Másoknak miért könnyebb?
Sokat dolgozunk életünk megannyi problémájának megoldásáért, küzdünk, hogy jobb, könnyebb, szebb legyen, miközben azt láthatjuk, hogy mások játszi könnyedséggel élik az életüket, minden olyan szép, felhőtlen, gazdag az életükben, ahogyan az még a mesében is lehetetlen. Joggal tesszük fel ilyenkor a kérdést: Miért?
Neki miért olyan egyszerű, könnyű, nekem pedig miért kell megküzdenem minden egyes lépésért?
Nos, a választ nem lehet elintézni egy frappáns válasszal, ugyanis az élet rendje egy fokkal bonyolultabb, de azért átlátható. Nézzük a lehetséges okokat:
1. Talán nem is könnyebb neki, csak úgy látod, mert ezt láttatja a világgal.
Az emberek egy része a panaszkodós játszmájának rabja, ők minden problémát felnagyítanak és szétkürtölik fájdalmukat a világnak. Mások inkább tökéletesnek szeretnének látszani, ezért ha gondjuk is van, azt magukban tartják, esetleg még maguknak sem vallják be! Ennek persze ára van, mert aki nem mer szembenézni a bajokkal ma, annak holnap sokkal nagyobb problémákat kell majd megoldania!
Tehát, nem biztos, hogy aki tökéletesnek látszik, az valóban az!
Nézz bele mélyebben az életébe és meglátod az igazságot!
2. Ő sokkal tudatosabb, így ugyanazokat a problémákat Ő feladatnak látja, Te szenvedésnek. Neki van rá megoldó eszköze, Te még csak most tanulod. Ő már sok hasonlót megoldott, Te most találkoztál először ezzel a feladvánnyal...
Egyszóval, tudatossággal minden nehézség könnyebb.
3. Lehet, hogy Ő a fejlődés útjának még csak az elején tart, ezért nincs agyon terhelve. Ami feladatot kap, az neked nem tétel, de neki irtó nagy nehézséget jelent. Ahhoz, hogy a rá méretezett feladatokat meg tudja oldani, sokkal több segítséget kap az élettől, különben elbukna.
Kap bőven anyagi javakat, kapcsolatokat, lehetőségeket,... és még így is lehet, hogy megbukik a vizsgán, vagy fel sem ismeri, hogy az élet egy tanulási folyamat és elherdálja a lehetőségeit!
Lesz még ennek böjtje!
4. Vannak, akik olyan jól dolgoztak, haladtak előző életeikben, akkora áldozatot hoztak, vagy olyan segítséget adtak, hogy megérdemelnek egy kis pihenést. Ők azok a lelkek, akik nyaralni, pihenni jöttek.
Nekik ezért nincs semmi dolguk most. Élvezik eddigi munkájuk jutalmát és felkészülnek a következő hajrára.
Mint látod, számos oka lehet annak, amiért másoknak könnyebb, neked pedig nehezebb. Azonban ezeket ne használd felmentésként sem magadra, sem másokra! Ne kérkedj, ne irigykedj, ne lazsálj!
Csak járd az utad, tegyél meg minden nap egy újabb lépést a saját utadon!
- Huszti Sándor - Önismereti tanító blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
8 hozzászólásErről eszembe jut egy tapasztalat, ami nagyon erős volt nekem és mély nyomot hagyott. Valamikor régen részt vettem egy programon, gyógyítást/gyógyulást tanító programon. Úgy zajlott, hogy egy körben mindenkinek el kellett mondania, hogy mi a legnagyobb problémája, ami leginkább bántja őt, ami miatt odament. Na, ugye ez roppant kellemetlen tud lenni, legalábbis én nem nagyon szívesen teszek ilyesféle teljes nyitást számomra ismeretlen emberek felé. Kicsit el is szomorodtam, hogy ez nem az én programom, de ha már egyszer ott voltam, próbáltam megnyílni a tőlem telhető legjobban. De nem erről szól a tapasztalat, hanem arról, hogy tényleg mennyire téves lehet másokról azt gondolni, hogy nekik könnyebb. Mert az ismerőseinkről, barátainkról azért nagyjából tudjuk, de az idegenekről kevés a tapasztalat. Amúgy utólag kiderült, hogy a sok ember, ahogy képes volt őszintén beszélni a problémájáról, valahogy abban minden saját problémám is benne volt, némelyikre válasz is jött, és az is világossá vált a történetek által, hogy akkor igazából mi volt a valódi akkor aktuálisan legnagyobb saját problémám, és az ódzkodás ellenére be kellett hogy lássam hogy a módszer jó volt és működött, ezt csak úgy zárójelben.
Mielőtt elkezdődött volna a kör, szünet volt. Megakadt a szemem egy résztvevőn, aki már szemmel láthatóan 70 felett járt, nő. Egyszerűen, kényelmesen volt öltözve, a fehér haja szintén egyszerűen, fiatalos frizurára volt vágva. Ült a sarokban és ette a tízóraiját, egy otthon csomagolt szendvicset. Arra gondoltam, hogy milyen boldog lehet. Milyen fantasztikus, hogy tökéletes fizikai kondícióban van, simán mozog, mint egy fiatal, nem probléma beülni a sarokba és felállni, az arca kisimult, a szeme élénk , kedves mosolyú, később kiderült hogy szellemileg is teljesen „penge”, olyan helyekre jár, amelyeket szeret, olyan programokra, amik érdeklik, azt gondoltam, de jó neki. Bátran jelentkezett a körben és elmondta a problémáját, kicsit röviden az életét is. Az volt a lényege az ő életének, hogy jóságos, mindig megbocsájtó, szívből szerető emberként élt, ennek ellenére nem sikerült egybentartania a családját és ezt fájó kudarcnak élte meg sokáig, és plusz meg kellett tanulnia határt szabni, hogy ne csapjon át a jóság és a megbocsájtás áldozati szerepbe, ami őt teszi boldogtalanná. Sikerült is neki (!!!), a semmibe ugrott bele, elvált és megkapta a méltó jutalmát, boldog, gyönyörű új szerelemben él, anyagi és érzelmi biztonságban. A problémája az egyik felnőtt gyermekének a gyógyíthatatlan betegségbe született kisunokája, a családjuk kilátástalan anyagi helyzete, az apuka még szinte életében nem dolgozott és nincs is sok esélye rá, ezt csak a végén mondta el. Nagyon fájó, nagyon összetett probléma volt, a párjával is különbözőképpen gondolták, itt is szeretett volna minden segítséget megadni, csak főként anyagiakra lett volna szükség, abban meg nem dúskált. Nekem nem biztos, hogy sikerülne ebben a helyzetben bármi, hogy egyáltalán tudnám hol kezdeni a probléma kibogozását. Olyan képet árasztott magáról, hogy mennyire jó és könnyű neki. A kép igaz volt, belülről fakadt belőle a béke, és mégis…. az kis, ehhez képes szégyellnivalóan kicsi problémáimhoz képest nagyon nehéz lehetett ez neki. Biztos vagyok benne, hogy – bár a dolog probléma része nem csak az övé volt, csak az ezzel kapcsolatos fájdalom, bizonytalanság és aggodalom volt az övé és mégis meg tudta oldani. Valahogy úgy érzem, hogy ő a Sanyi által említett 1. és 2. kategóriát is képviseli. Azért is érdekesnek tartom őt, mert tényleg egy valós nagy problémát sikerrel megoldott, megkapta a következő „csomagot”, ami már mégnagyobb falat, feltétlenül kell hozzá az előzőekben megszerzett tudása és tapasztalata, mert anélkül még csak fel sem tudná fogni az egészet. Mint ahogy sok ember, számtalan megoldatlan belső problémával, saját égető gondokkal képtelen lenne bármennyi energiát áldozni egy tőle távolabb álló problémára. Arra (is) gondolok, amikor a szülő a saját gondjai miatt egyáltalán nem tudja segíteni a gyermekét semmiféle megértéssel, jó szóval sem.
Aztán ott voltak a gyönyörű szép nők a körben. 35-40 körüliek, sugárzóan szépek, visszafogottak, szemmel láthatóan normális jómódban élők. Belőlük is belülről árad a tisztaság szépsége és a harmónia, bár ha az ember jobban figyel, akkor kicsit a szomorúság is. De azért felmerül a gondolat: ó milyen könnyű lehet ilyen szépnek lenni. Aztán ők is elmondták hogy annyira azért nem az. Egyikük olyan problémát mondott, aminek nyilván semmi köze a külsőségekhez, de az én életemben is nagyon hosszú ideig ott lebegett („főnöknek lenni”), de aztán szépen túljutottam rajta végérvényesen (remélem :)!!). Ezt is érdekes volt hallani. Milyen „semmiségnek” tűnt már nekem, hogy tudtam volna neki osztani az észt, hogy azt meg lehet oldani, pedig valaha számomra is teljes mértékben megoldhatatlannak tűnt.
Szerintem nagyon fontos, hogy bárminek bármilyen problémája is akad, mennyire hajlandó elfogadni a segítséget, a tanácsot. Néha nyilván semennyire, muszáj a saját fejünk után menve a saját hibáinkból tanulni. Az ember a maga baját nagyon nagynak érzi, olyannak, amit nehogymár valaki meg tudjon oldani vagy értelmes segítséget nyújtani… Hiszen ő könnyen dumál.., mert neki mennyivel könnyebb…, honnan tudhatná.. PEDIG sokszor tényleg igazából TUDJA és SEGÍTENI IS TUDNA.
Bonyolult téma ez. Van egy vicces mondás : az én álmom az ön problémája.., ilyen helyzet is sokszor adódik az életben, de azért meglehet hogy az irónia mögé is érdemes benézegetni.
Az egyéni lélek a leszületése előtt bevállalta, hogy milyen területen, mennyit szeretne fejlődni és ehhez mekkora karmikus terhet hozott magával.
Ha belenézek mások életébe, azt látom, hogy azok élete, akik könnyebben élnek, szóval ha az ő életüket élném, szét unnám magam :-)
Ugyanis az én egyéni lelkemet a kiteljesedés motiválja. Ezért szétfeszít minden korlátot.
Mivel spirituális krízisben vagyok, az alapoktól kell felépítenem az egészet, a lerombolás túl jól sikerült :-)
Szerencsére letisztult, hogy mi volt a krízis oka.
Ezt szeretném megosztani. A lelkem vágya egybeesett a személyiség vágyával, ez már jó kezdet. A probléma magából a személyiségből fakadt, az alacsonyabb tudatosságú részek elavult minták alapján akarták megoldani a helyzetet.
A kulcs a hozzáállás megváltoztatásában van. Az előttem álló helyzet kihívás a fejlődésre, ezt mégis sokszor büntetésként éljük meg. Ez mögött a belső gyerek most azonnal akarok mindent hozzáállása van.
A felnőtt énünknek négy dologra kell összpontosítania a siker érdekében
- milyen elválasztó blokkok, traumák, félelmek, karmikus teher akadályozzák a kiteljesedést, itt oldani kell
- melyik részeink tudatossága van lemaradva - van elképzelésük, hogy kellene, de hibás, akadály az elavult mintarendszer, a kishitűség, a félelem a naggyá válástól, a játszmák stb
- milyen belső erőforrásaim vannak - tipikusan vagy alá vagy fölé becsüljük magunkat
- milyen külső segítséget kapok, emberektől, szellemi síkról, ezeket maximálisan kihasználni
- és ami nálam nagyon nem volt a helyén, az energiával való gazdálkodás, a gyógyító, stabilizáló energiák felvétele, a feladatok fontossági sorrendjének beállítása, a pihenés, feltöltődés, az, hogy jól bánjak magammal az utamon.
Szia Kati!
Azt szeretném kérdezni, hogy honnan tudtad, hogy nem egós vágyad volt? Tényleg tök jó ahogy leírtad, de számomra ez az első lépés a legnehezebb: megállapítani hogy a személyiségem vagy a lelkem vágya-e az adott vágy, ami "másoknak bezzeg sikerül". Van erre valamilyen recept?
Ha már százszor lebeszéltem magamat, ha már működő vágykioltó technikákkal érezhetően teljesen, megnyugtatóan kioltottam, de esetleg mégis újraéled egy impulzustól, akkor az gyanús, hogy lélek szerinti vágynak kell lennie, nem? És fordítva: most már egy igazán jó technikával dolgoztam rajta, és úgy tűnik tényleg vége, újraéledhet, még akkor is ha egós vágy?
Három különböző meditációs technikát próbáltam ki a rákérdezésre. Az egyik a Belső Középpontból, aminek a lényege mélyebbre merülsz, mint az egód, a lélek szintjére. Ott teszed fel a kérdést.
A második, Isten meditációban, Isten adja a választ. Mondjuk ehhez alap, hogy Istenhez való hozzáállásodat megtisztítsd, mert ha az apakép rá van vetítve, olyan választ kapsz, amit az apád adna :-)
A harmadik a tiszta vágy megélése meditáció. Egybe hangzó válaszok jöttek, plusz egy látó barátom megerősített.
Aztán megközelítettem onnan, hogy mi az előző életes háttér, mert az meg logikailag támasztja alá.
Azért szántam rá ennyi energiát, mert volt olyan részem, leginkább a sérült belső gyerek, aki ellenállt.
Aztán húztam azt a tarot, oldd fel a kétségeidet. Akkor azt gondoltam, ezt nem lehet. De igen, viszont hónapok kemény munkája van benne.
engem ez a "most azonnal akarok" hozzáállás fogott meg. Nem bontottam külön, hogy a belső gyereké vagy sem, de mindenképp a sajátomnak érzem! :) Szenvedek is tőle rendesen.
Igen ez szép kis csokor ! :)
Ahogy így mondod eszembe jutott még két másik lehetőség is, ami jó lehet. Az egyik amit még együtt tanultunk: megnézed mi van a vágy mögött és amögött, a másik pedig a megismerés technika, talán azt is lehet alkalmazni, belemész megvizsgálod, befogadod azt a valamit, ami saját vágyad, közben akár meg is kérdezheted, hogy honnan jön és talán jön rá jó válasz. Na ezt ki is próbálom majd, milyen jó néha együtt gondolkodni.
Aztán meg az is eszembe jutott most, hogy talán lehet a vágyad egós, vagy abszolút nagy "hülyeség", de mégis, az azzal való tudatos vagy tudattalan munka, út az elérésig vagy az elengedésig, az a lélek szerinti parancs, hogy szerezd meg a tapasztalatokat és felismeréseket közben.
köszönöm a választ!
Saját tapasztalat, hogy amikor az egónk akar valamit, akkor csak azt mondjuk, hogy ezt akarom, azt akarom, sok pénzt akarok,főnök akarok lenni, stb, stb
Amikor igazi belső vágy, akkor látjuk magunkat ezekkel a dolgokkal boldognak, mert hozzájárul a fejlődésünkhöz.
Pl éveken át nagyon szerettem volna utazni céges projektekkel, de az akkori főnököm mindig megakadályozta.
Nagyon nem akart sikerülni sokáig, bele is betegedtem, hogy én nem mehetek.
Amikor arra kezdtem koncentrálni, hogy ez mit adna nekem, mit adna a személyiségemhez, hogy mennyivel magabiztosabb lennék, szeretném látni a világot, akkor pedig hirtelen lehullott minden lánc és könnyedén odajutottam.
Jó volt ezt az összefoglalót olvasni, mert bennem sokszor felmerül ez a kérdés. Nekem mindenért keményen meg kellett dolgoznom az életben, semmit nem adtak "ingyen". Már a születésnél az életben maradásért is többször meg kellett küzdenem (lehet már akkor féltem attól a sok mindentől, amit erre az életemre vállaltam). Rengeteg pofont kaptam eddig az életben, és sokszor nagyon nehéz volt talpra állnom. És folyamatosan jönnek a megoldandó problémák, szinte vég nélkül és sokszor egyszerre több is. De az élet megedzett, és látom az önmagam fejlődését is, hogy a meghunyászkodó, mindig mindenki kedvére tevő (egy kis szeretetért) énemből egy határozott, önmaga érdekeiért kiálló ember lettem. Akár annak árán is, hogy a "barátoknak" hitt emberek eltűntek az életemből. Jöttek helyettük újak, akik úgy szeretnek, amilyen vagyok és nem akarnak megváltoztatni. Minőségibb lett az életem, a sok baj és gond megedzett és önmagam váltam fontossá, nem pedig mások kegyeit keresem. Mert ez jó nekem.
Tudom, még sokminden jöhet, és még van hova fejlődnöm, de megláttam és megtaláltam önmagam, és ez jó. Lehet, tényleg sokat vállaltam erre az életemre, de talán a következőben én is kapok egy kis pihenőt :).