Bonyolult
A segítségeteket szeretném kérni. Túl sok minden sűrűsödött össze körülöttem az utóbbi időben.
Már egy ideje külföldön élek, eleinte nyelvet tanultam, most azonban egyre elkeseredettebben keresek munkát. És nem találok. Megalázó az a helyzet, amiben vagyok. Diplomás vagyok, és a szakmámban dolgozhatnék, de otthon. Itt semmi reményem rá. Még ezt is elfogadtam, munkám azonban nincs.
A párkapcsolatom a 7. évbe lépett. Ezt egyre inkább érzem. Azt hiszem, az idén minden eldől: vagy szakítunk vagy együtt maradunk. A férjem sürgeti a gyerek-témát, nekem áll a hátamon a szőr. Mellesleg, sosem voltam gyerekpárti, ezt nyíltan vállaltam a kezdetektől.
A napokban volt egy kisebb koccanásom, a kocsi bal oldala sérült, hátul. Azt hiszem, ez valamiféle figyelmeztetés a sorstól, viszont fogalmam sincs, merre induljak.
Olyan vagyok, mint a falevél, melyet a szél ide-oda cibál, szeretnék tenni ellene, de nem sikerül.
Ezt tetézik az álmaim. Folyton egy régi ismerősömmel álmodom, akivel soha semmilyen viszonyom, kapcsolatom nem volt. Ilyenkor lelki társnak érzem őt, olyasvalakinek, aki maximálisan megért, szeret, támogat. Egy ilyen álom után az a hit kerített hatalmába, hogy nekünk egy párt kellett volna alkotnunk, ha az élet különböző országokba nem vet minket. Szabadulnék ettől a gondolattól, hiszen a józan eszem tiltakozik ellene.
Kélek titeket, ha van magyarázatotok erre az összetett problémára, osszátok meg velem.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
az élettel, az azért van mert elfojtod a vágyaidat.
Ha a szülői környezeted anno nagyon mást vár el tőled, mint amilyenné természetesen fejlődve váltál volna, akkor az alkalmazkodásod árát jól megfizetted, valahol elveszítetted önmagad.
Az álombeli üzenetet én nem a józan ésszel fejteném meg hanem intuícióval. Nem a konkrét történet és a konkrét szereplők a fontosak ugyanis az álomfejtésnél, hanem az, hogy milyen érzést utasítasz vissza. Ez pedig az, hogy vágysz rá hogy olyan társsal élj együtt aki igazi lelki társ.
Komoly kérdésekkel kell most szembenézned, remélem a hozzászólásaink segíteni fognak. Én ezeket a kérdéseket tartom fontosnak:
Biztos hogy a józan eszed tiltakozik az ellen hogy a lelki társadat megpróbáld megtalálni, vagy inkább ez egy szülői minta?
A férjed tényleg gyereket szeretne vagy Téged magához kötni?
Mekkora teret kaptál az önállóságban amikor gyerek voltál?
Még valamit érzek, amit jó lenne ha megvizsgálnál magadban. Mitől félsz?
Ezen kívül még itt van maga a megaláztatás kérdése is. Ha be tudja az ember fogadni, nyitott szívvel, igen megaláznak, ebbe a helyzetbe kerültem, elfogadom, magamat is és a körülményeket is. Nem hárítok és fojtok el semmilyen fájdalmat és szégyent amit érzek. Az a tapasztalat, hogy amíg az elfogadás nem történik meg, nincs lehetőség a változtatásra.
Az autó a kitágított test határainkat jelenti mint szimbólum. Bal oldal férfi, hátsó pedig múlt. Tehát múltbéli sérülésre utal vissza amit egy férfi okozott.
Akár honnan is kerülgetem, én a szülőkhöz, ezen belül is a Te esetedben elsősorban az apához kanyarodnék vissza, ugyanis a mintát, hogy hogyan kell pénzt keresni, karriert építeni és milyen minőségű párkapcsolatot tud valaki létrehozni, általában az apa tanítja, ő adja a mintát rá. Ha a mintája és a viselkedése teljesen elfogadhatatlan, akkor követi az anyai mintát az esetek kisebb százalékában a gyerek.
- Túl sokat áldoztál a kettőtök kapcsolatáért, s ez most visszaüt.
- Számomra az autóval koccanás is a sérülékenységedre, a kiszolgáltatottságodra, védtelenséged érzésére utal.
Valahogy jó lenne rájönni, hogy mire emlékeztet Téged a múltadból ez a mostani életszakasz. Mert ha azt sikerülne meggyógyítanod önmagadban, akkor a jelened is megváltoztathatóvá válna.
- Az álombeli ismerősöd megjelenése számomra afféle kiút keresés akar lenni, amelyben az igazi, megértő társ utáni vágyódás jelenik meg.
Felmerül az is bennem, hogy Te vajon saját magad számára igazi megértéssel, igazi szeretettel tudsz-e fordulni?
Persze az álom értelmezésnél a mérvadó az, hogy számodra mit jelentenek az álmaid (ha a szíveddel értelmezed)
- Az általad leírtakból nekem az is következik, hogy ha meg tudod oldani, hogy újra megtaláld önmagad - márpedig ha ki akarsz jönni ebből a nehéz helyzetből, akkor előbb-utóbb nem igazán lesz más választásod - akkor változásra/változtatásra lesz szükséged mind a munka mind a partnerkapcsolat területén.
Ez persze azt is jelentheti, hogy a pároddal leülsz és végigbeszéled a problémáidat, elmondod neki, hogy mi bánt, mi fáj... hátha meg fogja/tudja érteni legalább egy részét annak ami nyomaszt.
A beszélgetésnek csak akkor van értelme, ha a saját gondjaidról, félelmeidről, fájdalmaidról tudsz anélkül beszélni, hogy őt hibáztatnád.
Ki tudja mire juttok egymással, de ezt mégis érdemes megpróbálni.
Nos, a kérdésekre válaszolva, sok vágyam volt, mely nem teljesedhetett ki, ezt muszáj volt elfogadnom. Mindent nem lehet egyszerre véghez vinni.
A családom persze szerette volna, ha jó gyerek vagyok, az sosem voltam, de ettől függetlenül nem korlátoztak, illetve, nem hagytam magam. Szerető, elfogadó környezetben nőttem fel.
Az apám azt hiszem a világ legjobb embere. Talpig becsületes, a családon kívül nem létezik számára senki és semmi. Sosem járt sehová, nincsenek barátai, és sajnos nem is túl beszédes. Nem alakult ki köztünk szorosabb viszony, nem emlékszem, hogy bármikor is beszélt volna velem, úgy ahogy egy apa a lányával szokott. Ő ilyen.
Fogalmam sincs, másolom-e ezt a mintát, és megelégszem-e azzal, hogy szeretek és szeretve vagyok egy jónak mondható kapcsolatban. Egy olyan emberrel, aki talán nem a lelki társam. Sokan vannak ezzel így.
A párom szeret, és nem hiszem, hogy csupán egy gyerekkel szeretne magához kötni. Ő mindig is imádta a gyerekeket, függetlenül a körülményektől.
Mitől félek? Csupán attól, hogy ilyen „senki” maradok, aki még a saját lábán sem képes megállni, akinek sem munkája, sem egzisztenciája nincs. Karriert akartam, mások elismerését kivívni, lenni valaki. Eddig nem sikerült.
Valóban azt érzem, hogy a kapcsolatunkért mindent föladtam, és rengeteget szenvedtem az évek alatt, a párom családja miatt is.
Az álmaim ezzel az illetővel mindig pozitívak, jó visszagondolni rá. Pluszt ad, békével tölt el. Évek óta tart. Eleinte szégyelltem, majd megbékéltem vele. Azt hittem, csak azért van, mert az illetőről semmit sem tudok. Sikerült felvennem vele a kapcsolatot, tavaly pedig találkoztunk is, mindketten a házastársunkkal. Semmit sem éreztem akkor, és az álmok is szűnni látszottak. Azóta viszont ismét előjönnek. Nem tudom, mi az, amit hozzá kötök. Miért pont ő.
A párommal már kísérletet tettünk a problémák orvoslására, leültünk beszélgetni, de egyikünk sem jutott azon túl, hogy mi lenne velünk a másik nélkül és hogyan képzeljük el az életünket egyedül. Ehhez társul az én kiszolgáltatott helyzetem is, hiszen mit kezdek magammal? Itt maradok, netán hazamegyek? És otthon?
Sok a kérdés. Nem akartunk dönteni, válni sem. A jelen helyzet viszont nem tartható fenn sokáig.
"hogy hiszem, hogy ő a legjobb ember a világon? "
Hiszel benne. Remélem nem lesz bántó, ha helyetted én ezt a hitet most megkérdőjelezem. Azért, hogy annak láthasd, amilyen ő valójában és ne annak, amilyennek szeretnéd hinni.
Előrebocsátom én abban hiszek, hogy minden ember a legjobb. Te is, én is, az apád is, mindannyian. Más más tudatossági, erkölcsi és lelki tisztasági szinten állva. A legnagyobb különbség köztünk emberek között, hogy mennyire vagyunk annak a tudatában hogy a legjobbak vagyunk :-)
Az apa piedesztálon áll, azért, hogy ne kelljen szembenézni és feldolgozni a visszautasítást, amit kaptál. Ugyanis nagyon mély igény van a gyerekben arra, hogy az apával is mély lelki kapcsolata legyen. Nem csak a beszélgetések hiányoztak a kapcsolatotokból, hanem a játék, a dédelgetés. Lehet, hogy már nem emlékszel erre, meditációban fel kellene hozni ezeket az érzéseket, eloldani a ragaszkodást a mintához.
A gyerekek számára a szülői minta mélyen beivódik a tudatalattiba.
Az édesapád nem képes megélni az érzelmeit. Nem meri magához közel engedni az embereket.
A külvilágot a lehető legnagyobb mértékben kizárja az életéből.
Mivel a külvilág nem kiszámítható. A család viszont jól ismert és biztonságos közeg.
Átvetted hát tőle azt hogy a világot, akár egy karrier segítségével meghódítani nem lehet.
Senki vagy, a saját szemedben, mert annak idején az érzelmi visszaigazolást az igazi intim meleg apai szeretetet nem kaptad meg.
Nem tudom, hogy mi az oka annak, hogy apád ennyire bezárt szívvel él. De a baráti kapcsolatok hiánya elég komoly problémát jelez vissza. Lehet, hogy ő jól el van ebben a kiszámítható és beszűkült világában. Hellinger családállításon láttam ehhez hasonló eseteket, ahol az illető teljes mértékben egy halott felé fordulva élt, az egész érzelmi kapacitása le volt kötve, egy korán meghalt gyermek, vagy testvér, esetleg más közeli családtaghoz kapcsolódva. Nem biztos, hogy az apád esetében ez az ok, de esetleg lehetséges.
Neked viszont az éned egyik fele vágyik az önmegvalósításra. A másik fele pedig, fél, bizonytalan. A félelmeket fel lehet oldani, hosszú munka, de a legnagyobb sikerélményeket kapja meg az ember ettől.
Ha egy ember akinek igénye van az önmegvalósításra, de nem teszi ezt meg, az elkeseredett és boldogtalan lesz egész életében. A cél nem szabad, hogy az legyen, hogy azt a mások elismeréséért teszed. Hiszen ott még mindig az igazi apai szeretetért kuncsorogsz. Meg kell valósítanod önmagad azért, hogy az lehess, aki vagy.
Egy ember, aki igazi lelki élményekre vágyik. Mély érzelmekre, és szenved, ha ezt nem élheti meg.
Meg tudnád fogalmazni,miért ,,áll fel a szőr a hátadon'' a gyerek témától?
Ez csak a karrier vágyad miatt van,vagy egyéb okai is vannak?
Ha ezt őszintén feltárnád magadban,lehet hogy sok minden kiderülne,ami segítene esetleg a jelenlegi helyzetedet is megérteni.
Az ,hogy karriert akarsz, ,, mások elismerését kivívni,lenni valaki''? Nem hiszem ,hogy az ember ettől lesz valaki,
és úgy gondolom,hogy azért várod kívülről az elismerést,mert benned saját magadban ez nincs meg magad iránt.
Az önbecsülésedet kéne helyre állítani,hogy te tudd magadat becsülni,és ne kívülről várd ezt.,,Félek,hogy ilyen senki maradok'',hát miért degradáltad le magad senkivé? Egy jó állástól leszel valaki?
És ha ott nem kapsz a diplomádnak megfelelő állást,miért nem fogadsz el valami mást,ahol talán nem vagy ugyan ,,nagymenő'',de ,,senkinek'' sem kéne érezned magadat. Valóban nagyon nehéz idegen országban egzisztenciát építeni,de a senki és az egzisztencia között vannak még fokozatok szerintem.
Elsősorban ember vagy. Nő. És nem senki!
Beszélsz az áldozatról is,amit eddig meghoztál. E miatt is csalódott vagy.
Most vagy még tovább hozod az áldozatot,hogy a férjeddel maradhass,és így lemondasz a karrieredről,vagy döntsd el melyik neked a fontosabb.
Gondolom a férjed keres ott annyit,hogy megéltek látod így is,hogy te nem dolgozol,tehát választanod kéne a
család /hogy feleség leszel és anya/,vagy az álmaid ,a karriered,egzisztenciád között.
Ha azt semmiképp nem tudod elengedni,akkor légy bátor és inkább gyere haza.Próbáld meg valóra váltani az álmaidat,ha az az érzés lesz benned erősebb. Bár most itthon is nagyon nehéz ez,de talán nem olyan kilátástalan,
mint egy idegen országban.
/ Vannak kint barátnőim,van aki három diplomával,és még három nyelv vizsgával,és persze újra tanultatnak vele mindent,miközben egy pici gyerekkel munkanélküli segélyen él. Még mindig küzd ,nem adta fel./
Szerintem gondolj át higgadtan mindent,és hallgass a szívedre.
-Megérdemli e a párod az ,,áldozatodat''? / Vagy mindig is mártírnak fogod magadat érezni?/
-Tudsz e új szerepben is boldog lenni?
-Vagy csak akkor,ha teljesülnek a korábbi álmaid?
-Akkor viszont ne féld azt meglépni !
Ha bizonytalan vagy és félsz dönteni,akkor csak tipródni fogsz. Annál szerintem még egy rossz döntés is jobb.
Mitől félek? Csupán attól, hogy ilyen „senki” maradok, aki még a saját lábán sem képes megállni, akinek sem munkája, sem egzisztenciája nincs. Karriert akartam, mások elismerését kivívni, lenni valaki. Eddig nem sikerült.
Valóban azt érzem, hogy a kapcsolatunkért mindent föladtam, és rengeteget szenvedtem az évek alatt, a párom családja miatt is.
Jól belefolytunk az apa-témába, bár ennek biztosan így kellett lennie.
17 éves korom körül volt az a pont, mikor egy félig-meddig görbe este után kimondtam azt, ami azóta is visszhangzik bennem: nekem tulajdonképpen nincs apám. Addig ez soha eszembe sem jutott, azóta pedig már megbékéltem a tudattal.
Hogy ő miért ilyen? A mamám nem az a típus, aki túl sokat foglalkozott a gyerekeivel, apum „csak úgy” felnőtt. Nem nevelték, nem tanították, nem kapott mintákat. Anyum sok-sok kísérlete ellenére sem beszél sokat, de rengeteget változott mellette, előnyére. Halálesetről nem tudok.
Mellesleg, korábban megtaláltam egy óvodáskori rajzomat a családról, a legnagyobb szeretet sugárzik belőle. Mindenki mosolyog, a szüleim olyan szorosan állnak egymás mellett, hogy a kezük sem látszik.
Kamaszként depressziós voltam. Magam sem tudtam, miért, egyszerűen csak jött. Nem fordultam szakemberhez, és később magától el is múlt.
Az írásaitok hatására az jutott eszembe, hogy valójában minden párkapcsolatomban megaláztatást kellett elviselnem. Mintha tudatosan ezt kerestem volna.
Az eseményeket túlságosan mélyen éltem át, sokat írtam, pályázatokra is, ám ettől is elszakadtam.
Hogyan valósítsam meg önmagam, ha azt sem tudom, hol kezdjem? Sok hibám van, amelyek szinte leláncolnak. Otthon mindig azt láttam, hogy anyum intézkedik, ő végzi a felelősségteljes dolgokat, köré csoportosul kis családom. És én rettegek a felelősségtől, viszont azt gondolom, mindent én tudok jól, ha valahol nem figyelek, máris probléma adódik. A másik felem kacag ezen, mert komikus egy ember, aki pótolhatatlannak képzeli magát.
Nem tudok meditálni, és sajnos segítségem sincs. Az okkultizmus, vagy nevezzük bárminek, azonban kicsi koromtól vonz. Szeretnék önmagam lenni, jobb ember, levetkőzve a kicsinyességeimet. De hogyan fogjak hozzá?
Az érzésem az, hogy vagy egy rossz kapcsolati minta az ami fogva tart (vagy a férfiakkal kapcsolatos hitrendszered gátol nagyon)
Az sem igazán jó az esetedben, hogy az édesanyád az aki a "nadrágot hordja" otthon. Sajnos ez nálunk is így volt, s ettől nem nő bennünk a tisztelet a férfiak (apánk, férjünk) iránt. Bár nekem szerencsém volt, mert olyan lelkiségű volt az Édesapám, hogy nagyon is tudtam tisztelni, csak titokban tettem (ő tudta és érezte), mert az Anyukám és a család előtt nem mertem kimutatni.
Azt hiszem ez már önmagában is konfliktusokat okozhat a lelkünkben, sajnos.
A munka, elfoglaltság hiányával kapcsolatos leírásodat pedig nagyon is értem és átérzem. Volt az életemnek egy olyan időszaka, amikor nem a megfelelő munkakörben dolgoztam, s ez annyira nyomasztó volt, hogy az akkor még jónak mondható házasságomból mindenáron ki akartam lépni (de nem csak a házasságommal volt gondom, hanem nagyjából a világgal is. Azután a volt férjem segített keresni egy másik helyet, ahol a munkaköröm is és a kolleganőim is teljesen mások voltak. Itt már jól éreztem magam és mintha minden megváltozott volna, már elválni sem akartam és a világgal is megbékéltem.
Mit akarok ezzel leírni? Azt hogy nagyon is társas lények vagyunk, sokkal jobban mint amennyire gondolnánk. S még azt is, hogy nőként nagyon nagy szükségünk van/lehet a kihívásokra, hogy az önmagunk megtapasztalása, a világban betöltött szerepünk és helyünk érzete segítsen a lelkünknek helyrebillenni.
Ha bármilyen módon találnál (v. pároddal találnátok) Neked bármilyen elfoglaltságot, az lehet, hogy sokat segítene helyrebillenteni a lelki egyensúlyodat.
Nem hiszem, hogy jobb emberré kéne válnod! Az viszont biztos, hogy elfogadóbbnak kellene lenned önmagaddal szembe és minden tulajdonságoddal együtt - még a kicsinyességet beleszámítva is - szeretned kellene/illene önmagadat.
Sajnos az életben van egy olyan tény, hogy amire figyelünk, az sokasodik és szaporodik.
Mivel a sok hibádra fókuszálsz, így az tűnik a soknak és mind többet fogsz látni belőle. De ez így sehova sem vezet.
Lécci a jövőben minden nap találj magadban 2 pozitív tulajdonságot, amit értékelsz, elfogadsz és szeretsz önmagadban. Ez nagyon jó önbecsülés növelővé is válik. Ha egy két nap kimaradna, akkor is lehet pótolni pár nap múlva az elmaradt napokat. Nem kell nagy dolgoknak lenni, csak apróknak, egyszerűeknek.
Az önmegvalósítással kapcsolatban nagyon értékesek a Kati tanácsai, olvasd újra és próbáld alkalmazni.
Giordáno Bruno mondása jut még eszembe:
"Ha változtatni akarsz a világon, akkor változtass a saját hozzáállásodon, s megváltozik a világod is"
Azért azt szeretném gyorsan leszögezni: nem azért nem dolgozom, mert túl nagyok az elvárásaim, hanem azért, mert bármerre mozdulok, semmilyen munkát sem akarnak adni. Annyi helyre jelentkeztem már, meg sem tudom számolni. És takarításra, konyhai munkára, stb gondolok, csupa olyan dologra, amelyhez nem kell képesítés. Választ sem kapok. Próbáltam nyelvet tanítani, arra sincs igény. Közben a párom maszekol, és minimális nyelvtudással kapkodnak utána.
Valóban megélünk egy fizetésből, nem ez a probléma. Amikor csak lehetett, mindig dolgoztam. Bármit. Gyárban, konyhán, takarítottam, de azt éreztem, fontos vagyok, van miért fölkelnem reggel. Most is ez hiányzik.
Ettől függetlenül elfoglalom magam. Főzök, mosok, takarítok, lekvárt főzök be, tésztát gyúrok, művelődök, olvasok, nem unatkozom. Erről szó sincs.
A gyerektől sem azért tartok, mert karriert szeretnék. Csupán önző vagyok és bizonytalan. Félek attól, mi lenne utána, meg tudnék-e felelni egy új szerepnek, amit sosem próbáltam. Ha gyereket látok, rögtön falat húzok magam köré. Nem bírom még csak meg sem puszilni őket. Sok időt kell velük töltenem, hogy egyáltalán hozzájuk merjek érni. Nem vonz. Ez mindig így volt. Pedig anyukám az a tipikus tyúkanyó, neki mindig mi voltunk a legfontosabbak, imádja a gyerekeket.
A környezetem mindig furcsának ítélt, érdekesnek, én voltam a csodabogár. Én viszont sosem tudtam, miért van ez így. Ma már ez nem olyan erős.
Fogalmam sincs, miért pont most csúcsosodtak ki ezek a problémák, miért pont most bizonytalanodtam így el. Azért is szeretnék jobb ember lenni, mert nem vagyok elég elfogadó, lehetnék türelmesebb. De nem megy. Ugyanúgy veszekszem, ugyanazok a dolgok miatt, mint anyum. Ezt próbálom levetkőzni, csak épp nem megy.
azokból, amiket megosztottál velünk, hogy Magyarországon több lehetőséged lenne.
Nem csak az szól szerintem a hazajövetel mellett, hogy itt dolgozhatsz, hanem itt megtalálhatod azt az utadat az önmegvalósításban ahol kiteljesedhet a személyiséged.
Meditációval kapcsolatban, nem vagy egyedül a problémáddal. Meditálni az tud elsőre, aki ezt a tudást előző életéből hozta magával. Nagyon sok ember éveket gyakorolja, mire haladó szintre el tud jutni.
Nagyon nehezen ment az elmélyülés nekem is, az első áttörést a Hellinger családállítás adta a másodikat meg a Huszti Sanyi válaszai, miután elkezdtem járni a klubjába és más programjaira is.
A mélyülést, alfa állapotba kerülést sok embernél komoly félelmek akadályozzák meg. Aki volt depressziós annak a süllyedés élménye nem biztos hogy vonzó. A testhelyzet is nagyon fontos a gyakorlásnál, az üresség meditációhoz például ülő testhelyzet kell és egyenes gerinc, ezzel szemben a személyiség problémáinak a kezeléséhez, a tudatalatti felnyitásához a fekvő pozíció alkalmasabb a gyakorlás kezdetén.
A blokkok feloldására, a minták elengedésére nem csak a meditáció létezik, mint lehetőség. A terapeuták átsegítenek a kezdeti nehézségeken, legyen az hipnoterápia, tánc- és belső gyermek terápia, családállítás stb.
Minden embernek kell hogy legyen három biztos pont az életében, ha spirituális útra lép. Mert ez sokszor nehezebb, mint a normális szakasz a személyiség fejlődésében.
A buddhisták úgy fogalmazták meg hogy az első menedék maga Buddha, akit kívül és belül megtalálhatsz, megtapasztalhatsz. A második a tan, a harmadik pedig a gyakorlók közössége.
Nekem személy szerint ma már biztosan meg van a három menedékhelyem :-) Az első Isten, a második ez a módszer, amit a Sirály csomagokból megtanultam, a harmadik pedig az önmegvalósítók közössége.
Dönteni kell egy út mellett, de ehhez érdemes alaposan körülnézni, kipróbálni dolgokat, megismerni tanításokat és tanítókat.
A gyerekvállalás visszautasítása szerintem egyáltalán nem önzés a részedről, hanem logikus döntés. Önzés lenne viszont félelemből a pároddal maradni, ha ő viszont komolyan vágyik gyermekekre és megfosztani őt az apaság megtapasztalásától.
Meg lehet próbálni külön válni egy időre, letisztulnak a dolgok ilyenkor.
Egyetértek abban, hogy a családi minták nagyban meghatározzák a viselkedésünket és a Hellinger családállításról is csak azt tudom mondani én is, hogy nagyon hasznos tud lenni. Viszont az előttem szólókhoz annyit szeretnék hozzátenni, hogy a legfontosabb szerintem neked az lenne, hogy meg tudd fogalmazni azt, hogy mire is vágysz, mert nekem úgy tűnik, hogy ez nem tiszta. Az nem fontos, hogy mások, a társadalom mit vár tőled, sőt még az sem fontos a párod mit vár tőled, először arra kell rájönnöd Te mit szeretnél ettől az élettől, mert enélkül nem lehet megtalálni a megfelelő utat és a lehetőségek sem találnak meg.
Én is külföldön élek, 8 éve jöttem ki, mert beleszerettem egy külföldi férfibe, 3 évvel később a kapcsolat végetért, de nem mentem haza, hanem kialakítottam az új életemet itt. Annyira akartam, hogy sikerüljön, hogy sikerült. Ha az ember tudja, mit szeretne, minden segítséget megkap "fentről" hogy meg is valósíthassa azt. Én ebben hiszek.
Írj egy listát, próbáld elképzelni magad egy ideális állapotodban, mindent beleírhatsz, a legtitkosabb vágyaidat is. Ezt a listát senki sem látja, csak te, próbáld meg teljesen őszintén és szabadon elképzelni saját magad az ideális állapotodban. Talán segít, talán meg is lep a saját listád.
Köszönöm a hasznos tanácsokat, valóban elkélne egy ilyen lista. Azóta is gondolkodom rajta, de nem vagyok képes megírni. Hogy miért nem? Mert egyik nap teljes bizonyossággal érzem, hogy az adott út helyes, míg a következő nap elbizonytalanodom, és másképpen akarok boldogulni.
Most lett volna egy munkalehetőségem, de talán lemaradtam róla. Még nem tudom teljes bizonyossággal, ez csak holnap derül ki. És ki miatt? A kedves férjem miatt, bár nem közvetlenül. Igen, könnyű felelőst találni, és valójában egyre elkeseredettebb vagyok. Már azt sem tudom, mit akarok. Ez fáj a legjobban. Látom az álmaimat összeomlani, míg én ott ülök a legalján. Betemet a fájdalom, a szégyen, a düh, a kétségbeesés.
Sajnálom, hogy ilyen negatív hozzászólást sikerült kreálnom.
Kedves Linus,
Írtad a döntések fontosságát. Igen fontosak.
Írtad az érzéseid, félelmeid.
Szemezgetve ezek közül:
- - Apud szeretted kiskorodban, rádöbbenve(!) tapasztaltad, egy gyerekkori rajzon...
Most teli vagy előítélettel a saját apád felé. Nem tudod elfogadni bizonyos tulajdonságait, azt hogy pl. nem tud kommunikálni. Rosszul látom?
- - Félsz a gyerekkérdéstől. Anyud volt aki a családot összetartotta. Apud nem sok szerepet játszott a gyereknevelésben s a te nevelésedben.....ebből egyeneságilag következik, hogy anyudon mekkora szerep volt a TE szemedben... hisz ő egy IGAZI "tyúkanyó"..., s hogy apud nem "jó szülő volt". Ez nem ítélet? Vajon kinek az ítélete ez?
- - félelem az újtól: "meg tudnék-e felelni egy új szerepnek, amit sosem próbáltam."
Légy BÁTOR, s BÍZZ magadban.
- - félelem egy gyerekpuszitól....
- - félelem nem kapsz munkát....
Lesz munkád ha hiszel ebben.
Ne azt hidd, hogy "félek nem lesz". Mert akkor ezt erősíted. Azt hidd, hogy lesz, ott , abban az országban ahol te akarod. Magyarországon lenne, de külföldön nem lenne? Ezen gondolkozz el, miért írtad.
stb.
----Mi lenne, ha kicsit ELENGEDNÉD ezeket a félelmeidet ? -----
Milyen lenne, ha rábíznád magad FELTÉTEL NÉLKÜL a Szent szellemre, Istenre, univerumi tudásra, régi barátra, az álmaidban szereplő illetőre......?
Írtad, ha ezzel az Illetővel/Belső Segítőddel vagy, illetve ha rá gondolsz: pozitív a végkicsengés.
Ha GOND van mindig hozzá kapcsolódsz vissza. Mindegy ám ilyenkor, hogy álomban vagy, vagy sem.....
A legmélyebb ponton KIHEZ /MIHEZ kapcsolódsz akkor?
A BELSŐ SEGÍTŐD : "Pluszt ad, békével tölt el. Évek óta tart. Eleinte szégyelltem, majd megbékéltem vele. " Szégyen???...>> NE a házas férfit lásd a Belső Segítődben .
Fogadd el ami nyílvánvaló. Valami van benne, ami vonzó a számodra. Valakinek vagy valaminek a képében meg kell hogy jelenjen a "segítőd".
Mi ez a valami/valaki?
****A lélek számára a békés, nyugodt, szeretettel teli út az, ami a előbbre visz. ****
Ezt keresed? Nem feltétlen a férfi itt a lényeges, hanem az érzet amit ő kivált belőled.
Egy egyszerű példa: mikor jártam egyetemre, kitaláltam h én kettőt végzek el egyszerre, s vizsgáztam egy csomó tárgyból egyszerre. Le voltam terhelve rövid idő sok anyagból kellett számot adnom.Kiutat kerestem legalább álom szintjén. Azt álmodtam egy rokonunknál fekszem nyáron a nyugányon csukott szemmel hintázom=== ott mindig remekül érzem/ éreztem magam olyan féltően gondoskodtak/gondoskodnak Rólam ha ott vagyok.:)....itt sem a nyugágy volt a lényeg, hanem a békesség, az idő megállítása, a nyugalom. Milyen eszközhöz nyúltam ?
Ami az elmémet, szívemet lecsendesítette. S remek is volt, rájöttem minek cidrizek butaságokon, mikor nem ez a legfontosabb számomra.
Talán Neked is ez van mikor álmodsz ... csak neked ez jelenleg visszatérő. S az is lesz, ha fel nem oldod, s a fizikai testi létben meg nem adod magad számára a nyugalmat, az elengedési érzetet.
Ha megengedsz egy gondolatot..... ne kapkodj se NE GONDLOKOZZ TÚL SOKAT. Csak csendesítsd le az elméd és lélegezz mélyeket, figyeld meg az érzésvilágodat és kérd, hogy felülről segítsenek tisztán LÁTNI önmagaddal kapcsolatosan.
Mélyen fújd ki az érzéseket amik feltódulnak benned.
Tisztísd ki az elméd. Sok ott a múlt, sok ott a félelem.
Engedd meg, hogy meséljek Neked egy festőállványról. Képletesen jobban meg tudom közelíteni amit szeretnék Neked írni.
Festettél. Festesz. Ám, most megállsz.Nézed a rajzot.
Félemmel vizsgálgatod a művedet= az életedet.
Megvizsgálod az utakat rajta, az embereket, a körülményeket.
Kérdések is megjelennek a rajzon. Festhetsz hozzá egy vagy több gyerkőcöt, leradírozhatod a társad is, apud is (!).... akár vehetnél egy új lapot is s azt is telefestheted másféle utakkal.
Minden nap egy új lap is lehet. Egy lap lehet egy termékeny élet képe is.
Milyen jó, hogy megállunk a kép előtt. Kell néha megállni felülről ránézni a dolgokra , a képre, az életünkre, hogy átlássuk változtassunk e.
Te mit festenél akkor ha kéred a szent szellemed, Belső Segítőd, Istened, az univerzum segítségét?
Önmagad belső bölcsessége mit mond : mit vagy kit fess rá a papírra? Mit mond a szíved? Milyen lehet gyermekkel vagy anélkül élni lenne e jobb neked élni? Milyen családot szeretnél, ha szeretnél?
Milyen lehet külföldön munkába állni? Milyen lehet Magyarországon munkába állni?
Milyen lehet teli önbizalommmal, teljes értékűen élni?
Mi az ami boldoggá tesz most?
Fessd teli a képet, s amit látni vélsz cselekdj.
Szerintem is rossz a semmilyen döntés mint a valamilyen. S ilyenkor nincs olyan hogy rossz vagy jó döntés, hiszen az éppen aktuális tudásodnak megfelelően hozod meg a döntést. Ennél jobbat akkor nem tudtál /tudsz kialakítani. S minden változik, s mindig. Jó ha ezt is elfogadjuk.
Szia Dia
Igen, a gond önmagamban van. Egyrészt nem tudom igazán tisztelni a férfiakat. Azt látom a világban, hogy elnyomják a nőket, lenézik őket. És nem akarom azt a nézetet sem elfogadni, miszerint egy okos nő hátulról irányítja a dolgokat. Nem. Erős személyiségnek tartom magam (akik ismernek, szintén ilyennek ítélnek meg), aki nyíltan vállalja, mit gondol, mit akar. Ezzel szemben áll apum, akit nem is ismerek igazán. Ettől függetlenül az apám és szeretem. Ráadásul a testvérem éppolyan, mint ő.
A napokban kaptam munkát. Nagyon akartam, immáron évek óta. Végre sikerült. Úgy érzem, csak munka mellett teljesedhetek ki igazán.
A festőállványra pedig konkrétan termékeny, dolgos életet festenék, egészséggel, sok-sok pozitív eseménnyel. Valami maradandónak a megalkotásával. Egy kerek, boldog életet álmodom magamnak. De a személyeket illetően tanácstalan vagyok. Talán túlságosan egoista vagyok.
Az álmaimban a lelki egység vonz. Amit a saját párommal oly ritkán élek meg. Ott minden olyan szép, jó, boldog, magától értetődő. Míg a kapcsolatomban csupán vágyom erre.
Szerintem semmi gond Veled, minden ember más. Szerintem nagy dolog az, ha valaki el tudja önmagát fogadni, s szereti magát (is).
-Megfogalmaztad milyen TÁRS kéne neked... akinél nem kell játszmázgatnod, őszinte a komunikáció, "vállalja mit gondol, mit akar".
Annak örülök, hogy szereted az apud. :), Bárminemű tulajdonságokat is vélsz felfedezni benne, azok csak tulajdonságok.. el lehet függetleníteni magunkat tőlük. Főleg, ha annál jobban szereted, minthogy az orrára koppintsd neki, pl. hogy ő más mert nem tud úgy kommunikálni mint ahogy te azt elvárnád.
Vagy az is előfordulhat, hogy a szívedben egy falat építesz ki felé, mert nem olyan mint akit te apának elképzeltél volna. Ezért is fontos az elfogadás, mely kézenfogva jár a szeretettel.
Neki is megvan az oka, hogy miért alakultak ki nála az adott viselkedési formák. S tesódnál is megvan az oka, s nálad is...
-MUNKA: szuper, gratulálok. :)
-maradandót hogyan tudnál alkotni?
-A gyerek kérdést nem feszegetted.A gyerekpuszit se.
-álmodsz boldog életet. Mikor boldog valaki? Boldog e az , aki megelégedett ?
-más személy lenne a vásznadon, mint akivel most vagy? Vagy a mostani párod lenne? Sok együttléttel, kommunikációval elérhető e a lelki egység köztetek? Vagy fabatkát sem ér ez a gondolat, és inkább festenél másik társat a vászonra?
Szia Dia
Furcsa volt újraolvasni ezt a témát, mert 2 év alatt rengeteg minden történt. A segítségetek sok mindenen átsegített, köszönöm mindenkinek.
Egy kérdés maradt, az álmaim. Ezt pedig a napokban sikerült megoldanom egy újabb álom után. Akkor jött a felismerés, hogy az illető, akitől a lelkem nem akar elszakadni, korábban a férjem volt. Akit nem becsültem és nem szerettem eléggé, pedig megérdemelte volna. Most ezt igyekszem feloldani. Nehéz ügy. Ezzel együtt mindent megértettem. Azt a különleges kapcsolatot, ami köztünk volt, a rögeszmémet, miszerint egy párt kellett volna alkotnunk, a lelki egységet, stb.
Ezzel a felismeréssel végre letehetek egy újabb terhet a vállamról.
"A napokban volt egy kisebb koccanásom, a kocsi bal oldala sérült, hátul. Azt hiszem, ez valamiféle figyelmeztetés a sorstól, viszont fogalmam sincs, merre induljak."
Valaki féktelenül viselkedik Veled szemben.
Álom: Hát keresd meg az illetőt!:)
Most mik a fejlemények?
Elég régi az írás, azóta sok minden történt. Többek között öntudatomra ébredtem, és elkezdtem járni az utamat. Gyakorlatilag minden nap egy újabb felfedezés, apró csodák tárháza. Szerencsére rátaláltam a belső vezetésemre, megfogták a kezemet. A múltat pedig igyekszem feldolgozni, és a helyére tenni. Persze, sokat kell még fejlődnöm.
Az álmaim nem szűntek meg, mert túl sok szállal kötődünk egymáshoz. A következő feladatom az lesz, hogy megkeresem, felgöngyölítem, mikor, milyen kapcsolatban voltunk, ugyanis a lelkem képtelen tőle elszakadni.
Hát röviden ennyi. Az autóval kapcsolatban pedig, igen, lehet, hogy ez is igaz volt az akkori problémáimra. De ez volt az a löket, ami helyes irányba fordított.