nem megy úgy el, hogy ne köszönjön, és hogy ne kérdezze meg hogy vagyok.
Érzem, és tudom, hogy adok Nekik valamit, talán egyik- másiknak nem is keveset, de mégsem érzem azt, hogy amit teszek az tartós sikert, és könnyebbséget jelentene számukra.
Ezért hiszem azt, hogy míg valaki saját önszántából nem akar jobbat, addig....
Teljesen egyetértek az utolsó mondatoddal. Nem lehet neki tanítani, csak tanítani.
A gyerekeket nem azért tanítjuk, hogy lássuk, hogy később mire viszi és nem is azért, hogy megismerjen az utcán és visszaköszönjön. Mi van akkor, ha ő nem szeretne tartós sikert? Te miért szeretnél helyette? Sokszor szoktam Kedvesemnek mondani, hogy nincs joga ahhoz, hogy megkönnyítse gyerekei életét. Mert máshol fogják megszívni. Valahol ugyanis meg kell tanulnia azt amin te szépen - sokszor helyette - "átsegíted".
Valamiért csak újra és újra kell, hogy kezd minden nap. Ez miért van szerinted? Mi az ami a saját életedben ezzel "összecseng"?
Üdv!
Hédi
Szerintem jó lenne egy ilyen iskola. Személy szerint azért leszek tanár, mert volt egy tanárom, akinek a keze között az egész csapat megtáltosodott, és lesett a papírjára, hogy "Úristen, ezt én csináltam?!" Igenis kellenek olyan emberek, és olyan helyek ahol, akinél nem az számít hogy hányas vagy, hanem hogy Milyen vagy.
Ha lenne gyerekem és lenne ilyen suli ... :) vagy fordítsuk meg: mire lesz gyerekem... és mire iskolaérett lesz... lehetne már ilyen suli! ;)
Elkezdtem gyermekeket tanítani, sokszor helyettesítettem tanár kollégákat. Egy alkalommal egy Waldorf iskolába hívtak helyettesíteni...., aztán most hívtak, jöjjek, és tanítsak ott. Azt mondták, a gyerekek nagyon élvezték az órát, és kérdezték, mikor jövök újra. És ez a visszhang nem csak a Waldorf iskolából jött...
Az elején nem is értettem, hiszen én nem éreztem, hogy tanítottam volna. Én nem tanítani mentem a gyerekekhez. Én játszani mentem közéjük, és amit tudtam, azt megmutattam Nekik, mint egy játékot, hogy : " Nézzétek, mi van nálam, milyen jó ezzel játszani, milyen örömet okoz...Ti is játszhattok Vele, ha akartok! " És akartak. Mutattam Nekik dolgokat, szituációs gyakorlatokat végeztünk, és én mindig kérdeztem Tőlük, hogy mit gondolnak, mit éreznek.....és csak ezután, gyakorlati tapasztalás után csak úgy mellékesen hozzáfűztem amit én is "tudtam , tapasztaltam, tanultam " a dolgokról.
Bizonyos "rosszalkodásokat" így oldottam meg :
1.
Kisfiú beleordít társa fülébe, rám néz, hivalkodón, mit szólok. Figyelmet akar, látom. Nem szólok, mutatok érdekes dolgokat Neki és a Többieknek. De a kisfiú még1szer beleordít társa fülébe. Oda megyek hozzá, megsimogatom : Szeretnéd, hogy beleordítsak a füledbe? - Nem...-érkezett a megszeppent válasz. Miért?- kérdeztem. Mert fájna..- mondta gondolkodás nélkül. Utána nem kezdtem el okoskodva mondani, hogy: látod-látod, ugyanúgy fáj a másiknak is...vagy: ha még1szer ilyet csinálsz, én is a füledbe ordítok. Megértette magától...többet nem csinálta.
2.
Egy kislány gyönyörűen megoldott egy " feladatot" , rám nézett, és kérdezte huncut várakozással: " Mit kapok ezért?"
-Miért?
- A Tanár nénink mindig ad Nekünk valami ajándékot, ha ügyesen dolgoztunk.
- Igen? És úgy érzed, ez kemény munka volt, amit itt csináltunk az előbb? Vagy inkább játék?
Kerek szemekkel nézett rám, majd mondta halkan, kissé szégyenlősen, mert már értette, mire szeretnék utalni:
-Játék volt.
- És te most játszani, vagy dolgozni szeretnél? A játékban öröm van, a munkában szenvedés, azért adnak jutalmat utána. Kárpótlásul. Te Mit szeretnél most?
- Játszani....
Megfigyeléseim: - a gyerekek már tudnak...és ezt a tudást ki kell hozniuk ( nem nekünk, Nekik ) magukból, mi felnőttek, tanárok ehhez segítünk hozzá, és ahhoz is, hogy tovább fejlődjenek.
- az életre felkészítés ne (csak)az iskola padban történjen, hisz az élet sem ott zajlik! A gyerekek végezhetnének szociális feladatokat a világban, hogy magukénak érezzék minél jobban a helyet, ahol élnek. Korán szembesüljenek életfeladatokkal! Ne csak üljenek a babérokon, mert felnőttként sem tesznek majd semmit, csak ülnek majd akkor is a fenekükön, hájasan, elhízva...
Söpörjenek utcát, látogassanak és beszéljenek elítéltekkel, beszéljenek hajléktalanokkal, főzzenek is, stb. Közben is lehet tanítani: Látjátok, Ady Endre is ezt csinálta, mikor ezt és ezt a verset írta, stb.
- vegyenek részt egy unalmas, hiábavaló parlamenti ülésen, hadd lássák, a tudatlan, lusta, felelősséget nem vállaló emberek, kiknek a kezébe adták életük irányítását.
- ne csak ismertessük velük a természetet, engedjük, hogy megtapasztalják, és életük részesévé váljon. Idejük nagy részét a természetben töltsék. Amikor csak lehet, kint tanítsuk a gyermekeket, ne bezárva. Sok növény legyen az iskolákban. Sőt! Rengeteg!
- az órák kreatívak, rugalmasak és életszerűek legyenek!
- ne a lexikális adatokat tanítsuk, azok inkább olvasmányok legyenek...akit valami érdekel, azt úgy is megjegyzi. A lexikális adatok szolgálják a lényeget, a tapasztalatot, hogy mit lehet kezdeni ezekkel az információkkal. Az információ önmagában halott dolog. Fel kell azt éleszteni felhasználással! Ne csak halmozzuk őket, mint a kincseket...melyek mellett aztán éhen halunk!
- az órák fejlesszék a közösség tudatot. Az összetartást. Dicséretek, jutalmak ne a személyt érjék, hanem a csoportot ( osztályt ) .
- stb.
A tanároknak mindenképp fejleszteniük kellene spiritualitásukat..DE!...Nem elméletben...GYAKORLATBAN!
Köszönöm, ha elolvastátok : )
Tetszik a gyerekhez való hozzáállásod...Frankón leszerelted a kiscsávót. :) És valóan inkább játék legyen, mint munka meg szenvedés, a tanulás. :)
A kislányom iskolaválasztásánál tetszett meg ez a módszer. Tetszett a csapatmunkára tanítás, az önbizalom megtartására vagy növelésére való odafigyelés, a játszva, kisebb csoportokban tanulás, és az, hogy a gyerekeket megtanítják arra, hogy megismerjék magukat, ki miben jó, a társuk miben jó, és mindenki azt teszi hozzá a csoportmunkához, amiben a legjobb. A munka és az érte járó elismerés az egész csapatnak jár, nincs megkülönböztetés a tagjaik között. Tetszett, hogy nem a tanár mondja meg a tutit a táblánál, hanem játékos feladatokkal, közös munkával és gondolkodással a gyerekeknek kell rájönniük a megoldásokra, amiket aztán megosztanak a többi csoporttal, és a tanárral megbeszélik a végén.
Most, hogy a kislányom kijárta a másodikat is, látom, hogy a gyakorlatban mit hozott ez az elméletben tényleg jó módszer. A tanárok úgy döntöttek, hogy mégsem csoportokban dolgoztatják a gyerekeket, hanem széttolták a padokat, és úgy megy minden, mint a régi szép időkben. Azt mondták azért, mert a csoport nem tudott együtt dolgozni, hanem 1-2 ember munkálkodott csak, a többiek elültek, viszont amikor prezentálni kellett volna az eredményt, azok akartak mesélni a többi csapatnak a munkájukról, akik nem is csináltak belőle semmit. Szerintem ebből a helyzetből is tudtak volna tanulni a gyerekek, (ha mást nem: emberismeretet) és valahogy előbb-utóbb megoldották volna, vagy pedig elfogadják, hogy vannak, akik dolgoznak, és vannak, akik csak magyaráznak, mint a valós életben. Lehet, hogy pont így lett volna igazi élet iskolája az egész.
Ehelyett viszont szuperül megtanítják a gyerekeknek, hogy hogyan kell a megfelelni az elvárásoknak, hogyan kell elfogadni mások kinyilatkoztatásait az önálló gondolkodás helyett, és hogyan kell szót fogadni a nagy és erős tanító néninek, sokszor teljesen értelmetlenül.
Igaz az, hogy nem elég csak a módszereken változtatni. A tanárokat is meg kell változtatni. Hiába a sok drága felszerelés és új, hatékony tankönyv, ha a tanárok megfelelő képzésére és szigorú ellenőrzésére, esetleg motiválására már nem marad keret...
"A tanárokat is meg kell változtatni. Hiába a sok drága felszerelés és új, hatékony tankönyv, ha a tanárok megfelelő képzésére és szigorú ellenőrzésére, esetleg motiválására már nem marad keret..."
Maguktól kellene változniuk, önmagukért és ne azért, mert az Oktatási Miniszter azt mondja + egy 10es a fizujukra. :)
Gondolj bele egy általános iskolai Szigorú Aranka néni merev nagyképű személyiséggel, ami a Kádár korszak idején virágozó hozzáállás volt mennyire fog meglágyulni? :) Vagy egy frissen diplomázott fiú/lány? Ott már inkább van rá esély, csak vannak ott is sokan olyanok, h tanít és mivel ő tanító/tanár és diplomája van, akkora arccal él, h hihetelen.
Azért óvatosan a pocskondiázással! A tanító / tanár is ember, az ő személyiségük is ilyen-olyan, ugyanúgy, mint a más foglalkozást űző szakembereké! Ne általánosíts!
Kár, hogy nem minden tanár ilyen mint Te.
Volt alkalmam csoportos órát tartani.
Az én tapasztalatom az volt benne, hogy remekül tudnak a gyermekek csapatban munkálkodni, HA! mindenki tudja a helyét, tudja, mit rakjon bele magából, tehetségéből. És itt jön be a tanár szerepe a dologba:
Nem elég azt mondani: " Gyerekek tessék, itt van ez meg ez, oldjátok meg együtt, ahogy tudjátok!"
NEM. A tanár mindenkinek kioszt feladatokat, megfigyelése alapján, kiben mit lát, MAJD! ezeket a feladatokat felcseréli a gyermekek között, legyen mindenkinek alkalma megélni a másik feladatát is. Az eredményeket végül megbeszélni, DE! nem megítélni, hogy ki miben volt jobb. A figyelmet nem az eredményre kell koncentrálni!
Pl.:
Ha valaki "hiba " nélkül old meg valamit, ezt lehet mondani: "Látjátok, ha ezt és ezt csináljuk, ez történik." Nem keverjük bele a személyiséget a történésbe. A gyerek nem szokja meg, hogy bármit is a dicséretért, vagy figyelemért csináljon, hanem azért, mert azt élvezi, örömét leli benne. Magáért. Figyelmet és dicséretet folyamatosan kapjon a nevelőktől, társaitól, anélkül, hogy koldulnia kéne.
HA valakinek nem úgy sikerült a tette, ahogy azt várta volna: " Látjátok, ha ezt tesszük, ez történik, mert ennek és ennek a használata ( vagy nem használata ) ezt hozza ki ebből és ebből. " Nem a gyerek tettét ítéljük meg!!! Nem a személyt, hogy: " figyelj, TE ezt rosszul csináltad. " NEM! Csakis a puszta történést FIGYELJÜK meg.
Hát igen...nem a rendszert kellene alakítgatni...hanem a tanároknak kellene folyamatosan fejlődni...
Önismeret...nem, elcsépelt szó az már, nem ismereteket kell gyűjteni magunkról, nem...az végtelen folyamat lenne!
ÖNMEGLÁTÁSRA van szükség! Látni mindig, hogy mi van bennem és a gyerekben, és azt megfigyelni (ítélet nélkül), és abból a legtanulságosabb dolgot kihozni.
Előbb belül kéne változni minden olyan tanárnak, aki arra panaszkodik, hogy ebben a rendszerben már nem bír a gyermekekkel...rendszert erre nem is lehet felállítani. Minden pillanatban más kell...akár az Életben : )
Levelezek ill. sokat beszélgetünk egy általános iskolai "tanitónénivel" Romániából. Rajta keresztül betekintésem, rálátásom nyílt egy iskolai tanári közösség életére. Meglepően progresszív módszerekkel tanítanak, mosolygott is rajta, hogy jöttek okosok innen tőlünk, és meséltek mindenféle új dolgokról, amit ők már régen alkalmaznak... Például a padok az ő osztályában már régen körben vannak elrendezve és csoportos munka folyik.
Szóval a lényeg, minden nap elmeséli, hogy milyen helyezkedések, turkálások-furkálások, klikkezések, játszmázások történtek aznap a kolléganők körében... aztán közösen kielemezzük, hogy ki-milyen indíttatásból kit támadott, ki mellé állt, hogyan viselkedett. Az általános kép így kívülről - meglehetősen siralmas, és gondolom idehaza sem jobb az állapot egyik általános iskolában sem, és gondolom a gimnáziumokban és följebb sem...
Bármelyik munkahelyi kollektíváról ugyanezt el lehetne mondani - az önismeret abszolút hiánya, a fejlődéslélektan nem ismerete. Egy pedagógusi közösségben azonban, akik pszichológiát kötelezően tanulnak - az mégiscsak furcsa, hogy vastagon játszmázzanak egymással. Mert aki ezt önkéntelenül csinálja, az a gyerekkel is játszmázni fog, ha az bármiben ellenszegül, nem úgy teljesít, ahogyan a tanítónéni egója szeretné...
Szerintem aki arra vállalkozik, hogy másokat bármilyen fokon tanítson, annak a személyisége fejlődésében minimum a játszmázás konformista szintjén felül kellene lennie. A pedagógus kiválasztásban ez kritérium lehetne - kellene, hogy legyen. Az önmegvalósítás csak ez után következik, tehát logikus, hogy egy játszmázós kolléga számára a tanítás nem önmegvalósítás! És mennyi energiát tud elvonni a támadások kivédése azoktól, akik valóban kreatívan szeretnének tanítani! Vagy mit tud az életről, önismeretről tanítani az a tanár, aki még a saját működését sem ismeri?
A spiritualitás szintjei csak mindezek után következnek...
Nagyon jó felvetést tettek a pároddal és megmondom őszintén, hogy nagyon tetszik az ötlet!
De én abba gondoltam bele hirtelen, hogy kik lennének azok az emberek akik manapság, helyes egészséges táplálkozásra villanyoznának fel minket, kik lennének azok a "tanítók" mert már így nevezem akkor őket akik, egy szebb és boldogabb életre tanítanának meg minket?
Sajnos körbenézek és mindenki egy stresszes életet képvisel, nem hisznek az egészséges és boldog jövőben...
és szomorúan kell leírnom, hogy a nagy átlagról beszélünk, és sajnos a gyermekeinknek nincs kitől tanulni, ha azt látják hogy gazdasági válság miatt, ok okokat követve mondjuk nem tud helyesen táplálkozni...stb....és sajnos a világot nem tudjuk megváltani...:(
nagyon tetszett az írásod!
Panna
Pont rátok gondoltam tegnap. Láttam egy filmet Eruópa oktatási, nevelési módszerváltozásairól. Rómában pl. a város - saját költségén! - bevezette az iskola busz helyett az iskola sétát. A dolog lényege, hogy sem a szülő nem viszi autóval a gyereket a suli kapuig, sem a sulibusz. Sétálnak! A város szerződtetett nevelőket, akik bizonyos gyűjtőpontokon átveszik a csemetéket. Kialakított útvonalak vannak, amik menték a csemeték sorban csatlakoznak a már sétálókhoz. Útközben beszélgetnek és ahelyett, hogy meresztenék a feneküket az autóban gyalogolnak, egyesek akár fél órát is. Közben a nevelők kérdésekre válaszolnak, magyarázzák az életet. Gondolom nem havi 80 nettóért.
Német országban kezd egyre jobban elterjedni, hogy az órákat már egyáltalán nem padokban tartják, nem is nagyon vannak, csak ha tesztet irnak. Körben ülnek. A tanár elmesél valamit, amiről megkérdezi a gyerekek véleményét, elmondhatják az előadott anyaggal kapcsolatos meglátásaikat, azaz közösen rágják át az anyagot. És ami a fontos, hogy közben arra ösztönzik őket, hogy nyugodtam ficeregjenek. Nem kell hátratett kézzel, mozdulatlanul ülni. Nyugodtan vakaródzon, mocorogjon. Időnként egy két gyakorlat erejéig mindenki mozog, azaz találékony mozgáskordinációs gyakorlatot csinálnak, ca 3-4percig. És teszik ezt pont azok akik a feltalálták a poroszos nevelést :)
A kisebbeknek pedig már lehet jelentkezni az erdei óviba. Szinte egész nap kint vannak az erdőben. Nincs játszótér, fák, kövek, föld, homok, stb az viszont van. Másznak, kúsznak a természet játszóterén. Csak enni mennek be. A dolog érdekessége, hogy a legrégebbi erdei óviban az eltel 6 év alatt két baleset volt, annyi ami más oviban egy hónap alatt!
Igen, mindezt nem éhbérért csinálják az igaz. Továbbképzésre is nagy részben állami pénzből járnak.
Csak hogy ők már felmérték, hogy igy később kevesebbet kell költeni pszichológusra, a mozgásszegény életmódból származó betegségek gyógyitására, stb.
Van még mit tanulnunk.......
Üdv!
Hédi
1989-ben a sakkozo lányok apukájának:Polgár Lászlonak a nevelési módszeréröl irtam a diplomamunkámat. Most hogy olvaslak , ö jutott eszembe. Sok interjut készitettem vele. Ő is hangsulyozta az életre nevelést, söt meg is valositotta. Az ö gyerekei nem jártak a hagyományos iskolába, és nem a térképröl ismerték meg a világot.