Ez nekem is feladatom, én most Bach virágterápiás cseppet iszom erre a problémámra. Remélem, segít!
De kiváncsi vagyok a többiek tanácsára is!

Engem szintén érdekelne az életfeladat Hivatás is lehet életfeladat, amelyben kiteljesíti önmagát az ember? Vagy az életfeladat elsődlegesen szellemi dolog? Pl. anyagi dolgokhoz való ragaszkodás elengedése, vagy ragaszkodások elengedése emberekhez, érzésekhez? Vagy ezek csak részfeladatok az életben? Az életfeladat maga a tanulás, a lelki fejlődés? A munka, (az a munka, ami nem a hivatásunk), csak eszköz?

Szerintem ebben a kérdésben két különböző dolgot kell megkülönböztetni,mégpedig két különböző síkon.

-Az életcél az egy személyes dolog,amire az ember törekszik ,vágyik,hogy elérje az éltben. Egy hivatás,egzisztencia,gyerekek-család,vagy másoknál anyagi javak,szellemi,vagy művészi téren elérni valamit, stb, lehetne sorolni.
-Az életfeladat,az inkább ,,lelki-szellemi" dolog,azok a feladatok,amit a léleknek meg kell tapasztalnia, és ilyen szempontból sokkal fontosabb szerintem,mint az életcél. Legalább is spirituális szempontból.

Az ember persze választhat,hogy neki mi a fontosabb,hiszen szabad akarata van. Jó esetben az életcél,és az életfeladat találkoznak,de ez elég ritka. Ha már tudatosítva van,akkor lehet inkább összehangolni a kettőt.

Ha az embernek nincs még kialakult életcélja,akkor pl. segítség az ha megtudja az életfeladatát /karmahoroszkóp felszálló holdcsomópont/. Mert ha tudja az életfeladatát,és együtt akar működni vele,akkor egyből lesz célja is,meg indíttatása is a megvalósításhoz. Ez szerintem egy jó megoldás,ha valakinek még nincs kialakult életcélja. Talán még jobb is,mert esetleg az nem térítette el az életfeladatától:)
Ez nem egy elmélet ,tapasztalatok alapján mondom,csak hosszú lenne itt azokat megosztani :)

Mikor már a sok máz lehullik rólad, a felszínre kerül, amit mindig is magaddal hordoztál, a cél amiért leszülettél. Mikor már nem az elvárásoknak akarsz megfelelni, felvállalod önmagad, előtűnik a valódi és észrevétlenül visz előre, nem akarással, nem egóval, hanem csak egyszerűen tudod, hogy azt kel tenned. Van kinek ez nagyon egyszerűen járható út, van aki sokáig botorkál rajta. Mindig szívből jönnek a valódi célok. Ha nem jön semmi egyszerűen csak éld az életed és egyszer csak észreveszed, már vannak céljaid. Már igazából élsz.

mert az gondolják, hogy azonnal a helyükre kell hogy kerüljenek. Van olyan ember, aki már gyerekkorában tudja, mi a hivatása és kitérők nélkül rá is tud lépni az útjára. Ez viszont egyáltalán nem általános. Vannak olyan hivatások, amihez be kell érni.

Érdemes kettéválasztani a dolgot és elfogadni azt, hogy a lelki fejlődésünk az elsődleges az egóból fakadó elképzeléseinkkel szemben. A negatív karmánk ledolgozása és a személyiségünk kiteljesítése a legfontosabb. A munkánk viszont kettő dolog miatt fontos, egyrészt megélhetést biztosít, másrészt hasznos kell hogy legyen a többi ember számára. Összességében ezzel lehet megfogni a kérdést, mi az a tevékenység, ami hasznos a többi embernek, nekem örömöt, anyagi javakat és lelki fejlődési lehetőséget biztosít?

Nekem az utam része a terápiás munka amit csinálok, már gyerekkoromban vonzott a segítség nyújtásának a lehetősége. Kamaszkoromban teljesen tisztán láttam azt, hogy bár szeretnék pszichológus lenni, de túl nagy a sérülésem ahhoz, hogy ezt megcsináljam, ráadásul a hagyományos pszichológiában csalódtam, ezért rátaláltam arra a módszerre, ami jóval több mint pszichológia és valódi segítséget tud adni a lelki sérülések meggyógyításához, saját magamnak és másoknak is.

Ez mellett a gyökércsakrás problémáim miatt nagyon hasznos tapasztalat volt például, amikor banki ügyintézőként dolgoztam, mert problémám volt a saját pénzem kezelésével, a gazdálkodással, ezért ezt a munkát voltam kénytelen elvállalni - ez a lehetőség adódott, más egyáltalán nem. Nem volt véletlen a feladat, természetesen.

Kutyákkal való foglalkozás segített kioldani rengeteg előző életes és gyerekkori blokkot, "mellesleg" kénytelen voltam megtanulni az energiával való gyógyítást, mert Dániában az állatorvosi ellátás majdnem megfizethetetlen.

Ha képes vagy a tiszta vágyat megfogalmazni és elengedni, például azt a vágyat: hasznos legyek! akkor az élet elkezd dobálni a lehetőségekkel. Ha viszont a gyerekkorból származó blokkokat kell oldani, mint például ezeket a negatív hiedelmeket: haszontalan vagyok, nem kellek, nekem ez nem jár, csak az árnyékban élhetek, esetleg túl nagy árat kell megfizetnem, nekem mindig olyan dolgokat kell csinálnom amit utálok, jó fizetés mellé mindenképpen nagy stressz, megalkuvás, a szabadidő elvesztése jár stb stb. akkor amíg ezek a blokkok nincsenek kioldva, csak a hiedelmeidnek megfelelő lehetőségeket tudod bevonzani.

Tehát az a megoldás, hogy a lélek legtisztább vágyáig kell leásni, kitisztítani azokat a téves elvárásokat, vágyakat, hiedelmeket, amiket a szülők, a környezet és az egó rakott be. Amik elfedik a valódi feladatot.

Amit még mindenképpen hozzátennék, mint kiegészítést. A lelki fejlődéshez - ami az elsődleges - olyan tapasztalatok is hozzátartoznak, amit az egó nagyon nehezen nyel be, olyan munkák elvállalása, ami nagyon egó romboló. Természetesen meditációban ki lehet váltani a negatív tapasztalatokat, amennyiben sikerül eggyé válni olyan érzésekkel, ilyen például az, hogy soha nem leszek "nagy", a "legrosszabb munka" a kártyája a Sanyi önismereti kártyacsomagjában.

http://domoszlaikatalin.fw.hu/

Én azt gondolom, hogy nincs olyan, hogy életcél. Csak mi emberek gondoljuk azt, hogy kell lennie életcélnak, így aztán keressük, hogy mi is lehet az. Végül, maga az életcél keresése válik a célunkká. (persze lehet célunk a keresés)

A célok hasznosak és sokszor változnak az életünkben, de ezek nem életcélok. Ezek emberi célok.

Az, hogy nem találjuk a helyünket a társadalomban, a munkákban, a közösségekben, a világban, az már más kérdés. Ha lenne életcél akkor megtalálnánk a helyünket? Szerintem nem.

Gábor
(Haladni vagy maradni)

Kedves Kérdező!

Engem is nagyon érdekelt, hogy miért vagyunk itt, ki milyen feladattal jött ebbe az életbe. Az asztrológia segítségével a következőre jutottam:

A horoszkópból megállapítható, hogy egy embernek milyen adottságai vannak, és ebből arra is következtethetünk, hogy ezek a készségek milyen irányba terelik az életét. Pl. valakinek jó vezetői, és kommunikációs készségei lehetnek, vagy elmélyült, aprólékos háttérmunkára képes, esetleg úgy van összerakva, hogy a közösség napi szükségleteihez nélkülözhetetlen dolgokkal foglalkozzon, stb. Ez mindenkinél egyéni.
Ezeknek az irányoknak a tudatos követését lehetne akár életcélnak is nevezni.

AZONBAN:

Mindenki élete végéig változik.
Ez azt jelenti, hogy bár az eszközkészletünk (alap adottságaink) nem változnak, a velük való bánásmódunk, hozzájuk való viszonyunk a tapasztalataink következtében egyre kifinomultabb lesz. Ebből következik, hogy minden dolgunkat idővel új- és új szempontból látjuk, és a régi céljainkat időnként újraértékeljük.

Pl. amikor szerelmesek vagyunk, választhatjuk közös célnak egy család létrehozását, gyermekek felnevelését. Ha erről idővel valamelyik félnek megváltozik a véleménye, vagy csak felnőnek a gyerekek, akkor új cél után kell néznünk. Vagy, ahogy elismert, csúcs-karriert befutott emberek néha mesélik: amíg építették a karrierjüket, addig motiválta őket, hogy egyre feljebb jussanak. Amikor azonban felértek a csúcsra, akkor kiderült számukra, hogy ott fent semmi sincs, legfeljebb kilátás :). Óvnák már a fiatalokat, hogy ők ne pocsékolják ilyesmire az életüket, de hát ki hisz nekik? Akiknek az anyagi siker elegendő indok, azok mindent meg fognak tenni, hogy ők is elérjék az áhított pozíciót. Ott aztán majd igazat adhatnak az előttük járóknak :).

Láthatjuk, hogy azok a célok, amelyek a készségeink minél jobb kihasználására irányulnak, eredményezhetnek hatékonyságot, de nem garantálják a boldogságot.

Érdemes észrevenni, hogy csak egyetlen dolog biztos: az, hogy egy tapasztalási folyamatban veszünk részt. A tapasztalatok értékelése azonban már vélemény, és hozzáállás függvénye.
Azért nem tudjuk teljességükben megragadni a dolgokat, mert a sajátos szempontjaink irányából vizsgáljuk azokat. A szempontjainkat pedig pont a készségeink adják.

Azaz ameddig magunkat a készségeinkből adódó személyiségünknek gondoljuk, addig teljes bizonytalanságban fogunk élni. Jöhetnek szerencsésebb időszakok, de azokat is változás fogja követni. És mivel ezt tudjuk, már előre félünk akkor is, amikor jól mennek a dolgok.

Hogy ebből a zsákutcából kikerüljek, a magam számára levontam a következtetést:

Tudomásul vettem, és elfogadtam, hogy az ismereteim csak részigazságok, amelyek alapján nem lehet tökéletes ítéletet, vagy döntést hozni (csak utólag derül ki, hogy egy döntés a kívánt irányba visz-e, vagy sem), viszont mindig, mindenki a legjobb belátása szerint dönt.
Ezért nem az a fontos, hogy milyen külső célokat tűzök ki (mert azt úgyis az éppen aktuális tudatszintemnek megfelelően fogom tenni), hanem az, hogy a döntéseim következményéből fakadó tapasztalatokat komolyan vegyem, hogy minél kevesebb ismétléssel tanulhassak belőlük. Megteszem, ami tőlem telik, de nem várom el magamtól, hogy olyasmit is megtegyek, amit az aktuális állapotomban még képtelen lennék megtenni.

Mellesleg ez a felismerés azonnal kikapcsolta a teljesítmény alapján való minősítésből fakadó stresszt. Tudom, hogy én sem vagyok képes reálisan megítélni magamat (ha ez így lenne, nem lenne szükségem több tapasztalatra), más meg még kevésbé. :)

Az életcélra értelmezve ez azt jelenti, hogy a gyakorlati célok megvalósítása csak eszközei a végső célnak: a tapasztalás általi kiteljesedésnek.

És a jó hír az, hogy ezt meg mindenki csinálja, ha akarja, ha nem, a saját ritmusa szerint. :)

tanika, ezt írod: „Még nem érzem az igazi vágyam, csak annyi tisztult le, hogy minden olyan dolog érdekelne, amiben ott a lelki fejlődés lehetősége vagy a tanulás lehetősége is egyben, és anyagilag is kifizetődő. De ilyet még nem találtam..:)”

Ugye, már érted, hogy miért nem „találsz” ilyet? :)

Van egy életed, ami pontosan olyan, amilyen te vagy, amiből tanulni lehet azzal, hogy tudomásul veszed a döntéseid következményeit, és levonod a tanulságokat. Ne keress más célt, mert valószínűleg nincs ilyen! :)
Viszont már most is minden a kezedben van, hogy egyre jobb dolgokat hozz ki magadból, hogy amit csinálsz, az egyre mélyebben megértett, és igazabb legyen. És lehet, hogy elkövetkezik az idő, amikor a megértésedből új cselekedetek származnak, és új utakon fogsz közeledni a célodhoz!

Sok szerencsét hozzá!

érdekes kérdés.
mindig változik abban az értelemben, hogy én mindig abból indulok ki, hogy mi az, ami a fejlődésemhez hozzájárul.mindig próbálok azon dolgozni.
amit észrevettem, hogy amint az életem egyik oldalát sikerül megkalapálni, akkor rögtön lesz erőm a másik oldalához.
legfőbb életcél: boldognak lenni :-)

még valami: sokat tanultam a depressziómból.
rájöttem, hogy pl a célok szisztematikus megvalósítása anélkül, hogy élveznéd nem tesz boldoggá. közben az életet is élvezni kell, örülni kell.
volt egy hozzászóló aki azt mondta, hogy az emberek sokszor azért nem találják, mert rögtön oda akarnak érni. és milyen igaza van. én is így voltam vele. mindent megkaptam, de másképp, és jól sült el. :) a lényeg, hogy ha egyből nem sikerül, próbálni, próbálni kell, tapasztalni, és amikor készen állsz, akkor meglesz az.

hogy hogyan kell megtalálni az életcélt? jó kérdés. szükséges, mert ha már tudsz álmodni, akkor könnyebb megvalósítani. azt hiszem, hogy nem árt az inspiráló, magas elvárásokat (reális) támasztó környezet, ami megmutatja, hogy az élet lehet jobb, más. mindig hálás maradokaz iskolámnak ezért.

De jó, hogy megtalált engem ez az oldal, én is ezzel bajlódom. Sok előzmény után sem találom az utamat. Csak egyet érzek biztosan: hogy amit most csinálok, az jó, kell, szükséges. De hogy azon túl mi van...?
Néhány napja hosszasan meditáltam a kérdésen. Mire másnap kaptam egy levelet, hogy álljak be katonának (!), amihez mellesleg olyan feltételeket szabtak, amiknek nem felelek meg. Jó nagy fricska, fogalmam sincs, sírjak vagy nevessek rajta.
Következő alkalommal kiötöltem, mit szeretnék tanulni, kiderült, hogy tanfolyam csak jövő nyáron indul. Így toporgok én is egy helyben.
Ettől függetlenül elmélkedem rajta, gondolkodom, gyógyítgatom a múltbeli sérelmeimet.

Szerintem nem kell keresni!!Csak csináld azt amit tiszta szívedből szeretnél!!! Vagy érdemes figyelni az álmaidat is ott is kaphatsz segítséget!!! Amég kerestem én sem találtam lehet azért mert belül kell keresni önmagadban! Ha megismerted a valódi lényed akkor minden jön magától! :)

Én művészkedéssel szerettem foglalkozni már egészen kicsi koromtól kezdve (tökmindegy hogy zene, festészet vagy költészet stb). Egyébként a sportolás, más kultúrák felfedezése és nyelveinek elsajátítása, történelem, társadalom stb. megismerése is folyamatosan buzdít arra hogy ezzel foglalkozzam (újabb ötleteket szerzek ezek által)

Mostanában azt hallom egyre gyakrabban hogy

"Ugyan már, nincs normálisabb hobbid?"
"Még mindig itt tartasz?" (köszönöm, huszonévesen azt hiszem bőven el tudom dönteni mi a jó nekem... Nem kell bemagyarázni hogy mi a helyes. Azt nekem kell tudnom ~ minden más csak üres fecsegés :))
"Mikor lesz végre értelmes célod az életben?"
"Csak nem gondolod hogy ebből meg fogsz tudni élni?" (Ki mondta hogy ebből akarok élni? :D Egyszerűen szeretem csinálni és szórakoztat, ez van).

Különben is, a művészek közül sokan csak haláluk után lesznek IGAZÁN elismertek (rádöbbennek hogy tényleg mekkora egy zseni volt az illető csak a kor szellemét haaladta meg a tudása ~ így művészi szinten adta a világ tudtára amit magával hozott)... Már ha ez mond valamit.

Szóval ennyi, ezt az "álmomat" sohasem adnám fel semmiért. Még ha pusztán hobbiként kell majd űznöm valami más munka mellett.

Jó téma :) Én is küzdök már egy idő óta vele és sokszor feltettem önmagamnak ezt a kérdést.

Nálam ez kérdésként akkor jelentkezett először, amikor kirepült a gyerekem és nem voltak meg a korábbi életfeladataim (addig ez a kérdés fel sem merült bennem: mert nagyon vágytam egy gyerekre:)
Annyira zavart, hogy sokat feltettem ezt a kérdést jóskártyákkal és mediben és minden irányból, mindig az jött (belülről is, meg a jóskártyákból is), hogy csak éljem az életem szeretettel, tapasztaljak, ismerjem meg önmagam és a világot és ez a legfőbb feladatom. Ezen mindig annyira meglepődtem, hogy alig tudtam elfogadni.
De most ennyi idő után belátom, hogy ez nagyon is jogos, mert nagyon fontos az, hogy megismerjem az őszinte igaz szükségleteimet, vágyaimat, mozgatórugóimat. S persze mindeközben az ember fejlődik, új és új kihívásoknak próbál egyre jobban megfelelni és időről-időre visszajut oda, hogy az élet dolgai mindig nagyon egyszerűek és nem a nagy dolgokra kell vágyakoznom, hanem a látszólag kis dolgokban kell emberségesen és szeretettel helytállnom.

Engem hála Istennek a lelkesedésem és a motivációm ritkán hagyott el. Miért? Mert megtanítottam önmagamat arra, hogy tudjak az élet egyszerű és apró dolgainak is örülni és a látszólagos rosszban is észrevenni a tanítást, a jót, a lehetőséget, a változás fontosságát.

Mit tanácsolok a saját tapasztalataim alapján Neked/Nektek??

Olyan életet kell/szükséges élni, ami a lelkünk igaz útja és kielégíti a lelki és szellemi szükségleteinket: azaz tanulni és tapasztalni szükséges mind a lelkiéletünkről, mind a szellemi világ igazságairól.
Ezen túl pedig meg kell látni a jót - lehetőleg - mindenben ami körülvesz, ami van, ami történik velünk és körülöttünk. Vagy ha ez nem megy, akkor rájönni arra, hogy mi bánt, mi szomorít el, mi húz le és miért?

Én pl. szeretem még a telet is, mert vannak benne jó dolgok is, meg szeretem az esőt. Ezért amikor mást ilyen tények lehangolnak akkor én csak értetlenül nézek, mert nem szabad hogy a saját lelki békém/békénk ilyen apróságokon múljon/múlhasson (márcsak azért sem mert a tudati lélek korában élünk már és már régen nem a kedélylélek korában).