Megvilágosodás, mi az? Nem értem. Szokták nekem feltenni ezt a kérdést és érzelem töltéssel tovább kérdezik. Te miről beszélsz? Hát, érdekesen folytatódik beszélgetésünk. Verbálisan „kézzel lábbal” próbálom magyarázni, keresem a kérdező által elfogadott szavakat. De ez rendszeresen meg nem értésbe torkollik. A második szavam után látom, hogy partnerem már másfelé jár. Figyeli tekintetemet és gondolatok ébrednek benne napi teendőiről. Ez persze jó esetben történik, általában a véleményalkotás kezdeti stádiumába rekedünk meg. „Mit beszél ez?” Gondolja mérgesen megvetéssel. A magyarázatnak oka egyszerű. Nem lehet szavakkal megfogalmazni. Nem, mert szavainkat az Én érdekébe hozta létre énünk. Tehát, az egó érdekeinek érvényesítésére születtek meg szavaink. Azoknak használatakor csupán mutogatni lehet „kézzel lábbal” a megvilágosodásra. Ehhez pedig már végtelen megértésre és elfogadásra tehát tudatosságra van szükség. Élethelyzeteink ráadásul még ellentétesek is vele, hiszen mondjad már mert „sietek” élet rendszerében élünk. „Falazom a bunkerom.” Az írott forma az hatékonyabb szokott lenni, hiszen olvasáskor átadjuk magunkat a megfogalmazhatatlan befogadására. De még ilyenkor is rengeteg bevezető, tapasztalás, és „előtanulmány” szükséges, mivel csakis a szükség hozza létre annak megérzését. Nem véletlenül írtam megérzést, nem pedig megértést, hiszen azt csak érzésekkel lehet megélni. Veletek persze könnyű dolgom van hiszen jelenléteteknek oka a belsőútnak gyakorlása.

A fizikai formánk által létrehozott valóságunk szerint élünk Mi mindannyian a földön. Az akaratunkat az határozza meg, hogy élethelyzetünkben milyen célok és vágyak vannak jelen. Ezeknek életkorunk, feladataink, nemi hovatartozásunk, fizikai állapotunk, illetve a környezeti visszaigazolások alapján kialakított önismeretünk, hozza létre az általunk ismert énképünket, identitásunkat és egónkat. Az önazonosítások, önismeret, érdek érvényesítés, javítási szándék, helyzet felismerés, ezek alakítják ki tudatunk burkát, terét, valóságát. Amelyben az elvárások, akarat formájában érvényesülnek. Az „ebből nem engedek”, rendszernek a jelenléte. A kemény fizikai test és a Rá jellemző egó hozza létre a sűrű fizikai formát. A formaidentitása szerinti elkülönült „jelenlétben” éljük életünket mindannyian. Ezek mivel érzékszerveinkre gyakorolt hatások alapján jelennek meg, ezért egónk rendszerét, az azokat vizsgálni és értékelni tudó agyunk tevékenysége alakítja ki. Tehát a teljes rendszer érzetének tapasztalása a külvilágból érkezett sikerességgel áll szoros kapcsolatba. Itt jön tényezőként a világunk, Földünk, amelynek legfontosabb tulajdonsága a változás. Minden dolog ami világunkban szerepel az mozog, változik, formálódik, folyamatosan megállás nélkül szervesen él. Ezért az ember minden élethelyzete is a Rá jellemző szervezeti felépítése szerint, testhőmérséklet, aktivitás, utódlás, stb., alakul, formálódik, majd genetikai kódok alapján, befejezve küldetését hasznos anyaggá válik. Minden ami létrejön az el is tűnik. Ennek megélése az egó által elfogadhatatlan állapot amelyben a létrehozott identitáson alapuló sűrű fizikai test megsemmisülését kell végignéznie. Létrejön tehát a boldogtalan, félelmekkel irányított, rendszer amit Mi emberi életnek hívunk. A megsemmisüléstől való félelem rendszere.

A megvilágosodás: most van szükségem a megérzésetekre. Az elfogadhatatlanság, elkülönülés, félelem rendszere, a kemény fizikai burkot egy sötét szobává, erőddé teszi. Amelynek nincsenek ablakai és azt folyamatosan a külvilág támadásaitól, belülről építve erősíteni kell. Egy olyan bunker ez amelyben az elkülönült én önmagát bontva, a saját energiáját használva, folyamatosan tapasztja a falakat. Tömködi a lukakat a repedéseket, állandóan a félelem érzetével viaskodva dolgozik és kapkod fájdalmába. A poklot éli meg, melyben a külvilág támadása egyre erősebb és veszélyesebb. Repedések keletkeznek mindenhol, ahonnan a kívülről érkező fény elől bujkálva testéből szakít ki akaratot a fal megőrzéséhez. Ahogyan telik az idő szervezetének kopása okán ezt egyre nehezebben tudja megtenni és a létrejövő repedések is egyre nagyobbak. Érzete szerint minden fénysugár az életét fenyegeti. A bunkeren kívül érezhetően sugárzik valami melynek a gondolatától is Páni félelem keríti hatalmába. Terveket készítve vadul folytatja a falak építését. Majd életkorának megfelelően, energiái csökkenésével, már nem győzi a repedések elhárítását. Meg-meg jelennek itt-ott betapaszthatatlannak tűnő rések melyen keresztül fénysugár áramlik be a vaksötét üregbe. Közben dolgozik tovább, és érthetetlen érzések ébrednek benne, hogy még mindig él. A fénnyel való birkózástól kimerülten, tudatában a megsemmisülés érzete munkál. Minél jobban dolgozik, tömköd, tapaszt, a külső támadást annál agresszívabbnak érzékeli. Kezd ráébredni, hogy az aktivitása ellentétesen működik. Az energiái csökkenésével lassítva munkáján a támadást is gyengébbnek érzi. Miközben bunkerének falát egyre több javíthatatlan repedés „díszíti”. Ebbe bele fogok halni, nem bírom tovább és megadással leül. Ültében figyeli a körülötte cikázó fényeket és számára érthetetlen megmagyarázhatatlan módon nem semmisül meg tőlük. Kezd szétnézni bunkerében, hiszen a fénynek eredményére halványan már lát is. A látványok furcsa érzést keltenek benne, kezdi megérteni, hogy idáig még nem látott semmit. A felismerésnek hatására gondolkozni kezd, a bunkere közben a visszafordíthatatlan megsemmisülés felé halad, a külső fények a sötét bunkerben lassan teljes világosságot alkotnak. Számára ekkor érthetetlenül jó érzés keríti hatalmába. Amitől eddig rettegett, a külvilág, a fenyegető hangok, burkának repedései, a körülötte megjelenő fények, az ismeretlenség rémisztő jelenléte létrejött. Most mégis ezeknek valóságában békét érzett belül. Nem történt meg az amitől félt, sőt a feladatok csökkenésével, az önmagára figyeléssel valamilyen ismeretlen állapotba került. Aminek nyugalma végtelenül többet jelentett, mint az aktív időszakában létrejött tervezett ellenállás. Amikor még fizikailag erősen terveinek hatására legyőzhetetlenséget érzett. Az eltökélt akarata, hogy nem adja meg magát, hogy Őt nem győzheti le semmi. Neki nyernie kell. Vagy éppen Ő a sajnálatra méltó, akit mindenki csak használ és amiért neki minden jár. Vagy a szarkupac Aki az emberiség szemete, de mivel szemét ezért undorítóan bűzölögnie kell és visszataszító jelensége miatt Tőle tartsanak és féljenek. Bármilyen tudata is volt annak súlyos megfelelési kényszerrel rendelte alá magát. Önmagának tartozott ezzel, hiszen itt az életére törnek, neki az elveit tartania kell. Hiszen ki lenne Ő azok nélkül? Amikor körbenézve kitekint a falakra már kezdi elfelejteni küldetésének akarását. Megérzi, hogy feleslegesen harcolt eddig és már csak homályos emlékek, behegedt sebek, szétszórt piszok és mocsok, idézik vissza azt. Eltűntek az elvek, eszmék, a mindig a réseket és a terveit figyelő elszánt akarat. Megérti, hogy eleve elrendeltetett és menthetetlen volt sorsának alakulása. A lassan teljesen kifényesedő bunkert kezdi el takarítani. Összeszedi a szemetet, eltünteti piszkot és a rendelkezésre álló anyagokkal fekhelyet készít. Fekhelyet hol kényelmesen leheveredve várhatja bunkerje falainak teljes pusztulását. Ekkorra felkészült, jöjjön amink jönnie kell, átadva magát várja a folytatást. Legbelső énével érzi, hogy már nem lehet neki ártani sőt tudja, hogy végleg megszabadult. Amint ezt átérezte a maradék falak és mennyezet mind porrá hulltak. Az eltűnt falak, hideg és bűz helyett ott találja magát egy szikrázóan fényes virágzó rét közepén. Ott találja magát a mindig rettegéssel gondolt külvilágban, ahonnan az élet ezernyi valósága, élménye, formája, boldogan szeretettel áramlik felé. Hát ha sikerült átérezned akkor értheted meg, hogy mi a megvilágosodás.