Miért félünk a változástól? Miért félünk kilépni egy kapcsolatból, még ha belül érezzük is, hogy ennek a kapcsolatnak vége? Miért félünk kilépni a munkahelyünkről, ha már szenvedünk? Miért olyan nehéz elengedni valakit, valamit, vagy egy megszokott élethelyzetet?

A változástól való félelmünk legfőbb oka az, hogy ragaszkodunk, birtokolni akarunk. Nem merünk az ismeretlenbe fejest ugrani, nem merünk belevágni. És akarunk egy köztes átmenetet. Tudni akarjuk mikor, mi lesz. Amit ismerünk, még ha nagyon rossz, akkor is inkább ragaszkodunk hozzá, mint hogy az ismeretlenbe belevágnánk.

Az egyik legnagyobb tanítónk a természet… A természet folyamatosan változik, és változásban van. Ahogy a költöző madarak, ha jön a tél, repülnek több ezer kilómétert, holott nem tudják, mi fog velük történni, de tudják, hogy kell a változás. Az életük múlik ezen. Vagy a fák, amik ősszel elhullajtják a leveleiket, és tavasszal újakat hoznak. Együtt élnek a változással. A születés és elengedés, ez a világ legtermészetesebb dolga. Ez a túlélés alapja. Ha a fa nem hullajtaná le a leveleit, akkor nem tudna újakat hozni, és biztosan belehalna. A fának nem fáj, nem sír, nem szomorú. Tudja, hogy természetes, és ennek van itt az ideje. És szükséges ez a változás a megújuláshoz, a fejlődéshez, a túléléshez.

Mi, emberek régen ugyanígy együtt éltünk a természettel, sőt a természeti népek, ma is így léteznek. A civilizáció azonban eltávolított minket ettől, nőttek a félelmeink és a vágyaink, és nőtt az egónk is. Még a hőmérséklethez sem tudunk alkalmazkodni. A klíma és a fűtés nagyon jó dolog, segít kényelmesebbé tenni az életünket, de ebben sem tudunk már cseppet sem alkalmazkodni. Nyáron klímával 20-22 fokot „csinálunk”, télen pedig fűtéssel ugyanezt a hőmérsékletet… Két fok a tűréshatárunk… És az élet minden területéhez így viszonyulunk. Nem tudjuk elviselni a változást.

Sokszor nehéznek éljük meg a változást, holott tudjuk, hogy szükséges. De vajon miért félünk az ismeretlentől ennyire? Miért félünk becsukni egy ajtót, mielőtt kinyithatnánk egy másikat? Miért gondoljuk azt, hogy ha változás lesz, az biztos rossz lesz, vagy nehezebb, vagy fájdalmasabb? Miért vagyunk ilyen félősek és pesszimisták?

Azt gondolom, ehhez és az egész élethez bátorság kell. Főleg, ha az ember igazán ÉLNI szeretne. Bátorság és bizalom. Önmagunkban és az Életben, Sorsban vagy Istenben – nevezhetjük bárhogy. Ez az ősbizalom.

Első körben meg kell vizsgálnunk a félelmeinket. Megnézni, hogy mi a legnagyobb félelmünk, azzal szembenézni, elfogadni, befogadni és feldolgozni. Tapasztalataim szerint erre egy speciális meditáció az egyik leghatékonyabb, legmélyebb, és legeredményesebb módszer. Majd ezután megkeresni magunkban a bátorságot, és a bizalmat, megélni, és a mindennapjaink részévé tenni, sőt elmenni a végső állapotba, hogy én magam vagyok a bátorság és a bizalom…

Gere Gréta
Önismereti és spirituális terapeuta, lélekgyógyász.
70/311-60-57
https://www.facebook.com/Hazaerkezes