Lét és nemlét
Én most vagyok,
egy ideje már vagyok,
de ez állítólag nem mindig volt így,
állítólag a világ már sokkal régebb óta van mint én,de én ebben nem lehetek teljesen biztos.
Állítólag a világ azután is lesz,mikor már nem leszek.
Állítólag a világ olyan öreg,hogy az én létem ahhoz képest csak egy szemvillanás.
Állítólag én a világhoz képest túlnyomórészt nem létezem,csak épp most pár évtizedre felfüggesztettem a nemlétezést és beszálltam a létbe,de aztán tűzök vissza a nemlétbe.
De én nem tudom elképzelni a nemlétet,a semmit,mert ha nem vagyok,akkor nem is tapasztalok semmit.Másrészt az agy nem képes lemodellezni önmaga nemlétét.Sőt,ki is tölti az űrt történelemmel és elképzelésekkel a jövőről.Pedig a történelem nem az én emlékeimből áll,azok is csak elképzelések,ál-emlékek.
A semmit nem lehet elképzelni,csak valamit lehet elképzelni.A semmi nem egyenlő az ürességgel,mert azt már el lehet képzelni.Nincs hossza,mert időtlen és nincs semmilyen megjelenése sem.Vagyis a semmi valójában NINCS.Az csak egy szó.Tehát nemlét sincs ezek szerint. Mielőtt megszülettem, nem volt semmi.Nem volt hossza,vagy minősége.Kezdet volt.És ha meghalok,akkor sem lesz semmi utána,mivel a számomra nem fog létezni a világ,és én sem.Ezen logika szerint nincs halál,soha nem halok meg,mert a halál után nincs semmi,csakhogy a semmi viszont nem létezik,mert a semmi az semmi.Nem létezik olyan,hogy semmi,hogy nemlét.
Az én számomra a saját létem olyan mintha mindig is lett volna,nem tudok elképzelni mást(nemlétet).És különben is teljesen hozzá vagyok szokva a léthez.
Örökké létezni fogok önmagam számára.
Persze erre azt mondod,hogy reinkarnáció,meg egyebek.De azok is csak elképzelések.De ki tudja?
Hozzászólások
15 hozzászólásAz abszolút semmi amiről beszélsz, lényegében egy olyan állapot amiben nincs semmiféle szabály, igény vagy konkrét dolog. Mivel teljesen Semmi, ennél fogva nincs semmi benne (se törvényszerűség), ami ezt semmiként határozná meg, és a természete sem foglalja magában a "semmit". Ennél fogva akár lehet Akármi is a semmin túl, de mivel nincs semmi benne ami ezt determinálná, így ez is csak egy lehetőség lenne, nem létező. Lényegében ez "Semmi" a totális káosz, határozatlanság állapota lenne, amiben potenciálisan Akármi lehet, de sose lenne ez maradandó (kevesebb lenne a létezése a pillanatnál is). Egy ilyen káoszban, ha valaki vagy valami meghatározna egy nézőpontot (mondjuk kívülről) akkor ez a Káosz azonnal egyfajta Rendszerbe tömörülne. Ennek a rendszernek a milyensége attól a nézőpont milyenségétől függne.
"De én nem tudom elképzelni a nemlétet,a semmit,mert ha nem vagyok,akkor nem is tapasztalok semmit.Másrészt az agy nem képes lemodellezni önmaga nemlétét."
Ott hibázol, hogy megpróbálod elképzelni. Ha már elképzelsz valamit, az már valami létező nem a "nem lét". Amit az agy lemodellez az már egy lemodellezett dolog, így nincs köze a nemléthez, hiszen létezik mint modell. Akkor van a nem lét ha nem modellez le semmit, vagyis akkor "képzeled" el a nem létet, ha nem képzelsz el semmit se :)
Ha jól értem, akkor azt mondod, hogy addig van a semmi, amíg nem gondolok rá? Mert ha rágondolok, akkor azzal már valamivé tettem?
Nem csak egyszerűen nem gondolok semmire,hanem a semmi olyan mint a mély alvás,kóma,mert olyankor sincs semmi,se idő,se élmény,se tudat,csak egy kiesett idő nélküli szakasz a létedből.Tarthat több évig,neked akkor is csak egy pillanatnak tűnik,egy pont.A pontnak nincs kiterjedése.
Lehet-e olyan,hogy örökké tartó semmi,nemlét?A kóma szempontjából a nemlét egy kiterjedés nélküli pont,ami kettéválaszt két létszakaszt.
Talán a halál is ilyen,ami kettéválasztja a létet valamitől.Talán egy következőtől?
Meglehet,és itt jön a te nézeted,hogy a következő lét akármilyen is lehet,totálisan más is lehet,mert a nulláról indul,a semmiből,nem pedig folytatása ennek,mert ez már a semmibe veszett.
De egy akkor is biztosnak tűnik:a nemlét nem tarthat tovább egy pillanatnál.
Az univerzum is ilyen:a nemlétből indult az ősrobbanással a lét.Jelenleg tart a lét,de egyszer minden csillag kialszik, szétszóródik,aztán szétporlad,semmivé bomlik és akkor újra beköszönt a nemlét(jelenleg ezt tartják valószínűnek).
De ez a nemlét csak egy pillanatig maradhat ,mert újra belerobban majd a lét(ami lehet ,hogy teljesen más lesz).
Az univerzum szintjén a nemlét,a semmi tehát egy egyensúlyi állapot,ami olyan érzékeny,hogy nem képes egy pillanatnál tovább fennmaradni(egy pont).A lét pedig egy "szétválás" ,elkülönülés.Minden úgy jön létre,hogy elkülönül valamitől,a többi létezőtől.Önállóként kezd létezni.A nemlétben pedig minden feloldódik,egy egységes semmivé áll össze,de csak egy pillanatra.
vagy nem?
Ez így elég reálisan hangzik nekem. Talán ez a nemlét ott van a dolgok mélyén, mint egy vékony vonal. Lehet. pl, hogy a teljes tudatosságot is minden pillanatban áthalad rajta. Talán ez maga a lélek, tudat, ahogy szokták mondani. Egy kondicionálatlan, forma nélküli állapot a lét és lét között. Ebből fakadóan teljesen szabad állapot. Ez lehet akár a szabad akarat forrása is. Bármi lehet itt, hiszen nincs benne megkötés :) Ami belemegy akárhogyan jöhet vissza,
Elméletileg bármi lehet, de gyakorlatilag akkor mi is az igazság? Ezt akkor tudod meg, ha gyakorlatba ülteted a megtapasztalást.
Egyébként szerintem, a nem lét előtti állapot a teljes lét = a teljesség.
Így ebből azt gondolnám, hogy előbb azt kellene átélnie, megértenie az egyéni tudatnak, hogy aztán az utána következő szintet is megérthesse!
Most egy beszűkült létezést tapasztalunk, mert a tapasztalásunk be van szűkülve. Ha kitágítod, kiteljesíted a tapasztalásodat a tudatodban, akkor elérhetsz a teljes létezés, a teljesség megtapasztalásához.
Kipróbálod?
Izgalmasak ezek a fejtegetések, de szerintem ilyen módon nem lehet megtalálni az igazságot.
A tapasztalatom az, hogy csak egy kicsivel lát előrébb a gondolkodásunk, mint ahol lelki fejlettségben tartunk. Nem képes sokkal magasabb szférákban helyesen, pontos következtetésekkel gondolkodni, így a gondolkodás útján való igazságkeresésnek mindig megalapozója a lelki fejlődés.
Ez alatt azt értem, hogy amiről itt elmélkedsz, azt lelki síkon kellene tapasztalnod, meditációban fejlesztened, belül átélned és így belső élmények adnák a fejtegetésed alapját, nem pedig gondolati (néha téves) következtetések. Mondok is erre pár példát:
1. Példa
Egy ilyen fejtegetésben kardinális szerepe van azoknak az általánosan elfogadott gondolatoknak, "tényeknek", amelyekből kiindulsz, amire alapozod a következtetéseidet.
Meditálhatsz azon, hogy ezek a kiindulópontok mennyire helyesek, pontosak? Honnan jönnek, hol szedted fel azokat a gondolkodásodba? Mennyire megbízható a forrásuk?
2. Példa
Fontos, hogy a megismerés, összefüggések meglátása, következtetés képességeid 100%-ban a helyükön legyenek. Az ember azt hiszi, hogy ezek természetes módon jól működnek, mégis amikor mások érvelését hallgatjuk/olvassuk, akkor abban észrevesszük a bakikat, tévedéseket. Valószínűleg a saját képességeid sem működnek tökéletesen, így ha azokat fejleszted, azzal megalapozod a tiszta érvelés, következtetés folyamatát.
Meditálj egyesével ezen képességek működésén! Hogyan működnek, mi a rendszerük? Keresd és lásd meg a bennük levő hibákat, majd javítsd ki azokat! Honnan fakadnak a hibák, milyen személyiség problémák jelennek meg bennük-általuk?
3. Példa
Érdemes minden elemet külön megvizsgálni elmélyülésben, amelyekkel gondolati úton foglalkozol. A gondolkodás igen szűk kereteket ad a valóság meglátására, míg a meditatív állapotban kiterjedt személyes tudat képes nagyságrendekkel több információ megtapasztalására. Aki tapasztalta már ezt, az tudja, hogy emiatt nem is várható el a csak gondolati úton való megértése a világnak, részleteknek.
Meditációban vedd közelebbről szemügyre azokat az elemeket, amelyeken eddig csak gondolkodtál! Vizsgáld meg, éld bele magad a teljességbe, az ürességbe, a gondolkodásba, az énbe, a vagyok-ba, az űrbe, a nincs-be, stb.
4. Példa
A valóságot nem kitalálnod kell, hanem magadban megkeresned, megtalálnod, felismerned!
Ne elképzeléssel, vizualizálással, vagy rágondolással keresd az elemeket, hanem indulj ki abból, hogy ezek léteznek valahol, kívül is, meg belül benned is és neked ezek közül kell valamelyiket megtalálnod!
Mivel a belül az közelebb van és ahhoz közvetlen hozzáférésed van mindenkor, így egyszerűbb belül keresned, ami már meg van.
Tehát ne elképzeld az ürességet, hanem azt kérdezd önmagadtól meditációban: Milyen az üresség? Meg akarom tapasztalni a bennem létező ürességet!
Olyan ez, mint amikor elképzelitek, hogy milyen lehet az én húgom, milyen az élete, a személyisége, nekem meg személyes tapasztalatom van róla, mert sokat találkoztam vele, onnan ismerem.
Ne képzelődj, tapasztalj!
"Ha kitágítod, kiteljesíted a tapasztalásodat a tudatodban, akkor elérhetsz a teljes létezés, a teljesség megtapasztalásához.
Kipróbálod?"
érdekes lenne,persze,de hogyan ?Meditáltam már ,de sokszor nehéz koncentrálni,jobb lenne "hipnotizőr" segítségével.A neten adjatok valami ilyesmi segítséget,de nekem olyan spéci vezetés kéne,amivel kitágulhatok,túlléphetek önmagamon.
Amúgy erről az elmefilozófia jut eszembe,mely szerint minél komplexebb ,fejlettebb,minél több funkcióval rendelkezik egy agy, annál tudatosabb.A meditáció lehet egy ilyen újabb funkció,üzemmód,melynek segítségével még többet tapasztalunk meg a valóságból,még tudatosabbá válunk(egyesek meg tudatmódosító szerekkel szereznek még több élményt).
pl:két szemmel nem tudod elképzelni se a négyszemes látást
1. Önismeret klub holnap este Budapesten
2. Agytréner készülék használata
3. Szamádhi kád - nem tudom hol találsz ilyet?
4. Egy hétvége jaguár villájában : )
Hát, nekem egy kicsit zűrzavaros a leírásod, először azt hittem, értem a kérdésed, de a kifejtés elolvasása után töröltem ezt a hiedelmem. :)
De ez könnyen lehet, h azért van, mert még én is nehezen azonosítom be a különböző tapasztalásaim olykor, és kapcsolom össze a megfelelő elnevezésekkel, mint "létezés"...stb.
A legutóbbi fenomenális élményem kapcsán két dolgot tudok hozzátenni a témádhoz:
1. Abban a fenomenális állapotban, amit volt szerencsém hónapokig tapasztalni, és benne lenni, akaratlanul is, majd az akaratom is kellett hozzá, majd az sem volt elég..., szóval ebben az állapotban az Élet egy frekvencia volt, ami mindenhol jelen volt, és elég volt létezni hozzá, hogy tapasztald, és mindenben lásd és érezd. Ehhez képest a test, a lélek, az elme, az összes gondolat és érzés, az összes tárgy és másik ember és azok összes megnyilvánulásai "csak" valamik voltak, amik viszont teljes egységben voltak az élete eme rezgésével, még inkább, benne és általa voltak, és eltörpültek mellette. Egyszerre voltak nagyon kicsik és mégis az élet által a legeslegbecsesebbek. nagyon nehéz erről jól írni.
Lehet, h én a létezést hívom Életnek? Vagy az a nem-lét? Hiszen ez a valami mindenhol jelen volt (van), megnyilvánulás nélkül is. Gondolat nélkül is, sőt, tapasztalás nélkül is. Azóta minden kétséget kizáróan ismerem, hogy nincs halál. (Ez tehát arra utal, hogy a teremtett világ - vagyis a lét-ező - feletti, azon túli dimenzióról írok: ez lenne tehát a nem-lét?)
2. Lehet h az egész töröl, mert nemrég egy videót nézve találtam meg egy fontos választ egy ide vonatkozó kérdésemmel kapcsoltban: ha egyszer már az ember megtapasztalta a felébredést, hogy lehet, h nem marad állandó? Válasz: mert ami tapasztalás, az ELME. És az elme, az már nem a nem-létezés, vagy örökkévalóság, vagy na, itt sem tiszták a fogalmak nekem.
Szóval igen, Sanyi gondolatára is reagálva itt: valószínűleg valóban addig volt a felébredés felébredés, amíg EL NEM KEZDTEM TAPASZTALNI :))))) Isteni volt a tapasztalás, de a valóság valószínűleg csak az a hónapoknál sokkal rövidebb földi időben mérhető állapot volt, amikor még nem tudtam erről....:)
Ezen tűnődtetek már? Isteni. :)
Namaszte
ha a lét szót használod élet helyett az 1. pontodban,akkor értem mire gondolsz.
én csak a szolipszizmust próbáltam kiterjeszteni igazából.
ebből gondoltam aztán,hogy a saját szemszögemből nézve nincs olyan,hogy én nem létezem.
pl nem lehet átélni,hogy már 2000 éve nem élek és azóta milyen sok idő eltelt.
ilyen egyszerűen nincs.
nem lehet megfigyelni önmagam keletkezését,vagy elmúlását,csak másokét.
nem lehet átélni önmagam nemlétét.
tehát önmagam nemléte a számomra nincs és nem is lesz.
a születésem előtti állapotnak sincs időbeni hossza,meg egyáltalán semmije.
kezdetek kezdete.
ez persze még nem bizonyítja a reinkarnációt,de ki tudja.
ez az egész elképzelhetetlen.
a világ szempontjából pedig azért gondolom hogy nincs nemlét,mert a nemlét egyszerűen lehetetlen állapot,paradoxon,ezt már kifejtettem.
Na, most már kapizsgálom.
Tudásom van erről, de itt most direkt nem abból fogok válaszolni, hanem az állításaiddal kapcsolatos tapasztalatimat fűzöm azokhoz hozzá. Pontosabban: a közelmúltbéli "létállapotos" :) tapasztalásom szemszögéből írok egy egy sor választ. Kíváncsi vagyok, mire jutunk.
"nem lehet átélni,hogy már 2000 éve nem élek és azóta milyen sok idő eltelt."
de igen. Csak nem az elméddel, a lelkeddel (itt az asztrális lelket értem), A fizikai, asztrális vagy mentális testeiddel. Hanem a "szíveddel". A szellem tudatszintjén, a szív (nem érzelem!) érzékelésével egyszerre érzékeled az időtlent és látod, érzékeled ha akarod az időt. Érzékeled magad, mint végtelent és mindenütt jelen-valót, felszabadult örömet, és a testet, amiben élsz, annak összes vonatkozásával, tapasztalásával, gondolatával és érzésével. Ilyen értelemben, képes lehetsz végignézni az elmúlt 2000 évet, látni magad, különböző, váltakozó formáidban, tudni, mennyi idő telik közben és mégsem azonosulni semmivel, ami nem időtlen. :)
"nem lehet megfigyelni önmagam keletkezését,vagy elmúlását,csak másokét."
de igen. Az előzőekben leírt módon, a szellemmel érzékelve a halál nem létezik. A szellemi szinten azonosítva magad, a test, minden kellékével együtt átmeneti ruhád. A valódi Te örök, és halhatatlan, és szemlélni képes a halandó részét, de csak a halandó számára van halál. A szellemi tudatszinten (a valóságban) az élet és a Halál egy. Ezért van, hogy aki jól tud élni, jól tud meghalni is. És aki az elméjében, az érzelmei fogságában, a sémáiban él (nem él), az ezekbe ragadottságában sokáig vergődik, és/vagy betegeskedik a halálnak való engedése előtt. Mert csak az elme, a test ragaszkodik a fizikai és lelki élményekhez, az időtlen, bölcs szellemünk az örökkévalóságból szemlélve magát képes minden változás és transzformációt békében és örömmel fogadni, mert ő maga az örökkévaló és változatlan minőség, az Élet.
"nem lehet átélni önmagam nemlétét."
de igen. amikor teljesen átadod magad a változásnak, az életnek, elfogadsz és elengedsz mindent, amikor békében, a legtermészetesebb módon vagy jelen, és cselekedsz, különösebb gondolkodás, és reakciók nélkül, mint egy gyermek, belépsz a flow-ba, a szellemeddel, a valódi önmagaddal találkozol, akkor átéled valódi önmagad létezésének erejét, és ugyanakkor az egód (hamis én) nem-létezését - egyszerre. Nem tudom jobban leírni, bocs. Ebbe az állapotba annyira bele lehet feledkezni, hogy megszűnik a külvilág, akár cselekvés közben is, és olyan érzettel jár, valóban, mintha te is megszűnnél létezni, már csak a cselekedetedben élsz, te magad nem vagy ott a magad számára. Ez persze, ahogy az előbb írtam, nem azt jelenti, hogy a valódi éned, a tudatosságod vesztenéd el, ellenkezőleg: az nagyon is ott van, jelen vagy, az igaz Te, - csak az egód alól csúszik ki a talaj :)
"tehát önmagam nemléte a számomra nincs és nem is lesz."
Az egód számára nem is. A szellemed számára nagyon is igen.
"a születésem előtti állapotnak sincs időbeni hossza,meg egyáltalán semmije."
megint csak: az ego számára, az elme és a a test számára, aki tapasztalja az időt, valóban így van. De a szellem számára a születés előtti, vagy a halál utáni állapotok, illetve a testben eltöltött állapotok közt nincs különbség ilyen értelemben. A szellem, mint egy filmet látja az egész teremtett világot, és önmagát benne.
"ez persze még nem bizonyítja a reinkarnációt,de ki tudja."
Szerintem semmi sem bizonyítja a reinkarnációt. Én egyébként csak szimbólumként használom, sok tudatalatti dologra segít fényt vetni, de nem hiszem hogy valóban létezik. Inkább egy magasabb dimenzió a tudatban, ami ide tartozik, és az ember egy meséje az élet működéséről, hogy megértse magát, ahogy sok másik mese is igyekszik a szentírásokban megértetni az emberekkel, hogyan működik a Tudat, az Univerzum, az Élet..
"ez az egész elképzelhetetlen."
MINDEN elképzelhető - és BÁRMI :)
"a világ szempontjából pedig azért gondolom hogy nincs nemlét,mert a nemlét egyszerűen lehetetlen állapot,paradoxon,ezt már kifejtettem."
Én úgy képzelem a teremtést (Hawkins elmélete tetszik többek közt), ahogy a gondolat születik. Mi volt a gondolat helyén, amíg nem volt ott? Semmi. De azért mégis, valamiféle tér, valamiféle gépezet, amely működésbe hozta, ott volt/van mögötte. Mégis, amíg meg nem született, nem manifesztálódhat, tehát ami nincs a képzeletben, addig nincs is, és a tér, amiben születik üres. Ezek a szavak: semmi, üresség, tér sokat használt kifejezések a meditációs gyakorlatokban, és a tudatszintek leírásában, amit általuk el kellene érnünk.
Szerintem, nem érdekes, mi volt/van (mert csak a jelen van) a gondolat előtt/mögött. A gondolat felröppen, bevonzódik, előugrik, mint Pallasz Athéné :) Zeusz fejéből : én LŐN. És láss csodát. (teremtést.) Szerintem nem érdekes, miből, vagy mi által, miért és hogy nézett ki.... csak az, HOGYAN. És csak azért, hogy én jól teremtsek. :)
nem érdekes van-e/volt-e nem-lét. Mert nem igazán lehet vele semmit sem kezdeni. Az érdekes, ami van, amit teremtünk, és az okozatai annak, amit teremtettünk, Ezzel kell foglalkozni, mert erre, és csakis erre van hatásunk. (De ez már tényleg nagyon személyes vélemény).
Szóval a nem-lét (az ego halála) valóban paradoxon a test számára, az elme számára és az ego számára, mert ők valóban nem léteznek a nem-létben. De a szellem számára nem az. :) Ellenkezőleg: nyilvánvaló. :)
Namaszte
nem tudok vele mit kezdeni, merthogy most még abban a helyzetben vagyok, hogy nagyon örülök (avagy néha bánkódom) annak, hogy létezem. Ezt tudom érzésben megélni, tapasztalással megtapasztalni, gondolattal végiggondolni. A nemlétezést olyan elvont gondolatnak érzem most, amiről csak az elmémet tudnám tornáztatni, de azt meg minek??
Ugyanis rendre másra az derül ki, hogy az elmém elvont válaszai tévutas válaszok, mert nincs közük sem a valósághoz, sem a tapasztaláshoz, sem az érzékeléshez.
Ugyanakkor nincsen bajom az elmémmel, mert nagyszerűen használom a hétköznapokban és nem is akarom ennél többre használni, mint amire eddig már jól bevált.
Lehetséges, hogy ez most nagyon negatív hozzászólásnak számít, de én most így látom/érzem ezt a kérdést, itt tartok a saját utamon... ez van.
Kedves Michaelita,
Miért gondolod azt, hogy a hozzászólásod "nagyon negatívnak" számít?
Én egy másik szemszögből nézem a hozzászólásodat.
Számomra az ön-megismerés útján nagyon fontos, hogy őszinte legyek magamhoz. Te őszinte vagy magadhoz és be mered vallani, hogy érdekel a téma, de a te tudatosságod még nem tart ott, hogy erről tapasztalati véleményt tudj mondani.
Az is fontos, hogy merjem vállalni önmagam. Te vállalod önmagad és elmondod mindenkinek, hogy Te még nem tartasz itt.
Az is nagyon fontos, hogy már észrevegyem mikor létezem szívből és mikor elméből. Te teljes mértékben tisztában vagy vele, hogyha erről a témáról nyilatkoznál, akkor az elmédet tornáztatnád, és azt meg minek.
Az én szemüvegemen keresztül nézve a lehető legjobb hozzászólás, amit írhattál (kivéve persze a negatív hozzászólás részét :-).
Üdvözlettel
Andi
Ahhoz,hogy valami létre jöjjön,létezzen,két dolog kell:lehetőség és ok
minden mostani vagy elmúlt (bármilyen)létezőnek volt lehetősége és oka a létre /bármiről legyen szó/.
Ha visszakövetnénk az okokat,elvileg az ősrobbanásig jutnánk.De tovább nem.
A világ a lét lassú kibontakozása a semmiből.Egyre több dolog jelenik meg.
Az egyes embernek is volt lehetősége és oka létrejönni.Persze én itt biológiai és fizikai ,vagyis tárgyias dolgokra gondolok.Az ösztönökről meg mindig azt mondják,hogy segítik a túlélést,pedig valójában a létet ,a fennmaradást segítik.Minden élőlény azon van,hogy a létben maradjon minél tovább,mindenáron.
Viszont a lét igazából egy tudathoz kötött dolog:létezés csak a tudatban lehetséges,illetve a tudat által.
Egy giliszta nem tud önmaga létéről,nem létezik önmaga számára,de a mi tudatunkban viszont létezik.
Vagy pl létezőnek lehetne-e vajon tekinteni a világot,ha eltűnne az összes aggyal rendelkező lény?
Onnantól kezdve ki tudná megmondani,vagy átélni hogy van-e világ? senki.
Ez amúgyis egy régi eszme,hogy a világ a tudatunkban létezik.
Na de itt van egy kis lényeg:Minden ember agya,személyisége más.Ezért másképp észleljük a világot,mindenkiben másfajta tudati világ épül fel.
-A külső ingerek,élmények az OK.
-A személyiség pedig a lehetőség(hogy milyen világkép jöhet LÉTRE).
Tehát a tudati létezőkre is ugyanazok az alapelvek érvényesek.
Sőt.
Ami egyszer létrejött,az fenn is akar maradni(mint a biológiában):Ezért nem nagyon lehet meggyőzni senkit,hogy térjen át más világnézetre,mert a már létrejött világa ragaszkodik a létéhez.
Jó erős OK kéne ahoz.
Vagy pl egy intelligens ember nem akar monoton melót végezni,mert az veszélyezteti az IQ-ja létét,ami fenn akar maradni.
Érdekes logika .De pont ez a fura ebben a világban,hogy minden logikus,ráadásul több nézőpontból is.
Mindenesetre én szeretnék minél több létezőt beengedni a tudati világomba.Széleslátókör.De persze az én lehetőségeimnek is vannak határai,nem lehet hiper szuper tudatot fejleszteni.(Csúcshatás c. film)
Persze vannak kellemes létezők és rossz létezők a számunkra.De ha kiiktatnánk az életünkből az összes rossz létezőt(dolgot),akkor a paradicsomi állapot csak egy darabig állhatna fenn,mert a kellemes dolgok egyik felét egy idő után kellemetlennek élnénk meg.Visszaállna az eredeti állapot fele annyi létező dologgal.