Hát, ehhez nem szólt hozzá senki.... (?)

Valahogy volt a múlt/múltak.
Én inkább az ehhez hasonló változatait hiszem el,mint a különféle gyarmatosítók kilógó lólábú múltigazolásait.Miért pont a történelmük lenne szavahihető?
De még ha így is volt ,akkor is naponta szavazunk ellene minden egyes megtett és elmulasztott cselekedetünkkel,gondolatunkkal,érzésünkkel.
Üdvözlettel:felacso

A kitűnés vágya talán kisebbségérzésből fakad, nem tudom. Mindenesetre én kisebbség vagyok, vajdasági magyarként. Dehát ez is csak egy cimke, amit magamra ragasztottam és régóta lemállott rólam, réges-régen. Emlékszem töri órán azon tűnődtem egyszer, hogy mi történthetett az avarokkal, hogyan haltak ki. Gondolom hasonlóan, mint egész Európa fog. Lassan, agonizálva azon, hol rontotta el, aztán jön a düh, a gyász természetes része. Dühből talán születhetnek ilyen írások. Igen, kihalunk. Lesz helyettünk másik. Dehát ez az ént saját halálára emlékezteti. Csak az látja ezt a kapálódzást talán kicsit nevetségesnek, aki kibékült a halállal és megtapasztalt sok kultúrát, mert mind egyedi és csodálatos és egyik sem előbbre valóbb a másiknál. Igy a saját népem se, a magyar. Lehet szeretni és tisztelni, anélkül, hogy istenibb lenne a többinél.

Zárójelben megjegyezném az előttem szólóhoz, hogy van olyan nézet, miszerint az avarok név jelentése: a várók. Tehát hogy ők is magyarok voltak csak itt maradtak vigyázni. De ez mindegy is. Az, hogy melyik népet hogy nevezik, ki hal ki, ki nem hal ki, lesz-e olyan név hogy magyar évszázadok múlva vagy nem, teljesen mindegy. A lényeg, hogy a Természet is előburjánzik a betonrepedésekből is bármi van. Ugyanígy, mi egy tökéletes teremtő erejű nyelvvel vagyunk megáldva, emiatt lehet csak kitüntetett szerepünk, ha nem élünk vele, majd lesz máshogy, viszi tovább más valahogyan. Makovecz Imre mondta egy halála előtti interjúban: "Úgy vélem minket magyarokat eltaposni lehetetlen. 500 éve nincs önálló magyar államiság és mi most itt mégis magyarul beszélgetünk. Engem meg Makovecz-nek hívnak. Na?.."
Egyébként én is rengeteget olvastam ősmagyar témákban, de már egyre kevésbé érdekel a dolog. Szerintem olyan ez mint a facebook, vagy az internet. Ha az ember nem éli a saját életét, nincs az útján, akkor ilyenekkel igazolja magát, az egóját. Ilyenekre fecsérli az energiáit meg az idejét. Amint viszont rálép az útra mindez szükségtelen, fontosságát veszti. Na így van ez a magyarsággal is most. Bár talán kell egy ilyen szakasz is mindenképpen, hogy rendbe legyen rakva a múlt, a gyökér. Aztán meg majd később onnan lehet tudni, hogy esetlegesen helyére került a magyarság, hogy mindez hidegen hagyja őt, nem hangoztatja melldöngetve.
A lényeg szerintem, hogy tökmindegy hogy magyar, török, japán vagy zsidó egy nép. Amit összenyomnak, megerősödik, mondja a Tao. Meg kell nézni a Margit szigeten a Hétvezér nevű platánt a Palatinusszal szemben. Eredetileg egyetlen fa volt, amit bombatalálat ért a 2. világháborúban. Na így megy ez.