Betegségek lelki oka | Önmegvalósítás.hu

Betegségek lelki oka

2019. május 03. péntek, 23:11 | Huszti Sándor -...

Mára már elfogadott, hogy a betegségek kialakulásában jelentős szerepe van a lelki okoknak.

A félelem, a lelki fájdalom, egy megrázó veszteség, a harag, az elutasítás vagy a tehetetlenség - mind-mind képesek először energetikai szinten, majd a fizikai, a test szintjén tüneteket, betegségeket produkálni.

Így tud jelezni a lelkünk, hogy valami nagyon nincs rendben belül, foglalkozni kellene vele!

Sajnos a fizikai szinten végzett kezelések nem hatnak a lelki okokra.
Ezért ha esetleg sikerül is kigyógyítani a beteget az aktuális tüneteiből, a lelki okok rövid időn belül egy másik betegség formájában ismét segítségért kiáltanak. 

Igen, ez egy segélykiáltás a lélek szintjéről, ezért a tünetre, a betegségre sosem szabad haragudnunk, hanem inkább jelzésként kell figyelnünk rá a lelki okok feltárása során. 

A legtöbb ember, aki megbetegszik:

  • Nem figyel magára, az egészségére, mert nem tartja fontosnak magát (pl. másokhoz képest).
  • Nem foglalkozik az érzéseivel, a fájdalmaival, a veszteséggel, vagy amikor azok már nagyon erős jelzéseket küldenek, akkor elnyomja azokat. - és ezzel meg is ágyazott egy jó kis betegségnek!
  • Egy szerette elvesztését (szakítás, válás, vagy halál miatt) nem fájta ki, nem síratta el, nem gyászolta meg kellő mélységben - mert például "Az életnek mennie kell, nem érünk rá itt sírdogálni."
  • Olyan kapcsolatban él, ahol nem szeretik, nem fogadják el, állandóan kritizálják, bántják, szívják a vérét. - ennek sosincs jó vége, idővel elfogy az életenergiája, az életkedve az embernek
  • ...és még sorolhatnám a jellemző lelki okokat, amelyekből mindenféle betegségek tudnak születni.

A lelki okok feldolgozása

A feltárás után jön a megismert okok feldolgozása.

A képlet egyszerű: A rosszul működő személyiségtől => tönkremegyünk lelkileg => így megbetegszik a test is.

Ha meg akarjuk gyógyítani a lelkivilágunkat, akkor a személyiségünkben levő hiányokat, sérüléseket, hibás működési mechanizmusokat kell "rendbetenni".

A feltárás során már láttuk, hogy milyen események, érzelmi sérülések és hiányok vezettek ide.
Most, ezeket kell orvosolni, méghozzá a lehető leghamarabb, amíg a testnek és a léleknek van elég tartaléka!

A feldolgozás várhatóan egy hosszabb folyamat lesz, mivel itt olyan új lelki működéseket kell elsajátítani, amilyenek korábban nem voltak. Ha meglettek volna, akkor nem jutott volna el idáig az ember.

Mit kell elsajátítani, miben kell változni?

A leggyakoribb elmaradásaink a lelki működésben, hogy:

  • Nem tudjuk elfogadni a dolgokat, másokat vagy magunkat olyannak, amilyenek.
  • Nem tudjuk feldolgozni a minket ért negatív hatásokat, a bennünk keletkező negatív érzelmeket
  • Olyan önsorsrontó negatív hiedelmeink és programjaink vannak, melyek megbetegítenek
  • Nem tudjuk megvédeni magunkat lelki vagy fizikai bántástól, fenyegetéstől
  • A stressz szó csak egy gyűjtőfogalom, valójában mögötte félelem és aggódás van, amit nem tudunk elengedni

Ezek csak a leggyakoribbak, de ahány ember, annyiféle lelki probléma, elakadás és hiány van.

Amit javaslok:

  1. Olvass utána, értsd meg, hogy mi lehet a betegséged lelki oka!  (Nézd meg az alábbi listát is!)
  2. Kezdj neki az önismereti feldolgozásnak mielőbb, de a fizikai szinten is tedd meg, ami szükséges!
  3. A legjobb az lesz, ha egy szakember segítségét kéred!

Ha Te is elszánt vagy és szeretnél meggyógyulni, akkor bizony tenned is kell érte!

Csak úgy "magától", még senki nem gyógyult meg!

Viszont ha megérted a lelked jelzéseit és megteszed a szükséges lépéseket, akkor azzal, a gyökerénél oldod fel a problémádat.

Ahogy a Tanítóm is mondta:

"A csodát nem várni kell, hanem megvalósítani!"


Betegségek lelki okai

Betegségek, tünetek

(2012. áprilisig kigyűjtve)

A kérdőjel azt jelzi, hogy a kérdés nem lett megválaszolva.
Keresés a listában: CTRL+F ...a keresett szó ...ENTER

Ha nem találtad meg a listában...

...akkor hozzászólásban írd meg, hogy melyik betegség lelki okára vagy kíváncsi, és mi segítünk megfejteni azt!

Ha lehet, akkor ne csak a betegség nevét add meg, hanem azt is írd meg, hogy:

Milyen tüneteid vannak?
Hogyan hatott az életedre?
Milyen életesemény történt a kialakulása előtt - körül?
Ezek mind segítenek abban, hogy megfejtsük a betegséged jelentését és megtaláljuk a gyógyuláshoz vezető lelki utat, a szükséges önismereti gyakorlatokat!

Lábfájás
2009. május 04. hétfő, 19:02 | Magdus65

Szia Sanyi!

Csipő ízületi fájdalmaim vannak, kb 4 éve, a bal lábamon jobban.

bal oldal
2009. május 04. hétfő, 19:43 | Bochecha   Előzmény

szia!

nőknél a bal oldal a női oldal.
magyarul a nőiséged megélése környékén lehet a kutya elásva...

a láb pedig a földdel való kapcsolatot, stabilitást szimbolizálja.

Sanyi helyett Bochecha :)

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
A láb a haladást, útonjárást is jelentheti
2009. május 05. kedd, 14:41 | Huszti Sándor -...   Előzmény

"a láb pedig a földdel való kapcsolatot, stabilitást szimbolizálja"

A láb a haladást, útonjárást is jelentheti, de a csípőízületet én is a földdel való kapcsolatnak, a stabilitásnak értelmezném!

Mivel a nőkben alapból kevesebb a stabilitás érzése, ezért annak megszerzésére külön figyelmet kell szentelniük.
Régen, erre használták a házasságot, azért kerestek egzisztenciálisan stabil férjet, hogy önmagukat is stabilnak hihessék.

Mára ez a rendszer szétesett, mindenkinek önmagának kell gondoskodnia a stabilitásáról, és ezt a legtöbben a férfias viselkedéssel akarják megoldani, amivel viszont elveszítik a női lágyságukat.

Én arra tippelnék, hogy nem tudod összeegyeztetni a női szerepet a stabilitás keresésével. Nem tudsz egyszerre mindkét úton járni!
Pedig nem is kell. Nőként, lágyan is van lehetőség az anyagi, fizikai stabilitásra, csak nem a férfias jellegű teremtéssel, hanem befogadással, a bőség befogadásával!

Bőség, biztonság befogadása lelki gyakorlatot javasolok, aztán meglátjuk, hogyan hat!

izom és szövet sorvadás
2009. május 04. hétfő, 20:08 | Névtelen (útkereső)

Szia Sanyi,
az én bajom nem minden napi. Tavaly szeptemberben vettem észre, hogy a lábfejeimen az ujjak tövétől bemélyülés kezdett képződni, amit rövidesen intenzív fájdalom kísért. Ez a fájás fokozatosan mindig feljebb terjedt, amit később a kezeimen és a szemeimen is érzékelni kezdtem. Ma már azóta elvéknyodtak a lábaim, kezeim, a szemeim rémítően nagyon karikásak. Az orvosi leletek semmit sem mutatnak ki, a SVT segítségével mára a fájdalmaim enyhültek, de a betegség szemmel láthatóan tovább terjed.
Egy látnok szerint erős átok van rajtam az anyósomtól, aki már 3 éve halott.Naponta imádkozni hagyott érte, de eddig semmi változás.
A betegség keletkezése idejében hogyan éltem - mi is történt velem:
Egyedűl élek, lányom 2 éve elköltözött messze tőlem, a munkám szinte az utolsó erőmet is igénybe veszi, mindig a tegnapi napot kergetem hogy behozzam lemaradásomat, és a tetejébe még a bátyám is hátat fordított nekem önző anyagi érdek miatt.
Vagy 3-4 éve láttam szövet sorvadást az unakanővérem lábán, akkor magamba nagyon elborzadtam és vmi azt súgja, akkor ült be a negatív gondolat az agyamba, ugyanis abban az időben többször jött ez a kép elém amit igyekeztem magamtól eltávolítani - lehet sikertelenűl.

örűlnék, ha rátalálnánk a lelki okra, mert én csak ilyen síkon remélek a gyógyulásban, amit előre is köszönök.

Nekem is lenne egy "betegségem", kíváncsi lennék, mit mondtok
2009. május 04. hétfő, 20:43 | klapaucius (útkereső)

Nekem is lenne egy "betegségem", kíváncsi lennék, mit mondtok rá. Tavaly május óta időnként bedagad a jobb szemem vagy alul vagy felül, úgy, hogy utcára sem megyek ki vele szívesen. Egészen egy évvel ezelőttig semmilyen hasonló panaszom nem volt, és az orvosok sem tudják, mi lehet az oka, mert nem kenek rá semmit stb.
Előre is köszönöm a választ:)

hmmmm....
2009. május 04. hétfő, 21:04 | Bochecha   Előzmény

kedves Klapaucius!

valami olyan tünetet produkálsz Magadnak, ami a "finomabb figyelmeztetés" kategóriába tartozik szerintem.
Valami miatt elszigetelődsz Másoktól, és ezzel a tünettel meg is teremted Magadnak az "alibit" arra, hogy miért is nem mész emberek közé.

jó helyen kapirgálok?

szeretettel: Bochecha

először is köszönöm a gyors választ Bochecha!! lehet igazság
2009. május 04. hétfő, 21:19 | klapaucius (útkereső)   Előzmény

először is köszönöm a gyors választ Bochecha!!

lehet igazság abban amit írtál, tényleg egy olyan időszak után kezdődött, amikor kapóra is jött, ha otthon maradhattam, nem volt kedvem emberek közé menni... de ez nagyjából elmúlt, a tünet pedig maradt... ez miért lehet?
a másik, amit nem értek, hogy miért éppen a szem? én a tisztánlátásra tippeltem, hogy talán valamivel kapcsolatban szemellenzősen viselkedem, de lehet, hogy távol járok az igazságtól:)

válasz a válaszra :)
2009. május 05. kedd, 0:28 | Bochecha   Előzmény

nincs mit. :)

a nagyjából elmúlt az mit jelent pontosan?! azt, hogy nem múlt el? :)
valószínűleg nem került teljesen helyére ez a dolog ha még mindig "kísért".

a szem: valamit nem akarsz meglátni, amivel tudat alatt tisztában vagy, de tudatosan nem akarsz tudomást venni róla. olyan stuccpolitika-szerű hozzáállás lehet valamivel kapcsolatban. de a szemellenzős hasonlat is remek. :)

szerintem nem jársz távol az igazságtól. csak tudatosítsd, hogy mi a konkrét dolog, ami kiváltotta a tüneteidet.
esetleg nem valami párkapcsolati dolog?

szeretettel:Bochecha

bele a közepébe
2009. május 05. kedd, 17:16 | klapaucius (útkereső)   Előzmény

dehogynem, párkapcsolati:)
majd akkor dolgozom az ügyön, ezek szerint még jobban kell...
még egyszer köszönöm!!

:)
2009. május 05. kedd, 17:51 | Bochecha   Előzmény

nem lehet, hogy már rég ki 'kellett' volna lépned ebből a kapcsolatból, csak nem akarod ezt meglátni?!

persze kellemesebb a meleg 'trutyiban' csücsülni, mint lépni, nem?!
remélem, veszed a "humoromat", és érted, hogy csak szeretnélek kicsit felrázni. :)

szívesen!

szeretettel:Bochecha

Homloküreg gyulladás
2009. május 05. kedd, 9:51 | Névtelen (útkereső)

November közepe óta szenvedek homloküreg-gyulladással + polippal. Ez annyira megkeseriti az életemet,
hogy esténként kinzó fejfájásaim vannak. Mindenfélével kezeltek (többszöri antibiotikum kura, különféle
Sunrider készitmények, orrspray stb.) április 15-én mütöttek is, de egyenlőre a polipot nem távolitották el,
csak az orrból a homloküreghez vezető utat tették szabaddá. Azt gondolták, hogy ez megoldást hoz, de
sajnos nem, ujra jelentkeztek a fájások. Ma megyek kontrollra, ahol eldől a sorsom. Nagyon félek, ez egy
elég nagy mütét, hiszen szemöldök vonalban vágják, a koponyacsontot elfürészelik és ugy távolitják el a polipot ill. az ott kialakult gócot. Lehet, hogy oda még zsirszövetet is be kell épiteni a test más részéből.
Kezdhetem ujra a kálváriát. Nagyon félek.
Az életemben nem sok jó van, pedig igazán pozitivan állok a dolgokhoz. Nincs párom, pedig keresem, az egyik fiam léhütő, iszákos, munkanélküli, ambiciók nélküli ember. A másik fiam külföldre költözött. Édesanyámmal nem igazán jó a kapcsolatom, ő egy hideg-rideg ember, szeretetet, elismerést nem sokat kaptam tőle.
Szives segitségét előre is megköszönöm.

kedves Névtelen!
2009. május 05. kedd, 10:16 | Bochecha   Előzmény

először is egy kérdést tennék fel: csak nekem tűnik úgy, hogy nem biztos, hogy az orvostudomány tudja kezelni ezt a dolgot(sem)?

azzal, hogy széttrancsírozzák az embert, nem oldják meg a betegség hátterében lévő lelki okot.

azt javasolnám, hogy mielőtt bevállal egy ilyen műtétet, nézzen utána a Pránanadinak (prananadi.hu)

ha szimpatikus a módszer, akkor írhat nekem a bochecha01kukachotmail.com-ra, és megbeszéljük a továbbiakat.

szeretettel:Bochecha

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Re: Homloküreg gyulladás
2009. május 05. kedd, 14:53 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Szerintem egy elnyomott fájó emlék feldolgozása lehet az oka. Mi az az emlék, ami köré az életed csoportosul?

Sziasztok! Nekem a pajzsmirígyemmel van már probléma évek óta.
2009. május 05. kedd, 11:13 | Névtelen (útkereső)

Sziasztok!

Nekem a pajzsmirígyemmel van már probléma évek óta. Először túlműködésem volt, aztán ezt radioaktív kapszulával lerombolták, annyira, hogy átfordult alulműködésbe. Azóta gyógyszert szedek, valószínűleg életem végéig. Időnként iszonyatosan hullik a hajam, erre pedig szintén hormon gyógyszert kapok, amitől elmúlik a hajhullásom, viszont kb 10 kiló feljön..Vajon miért mindig a hormonjaimmal van a probléma??

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
A pajzsmirigy a védekezéssel hozható összefüggésbe.
2009. május 05. kedd, 14:56 | Huszti Sándor -...   Előzmény

A pajzsmirigy a védekezéssel hozható összefüggésbe. A hormonokról az életkedv - életnedv szópár jut eszembe.

Erről mi jut eszedbe?

Vívódás, küzdelem, félelem, megfelelés, vesztés, alulmaradás, kiszolgáltatottság...

Először is köszönöm Sanyi a válaszodat. Ezek, amiket leírtál,
2009. május 05. kedd, 16:06 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Először is köszönöm Sanyi a válaszodat. Ezek, amiket leírtál, tényleg jelen vannak az életemben. Sokmindenen tudok hosszasan vívódni önmagamban.. Különösen félek attól, hogy kiszolgáltatottá válok, ennek elkerülése érdekében igyekszem mindent megtenni, de az ettől való félelem állandóan ott van bennem. A félelmeim időnként annyira átveszik az uralmat rajtam, hogy éjszakákat álmatlanul forgolódom és néha az életkedvem egyenlő a nullával..
Hát bőven van mit feloldani önmagamban..

Pajzsmirigy alulműködés
2012. május 02. szerda, 15:22 | Ada_ (útkereső)   Előzmény

Februárban megállapitottak pajzsmirigy alulműködést.
holnap derül ki,hogy hasymoto betegségem van-e ,esetleges cukor betegséggel társitva.hormon eredményeimet is holnap tudom meg.5 éve övsömörtől szenvedek,ami már havi rendszerességgel jelenik meg.hátamon aknés pattanások.egyszerűen már rosszul vagyok ha tükörbe kell néznem.árnyéka vagyok önmagamnak.

most találtam erre az oldalra,érdekelne a véleményetek.
segitsetek!előre is
köszi ada

Domoszlai Katalin képe
Ilyen súlyos betegségek
2012. május 02. szerda, 17:29 | Domoszlai Katalin   Előzmény

esetén nagyon sokat tudnak segíteni a mudrák.

A pajzsmirigy működésének fokozására az idő mudra használható fel.

http://szelidgyogymodok.hupont.hu/64/kezunkben-az-egeszsegunkmudrak

Lelki ok kioldásához a meditáció megtanulása és gyakorlása szükséges. Önmagad teljes elutasítása, szeretet hiány áll a háttérben.

A vércukor az életörömöt jelképezi, az lelki örömre való képtelenség jelenik meg a cukorbetegségben.

A szülőktől kapott minták beépülnek, a részévé válnak a személyiségnek, automatikus negatív gondolatokat generálnak. Az érzések nincsenek feldolgozva, ez megbetegíti a testet.

Blokkoldó imaginációs gyakorlatokat vezetek skypon, ha szeretnéd igénybe venni a segítségemet, keress meg

domoszlaikatalin.fw.hu

u.erika képe
Rosszul Vagy ha Magadra nézel? Rosszul vannak mások ha Rád
2012. május 02. szerda, 21:58 | u.erika   Előzmény

Rosszul Vagy ha Magadra nézel?
Rosszul vannak mások ha Rád néznek.-Mert az árad Belöled hogy ,,rosszul Vagy ha Magadra nézel"
Ha ezt próbálod mások elött titkolni az Önmagad iránt érzett indulataidat ezt sokkal jobban megérzi a környezeted.

Próbáld meg szeretni Önmagad elsö lépésben,a betegségeidröl avagy a tünetedröl lehet hogy találsz összefüggést a lelki okokat illetöen ezen a címen:
http://www.aranycsillag.net/2155/az-emberi-test-reszeinek-lelki-jelentese/

Üdv!Erika

hasymoto
2012. május 03. csütörtök, 0:10 | Látogató (útkereső)   Előzmény

A hasymoto betegség mögött valamelyik szülő, gyakran az anya halálától való félelem húzódik meg.
Menj el valahová, ahol Neslonnal kezelnek. A lelki háttérben lévő traumára az NLP panelben rákezelnek. Ha képes vagy elsőre elengedni, akkor hamar elkezdődhet a változás.

A hormonrendszer egyetlen szálra fűződik fel és a tobozmirigy irányítása alatt áll. Ha valamelyik hormonnal baj van, akkor a többivel is baj van. A pajzsmirigy gondok egyértelműen hormonális problémák. A hátadon az aknés pattanások tesztoszteron túltengés miatt alakulnak ki - hormon. Cukorbetegség a hasnyálmirigy működéssel van összefüggésben - hormongond. A ciklusoddal nincs baj? Ha igen, akkor a női hormontermelés nem okés. Fokozott szőrösödés? Akkor a mellékvese hormontermelés borult fel.
Mivel az egész hormonháztartás egyetlen rendszert alkot és a hormonháztartás az érzelmek irányítása alatt áll, ezért egy rendszerként kell kezelni. Ezt az orvostudomány nem tudja, menj holisztikus gyógyászhoz is.

A történeted valahogy úgy alakult, hogy volt egy lelki konfliktusod, ami annyira erős volt, hogy megborult a hormonháztartásod, nem oldódott meg a konfliktus, tartósan felborult a hormonháztartás és akkor jönnek látható elváltozások, és azok újabb lelki konfliktusokat okoznak és szépen egymásra rakódnak. A végén már senki nem tudja, hogy mi mitől van. Ez pl. Nelsonnal fokozatosan visszafejthető. A hormonháztartás visszaállítása nagyjából fél-egy évet vesz igénybe, ezért amellett, hogy megtalálod a megfelelő gyógyítót és fegyelmezetten végigcsinálod a kúrákat még türelmesnek is kell lenned. Nem mellesleg a megborult hormonrendszer az anyagcsere más területeit is érinti, nem csak a cukorét, biztosan szükséges az enzimháztartás, a vitamin-, különösen a B és D-vitamin - és ásványi anyagraktárak, valamint a bélflóra helyreállítása is.

Legelőször is, szép idő van, menj napra, napozz, töltekezz! A Nap mindenkire egyformán süt.

Jobbulást!

Alenka

utazás előtt
2009. május 05. kedd, 12:08 | szabox (útkereső)

Sziasztok!

Kicsit más, mint a többiek egzaktabb betegsége, de ez is elég kellemetlen....

Amikor el kell utaznom valahová, vagy tudom h nemsokára utazok (autóval, busszal, vonattal, stb, villamossal) és akkor a stressztől e vagy az hogy el akarom magam szigetelni a többiektől, de ennek ellenére mennem kell. folyton gyomorkínjaim vagy vizelési ingerem támad, pedig nem kell, de annak ellenére túlműködik a téma.... Aztán ha elindulok és túl vagyok azon, h emnerek között vagyok, buszon vagyok, akkor általában nomralizálódik, de előbb utább keresni kell egy valamit a kis dolgo elvégzésére. Úgy alapból bosszantó a dolog, meg úgy jól el is küldi a jó hangulatomat melegebb éghajlatra...

Hülyén hangzik a téma, meg talán viccesnek is, de elég bosszantó téma tud lenni... és már évek óta!

-------------------------------------------------------------------------------------------

meg másik, egy gyulladás miatt leszedték a bal lábam nagy újáról a körmöt és édekesen nőtt vissza két oldalról nő és ha találkoznak akkor el kezd csúcsosodni.... az ilyen fajta dolgokkal lehet vmit kezdeni hogy normális köröm legyen vagy nem? :) És ha igen, akkor merre érdemes elindulni :)

Szép napot mindenkinek!

üdv: szabox

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Mi lehet az emberektől menekülésed hátterében?
2009. május 05. kedd, 15:01 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Ahogy fogalmazod, menned kell, ha emberek közé mész, de ha megszokod a helyzetet, akkor normalizálódik a téma.

Persze a "téma" szóhasználat nem a legjobb ebben az estben, de a témánál maradva, el kellene fogadnod az emberek közelségét.
Hogy mi lehet az emberektől menekülésed hátterében, azt meg fel kellene tárnod!

Félsz tőlük? Tartasz attól, hogy nem felelsz meg? Úgy érzed, beléd hatolnak a jelenlétükkel? - sok oka lehet ennek a menekülésnek.
Szerinted mi?

Szia Sanyi! Valóban sok oka lehet... Félelem, úgy érzem..
2009. május 05. kedd, 15:59 | szabox (útkereső)   Előzmény

Szia Sanyi!

Valóban sok oka lehet... Félelem, úgy érzem.. leginkább! Kiszolgáltatottság érzése, ha kell nem tudom megvédnei magam pl belém kötnek és akkor újra élesztődik, amit áltsuliban éltem meg(kisebbség szivatott, kövér kisgyerek lévén könnyen kinéztek maguknak és meg nem mertem megvédeni magam, nem is tudtam.. mondom inkább szivassanak kibírom, csak ne bántsanak és féltem menni azzal az egy nyomorult busszal, ami vitt-hozott mindeket, mer ugye kisfalvak lévén 1 központba csoportosultunk be)

Valami ilyesmi is... meg még bizti van egy sor ide vonatkozó rész, ami nem jut eszembe vagy nem tudom megfogalmazni....

Meg az, h a 4 fal között biztonságban érzem magam és ha kimoccanok, akkor megszünik a biztonság :S... de ez persze megint csak oda vonatkozik, amit fent írtam...

Körbemagyarázhatnám még, de úgy gondolom, h a félelmem az ami visszatart pl... meg másik, ugye most már járok vele paranadi kezelésre, de mindig hasmenős volt, gondolom a gyomorgörcsök miatt, ami a félelemből ered és nem mert emaitt kimozdulni ha igen,akkor meg azon agyaltam, h ha úristen rámjön megint, akkor nincs a közelben lehetőség a könnyításre és akkor meg már megint csavartama dolgon-->22-es csapdája stílusban...

Kedves Sanyi! Nekem olyan gondom lenne, hogy kb 3/4 éve az
2009. május 05. kedd, 18:27 | BeeBee (útkereső)

Kedves Sanyi!

Nekem olyan gondom lenne, hogy kb 3/4 éve az emésztésem mond csődöt. Addig minden redben volt. Az elmúlt év novemberében újra összejöttünk a volt párommal - talán ennek tudható be - de a probléma nem áll fenn folyamatosan - van mikor jelentkezik, van mikor nem. (Itt jegyzem meg - hátha segít - december elején új munkahelyre kerültem)
Illetve 2 hónapja leestem a lépcsőn, meghúztam a bal bokám szalagjait és azóta sem jött helyre - annyira nem, hogy mozgáskiesés van.

Köszönöm!
Szép napot!

szia BeeBee!
2009. május 05. kedd, 19:47 | Bochecha   Előzmény

Mi az, amit nem tudsz megemészteni, elfogadni?!
Volt valami olyan probléma a pároddal, amin nem tudsz túllépni azóta sem?

Azt hiszem, az emésztési probléma volt az első figyelmeztetés, aztán a következő jel már drasztikusabbra sikerült az esés formájában.

Az, hogy a lábad sérült meg, az arra figyelmeztet, hogy nem jó úton haladsz (mondjuk párkapcsolati téren?!)
Rá vagy kényszerítve arra, hogy csücsülj a hátsódon, és végiggondold, hogy mit nem csinálsz jól, min kellene változtatni, miben kellene új utakat keresni.
Plusz a bal láb nőknél a női oldal, női(es)ség megélését szimbolizálja.

szeretettel: Bochecha

PCOS
2009. május 05. kedd, 18:32 | Hiteles06

Sziasztok! Nekem egy PCOS nevű betegségem van. (Policisztás ovárium szindróma) Tini korom óta megvan, de kb. hat éve diagnosztizálták, mikor babát szerettünk volna. Öröklődő betegségről van szó, anyu és nagymamám is szenvedett tőle, és a húgomon is látszanak már a jelei. Az első babánk orvosi segítséggel fogant ugyan, de mikor megszületett, és minden rendben volt az életünkben, nem is gondolkodtunk második babán, hisz örültünk, hogy túlvagyunk annyi kezelésen és kesergésen, a második fiúnk spontán megfogant. Mindkét gyerek amolyan ajándék baba mindenféle értelemben. Aztán a második szülés után a tüneteim visszatérni látszottak. Kb. fél éve meditálok, és foglalkozom ezoterikus dolgokkal, és a fél év alatt olyan változások mentek végbe bennem, olyan javulást tapasztaltam, amilyet még soha. A tünetek kb. 80%-a elmúlt, javult a közérzetem, a külső jegyek enyhültek. Mindez gyógyszerek, hormonok, kezelések nélkül. Én alapvetően abban látom a javulás okát, hogy fényéveket változott az élethez való hozzáállásom. Sokkal pozitívabb vagyok, nem idegeskedem annyit. (magamhoz képest!) Igazából fogalmam sincs, hogy melyik módszer használt, amit kipróbáltam az utóbbi időben, de mivel a meditáció még mindig nem megy jól, egy alap relaxáltság állapota is csodákra képes, úgy látom. Egyébként azt olvastam, hogy a ciszták alapvetően mély lelki sebeket jelentenek – hogy a témánál maradjak. Bár annak, hogy ez egy meddőségnek indult, szerintem más lelki (spirituális) gyökere lehetett. Úgy érzem, ennek még van jelentősége, csak azt nem tudom, hogy mi… vagy csak nem akarom tudni. Szóval a kérdés: Mi lehet a meddőség lelki oka?

Hogyan tovabb?
2013. augusztus 26. hétfő, 11:02 | Látogató (útkereső)   Előzmény

2 eve szenvedek PCOS-ban... a a betegseg osszes letezo tunete megjelent rajtam... van egy 4 eves kisfiam, es igazabol a tunetek szules utan kezdtek kimutatkozni... nem tudom mi lehet az oka, de elegge levertnek erzem magam... tanacsra lenne szuksegem hogy hogyan tovabb? hogyan erzi magat? Es ha jol, ezt hogyan tudta elerni? Nagyon megkoszonnem valaszat...

Lépésről lépésre
2013. augusztus 27. kedd, 11:37 | Hiteles06   Előzmény

Ha tünetenként sorra veszem esetemben, akkor külső jegyek alapvetően a saját magam el nem fogadásából adódtak (bőrhibák, kinövések, sötét foltok). Az elhízás abból, hogy be akarom kebelezni a világot, féltem attól, ha elfogy, ha nincs étel, pénz, anyag, stb., nem tudtam adni, kiáradni őszintén, önzetlenül. A ciszták a belső mély sebekre, haragra figyelmeztettek, amiket sok évig dédelgettem magamban, főleg saját magam irányában, de az apámra is haragudtam nagyon. A meddőséget az okozhatta, hogy irányítani akartam az életem, kitalálni, mi mikor történjen, és hogyan. Hát ez bizony nem így működik, különösen, ha az embernek még életfeladata is az irányítás elengedése. A levertség, depresszió pedig mindezek összegyúrt következménye volt. Utáltam magam, nem jött össze semmi, senkinek éreztem magam. Sorra kellett hát venni ezeket a problémákat, és egyenként oldani a velük kapcsolatos blokkot, problémát. Nagyon sok félelem volt bennem. Nem igazán volt olyan dolog, amitől ne féltem volna. Nem láttam semmi jót az életben, nem tudtam jól érezni magam, és mivel ezt vetítettem ki mindenbe, ezt is kaptam vissza. Igazából minden ezt tükrözte: a munka, a párkapcsolat, a barátok, a lakásunk, minden. Szépen lassan haladtam, és haladok. Van öröm az életemben, változott a környezetem, a munkám, a párkapcsolatom, a barátaim, élem az érzéseket, ami éppen jön. Látom a működéseimet, tudom szeretni magam, megélem meditációban a félelmeket, ami nagyon sokat tud változtatni kívül. Megkeresem a rossz minták, programok gyökerét, szülőktől átvett terheket. Transzlégzésen oldom az elfojtott fájdalmakat, rossz emlékeket. Látom magamban a változást, és tudom, hogy jó úton járok. Fontos még megemlíteni a helyes táplálkozást és a mozgást. Ezekkel némileg hadilábon állok, bár újra és újra belelkesülök, igyekszem ebben is változtatni. A levertségből nehéz egyedül kijönni, javaslom, hogy vegyél igénybe segítséget. Nekem Domoszlai Kati sokat segített, amikor még a lakásból se tudtam kijönni.  Vagy gyere el egy-egy Sanyis programra, transzlégzésre. Nagyon felszabadító tud lenni!!!

betegségek lelki okai
2009. május 06. szerda, 22:00 | madaras (útkereső)

Lassan 20 éve szenvedek pánikbetegségben,orvostol orvosig jártam vele,már jobban elviselem mint régen de ugy néz ki sosem gyogyulok ki belőle,pedig nagyon szeretnék.kb fél éve kezdtem el meditálni,de valamit biztos nem csinálok jól,mert semmi változást nem érzek és ugy tudom hogy ennyi idő után már kéne.A lábaim is kezdtek fájni(alább olvastam hogy talán nem jo uton járok azért fáj,de merre lehet a jo ut??)
Most a keringésem is vacakol itt ott vékony erek elpattannak kezemben lábamban,nem fáj csak bekékül,majd felszivodik de ez se normális szerintem.Nagyon örülnék neki ha valaki megirná hogy kell helyesen meditálni,mert nekem nem megy,sajnos lazitani sem tudok,mindig görcsbe van valamelyik testrészem,átalába a vállam a lábaim,de nem tudom ellazitani(talán ezért nem megy a meditálás??´).Már sokszor probáltam ellazulni,de 10perc mulva ujra merev mindenem,én azt gondolom a pánikbetegség miatt van ez.Hálásan megköszönném ha valaki tudna segiteni nekem már belefáradtam mindenbe,reménykedek,hátha megtanulhatok lazitani,meditálni és sikerül meggyogyulnom

pánikbetegség
2009. május 07. csütörtök, 16:37 | klapaucius (útkereső)   Előzmény

szia!
az autogén tréninget próbáltad már? én most arra járok, mert nekem is "fejlődésben lévő" pánikbetegségem van, és eddig tetszik. olyan relaxációs technikákat tanítanak meg, amelyek hasonlítanak a meditációhoz, de direkt a te problémádra vannak a szövegek megfogalmazva stb. szerintem próbáld ki, érdemes!