Megbocsájtható-e a megcsalás, a hazugság?
Megcsalás, féltékenység, hazugság, kényes és fájó téma, ha már volt róla tapasztalatod. Persze attól függ, hogy melyik pozícióban voltál a szerelmi háromszögben?!
Te képes lennél megbocsájtani a párodnak, ha kiderül, hogy megcsalt?
Hol van számodra a határ, milyen esetben tudnál megbocsájtani? Hogyan kellene közölnie, mit kellene tennie? Voltál már ilyen helyzetben? Sikerült megoldanod a problémát?
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
A párom, akiről azt hittem, hogy életem párja, akivel házasságot és gyerekeket terveztünk 2 hónapos kapcsolat után, egy az ő számára nehéz napon nem érezte azt, hogy mellette állok, majd másnap lefeküdt egy másik férfival.
Amikor ez kiderült, úgy reagáltam, hogy megköszöntem neki az őszinteségét, majd megmondtam neki, hogy többé ne keressen, és látni sem akarom őt, amíg világ a világ. Ezt követően elrohantam.
Előtte volt bizonytalanság. Bizonytalan voltam abban, hogy akarom-e ezt a kapcsolatot úgy, hogy közben látom/ érzem annak a jeleit, hogy a párom érzelmileg nem független a családjától (én egyébként a családomtól független vagyok minden tekintetben). Ezeket el is mondtam neki, és azt az "ominózus" hétvégét szerettem volna arra felhasználni, hogy külön külön megnézzük azt, hogy hogyan boldogulunk a magunk életében, hogy "rövid szünet követően", megújulva lépjünk vissza a kapcsolatba, mintegy kitisztult fejjel. Én a magam részéről mindent megtettem ennek érdekében. ő állítólag félre értett, és úgy érezte, hogy el akarom hagyni őt (utaltam arra, hogy ha nem változik meg néhány dolog x időn belül, akkor ez és ez lesz a következménye)
Másik nőről, kalandról szó sem volt az esetemben, és előtte megbeszéltük, hogy egyikünk sem csalt meg még soha senkit, és ezután sem szándékozik. Szerelmes voltam, és amióta csak találkoztunk, mesébe illő volt minden. Villámcsapásként ért bennünket az első találkozás.
A kérdésem a kedves fórumozókhoz, hogy természetes dolognak tekinthető-e az, hogy én férfi létemre az életemben még soha nem csaltam meg senkit, és ezután sem akarok, mert tisztán szeretem a páromat, és hiszem azt, hogy a hűség fontos érték. És fogom-e valaha hiányát érezni a "megcsalás képességének" egy következő kapcsolatomban? Egyáltalán lehetséges-e az, hogy valaki soha ne lépjen félre? Teljesen kétségbe vagyok esve, mert még nagyon frissek az élmények.
Ha kérné, akkor legszívesebben adnék második esélyt neki, de nem teszem meg, mert már nem bízom benne, és nem hiszek a második esélyekben. Kisajátítani pedig nem akarom őt, mert szeretem.
Köszönöm a válaszokat.
...adnál Neki egy másik esélyt, akkor adj! Hiszen a szíved diktálja.:)
Szerintem viszont nem Ő a Párod, mert akkor nem csalt volna meg. vagy csak egyszerűen az a gond, hogy nem most van a Ti időtök.
Hogy nem tudsz, és nem akarsz csalni, az pedig egyáltalán ne izgasson. Nem férfiatlan dolog az.
Sőt! Egyre közelebb visz Téged az Igazihoz.
Fel a fejjel Cimbora, és ha rám hallgatsz, azt teszed, amit a szíved diktál, mert ha nem arra mész, akkor már kapásból rossz döntést hozol.
De azért előtte nézz kicsit jobban magadba, hogy biztosan tudd, a szíved, vagy valami más e a tippadód...:))
Azért címzem hozzád a válaszomat, mert fájdalmat és dühöt éreztem a leveledből (lehet, hogy rosszul)
Ugy ahogy írtad, hogy a megcsalás oka nem tőled ered, így maga a tett sem rólad szól, téged minősít! Én voltam már megcsaló és megcsalt is, ismerem mind a két oldalt. Amikor én csaltam, akkor az nem a páromról szólt, hogy ő kevesebb, vagy csúnyább, vagy rosszabb a szeretőnél, hanem akkor ott adódott egy alkalom, amikor elsodort a szenvedély. Ennyi és semmi több. Ez rólam szólt és nem a páromról, akit szerettem továbbra is ugyan úgy! Nem vagyok büszke a tettemre, de nem is szégyenlem.
Voltam már "megcsalt" is. Megismerkedtem egy olyan nem monogám emberrel akiről te is írtál. Ez kiderűl már az elején a kapcsolatnak, sőt már látni az első találkozáskor:) Én elfogadtam ezt a tulajdonságát épp úgy ahogy a többit. Nem éreztem, hogy én kevesebb, vagy több lennék azért mert neki másra is szüksége van. Élveztem amikor velem volt, nem akartam megváltoztatni és boldogan emlékszem minden pillanatára a kapcsolatunknak. Egy mély szeretet él bennem ha rá gondolok, a legtöbbet tőle tanultam mgamról az életről, a világról.
Kedves Veronika, nem akarok én itt okos lenni, de annyian esnek ebbe a "hibába", hogy személyesnek veszik a "megcsalást" és elkeserednek. Hidd el, hogy ez nem rólad szól, hogy ahogy te fogalmaztál "nem vagy elég jó a párodnak"! Szó sincs ilyesmiről, ez az érzés benned van és te érzed így és nem a párod talál kevesebbnek! Vannak nem monogám emberek és van aki leél 40 évet a párjával és nem kíván meg mást. Nem vagyunk egyformák. Ha pedig egy monogám kapcsolatba bejön egy harmadik aki nem csak egy kaland, hanem egy szerelem, akkor ott már nem megcsalásról beszélhetünk, hanem a kapcsolat elvesztette az egységét. Ilyen is van, de erről sem te vagy a másik tehet, vagyis ez sem személyes. Lejárt az időtök, tovább kell lépni, új utakat járni, új leckéket tanulni. Attól te még tökéletes maradsz!
Évi
szerintem is igazad van én már csak tudom . tapasztalat
Kedves névtelen egyetértek veled, csak azt nem tudom, miért türtél annyit ? Bár én is halak vagyok ( nem hiszek a horoszkópban a felelősséget magamért vállalom, de még a környezetemért is ) , azt gondolom, hogy téged a párod nem vett komolyan. Játékszernek tekintett, akinek az érzéseivel nem törődve, lehet játszani, hiszen mindent eltűr. Adtál is rá a 16 megcsalást megbocsájtva éppen elég okot. Neked is részed van benne. Egy érett felnőtt nő ezt nem engedte volna meg. Megtörténhet egyszer, talán kétszer, a bizalom ujbóli felépitése ekkor is sok időbe telik. De háromszor már nem történhet meg, mert akkor ott a személyiséggel van a baj. Azzal aki megcsal, azzal is aki annyit megbocsájt. Már amennyiben valóban házasságban akarnak élni, és nem egy nyitott kapcsolatban, amelyben a feleség kimondatlanul is engedi hogy a házassága átjáróház legyen. Ehhez a halak-ikrek jegynek nem sok köze van, mihelyt vállalod magadért a felelősséget, és tudod hogy mit akarsz, hogy szeretnél élni. Őszintén remélem hogy tisztába jösz magaddal és renbe tudod teni az életedet, nem leszel kiszolgáltatottja senki kénye kedvének. Az igaz szerelem nem tudna fájdalmat okozni szerelmének. Te nem ezt kaptad. Nagyobb önbizalmat. Egy kedves idézetet küldök neked : " Szeretnek, és te vagy a szeretet. Igen, Téged ! Igen Te!
Fenti válaszom Hm...nek szól nem Névtelennek bocsi
Hát ez nem igaz!Ha valaki szeretne nyitott kapcsolatban élni akkor szóljon előre a másiknak!De ha már egyszer megcsalta a másikat akkor megteszi következőkor is!Ez nem megbocsátható!!!!!!!
Kedves hölgy!
Ezek a ragaszkodások, nehéz elválások a karmáról szólnak. Egyrészt neked: meg kell értened, kapcsolatotok csak rövid időre szólt. Találd meg benne, mit tanított meg ez a kapcsolat! Ezt a tudást egy másik kapcsolatban kell hasznosítanod. Engedd el ezt a férfit, mert egy nehezebb karmát , (adósságot) veszel magadra. Mindenkinek van igazi, ami biztos nem maga a mennyország, mert abban is van feladatunk de a férfi szeretni fog, nem akar elhagyni, megcsalni, segít az élet minden területén. Jóban, rosszban!
Ha mégis összejönnétek, ez a férfi soha nem lesz hűséges, mert nem te vagy az igazi. Ő még keresi!
A fájdalmat meg kell élni, mert az tanít, bölcsebbé tesz.
Én is megéltem, nehezen engedtem el, de az élet bebizonyította jól tettem! Minden jót, kitartás!
tamasmagdolna@freemail.hu
Bár régi a beírás, de a tartalma nagyon is aktuális és sokat mondó. Megjegyzem, voltam már megcsaló és megcsalt is.
A volt kapcsolatból a tanítások a legértékesebbek, ezeket kell átmenteni, tudatosítani és a következőben hasznosítani. Tapasztalatom szerint a megcsalásnál a bizalom törik apró darabokra, amely aztán megmérgezi a légkört és kevés kivételtől eltekintve menthetetlenül a kapcsolat halálához vezet. Már azt sem hiszed el a másiknak, amit kérdez. Mindketten belefáradtok az állandó bizonygatásokba, bizalom-próbákba.
A bizalom hiánya ezer formában nyilvánul meg és mindenen rajta hagyja a bélyegét egyre intenzívebben és intenzívebben, amíg nincs más út, mint a kilépés.
Ha már megtörtént, akkor pedig nem szabad elmondani, mert ezzel a felelősséget a kapcsolat folytatásáért átteszed a másik vállára. Te feldolgozod önmagadban, a másikban pedig egyre növekszik a mérgezett tüske és az elviselhetetlen fájdalom.
Az pedig eleve intő jel, ha a kapcsolat legelején, elviekben a legforróbb, legszerelmesebb szakaszában történt a megcsalás.
Persze itt is kettőn múlik a vásár. :)
a mással való szerelembe , aztán halálra kínoztam . Tolle szerint a fájdalomtestek játszmája zajlott .
Megbocsátani látványosan másnak, vagy magamnak még nem síkerült , bár bármelyik terapauta kedvéért kibocsátok magamból egy " megbocsátok"-ot ,hogy érezze,hogy a jól betanult ,vagy átéléssel előadott módszere nem eredménytelen,és legalább az ő szakmai önbecslése maradjon ép.
De nagyon mélyen belül (nem sziklaszilárdan ugyan ,mert az folyik az időben,a mi szemünkben meg szétporlad ) , de hétköznapi szóhasználattal szólva mégiscsak sziklaszilárdan tudom,hogy lehetséges megbocsátás ,és előbb ,mint ahogy minden forma megszűnik körülöttem.
Ha egy másik szerelmem más iránti szerelmének örülni tudtam,mert gyönyörködtem benne,ahogy a fénye sugárzott a lényéből,amikor róla beszélt,nos akkor megbocsátani ennél sokkal könnyebben átélhető dolog,hisz akit szeretek,annak a számára legjobbat kívánom élete minden pillanatában,és az csak egy illanó isteni ajándék,ha éppen a társaságomban érzi az adott pillanatban a lét boldogságát.
Keresni,erőltetni,állandósítani ezt:kudarcra és szenvedésre ítélt önzés.
Az én definíciómban a megcsalás az,ha velem szeretkezik,de másra gondol,mással lenne igazán.Ezzel válik lelkileg görbültté,és az én valóságomat is eltorzítja.Hamis létet mutat,és a világba egy újabb görcsöt csomóz,új repedést indít meg.Megcsalás az,ha cselekedetei nem a semmiből születnek általa létre,ha nem a pillanat vezeti ,hanem begyakorolt viselkedésformákat hajt végre rutinból.Megcsalás az,ha csak egy tárgy,egy alkalom vagyok számára önmaga fényesítéséhez,önbizalma megerősítéséhez.Egyben Önmaga megcsalása is ez.
Üdvözlettel : felacso
U . i . : A hétköznapi szerelem tömegárú:Business is business. Nem létünk magvából jön,nem az isteni megjelenítése világunkban,hanem csak önzésünk és azonosulásaink kínkeserves és csak időlegesen lehetséges összehangolása (függéssé),a változással szembeni szenvedésgátak (tiltások)építésével.Lelkünk szennyese ha hasonló,akkor a szerelem nagyhatású mosógéppé válhat kettőnk számára,de minden mosásprogram véget ér egyszer,és a maradék szenny máshoz vonz.(simili similis gaudet)Csomót kötni a végtelenre nem lehet,hiába szeretnénk megakadni édeskettesben ott.Szerintem hagyni kell a másikat:minden szamár menjen csak a saját szénacsomója után.
"Én a párom először belekergettem a mással való szerelembe , aztán halálra kínoztam . "
Ez mit jelent?
És hogy tudtad kínozni, mialatt már az új szerelmével volt?:-o Vagy párhuzamos kapcsolat volt, két szerelmi viszony Veled és valaki mással is?
És mivel kínoztad?
És végül meghalt?
En egyet ertek a zombival...
Ezek akik ilyesmit tesznek zombik. Nekem volt egy helyzet az eletemben amikor orultem szerettem valakit es viszont es a felesegem terhes volt az elso gyerekunkkel... nem akartam szerelmes lenne a nobe, akit szerettem, letrejott, kialakult es amikor megcsokolt - nos ott vege lett mindennek: egyszeruen nem birtam volna bantani a leendo gyerekem anyjat...
Aztan hat evvel kesobb eppen ugyanakkor o megcsalt, valakivel es egy evig hazudott a szemembe es mindenki tudott rola engem kiveve... o nem felt tukorbe nezni, megcsalni, otthagyni ket gyerekkel es minden mas...
Igaz megeroszakoltak, bedrogoztak es megvertek korabban par honappal es igy valoban zombi lett... ezert ertek egyet a fentiekkel... soha nem csalt volna meg ha ez mind nem tortenik meg vele... de megtortent... es elveszitette magat es nemcsak magat az empatiajat es az erzekeit is mindenki fele... megcsalt, megtortent, nem tudatosan de utana leepitett engem es teljesen tonkretett... alig tudok ma is beszelni nokkel miatta... o volt a nagy szerelemem es ma semmim sincs csak az uresseget markolom...
nincs semmi mar kozottunk... belenezett utobb a szemembe es belehazudott, elmondta mennyire szeret es meg egyszer elmegy... vissza a szeretojehez... mondta par perccel kesobb... es vegul kiderult egyutt elnek...honapok ota... igazabol egy eve mar, amiota az egesz kezdodott...
lezartuk szoban... sajnos ket gyerekunk van es rengeteg rossz akaronk... nehezito tenyezok es nem leszunk egyutt mar...
de ezek utan talan jobb is...
A nagy szerelem volt nekem... sosem lesz tobbe hasonlo sem... hogy mi volt ami miatt ez letrejott... a narko amire eroltettek, a veresek, a tobbszoros nemi eroszak... nem tudom... a lenyeg, hogy ma o sehol sincs... elo halott, benne egy erdek kapcsolatban... a kislanyom vele... en meg egyedul a fiammal...
Mindez ugy hogy egy idegen orszagban elek... vizummal:-)))
Senkim sincs aki megertene, akinek elmondhatnam, aki segitene...
Es talan megsem leszek ongyilkos. mert az egesz nem eri meg...
ennyi a hozzaszolas...
tom
Hát. Az úgy van, hogy az illetőnek, aki vétett ellenünk, rá kell ébrednie, hogy mit okozott nekünk. Avval együtt kell éreznie, majd szívből megbánni, hoyg ő ezt okozta, és EZÉRT biztosnak lennie benne, hoyg ez ő soha többé senkinek nem akarja okozni. És akkor ezt elomndani. ERRE lehet a VÁLASZ az, hogy megbocsátunk. De ez is hosszú folyamat lehet bennünk... mindenesetre az ELŐFELTÉTELE az, ami a másik ember lelkében játszódik le, az elkövetőében.
Igen, csaltak már meg (a volt férjem) és megbocsátottam neki.
Ez 20 éve történt, s az élet megoldotta/felülírta az egész akkori problémát.
Már nincsen közöm és kötődésem hozzá, bár nem tudom nem szeretni, akit valaha szerettem.
Megértettem, hogy más a lelki és szellemi beállítottságunk és én a saját utamat szeretném járni, a saját lelkiismeretem szavára hallgatva.
Mivel arra tanítom magamat - legalább 2 évtizede - hogy önmagamhoz és másokhoz őszinte legyek, ez a megcsalatás és hazugság dolog már teljesen a múlthoz tartozik.
Amit kellett megtanultam belőle, de már köszönöm nem kérek sem ilyen, sem hasonló élethelyzetből.
Azóta valahogy ráérzek az ilyen szituációk lényegére és érzem is, hogy nem nekem és nem rólam szól (ha ilyet látok a környezetemben).
Ehhez idő, türelem, sok önvizsgálat és sok önfegyelem kell, de megéri, mert egy nyugodtabb, békésebb életet kaptam ajándékba.
Az életünkben sokszor vagyunk választás elé állítva, sokszor kerülünk döntési helyzetbe, s mindenkinek magának kell döntenie arról, hogy hogyan kívánja tovább folytatni az életét: őszintén, igazul vagy a játszmák, megtévesztések hálójába gabalyodva.
(vagy legalábbis nem tudok róla)
De nem lehet megbocsátani... és nem is kell!
Persze mindenki annyiszor és úgy aláztatja meg magát, ahogyan akarja...
Viszont azt tudni kell, hogy ilyenkor a párkapcsolat két alapvető pillére, a tisztelet és a bizalom sérül. Ezek nélkül pedig nincsen jó párkapcsolat. A megcsaló nem tiszteli a másikat, míg a megcsalt sem bízik többé a másikban.
Kedves Olvasók!
Elmesélem a történetemet. 3és fél év után egy építkezés kellős közepén a párom, akivel a közös otthonunkat, a családunkat terveztük, bejelentette, hogy besokallt. Közben kiderült, hogy megismert egy harmadikat, akivel még addig nem csalt meg, de utána,hogy kiderült már nem kellett sok idő. Elköltözött, időt kért, de közben az új nővel építette a kapcsolatát.
Ezek után rájött, hogy talán mégsem az kell neki, így visszakönyörögte magát, de nem működött, mert megint csak én nyitottam felé, ő nem.
Ezután visszament a kezdeti harmadikhoz, aki az új elsővé lépett elő..ezek után elkezdődött a se veled, se nélküled időszak..egy alkalommal történt, hogy lefeküdtünk, azonnal meg is bántuk, azaz én lettem a harmadik. A sztori talán sokakkal megtörtént már, de akkor most a csattanó. Terhes lettem, amit ő nem vállalt, egyedül pedig a hitelek miatt, amit a közös házra én vettem fel, nem tudtam bevállalni, hogy egyedül megtartsam a babát. Így 30 évesen abortuszra készülök és csak kapkodom a fejem, hogy vajon kiheverem-e ezt az utóbbi időszakot és valaha tudok-e még bízni valakiben is. A mostani első persze nem tud a babáról, hiszen annyi férfiasság már nem szorult az exembe, hogy felvállalja a következményeket..ő az új elsővel fog nyaralni, amikor engem a műtőbe tolnak..mindegy hogy megcsaltak vagy megcsaltál, a végén Te aki szívvel-lélekkel éltél, húzod a rövidebbet..
Ez nagyon nehéz helyzet. Részben velem is megtörtént. Nem pont így, úgyhogy nem tudom elmondani neked, mit tettem, talán csak azt, mit tennék, valószínűleg. Én is tűnődöm mostanában sokat, azon, mi lenne, ha baba készülődne jelenlegi helyzetemben világra jönni.
És hosszas elemezgetéseim után egyezséget kötöttem magammal: megteszek mindent, amit egészségesnek tartok azért, hogy ne essek teherbe addig, amíg a körülményeket ideálisnak nem tarom, vagy elégségesnek. De ha ennek ellenére mégis úgy lenne, azt Isten szándékával egyezőnek tekintem. Ez lehet h vallásosnak, vagy babonásnak hangzik, esetleg a felelősség hárításának. De ettől tudtam megnyugodni.
Egyszer már kihordtam úgy halálos betegen egy gyereket, hogy az első pillanattól kezdve biztos voltam benne, hogy megszülöm, pedig messze nem olyanok voltak a körülmények, mint amit ideálisnak nevezhetnénk. Rengeteg okom lett volna félni és igazolni a volt férjem eredeti szándékát, hogy "ezt azért gondoljuk át". De mindezek helyett valami kattant bennem és elkezdtem bízni az ÉLET BÖLCSESSÉGÉBEN. Utólag így nevezem.
A volt férjem imádja a gyermekünket és amilyen életet él, lehet, hogy nem is lett volna más lehetősége arra, hogy utódja legyen, ahogy könnyen lehet, h már nekem sincs a nagy műtétem, után. Lehet, h ha azt visszautasítom a félelemeim miatt, akkor most boldogtalan lennék 40 évesen hogy nem született gyermekem.
Mindenesetre emlékeszem milyen volt az életet tudni tisztelni és minden mást félre tudni tenni, és feltétel nélkül bízni abban, hogy egy ilyen dolog nem történik csak úgy. Fantasztikus erőket mozgatott meg. A fiam Isten ajándékának neveztem el: ezt jelenti a Donát név, és a mai napig az.
Most, hogy sok mindenen túl vagyok és sokszor görcsösen igyekszek jobban csinálni mint azelőtt, talán még jobban félek, hogy rosszul csinálok valamit, rosszul döntök, és a múltam árnyékait próbálom jóra fordítani, hogy ne a tapasztalataimból származó félelmeim határozzák meg a döntéseim, kezd derengeni, hogy amit ott és akkor meg tudtam csinálni, az az igazi élet. És mindig ezt kellene tudni tenni.
Olyan nagy erővel bízni az életben, hogy életért áldozni fel a kényelmet, a félelmet, a büszkeséget, a hit-nélküliséget....stb. és nem fordítva. Ez olyan hatalmas erőt ad, mint semmi más. Hinni benne, vagy tudni, hogy az élet mennyivel bölcsebb, és amit ő akar, az semmilyen körülmények közt nem lehet igaztalan. Ezt elfogadni tudni alázatot és szeretett szül az alázat és a szeretet pedig sok energiát ami odavonzza mindazt, ami szükséges.
A másik út az, ha hagyjuk, hogy a körülményeink határozzanak meg.
Nem akarlak meggyőzni, csak talán segíteni egy kicsit, ha tudok. És semmiképpen sem ítéletet alkotni, én is voltam csak más más életszakaszomban ezekben a helyzetekben, amibe most egyszerre csöppentél bele.
Csak tudd, bármi is van köztetek, a gyermeknek akkor is van apja és anyja is, és sohasem az a lényeg, hogy az teljesüljön, amit elvárunk magunktól vagy a másiktól, hanem a szeretet. Mert egyedül a szeretetnek van hatalma többi dolog fölött. Amit rendezni kell úgyis rendezni kell. Honnan tudod, hogy nem ezen az úton rendeződik majd?
Bárhogy lesz is, kívánom neked, hogy rendeződjön az életed és jobb irányba forduljon!
Namaste
"megteszek mindent, amit egészségesnek tartok azért, hogy ne essek teherbe addig, amíg a körülményeket ideálisnak nem tarom, vagy elégségesnek2
Nem bántásból mondom, hanem ez egy fontos alapigazság, amit a mai kultúrában kimostak az emberek agyából:
A testi szerelem mindig magában rejti a gyermeknemzés lehetőségét.
Ezért ott, ahol nincsenek meg ehhez az elégséges feltételek (nem olyan az érzelmi viszony, az elkötelezettség, a felek élethelyzete, érettsége), ott nincs helye testiségnek.
Az egy dolog, hogy inkább nem akarjátok, mint igen, és gyúrtok is erre a verzióra (optimális is a zavartalan szerelem hosszú időn át "betolakodó" nélkül:)) de ha derékbatörne az életetek vagy érzelmi katasztrófát okozna egy gyerek, ott mégis milyen minőségű együttlétet tudnak a felek kivitelezni?...?! És azt meg minek?!
Na, most megtaláltam amire céloztál! Ezt a blogot nem követtem.
Igen, végül is igazad van. Hogy miért nem követtem a sorrendiséget elég szorosan ezúttal sem, még nem tudom. Pedig bizonyos dolgokat már megvalósítottam.
Anyám arra tanított, hogy szűzén menjek férjhez és azzal, akit választottam éljek amíg meg nem halok. Na, ez majdnem sikerült (hogy egy rossz házasságban éltem amíg majdnem belehaltam abba, hogy már semmilyen szinten nem éltem).
Nem akarok vitatkozni veled, mert magam is felfedezőúton vagyok. Talán azért, mert ezt időben, annak idején tízen-, és huszonévesen nem volt lehetőségem megtenni. Most szabadon és egészségesen újra élhetem a férfi-választást, családalapítást is talán. És most döbbenek csak rá, hogy már kicsit tudatosabb vagyok, mennyi mindent kell felfedezni az életben ahhoz, hogy jól tudjunk választani és jól tudjunk csinálni egy kapcsolatot.
Szerintem könnyű az evidenciákat sorolni, de az élet soha nem evidenciálisan működik, és szerintem túl bátor kijelenteni azt, hogy az élet tudása és tanulása csak annyi lenne, hogy az evidenciákhoz igazítjuk a helyzeteket. Magyarul mondjuk addig szórjuk ki a kérőket, amíg el nem érkezik az ideális kérő, az ideális helyzettel, hogy gyermeket nemzzél. (Ha én erre vártam volna, valószínűleg soha nem lett volna gyermekem a betegségem miatt. Van egy blog a hitről, ott írok erről bővebben.) Persze a látható felelőtlenségben való meg-rekedtség sem a jó út. Szerintem a kettő között az igazság.
Megszerettem valakit, hosszú idő és sok szenvedés, két hosszú kapcsolat, egy hatalmas csalódás, valamint egy májátültetés, pokoljárás és új élet-kezdés után.
Túl értékes nekem ez a kapcsolat ahhoz, hogy észérvek miatt nekiálljak átrendezni. Közel negyvenévesen egyikünk sem várt a testi kapcsolattal arra, hogy mikor jut eszünkbe összeházasodni. Lehet, hogy ez nem jó, így volt. Mindenesetre egy egyre mélyülő szerelem-és szeretet kapcsolat alakul köztünk, aminek sok értéke mellett az egyik az, hogy kölcsönösen tanítjuk egymást, és nagyon úgy tűnik, hogy haladunk a változásban. Ez egyedülálló élmény számomra.
Még soha senkit nem tudtam ennyire elfogadóan szeretni és ez önmagában is annyi örömet ad, hogy úgy érzem megérti benne maradnom annak ellenére, hogy vannak fenntartásaim, és neki is megvannak a saját félelmei és fenntartásai. Ideálisnak nem nevezhető a helyzetünk. Felnőttként nem rohantunk összeköltözni, hitelekkel megrakodva, félig kész életeinkben, és tiszteletben tudjuk tartani a másik helyzetét, a nehézségeit, amikkel küzd, a félelmeit és vágyait.. Nem erőltetjük ezeket egymásra. Hihetetlenül felemelő ez. Ő egy olyan örökséggel küzd, ami miatt megértem, hogy fél egy bizonyos szintnél több felelősséget vállalni, egyenlőre. De a dolog folyamatosan változik, és még mindig nem futott el. És én sem - pedig ez nálam is nagy csoda, azok után amiken átestem -most már tudom.
Még soha senkivel nem tapasztaltam, hogy ilyen mértékben hatással tudtunk volna lenni egymásra. és mintha közben az életeink is jobb irányba fordulnának, fokozatosan. És mintha egyre több elfogadás és szeretet lenne köztünk, pedig nemrég messzebb kényszerült, másik városban kapott egy sokkal jobb állást. Mindketten vágyunk még gyermekre, de nem egészen ugyanaz a jövőképünk - de úgy tűnik, még hajlandóak vagyunk várni egymásra, és úgy tűnik ez meg is változtat minket és a jövőképünket. Hatalmas ereje van, ha hagyjuk magunkat változni, ebben egy ideje már hittem, de még nem tapasztaltam sem saját magamon, legalábbis nem tudatosan, és egy férfin meg pláne nem. Ez kihagyhatatlan élmény.
Nem a biztonságos szex élvezete vezérel, hanem hogy hagyjuk egymást egymásra hatni. Hogy még akarjuk egymást és nem adtuk fel a közös nevezőre jutás lehetőségét sem. Ez nagyon érdekes helyzet. Kíváncsiak vagyunk egymásra, és élvezzük az ismerkedést és az információcserét. Fura, most mindennél jobban tudom, hogy minden kapcsolat, elsősorban erről szól. És nem másról. Én már annyit kaptam ettől a kapcsolattól, a tanulás terén is, hogy már rég megérte. Addig fogom folytatni, amíg érzem ezt a töltést.
Azt hiszem tanuljuk egymást egyre jobban szeretni, és elfogadni azon az áron is, hogy hagyjuk, hogy megváltoztasson minket a kapcsolat ebbe az irányba. Magamról ezt egészen biztosan elmondhatom, de a párom is beszámolt arról, hogy a sebeit elkezdte gyógyítani az az elfogadás, amit tapasztal. Ezt nem így mondta, de tudom, hogy ez történik.
Lehet hogy messziről indultunk, de abban hiszek, hogy vagy meg tud ez történni egy kapcsolatban és folyamatossá lesz, vagy az a kapcsolat hosszútávon halálra van ítélve. Semmilyen kapcsolatot nem ápol a biztonság. Egy dolog ápolhatja: ha képes vagy az egódból áldozni a szeretetért a kapcsolatban. Eddig soha nem tudtam ezt megtenni.
Hogy hogy lesz ebből közös élet, majd meglátjuk. Nem biztos, semmi sem az. Hogy szeretjük és elfogadjuk egymást, tiszteljük és sok örömet és tanulást lelünk a kapcsolatban, az így van. Hogy mindketten vágyunk egy családra, az is. Hogy egyeztetni tudjuk e a vágyainkat, ki, mit tud és képes majd áldozni ezért, az majd kiderül. (Ahhoz idő kell. Nem mindig kapunk készen valamit, sőt azt hiszem, legtöbbször nem. Csak az a látszat, aztán csalódunk amikor kicsit a dolgok mögé kezdünk látni. Most máshonnan építkezem: belülről. :) )
Addig pedig védekezek, éppen a felelősségvállalás miatt. A párom képes lett volna csak az ösztöneire hallgatni, én már nem akarom azokat hibákat újra elkövetni, amiket már elkövettem. Ezért védekezem, figyelek és várok. És ha olyan irányba fordulnak a dolgok, meg megérnek, akkor igent mondok.
Egyébként Isten akaratának így is akad egy kicsit helye, ugyanis nem szedhetek gyógyszert, és a legbiztonságosabb módját a védekezésnek, hát mondjuk így nem mindig kedveljük. A természetes módszer pedig azért hagy némi kívánnivalót maga után. Ezzel kapcsolatban kötöttem egy egységet magammal és Istennel :) Éppen azon a mondaton alapszik, amit írtál. Ha szereted testileg a másikat, tudd, hogy gyermek születhetik. A kérdés csak az, úgy érzed-e, be tudod vállalni, vagy nem.
Ezt egészen pontosan megmondja a lélek. Olyannyira, hogy olyan helyzetben is, ami teljesen irreális volt, nem hogy nem ideális (a betegségem miatt), megszületett a fiam épen és egészségesen, És sok szeretetet és odafigyelést kap tőlünk, még ha el is váltunk. Együtt-élésben született, mégsem volt ez garancia azokra az "ideális" körülményekre, amikbe elméletileg egy gyermekinknek születnie kell.
Ez sehol nincs megírva. Ezt szerintem maximum érezni lehet. És azt hiszem, azért tudtam a lehetőséget elfogadni (sokat harcoltam magammal emiatt eleinte még ősszel-télen), mert lassan kezdem érzeni. Persze szeretném a körülményeket is mindinkább az ideális felé tolni, és ezen vagyok. De ha máshogy kell lennie, akkor onnan indulunk tovább.
Namaste
Szia! Aditi, ebből az írásból nem az tűnik ki nekem, hogy bármi feltétel hiányzik a gyerekhez. Pedig azt írtad, "a körülményeket ideálisnak nem tartom, vagy elégségesnek".
Mit tartasz elégséges körülménynek?
Én azokat, amiket felsoroltam a zárójelben már az előbb is, úgy árzem, nem olvastad el!( Érzelmi viszony, az elkötelezettség, a felek élethelyzete, érettsége.)
Mit értek ez alatt?
Olyan szintű szeretetet és elkötelezettséget, ami kitart még 2-3 évig biztosan, azaz ha véletlenül jön egy baba, akkor Melletted áll min. 2-3 évig a nevelésében és a Neked való segítésben.
Ez megvan.
Önellátó is vagy Te is, ő is.
Ez is megvan.
Érett is vagy érzelmileg az anyaságra, erről már beszéltél.
Ez is megvan.
Akkor mi nem elégséges?
Az egészséget nem soroltam fel, jut eszembe.
De ha az emeber beteg, úgysincs kedve és ereje sem szerelmi kapcsolatra, szóval ezért nem soroltam fel.... Én csak topállapotban kezdek szerelmi kapcsolatot keresni és építgetni.... szóval ez nem merült fel bennem.
A májaddal vannak egészségi gondok?
Mikor kaptad?
Mennyit vártál rá?
És mi baja volt az eredetinek?
Aditi, ezt a hozzászólásodat NEM jeleníti meg a hozzászólások listája!:-o
"Na, most megtaláltam amire céloztál! Ezt a blogot nem követtem."
A Családi karma címűben van még 4, amit írtam, nem biztos, hogy mindet Neked....
Nem mutatja Neked a lista?....
"egyedül pedig a hitelek miatt, amit a közös házra én vettem fel, nem tudtam bevállalni, "
Ha élettársi viszony vagy házasság volt - ha a ház is közös vagyon, akkor a hitel is az, nehogy már egyedül vállald, amikor jog szerint nem úgy van!
Hiába van így, ha egyedül írtad alá, be is bizonyíthatod az együttélést, ki is állíthatják a bíróságon, hogy tartozik a volt élettárs, de a bank csak rajtad fogja keresni a pénzét, ha az a másik nem fizet. Ráadásul, ha életművész vagy nincs bejelentve , vagy egyszerűen csak vigyáz arra, hogy a fizetése jórészt feketén legyen, már meg is úszta az egészet. Aszért tudom, mert velem ezt tették.
N.
1. És nem kellett megadni adóstársat, kezest?...
2. És ha kiállítják a bíróságon, hogy tartozik a volt élettárs, akkor azt rajta nem hajthatod be?
Azt mondod, semmije sincs, sem vagyon, sem ingóság, se autó, se legális jövedelem?
3. Az hogy volt, hogy Te írtad alá, miközben azt mondtátok, hogy együtt veszitek fel?... Milyen megállapodást kötöttetek erről egymással és hogyan?
És ő a bejegyzett élettársad volt, vagy ki? Mióta ismerted ekkor már és mióta voltatok együtt, és mióta laktatok együtt?
Ő nem a férjed, hanem a válás utáni első kedvesed?
:)
Azért vigyorgok, mert letudtam már ezt a témát. Hál'istennek. És most jól esik hogy már nem fáj, és vált ki belőlem dühöt. "Az hogy volt, hogy Te írtad alá, miközben azt mondtátok, hogy együtt veszitek fel" Hát, úgy volt, ahogy az is, hogy amiatt hogy apám nem segített, vettem inkább egy új autót.... :)
Sajnos nagyon hiszékeny voltam, befolyásolható, naiv és manipulálható. A volt párom nem szándékosan csapott be, legalábbis úgy vélem az alapján, ahogy később sikerült megismernem. Gyáva alak, aki talán még jobban fél az élettől, mint én valaha. Neki is megvannak az okai erre, de inkább spiri guru, mint hogy csináljon valamit az életével. Ezt sajnos akkor semmilyen szinten nem láthattam. Szerelmes voltam, összeköltöztünk, megkérte a kezemet és közös jövőt terveztünk. Csakhogy ő anyagilag semmit nem kockáztatott, mivel nem volt semmije, de báros volt, ezért nem vehetett fel hitelt. Én se nagyon, mivel rokkantnyugdíjas voltam akkoriban és a válás után a szüleimnél éltünk egy ideig. Ezért a húgom kezességet vállalt. Ezt add össze.
Na mindegy. Sokáig miután megcsalt és elhagyott úgy éreztem most biztosan vége az életemnek. Akkoriban kezdtem itt írogatni. Ha megnézel egy 97-98 körüli írásom, látni fogod, mennyi düh, önvád, kétségbeesett volt bennem. Ez az oldal nagyon sokat hozzájárult a fejlődésemhez.
Mindent elkövettem, ami emberileg lehetséges, hogy rávegyem, vállalja a rá eső részt. Az autótól is simán kész voltam megszabadulni, ha ez az ára. Senki nem akar több milliós hitellel albérletben élni.... Az, hogy ez működik, egy másik csoda, az élet mindent megold, ha tesszük a dolgunk. Nem adtam fel, mert akik a hitelekkel csaltak, azt sem érzem igazságosnak. Voltam ügyvédeknél, figyelem mi történik, gyűjtögetem az információt. Megfelelő időben pereskedni fogok. Van rá félretett pénzem, De mostanában látom, h ingyen is vállalnak már ilyet.
A volt párommal (aki igen, nem a gyermekem apja, hanem az utána következő kapcsolat volt) mindent megpróbáltam. Még azt is, hogy miután éveket áldoztam rá, hogy megismerjem, igyekeztem felhasználni a saját fegyvereit ellene. Sosem tudott elszakadni tőlem, de mindig csak kihasznált. Rettentően bizonytalan személyiség. Valószínűleg beteg, de olyan jól adja elő magát, hogy legtöbben egy hiper-intelligens, sármos, kedves, érdekes, különleges személyiségnek tartják. Aki ráadásul kézrátéttel gyógyít. :) 10 éve ez még elég kuriózum volt ráadásul. Csak aki már jó emberismerő ismeri fel hamar, hogy kamuzik.Vagy legalábbis felhasználja a tudását és az intelligenciáját mások kihasználására. Amikor elkezdtem megismerni (még évekig húzódott a kapcsolatunk azután hogy először megcsalt), először is fokozatosan kezdtem rálátni az igazi személyiségére, de hallgattam erről. Lassan letettem az illúzióimat, és megszabadultam a tőle való függésemtől. Ez nagyon nehéz volt, mert még beteg voltam, és semmi más nem volt, ami abban a helyzetemben megoldás lett volna, hogy jobban érezzem magam. Ő volt a gyógyító, a "tanítóm", a kedvesem...stb. De utólag hálás vagyok a sorsnak (tulképp én "kértem" őt egy imában :) ), mert így tudtam megszabadulni lassan és hosszú kínlódás árán egy csomó olyan személyiségjegyemtől, amelyek totálisan életképtelenné tettek a múltban. Szóval miután kiismertem, megpróbáltam úgy kihasználni őt, mint ő engem, megzsaroltam a bűntudatával a spiri dumáin keresztül, hogy nem kellene karmákat csinálnia tanító létére, ez egy ideig hatott. Akkor elkezdett fizetni, és amikor kórházba kerültem, mert végre megjött a máj, egy éven keresztül fizette a lízing havi díjának felét, és megegyeztünk, hogy megpróbálunk módot keresni arra, hogy tudnánk felszámolni a hitelt, közösen. Persze ebből semmi nem lett, különösen azután, hogy miután újra járni akart velem (amikor már túl voltam a műtéten, újra egészséges voltam és boldog) én megmondtam neki, hogy egyenlőre nem érzem úgy, hogy az lenne a legfontosabb, hogy kivel járok (egy hónappal a májátültetés után, ugyebár)és vele csak akkor állok szóba, ha szembenéz önmagával és tudomásul veszi, hogy nem úszhatja meg amiket tett. Ha azt látom, hogy megtanul felelősséget vállalni, úgy viselkedik minden téren, akkor beszélgethetünk.
Egy ideig még beszélgettünk is, de aztán persze inkább eloldalazott egy 20 éves csajjal, aki úgy istenítette őt, mint azelőtt én, minthogy vállalja magáért és a tettiért a felelősséget. De már nem bántam. Egy ideig még kergettem telefonon a hitel-részletek miatt, aztán beláttam, hogy teljesen felesleges. Ő sohasem fog fizetni, és sohasem fogja belátni magát. És valószínűleg változni sem. Illetve ha igen, azt pontosan tudni fogom, mert akkor velem kapcsolatban az lesz az első dolga, hogy megkérdezi mivel tartozik. Volt képe áprilisban egy év után újra felkeresni :), hogy ő még mindig szeret....blabla.....(biztos kirúgta a csaj, vagy megunta). Mondtam neki, hogy oké, akkor fizessen :) Azt mondta, majd májusban. Azóta se hallottam felőle. :) Szerintem ez volt az utolsó tesztem vele kapcsolatban.
Ráébredtem, hogy ezt a karmát be kell nyelnem. Ezt én csináltam magamnak. Mindent megpróbáltam, hogy levegyem a terheit, legalább azokat, amiket mások tettek rá ( a volt párom meg ez a nagyon igazságos rohadt bankrendszer), de eddig még nem sikerült. Viszont érdekes, azzal, hogy vállaltam, sikerül teljesítenem. Még mindig tudom fizetni és megélni mellette. Van egy autóm, ami nélkül jelenleg nem is tudnék pl dolgozni, mert falura is járok tanítani, és busszal nem érnék vissza a másik állásomhoz időben. :) A munkáltatóm kifizeti az útiköltségem. Hogy hogy fog ez végződni, még nem tudom. De nem tartom igazságosnak, hogy kamatostul kifizessem az autó árának majdnem a dupláját, több mint tíz év alatt, illetve jó lenne rájönni, hogy ezzel miben kellene belülről megváltoznom, hogy levethessem magamról. Én már csak ebben bízom, a belső változásban, annyira meggyőzött, ami történt.
"Azt mondod, semmije sincs, sem vagyon, sem ingóság, se autó, se legális jövedelem?"
Annyit tudok róla, hogy jelenleg valami céggel próbálkozik Pesten. Ezt is csak hallomásból. Vele nem lehet megegyezni, mert folyamatosan hazudik, hogy ne kelljen felelősséget vállalnia. Eddig nem volt bejelentett állása, mint gyógyító, feketén dolgozott.. Amikor volt, nem volt elég jövedelem ahhoz, hogy hitelt vehessen fel az ő részét pótolandó. Nincs semmi vagyona, ingósága.
A történetnek az a vége, hogy valahányszor elindultam, hogy kiderítsem, hogyan tudnám behajtani rajta ami jogos, mindig csak kimerültem az egésztől, mert ő tudatosan vagy nem nem akar felelősséget vállin. Nincs nekem energiám arra, hogy folyton figyeljem az ő életét, hogy éppen most kiket csap be, használ ki, hogyan élősködik másokon, és ezt milyen keretek között teszi, vajon most mennyit keres és behajtható e rajta. Amióta csak ismertem, sosem volt semmi a nevén, és sosem keresett hivatalosan sokat, sőt dolgozni sem szeret nagyon. A gyógyításából akar megélni, és nem látja be, hogy az álmai megvalósítása mellett az embernek anyagilag felelősséget kell vállalnia magáért, és ha családja van, vagy hitele, akkor azért is. Sőt, egy ponton a múltjáért is. (Amikor végre belátja, hogy a másokon való éldegélés tisztességtelen dolog.) Még nem jutott el ide, de én nem várhatok rá, nekem élnem kell a saját életem.
Azóta tudom, hogy számos volt "tanítványát" és betegét hagyta hasonló helyzetben, tartozásokkal a háta mögött "lép tovább", és olyan ügyesen csinálja, hogy még senki sem tudta megfogni. Milliókkal tartozik sok sok embernek. Voltak betegei, akik, miután ő ellépett, újra betegek lettek + a tartozás. :) Jó, mi? . Én csak azért nem, mert tudtam tanulni, és mert kivételesen nagy erőm van - olykor. :). Van egy gyermeke egy házasságból, akit sosem látott, szinte és amikor velem élt együtt, nem fizetett semmi gyerektartást. Azt mondta, hogy vett egy lakást Pesten, ami a gyermek nevén van, de azóta már tudom, hogy egy szavát sem kell elhinni.
Rájöttem, hogy olyan szinten becsapott engem is, hogy tulajdonképpen nem is nagyon tudom, ki ez az ember. De már nem érdekel.
Elkönyveltem őt és a sztorimat, mit egy szükséges rosszat az életemben,egy csúcs-pofára esést, egy teljes és tökéletes kudarcot, amelytől minden dolog, ami csak a mélyben volt, jó és rossz fölkavarodott bennem, mint a tengerben a mocsok a viharban, és én megláthattam. Tulajdonképpen senkinek és semminek nem "köszönhetek" annyit mint ennek a történetnek az életemben, mert olyan sokat tanított meg önmagamról, és rákényszerített a változásra. Levetett a pokol mélyére, önmagam poklának a legmélyére. Annyira szenvedtem, mint ég soha életemben és nagyon sokáig. Aztán szépen lassan elindultam az önismeret útján, és elkezdődött a gyógyulás. Ami már igazi gyógyulás volt, mert saját magamon hajtottam végre. :) Nem valami ál-guru energiája, amit elég volt elhinni. :)
Néha még piszkálja az igazságérzetem, hogy valahol ott van a világban, és a tartozását én törlesztem. lehet, hogy egyszer még összefutnak útjaink, és olyan helyzetben leszek, hogy mégis behajthatom rajta. habozás nélkül meg fogom tenni. De addig is, igyekszem saját magam helyretenni az anyagi életem, és közben felelősséget tudni vállalni magamért és a gyerekemért.
Amióta elengedtem ezt a sztorit, elkezdtem élni. Utólag azt mondom Ő volt az én beteg májam kivetülése. Ő szembesített önmagammal a legélesebben és legszélsőségesebben. Kicsit gyermeki dolog talán ezt mondani, de művészlelkű vagyok, ezért nem hagyhatom ki, hogy az élmény maga ahhoz volt hasonlatos, mintha az Ördög maga kísértett volna meg, és én szépen belesétáltam a csapdáiba. majd mint a mesében, jött a megmentőm (Jancsika, vagy hogy hívják) aki valójában a tudatos énem, amelyet sikerült felébreszteni, és kivitt a pokol és az Ördög karmai közül. Egy ideig még üldöz (volt három próba a mesében) de végül a tudatosság, és a szeretet győz. Az mindig győz. És szerelem van, és élet és boldogság. :) :)
Mert érdekes, hogy mire végzek magammal, és feldolgozóm a múltam, és teljesítem a szellemi feladatom,a minek egy gyújtópontja volt tulajdonképpen a vele való találkozásom, lehet, hogy a "teljes kudarc sztoriból" "csúcssztorivá" lesz ez a történet az életemben, a hitellel, és mindennel együtt. Egy sztorivá, amivel megküzdve megmentettem magam, az életem és lehet, hogy még többet is. :)
Az ima amit elmondtam, mielőtt megjelent ez életemben ez a furcsa ember az volt "Istenem, kérlek kapcsolj össze Önmagammal! Hozd el azt a láncszemet, amely hiányzik ehhez" Akkoriban amikor ezt kimondtam, hangosan, halálos betegen, kilátások nélkül (még a májlistán sem voltam) hosszú betegeskedéssel küzdve (úgy kb10 éve), egy nem működő házasságában, teljesen tudatlanul és vakon éltem. Már majdnem meghaltam, szerintem nem sok választott el. Tálén néhány hónap.
Most kaptam egy új életet, egy egészet. :D Majd csak megbirkózom a hitellel is. :D
Ez a tudatosság és az önismeret ereje. Továbbra is ezen az úton haladok. És már rég tudom, hogy NINCS JÓ ÉS ROSSZ. És végső-soron minden illúzió, vagy legalábbis egy kivetülés, ami megváltoztatható, ha megváltozzunk belül. Számomra ezt jelenti a belső út. A hitel sem kivétel :D
(Remélem ezzel a sztorival minden kérdésedre válaszoltam, ami a hitelt illeti :) )
Namaste
Nagyon jó,hogy leírtad a történetedet. Sokan tanulhatunk belőle és megerősítést kapunk.Hasonlóan gondolkodom én is, de néha elbizonytalankodom és győzködöm magam. Keresem a miérteket és a tanítást. Haladj tovább az úton!!
""Az hogy volt, hogy Te írtad alá, miközben azt mondtátok, hogy együtt veszitek fel... Milyen megállapodást kötöttetek erről egymással és hogyan?
És ő a bejegyzett élettársad volt, vagy ki? Mióta ismerted ekkor már és mióta voltatok együtt, és mióta laktatok együtt?" Hát, úgy volt, ahogy az is, hogy amiatt hogy apám nem segített, vettem inkább egy új autót.... :)"
Úgy értem, hogy milyen mondatok, szavak hangzottak el Köztetek erről pontosan.
"Te, Aditi, vegyünk együtt egy autót, felesben fizetjük, de Te írd alá egyedül!" ???
Vagy ha mást, akkor MIT BESZÉLTETEK ERRŐL?
Mert nem normális dolog ez, érdekel, hogy merült fel!
A többi kérdésemet is így értettem, tehát egyikre se válaszoltál... :D
Minden momentum abnormális a történetedben, és érdekel, hogy MILYEN MEGÁLLAPODÁS hangzott el kettőtök között, és hogy mentél bele olyan dolgokba, amikbe nem kellett volna, miket gondoltál, hittél másként, és hogyan lehetett volna és mit kellett volna észrevégy, hogy ne kerülhess ilyen helyzetbe...
Azt sem értem, hogy úgy beszélsz róla, mint egy 1 éve végetért esetről, meg azt mondod, hogy előtte váltál el éppen, de most 97-98-as évet említesz, meg azt is, hogy 10 évvel ezelőtt kuriózum volt ez a foglalkozás (ez miért lényeges, ezek szerint 10 éve ismerted meg, nem a válás után?) , meg hogy 10 éves a gyereked, aki még a házasságodból van, és hogy azóta is folyamatosan vannak kapcsolataid... nem tudom összeegyeztetni az élethelyzeteidet, hogy mi mikor volt, mert egymásnak ellentmondanak az infók.
És közben mindenhol "volt párom"-at mondasz, mikozben nem lehet követni, hogy most akkor hol melyik férfiról beszélsz, még az sem világos nekem, ebben a hozzászólásodban HÁNY "volt párod" került szóba!..... ...
Lekövethetetlen nekem ebben a hozzászülásodban, mikor melyik élatszakaszodról beszélsz, úgy tűnik, belecsípsz ide, belecsípsz oda, NEM kronologikusan adod elő, és nevek és dátumok hiányában annak, aki NEM TE vagy, teljesen belőhetetlen, hogy hol, mikor, miről és kiről van szó éppen....
(Melyik "volt párom" az, aki nem szándékosan csapott be és melyik "volt párom" az, aki milliós károkat okoz sorozatban a klienseinek, mikozben nem is gyógyító, hanem tudatos
csaló... lekövethetetlen, mikor kiről beszélsz!)
Úgyhogy most még kevesebbet tudok, mint ezelőtt a hozzászólásod előtt.....
Azt sem értem, miért véded még most is, és támogatod abban, higy másokat azóta is megkárosítson? Hogyhogy nem hozod nyilvánosságra a nevét? Miért nem értesíted a klientúráját, hogy csaló? Miért nem indítottál még ellene büntető eljárást?
Ugye tudod, hogy ezek állampolgári kötelességeid a törvény szerint?!
Szia Panka! Bocsáss meg, egyszerűen nem győzök neked elég jó ütemben válaszolni!!! Mostanában kampányszerűen ülök csak ide, és ráadásul még mindig nem sikerült megértenem az új rendszert, valószínűleg azért nem találtam meg az összes hozzászólásod!
Illetve úgy ide-ode kattingatva talán már mégis, de nem látom át..:S
Remélem lassan azért tudok neked válaszolni.
Erre is válaszoltam, csak magamnak mentettem el, h befejezem, de nem sikerült több, mint egy hete... ide másolom, amit válaszoltam, és ma javítottam neked:
"Huhh..... Panka. Te aztán beindultál.
Igen, igazad van, a pontatlanságot a figyelmetlenségem és az időnkénti túlzásaim okozzák. Elnézést ezért, sajnos ezt már többször megkaptam, örülök, hogy most így látom a tükrödben.
A 10 év az valóban nem tíz év. Kronológia:
1997-2006: házasság, közben 2002ben született a kisfiam.
2006-2008: együttélés a "gyógyítóval" majd ezt követően egy hosszú se veled se nélküled időszak
2010: Ősszel tettem le lelkileg a kapcsolatot, mint ahogy lassan ez után mindent és 2011 tavaszán kaptam új májat. Ebben az időszakban már nem találkoztunk, ( a műtétig) és jártam ügyvédeknél...stb, kerestem a módját, hogyan hajtsam be rajta a tartozását. Annyit sikerült csak elérnem, hogy bűntudatot keltettem benne, és elkezdett valamennyit fizetni.
2011 március vége: a műtét. Sejtettem, hogy mindenképpen jelen akar lenni körülöttem a műtét kapcsán, függetlenül a magánélettől és az anyagi szembenállásunktól. Sokat morfondíroztam ezen akkoriban, mit tegyek, vele és a szüleimmel kapcsolatban is (ahol meg anyám akarta megint megírni a forgatókönyvet, és beülni a mentőautóba, meg kísérgetni, mint egy csecsemőt... ). Mivel tudtam (és utólag tudom, hogy éreztem is), hogy közel kerülhetek a halálhoz, sőt, akár véget is érhet itt a történetem, úgy döntöttem, félreteszem minden múltbeli konfliktusom, mindenkivel. Erről később kiderült, hogy nagyon jó döntés volt. Az jöhet meglátogatni, aki akar, és aki fontosnak tartja. A "gyógyító", nevezzük T.-nek, még aznap éjjel felutazott Pestre, amikor engem felvittek és végig ott volt a műtét után, amíg haza nem kerültem. Minden nap. Mint ahogy a volt férjem is (akkoriban Pesten élt, és vele volt a kisfiam ez idő alatt),. Anyámék felutaztak Pécsről néhány alkalommal - de így jó is volt ez.
Ez az időszak sok mindenre pontot tett, és új kezdődött, főleg bennem. Sok mindent megbocsátottam T.-nek, és sok mindent megértettem a sztorinkkal kapcsolatban. Egész máshogy láttam őt, energiával telve, boldogan, mint betegen és reménytele küzdelemben. Ő persze újra akarta kezdeni, és újra megígérte a csillagos eget is, hogy így lehessen. Úgy tűnt, mintha tényleg igyekezne megoldani az autó-ügyet is, járkált Pesten kereskedésekben, meg bement a bankba érdeklődni, ahogy megkértem, az alapján amit a kórházban beszélgettünk a témáról. De végül nem sült ki semmi megoldás. Ez nála valahogy mindig így működött.
Nem akarom mentegetni a felelőssége alól. Csak azt mondom, hogy igazából a mai napig nem tiszta előttem teljesen, milyen ember is ő. Ugyanis végig úgy tűnt, inkább szerencsétlen, és élhetetlen, mint szándékos csaló. Csak e mögé (a be nem vallott szerencsétlensége mögé) bújva, nagyon is önző módon járt el az emberekkel szemben, a saját védelmében, félelemből. Valami ilyesmi. Ettől függetlenül én visszautasítottam, akkor már tisztán éreztem, hogy nincs ezzel az emberrel dolgom, legfeljebb, hogy lerendezzük az anyagiakat. Ez nem sikerült. A műtét utáni évben, ahogy írtam 2011-2012 tavaszáig még hébe hóba tartottuk a kapcsolatot (már nem jártunk), és még fizette havonta a lízing felét, valamit járkáltunk utána, hogy tudnánk megoldani az ügyet. itt-ott felmerült egy- egy félmegoldás, de természetesen nem találtunk, mivel egyikünknek sem volt elég pénze. Közben elkezdett járni azzal a kiscsajjal, és amikor én albérletben költöztem (és még inkább szükségem lett volna a pénzre), akkor kezdett szépen eltünedezni teljesen (2012 tavasza). Nem fizetette, ígérgetett, majd nem lehetett telefonon elérni...stb. A nyár elejére elegem lett és elküldtem a fenébe. Megírtam neki, hogy akkor akarom legközelebb látni, ha egyszer belátja a felelősségét és pénzzel a kezében és belátással a szívében keres fel, és semmi másért. Ekkor egy évig nem jelentkezett, majd idén tavasszal (2013) írt nekem, hogy ő még mindig szeret blaba, ekkor megismételtem, hogy előbb fizessen, ekkor megint eltűnt.
Ennyi.
Azért kapkodok a sztoriba ide-oda, mert annyira sok vonatkozása érintett. Nagyon bonyolult, tudok róla kb egy regényt írni, hogy mi, mire tanított meg - és ez annyira sok, tényleg, hogy nem ide való. Pl. az egyik dolog, amire rájöttem az az, hogy muszáj elválasztani a magánéleti sztorit, az anyagitól, és a gyógyítós részétől, mert mindegyik másról szól. És ez valószínűleg az életben másokkal is így van. csak legtöbben ezeket az indulatok és a félelmek miatt összekeverjük. Lehetségesnek tartom, hogy a gyógyítás és az ámítás is karmikus dolog volt köztünk, és bizonyos dolgokat ezért nem tudtam "egyenlíteni". Mostanára azonban úgy érzem, a legtöbbet nagyin is kiegyenlítettem, ugyanis béke van a lelkemben, és ez ebben, sztoriban, elhiteted nekem, nagyon nagy eredmény és kincs.
Nem biztos, hogy ennél több kell. De mint írtam, ha változik a helyzet, a lehetőségeim, biztos megpróbálom újra érvényesíteni az anyagi jogaimat vele szemben. De ki tudja. lehet, hogy azért nem lehetséges ez, mert ezzel is tartoztam - valakinek. nem feltétlenül neki. Lehet, hogy magamnak.
Ugyanis így nekem is meg kellett tanulnom, hogy a dolgok következménnyel járnak, hogy felelősséget kell és lehet értük vállalni, hogy erősebb legyek, több pénzt keressek, és lássam: az élt kegyelmes, ha a belső dolgunkat elvégezzük.
Nem biztos, hogy ettől a sztoritól többet kell várnom. Mit lehet várni egy olyan embertől, aki inkább másokon élősködi tudatlanul, minthogy belásson? Akinek soha sincs munkája, pénze, lakása, családja? Mert mindig elveszti ezeket, és nem látja, miért? Akinek nincs semmije, attól nem lehet elvenni. Nem hívogathatok mindenkit, akivel kapcsolatban kerül, hogy vigyázzon vele.. :)
Hogy miben "állapodtunk meg ": Közös jövőt terveztünk, megkérte a szüleimtől is a kezemet :), eljegyeztük egymást és az autót közös használatra, családi autónak vettük. Mondta, hogy báros még két évig (ez így is volt), és megbeszéltük, hogy akkor én írom alá a szerződést, de természetesen ketten fizetjük. kiszámoltunk, ha elkezdek tanítani, ő meg szerez egy munkát, akkor elbírunk 30 ezer forintot havonta az autóért. (Akkoriban jobban voltam, és terveztem, hogy otthon tanítani kezdek újra. állásokban sosem tudtam, mert amikor kórházba kerültem, kirúgtak.) Szóval a megállapodásunk pusztán szóban volt, egy közös szándékon alapult a családalapítást és a közös háztartást illetően, érzelmekre és elkötelezettségre támaszkodott, valamint arra a tényezőre, személyesen ki milyen felelősségérzettel bír. na ezt szúrtam el. Hiszen nem ismertem azt az embert, ahogy senki sem akkor a környezetemben. A szüleim is elhitték ezt az egész "mesét", a nagy boldogságot, ami most következik, hogy meggyógyulok a csodagyógyítótól, stb, és új családot alapítok, és boldog leszek..... ilyenek. Sajnos azonban T. képtelen volt megtalálni a helyét, nem vállalt el semmilyen munkát (pedig számos lehetősége lehetett volna, van két diplomája, beszél 4 nyelvet. ezt hallottam, úgyhogy igaz) és a szüleim házában, az ő kosztjukon meg az én nyugdíjamon végezte, miközben én sajnos egy gyógyszer miatt visszaestem. Ekkor nézett más nő után...... Mondom, hogy hosszú történet.
............"
Itt hagytam abba, emlékszem, h el kellett mennem és olyan soká tudtam újra nekiülni, h már nem tudtam folytatni a gondolatmenetet. de elég sok info itt van, és igyekeztem pontosítani. Talán így átláthatóbb.
Abban tökéletesen igazad van, hogy az egész totál abnormális sztori, és sajnos a mai napokig nem tudom eldönteni egyértelműen miért. Azért-e, mert egy abnormális sztorira volt szükségem, hogy éleben maradhassak, ami maga is vmilyen módon abnormális, vagy csak azért, mert egyetlen szegletét sem láttam át ennek a sztorinak, és mire tudatossá tette, már teljesen más a helyzet. és talán emiatt sosem fogom megtudni az igazságot. de lehet, h csak még többet kell meglátnom, és akkor majd egyszer minden vonatkozására teljesen fény derül, ha így van, ebben most nagyon sokat segíthetsz!
ha gondolod, írj privátban, akkor könnyebben követem...
Namaste
Miért nem teszel róla, hogy tudjon róla?
Tisztában kell vele lennie, milyen férfit választott, joga van hozzá, az ő élete (és leendő gyermekek) élete a tét.
Ez is alapvető hiba, hogy az új barátnő nem keres Téged.
És ha megtartanád a babát? Hivatalosan apa lenne, és tartásdíjat is fizetne. Így is megtudná az új barátnő a dolgot.
Sziasztok
Lassan 2 éve hogy megtettem!Amint kiderült, ejtett a volt barátnőm.
Próbáltam mindent megtenni azért hogy együtt maradjunk, de hiába ő döntött és többé nem volt hajlandó velem maradni.
Állítólag szeret a mai napig is,de nem tudna mellettem élni így.
Teltek a napok-hónapok és rémálomból rémálomba léptem hogy elvesztettem.Hogy meg tettem!
Éreztem hogy egyre nehezebb vagyok belül minden egyes nappal, egyre jobban mart belülről mint egy lassú méreg vagy féktelen tűz mely fel éget a tudat hogy mit tettem.
Aztán kezdtem bele törődni az egészbe, ismerőseim is látták hogy valami nem stimmel velem.
Próbáltak segíteni de nem tudtak, teljesen befordultam nem ettem, nem ittam így a felépített testalkatom is odaveszett majd lassan minden kézzel fogható dolog, érzés, illat, ízek, gondolatok, nem tudtam megszólalni sem.
Mindenki elfordult tőlem.....mindenki
A srác aki a boldogságtól fénylett , kifakult.......
Idegösszeroppanást kaptam a gondolattól!
Bele sem gondolván abba hogy mire készülök.
Fogtam egy kést és végig húztam a csuklómon majd a másikon.
Semmi....
Úgy gondoltam életlen penge, fenébe...
Beültem a fürdőkádba egy másikkal aminek recés pengéje volt, izomból végig húztam hogy ne tévesszem el de hiába...
Kimentem a filéző késért majd megpróbáltam azzal, többször is végig húztam mire meg eredt de épp hogy....
vajon a pofámon is ilyen vastag a bőr?.. kérdeztem magamban :S
Nem sokkal később újra megpróbálkoztam.
Akasztás fájdalmas ha nem jól csinálod ha ügyes vagy gyors és végzetes.
Kimentem az erdőbe és a legmagasabb fát választottam majd a legvastagabb ágát annak.
Mikor leugrottam eltört......
Nem akartam el hinni ezt az egészet vagy csak én vagyok ilyen balek....
És rá jöttem hogy kénytelen vagyok ezzel a tudattal élni egy életen át ha kell, muszáj!
Erre ítéltettem!
Igen persze mások azt mondják oh majd nőre nő a baj , meg hogy neked csaj kell aki helyre ráz....
A padlóról mindenki fel tud állni akárhányszor oda kerül,de mivan ha átszakad a padló?
A jó és a rossz út, a bölcsebbek ezzel jönnek akik megjárták már ezt az utat, és ha én találtam egy lelki út vesztőt amiből mindenki csak ki akar jutni?Én nem.........
A köztes utat választottam, átszakadt a padló de vissza tértem,
És úgy döntöttem hogy egyedül élem le az életem!
Valamit valamiért!
Hogy hülye vagyok?
Talán, de talán nem!
Legalább egy ember legyen ilyen lelki ismeretes mint én és már nem érdekel hányan szólnak meg vagy néznek le ez miatt, mert be kell hogy valljam, egy éve nem is voltam már nővel sem!
Már nem járnak rossz gondolatok a fejemben, úgy vagyok vele hogy remélem a pokolra kerülök ez miatt!
Csak végig megyek ezen a köztes úton egyedül, így a helyes számomra mert ha magány önmaga ellen fordítod lehetnek még jó dolgok az életedben. :)
Már nincs visszaút vagy egy kéz mi visszahúzna.
S hogy miért tettem vagy hogyan csaltam meg?!
Csak egy csók volt...........................................................................
hallom mai napig csöngeni a fülemben sírva fakadtan utolsó szavait:
Te voltál a mindenem...........................................................