és a belenyugvás, beletörődés között.

Az igazi elfogadás akkor jön létre, ha a szív teljes mélységéig meg tud nyílni, az adott érzés, gondolat, helyzet, összefoglaló néven tudattartalom a helyére kerül. Kiderül miért keletkezett, honnan jött, hová vezet, kétségeket és rossz érzéseket a helyére rakva beilleszkedik a helyére. Kialakul a tökéletes rend érzete. Aztán persze jön a következő tudattartam, amivel tovább kell folytatni a belső munkát...

Az igazi elfogadás esetén nincs ilyen érzés: mégsem jó így...

Amiről írsz az a belenyugvás. Az elfogadás technikáját meg kell tanulni, ugyanis a szívünk nem nyitott és a lelkünkkel sok esetben elveszítettük a kapcsolatot.

Valóban egyre távolabb kerülsz önmagadtól. A legjobb megoldás felvenni a kapcsolatot a Belső Mesterrel. Ezek a helyzetek azért jönnek létre, hogy az egó az x.-edik eredménytelen próbálkozása után végre képes legyen önmagát feladni.

Én már több életterületet átadtam a Belső Mesternek. Ez azt jelenti, meghoztam egy döntést, hogy elfogadom a bennem élő tökéletességtől a vezetést. Visszavonom az egóból származó akaratomat hogy megtörténhessen ami a lelkem vágya. Annyi a dolgom, hogy a blokkjaimat kioldjam, megnyíljak a változásra, a múltban megtörtént negatív életesemények feldolgozásával elkezdi a harmónia és a tisztaság kitölteni az életemet, helyet adva a kreativitásnak és az életörömnek.

Volt egy időszak az életemben, amikor attól reméltem a megoldást, hogy a belső látást, a tisztánlátást növeljem. Nagyon hálás vagyok azért a Huszti Sanyinak, hogy akkor a kezembe nyomta az Érzelmek és Oldások Sirály csomagot és azt mondta, a belső látás fejlesztése ráér még. A félelmeinkből fakad a legnagyobb belső erő, ami beszűkíti az életterületünket, a csalódástól, a kudarctól, a megszégyenüléstől való félelem gyökereiben kiirthatja az emberekből a kreativitást.

A népbetegséggé vált depresszió, az életöröm és aktivitás elvesztése arról szól, hogy attól az élettől, amibe belekényszerítettem magam, teljesen elment a kedvem, viszont a rengeteg elfojtás, megfelelési kényszer, belső harc felőrölte azt az erőt, ami a változtatáshoz kellene.

A kivezető út megtalálásának a tisztán látásához bizony nagyon kemény és őszinte önvizsgálatot kell tartani. Nagyon hatékony használni a meditációt, a mindennapi tükreinket és segítséget kérni attól, aki az adott területen előrébb tart, ezért hiteles tud lenni.

Nekem is volt egy időszakom, amikor a hiábavalóság érzésével küszködtem. Azzal, hogy bármit csinálok, nem változik semmi. Annyira mélyen voltam ebben, hogy nem is láttam az orromnál tovább, elő sem tudtam venni a tanult technikákat, a tudatosságot, csak néztem magam elé, ahogy írtad. Elvoltam vele egy darabig...aztán az segített, hogy feladtam, és segítséget kértem kívülről. Kifejezetten ütős, mások által vezetett programokat kerestem, valami olyat,ami ki tud rángatni ebből, ami felráz, és áttaszít ezen a megrekedtségen.
Aki keres az talál...:)
Utána csak annyit határoztam el, hogy teljesen átadom magamat az adott programnak és beleadok mindent...bármi is lesz azután. Ez a magam elé kitűzött cél új erőt adott. Olyan vezetett programot találtam, ami több alkalomból állt, és többször is végiggyűrtem magamat rajta. Én sem tudom, mikor szállt el ez a megrekedtség-érzetem, egyszer csak azt vettem észre, hogy újra jól vagyok! :)
De lehet, hogy először teljesen el kellett mélyülnöm ebben a tudatállapotban, és csak utána hatott a külső segítség!

Mindenki máshogy tapasztalja meg ezt az utat, de szerintem igen, mindenki átélt már kisebb-nagyobb bizonytalanságot, de ez egy lehetőség, ilyenkor lehet átalakítani magabiztossággá. Erre ne tekints "rossz"ként! ne keresd hogy merre kell menned, minden a maga idejében eljön. ( a tudás, irányadás, stb... ) minden érted történik, minden ami körülvesz, érted van ott. Az pedig hogy egyszerűen csak VAGYOK--- ó milyen bölcsesség. merülj el benne, csak legyél, érezd hogy létezel a jelen csodálatos pillanatában. Egyáltalán nem távolodsz önmagadtól :) minden úgy jó ahogy van. :)

Integrálódsz. Ez teljesen természetes, dolgoztál, és most idő kell míg az a sok minden beépül, ez nem tudatos munka már ilyenkor. Pihenj, ne keress mindenképp, csak hagyj magadnak időt, és teret. Majd ha elég volt, minden gördül tovább ahogy kell. :)
Nyugi, ez a folyamat természetes része, a megrekedtség érzése.

Nálam ez kb 5 éve kezdődött és azóta megrekedtem egy szinten!

Mintha egy láthatatlan erő megpróbálná bennem kiirtani azt a sok jót amit sikerült elérnem a tanításokkal! A régi módszerek és technikák nem működnek, de egyre inkább azt érzem minél jobban kapálózok megfulladok!