rögtön, kapásból, akkor nem tudod megérteni...

Az Egységből való kiválás után az egyéni lélek sok sok formát megtapasztal az emberré válás előtt.

Bennünk élnek állati minőségeink, próbálunk jobb, tisztább emberré válni és kibomlik lassan az isteni...

Bűn és bűntudat tévedés. Van nem tudás és vannak hibák. Bűntudat keltés, ezzel való manipuláció az ember eszköze a másik ember ellen... Negatív, destruktív.

Szeretem ezt a témát. Az ember számára misztérium, a természet számára pusztán törvényszerűség, élet a teremtés, és az ezzel kapcsolatos történeteinket sok módon értik és interpretálják egyéni módokon. A szerint épp, hol tartanak.

Szeretem holisztikusan szemlélni a dolgokat. Olyan igaz, és megnyugtató. Holisztikusan szemlélve minden, ami történik jó. :) Hiszen történik. Címkézni azt, amit a természet alkot oly fölösleges. Szeretni megtanulni olyan megnyugtató.

Amióta megértettem, hogy minden rossz valójában jó, és hogy az ember útja alapvetően e kettősség integrálásának története, már nem félek attól, hogy "rosszat" tettünk, "bűnbe estünk" (és persze a nő, az még inkább... :) ), nem kettős módon látom a teremtésünk történetét, amelyben valamiféle szörnyűség történt egy alapvetően jó helyen (ráadásul a mi hibánkból) és aztán azóta ezt nyögjük... olyan gyermeteg ez a látásmód.

Ráadásul a linearitását is megkérdőjelezem ennek a történetnek. Hiszen ebből kiindulva (az eredendő bűn történetéből) adódik a feltevés, miszerint előrefelé haladunk, egy ponttól ( a bűn pontjától) a megvilágosodás, integrálódás, emberibbé válás, vagy netán istenibbé válás felé, mintha valamit jóvá kellene tennünk, vissza kellene változtatnunk, még pont nem is oda jutunk. És számomra végtelen körré válik ez. A szintek rabjává válok, a hierarchikus látásmód, az osztályozás rabjává, ha így tekintek az életre. Még mindig az elmében járva körbe-körbe.

Szeretem inkább egynek látni és érezni a kettőt. Átölelni magam és magamban a gyermeket és a felnövőt, aki elindul a viszontagságos úton. Mint Ádám és Éva. Törvényszerűnek tekinteni mindazt, ami történik és természetesnek. Jónak. Vagy azért, mert nem változtat, vagy azért, mert igen. :) A paradicsomból való kiválás, a születés, a fejődés mind változások. Lehet, hogy ez az egész tanítás pusztán csak erről szól. Hogy az élet törvénye a változás, az élet törvénye a kísértés, a tudás szerzésére, a kíváncsiság a tapasztalat szerzésére, a folytonos, örökös mozgás és a dolgok színének akár ellentétesre való váltása. Mert ilyen az élet.

Elválasztóan tekinteni minderre, azt jelenti, nem szívvel tekintünk rá. nem tudjuk elfogadni a dolgok TERMÉSZETÉT. Azt, ahogy van. Kinevezni egyik állapotot jónak, jobbnak, fejlettebbnek, akámilyenebbnek a valóság kettészakítása, és ahol már van jó és rossz, ott van bűnös is.

És íme, a bűntudat születése.

De a szép az, hogy még ez is törvényszerű! Az ember természetéből adódik. A kettősség világának természetéből és abból, hogy az ember, ha akarja így is láthatja ezt. A bibliai történet erre is rámutat. Hiszen a bűnössé nyilvánítás szüli a bűntudatot. És a bűntudat az, ami pokolra lök. nem a változások, a dolgok sokszínűsége. Hanem az, ahogy ehhez viszonyulunk.

Ez a történet rámutathat az emberi természet által generált bűntudat működésére, és arra, hogyan viselkedik a gyermeki tudat a felnőtt hatalom súlya alatt. Vagy arra, a természet útja a "jó" és "rossz" váltakozása és az emberé az ehhez való viszonyulás megtanulása, és az ebben való önmagára lelés. Az ősi bűntudat, ami a lélek mélyén rejtőzik, kapcsolódik a születéshez, az emberré váláshoz, önmagában. Kísérője az egyből a kettéválás világába való érkezésnek. Így, valószínűleg velünk születik, a születéssel, magával születik, az emberré válás tartozéka. Már csak ezért sem lehet rossz. :) Mint ahogy semmi más sem lehet az.

A valódi kérdés az: megértjük e, hogyan működik? Tudunk e vele bánni? Vagy örök bélyegként viseljük a lelkünkön. És megmagyarázzuk valamiféle hiedelemmel, vallásos dogmával, vagy akármivel.

Én a kecskékkel értek egyet. :D