Mivel, Sanyi, nem ismerlek baráti szinten, mint innen többen mások, így nem tudom azt mondani, hogy példakép lennél nekem, mint tanító... viszont, amiket csinálsz, a gyakorlatok/előadások, azok számomra jók és tetszenek.

Ha esetleg olyat tudnék meg, ami "lerombolná" ezt a tanítói imidzset, akkor amiket megcsináltam közülük és megvolt a saját tapasztalatom, akkor úgy azért más lenne a helyzet, mert azokból a dolgokból van saját tapsztalatom/felismerések is, és akkor tudom, hogy az hiteles... Ha meg, olyan valami "kiderült dolog" miatt veszteném el a "hitem" benned, mint tanítóban, akkor nesze nekem tudatlanságom... Én most azt mondom, hogy képes vagyok külön választani a tanítót a tanítástól...

Már csak azért is, mert lehet, hogy pl olyan emberek vannak az életembe, akiknek nem sok közük van a "lelki tanításhoz", de a jelenlétével, a maga "tudatlanságával" tud olyanokat mondani, cselekedni, amin csak pupillázok, hogy micsoda felismeréseim vannak belőle, vagy éppen miket tanít...
Ebből kifolyólag, szerintem, már sok dologban jutottam annyira, hogy inkább a tanítás fontosabb, mint a tanító személye, vagy ő épp "szent" vagy nem... :)

A másik, meg, hogyha valaki ilyen tanítónak viszi magát és ő ott belül zéró tanítói kvalitásokkal bír, vagy épp tanító, csak önértékelési zavarokkal kűzd, akkor az élet visszajelzi neki, aztán ha nem képers tanulni ezekből, akkor megkérdőjelezhető a tanítói képessége is, szerintem... Üres pohárba lehet tölteni, a telibe vagy ami le van fedve(=zárva) abba nem sűrűn...

Szerintem, a tanuló tudatosságától függ, hogy képes e hamis tanítótól is tanulni.

Másik oldal:
Szerintem (lelki)tanácsadásnál, ha az illető saját tapasztalatból ad tanácsot, tehát, hiteles, akkor hatékonyabban fogja a másik is elfogadni a dolgot. Meg, arról nem beszélve, hogy "ami kint az bent", így, ha valaki csak úgy osztogatja a tanácsot, mint más a szórólapot, amiből ő maga sem fogadott meg semmit, akkor erős a gyanú, hogy a másiknak is csak gondolati szinten marad meg...

Amikor én mondogattam ilyen tanácsokat és nem csináltam, akkor a másik sem nagyon csinálta, aztán ahogy én is csináltam dolgokat (pl meditációk, lettek felismerések), akkor úgy tükröződött vissza a másikban, mert ő is megfogadta a dolgot és csinál gyakorlatokat...

Hogy én mennyire vagyok hiteles? Valamiben igen... De valamiben nagyon nem... vannak még öntudatlanságaim, önámítások, és amíg magammal szemben nem látok tisztán, addig az adott dologban a másikat sem tudom kellő szintű információval... Az meg, hogy a másikat összezavarni hazugságokkal, egyfelől lehet oké is, ha neki az kell, de alapból, szerintem egy bizonyos tudatosság felett nem menő már... :)

Mások szerint? Vegyes a kép... Valaki szerint, ne dirigáljak, mert 4 fal közül mit tudok én! Valakinek meg bejön, pl ahogy vezetek egy-egy gyakorlatot felvételről... Meg, amiket mondok... volt már, hogy hónapokkal később kaptam visszajelzést, hogy beért a dolog az illetőnél és igazam volt... :)

De ne csak lelki tanítás... Voltam kint Angliába, írtam róla egy "hogyan csináljuk Angliát" írásokat... Sokaknak tetszik (nem olyan sok ember, de az a pár akiknek segítettem, már azért is megérte) és eddig két embertől kaptam csak úgy, kérés nélkül, visszajelzést, hogy szerintük mennyire jó és hasznos, amit én összerendeztem, leírtam és megosztottam velük. :)

hitelesnek magam,abban,hogy van egy vásárlói kártya hitelem,ami szerencsére részben bekorlátoz,és megóv a nagyobb pénzügyi kilengésektől,és ez a bekorlátozottság megtanított arra ,hogy nem a pénzért kell dolgozni,hanem önmegvalósításért,a munka öröméért,ami viszont tudatosította bennem, hogy a túlzásba vitt örömködés is egészségtelen lehet,valamint megértettem azt,hogy Isten ,miután megszűlte álmait,miért is tette le utána a lantot.
Egészségesen kritikusnak tartom magam minden tanítóval,mesterrel szemben,ami nem zárja ki a lehetőségét annak,hogy erőterükbe kerülve bódult rovarként elkezdjek a fény felé repülni.
Mindenkiben tisztelem azt,hogy próbálkozik:az őt megérintő sugallatot képességeinek megfelelő szinten igyexik továbbadni.Ha hiteltelennek érzem,az nem őt és a tanítását minősíti,hanem engem,mert más értékrendem van éppen,amit nem tudok egyeztetni az övével,és az eltérő rezgések disszonánsak.Az nem zárja ki,hogy később megértem,és elfogadom azt,hogy akkor mit és miért tett,mondott,ami nekem éppen nem tetszőnek ,érthetetlennek,vagy banálisnak,hülyeségnek tűnt.Viszont aki az éppen akkor bennem gomolygó,megszületni vágyó következő valóságomrendező felismerésbe pattintja bele a kristályosodási magot,igazságszikrát,annak akkor nagy tisztelője vagyok,mert akarva-akaratlanul éppen abban segített ami számomra a lelki fejlődésemben a következő lépés volt,és ráadásul éppen úgy,ami számomra felfogható volt.Üdvözlettel:felacso

-Van olyan tanító, akinek nem csak a tanításait követed, hanem Ő maga is példakép számodra?
-Igen, nem is kell tanítónak lennie hozzá. Nem az ember egész élete a példakép, (olyan nincs) hanem valamiben példakép, amiben előttem jár, amit már megvalósított.

-Mitől hiteles neked? Miért nézel fel rá?
- Számomra minél őszintébb valaki, annál hitelesebb. Nem kell szentnek lennie, csak vállalja be, ahol éppen tart, és tudja, merre tovább. (Lehet valaki példakép valamiben, miközben nem tartom egészében túl hiteles embernek)

-Mi a fontosabb számodra, a tanítása, vagy Ő maga?
-A tanítása.

-Mi történne akkor, ha elveszítené szemedben a hitelességét? Vajon eldobnád a tanítását is? Vagy képes vagy különválasztani a tanítót a tanításától?
- Semmi se történne, képes vagyok különválasztani a kettőt.

-Származhat értékes tanítás hiteltelen embertől is?
- Igen!

-Képes vagy tanulni egy hamis tanítótól is?
-Dolgoztam már rajta, de még első körben van bennem ellenállás. Ha ezt tudatosítom, felül tudom írni.

De nézzük meg a téma másik oldalát is:
-Te mennyire vagy hiteles? Magad szerint?
- Igyekszem, hogy minél hitelesebb legyek önmagam előtt. Szerintem elég jól állok.

- Mások szerint?
- Azt nem tudom. :)

- Amikor tanítasz, segítesz, tanácsot adsz, figyelembe veszed, hogy aki kapja, mennyire tart hitelesnek Téged? ... mondjuk a gyermeked, testvéred vagy a szüleid?
-Nem! Szeretteimnek spontán mód megy a tanítás, meg se tudom akadályozni, hogy ne bukjon ki belőlem. Azt veszem csak figyelembe, hogy mire érettek, és hogy mennyire befogadóak abban a pillanatban.

-Mit gondolsz: külön kellene választaniuk a hiteltelenségedet, a kapott jó tanácstól, tanítástól?
- Igen, az lenne számukra célravezető.

Én úgy gondolom, hogy a „tanítóknál” elkülönül a „tanító” és az ember. Az a legerősebb, ha valaki mesterként és emberként is hiteles, de nem baj, ha kettéválik., mert veszélyes is lehet ha valakire a tanításai miatt annyira felnéznek, hogy nem látják benne az esendő embert. Az nagyon varázslatos és ritka, ha a mesterben van valami mély emberi dolog is, ami megérinti a tanítványt és amiért kialakul valamilyen feltétel nélküli bizalom és tisztelet, mondjuk úgy hogy HIT. Ha ez egyszer kialakul, akkor a tanító emberként már nem nagyon tehet olyat, amitől hiteltelenné válna, bármelyik minőségében. Végül is a hit akkor az igazi, ha nem rombolható le. Ebben van egy kis veszély és nagy felelősség a tanítón, elvégre a határokat neki kell kijelölni.
Szerintem nem kell, hogy egy mester feltétlenül emberként is feddhetetlen legyen, vagy nem is kell ismerni őt emberként annyira, hogy tanítóként tisztelni tudjam. Ezekben az esetekben a TANíTÁS az, „aki” megtalál, nem fontos, hogy ki adja át. Ezek nagyon érdekes dolgok, amikor egy mondat, egy könyvben egy fél oldal, valaki ismeretlen szájából pár gondolat megtalál és pont azt a tanítást adja, amire a továbblépéshez szüksége van az embernek.
Szerintem nincs is olyan, hogy egy tanjtás azért elvesztené a hitelességét, mert a tanítást átadó ember hibázik, vagy kiderül róla valami. Sokan gondolják ezt másként, például a politikában sokan nem az elvet, hanem az embert követik, és ez annyira szomorú!!!!!!!! És olyan általános is.
De visszatérve a tanításokra, szerintem nem lehetséges egy tanításra megharagudni, csalódni benne vagy ilyesmi, hiszen mikor a bizonyos tanítás megtalálja az embert, akkor az általában óriási segítség, jó érzés, valami ami segít megérteni valamit vagy továbblépni valamiből, és ez utólag nem értelmezhető át.
A tanítók felé nálam vagy kialakul valamilyen szeretet vagy nem, ez nem befolyásolja azonban a tanításuk hitelességét. Vagy tud mondani valamit, vagy nem. Valami köze azért van a hitelességnek a szimpátiához, vagy inkább az ”elvarázsoláshoz”. Ha tetszik egy film, egy könyv, egy vers zene, stb, mert ad valamilyen érzést, élményt akkor természetes, hogy elkezdjük kedvelni az elóadót, alkotót, van aki rajong, misztifikál stb. Kicsit hasonlít. És nem vonnak le az alkotások értékéből a művészek esetleges elcseszett „ügyei”, legalábbis nálam nem

„Van olyan tanító, akinek nem csak a tanításait követed, hanem Ő maga is példakép számodra?

Igen, volt egy ilyen tanítóm/terapeutám. A hitelessége volt az elsődleges számomra. Azonban a vele való együttlét/kapcsolat is egy idő után legalább olyan fontossá vált számomra, mint tanítása. Főleg mikor nagyon mélyem voltam, teljesen bezárultan, át sem jött semmi tartalom a tanításaiból, akkor a vele való együttlét is gyógyító hatású volt. (inkább tünetkezelés ez, mint gyógyítás, de sokszor erre is nagy szükség van). Ezt ő így fogalmazta: „a kapcsolat gyógyít”

Sok mindenért hálás vagyok neki, elsősorban azért, hogy megtanított a bizalomra (ez közel két évig tartott). Sok idővel később viszont elfordult tőlem, nem bízott meg már bennem, javasolta keressek másik terapeutát/tanítót. Egy olyan ember/tanító/példakép fordult el tőlem, vonta vissza bizalmát, aki a bizalomra tanított. Két év kellett mire ezt feldolgoztam, mert én nem másik terapeutát/tanítót akartam, hanem konkrétan ezt a személyt. Igen, tudom ez nem egy egészséges függőség volt a részemről, de akkor így éltem meg a dolgokat.

Vagyis a folyamat elején a hitelesség volt a fontosabb, idővel pedig a személye, szeretete, együttérzése, elfogadása (lehet, hogy ezek látszólagos, általam rávetített minőségek). S én a „szeretete” miatt képes voltam mindenről lemondani.

Továbbra is úgy gondolom, hogy a hitelesség mellett a tanító személyisége is fontos, de ha a hitelesség fenn áll, akkor a tanító személyiségével sem lehet különösebb probléma.

„A kapcsolat gyógyít” mondatot úgy a pontosabb, hogy „a kapcsolat önmagammal gyógyít”.

Amikor még kezdő voltam önismeretben, azt gondoltam, hogy az a hiteles tanító, akinek rendben van az élete, vagyis nincsenek problémái. Ma már úgy gondolom, vagyis megértettem, hogy az a hiteles tanító, aki nem hárítja és kezelni tudja az életében fellépő kihívásokat.

A másik oldalról pedig egyre kevésbé érdekel, hogy ki milyennek tart engem és így az sem érdekel, hogy mások engem hitelesnek látnak-e vagy nem. Szerintem az a lényeg, hogy a magam számára legyek hiteles.

Nem is tudom... bírom Pókembert, olyan szépen ugrik.
Másfelől meg ha a fiam megkérdezi van-e nálam egy ezres, simán letagadom!
Aztán adok neki egy kétezrest ;)

Én tanító alatt nem feltétlenül egy “tanítónak” nevezett embert értek.
Van, hogy egy bizonyos idő múlva jövök csak rá, hogy egy ember mellettem tanító volt.
Attól hiteles nekem egy ember, hogy az adott témában hol tart az élete, illetve, ami mégfontossabb, hogy mennyire tudja, hogy abban a témában miért tart ott. Tehát mennyit tud az adott témáról
Persze utólag kiderülhet róla, hogy mégsem olyan hiteles, ahogy én tudatosodok, és rálátok az életére a magasabb tudatosságommal. De akkor, ahol én tartottam a témában, ő többet tudott tőlem, tehát számomra akkor hiteles volt. Tehát szerintem a hitelesség relativ fogalom.
Az, hogy kit tartunk hitelesnek elsősorban attól függ, hogy mi hol tartunk az adott életterületen tudatosságban.
Ha valakit tanítónak tartok valamiben, akkor azon a területen a példaképem is. Azért nézek fel rá, mert többet tud, mint én az adott területen. De lehet, hogy csak az adott területen nézek fel rá, mert más területeken meg hiányosságai vannak. Attól még szerethetem őt, csak nem mindenben nézek fel rá.
Ha valakit tévesen ítéltem meg a hitelesség tekintetében, nyilván ezt csak akkor tudom, ha már tudom, hogy miért nem hiteles, akkor rengeteget tanultam a témában, hiszen jobban rálátok az adott dologra, ezért nincs is mit eldobnom tőle, csupán már tudom, hogy az amit ő tanítani akart hol állja meg a helyét, és hol nem.
Szerintem amíg nagyon butuskák vagyunk egy témában, addig nem is tudjuk felmérni igazán a tanító hitelességét. Lehet, hogy egy hiteltelen tanítótól többet tanulunk, mint egy hitelestől.
Hogy milyen hiteles vagyok, azt én nem tudom megítélni, mert nem tudom, hogy mit nem tudok, így amit tudni vélek, azt a tudást osztogatom…. Tehát aki tőlem többet tud, az tudja csak mennyire vagyok hiteles. 