Évek óta követ a 22:22! | Önmegvalósítás.hu

Évek óta követ a 22:22!

2008. július 22. kedd, 22:22 | Inyó

Évek óta követ a 22:22!!!
Már vagy 4-5 éve, szinte minden nap látom a kijelzős órán ezt az időpontot! Először jó poénnak tartottam, de egy idő után ijesztővé vált. 

Van, hogy a mobiltelefonomhoz, épp ebben az időpontban nyúlok, vagy ha már kikapcsoltam, akkor 22:22-kor kapcsolom be ismét.

Tudom, valamire figyelmeztetni akarnak az Égiek, de mire?

Van ötletetek? Minden ötletre nyitott vagyok, valamelyik biztosan elindít valamit Bennem!

Attól függ, hogy adsz-e neki hatalmat. A 22-es szám sokaknak
2010. december 09. csütörtök, 21:53 | KatiPotter   Előzmény

Attól függ, hogy adsz-e neki hatalmat. A 22-es szám sokaknak tetszik, szép szimmetrikus páros szám, és ha figyel rá, akkor könnyen észreveszi, nekem is volt ilyen, a Harry Potter 7 film megnézése után pedig a 7-es szám követ hihetetlen mértékben (még a dolgozatom pontszáma is 7 egész számú többszöröse, 7-én szerencsém volt meg ilyenek, illetve csak ma tudtam meg, hogy szerencsém volt), de valószínű mert annyira figyeltem. :) De amúgy ha belegondolok, korábban is szerepet játszott nekem már a 7-es szám. De szerintem ennek akkora jelentőséget tulajdonítani nem kell. A 23-as számnál viszont negatívat éreztem sokszor. Most 23 éves vagyok. Mielőtt betöltöttem a 23-at, direkt mondtam magamnak: nincs jelentősége. Ettől még nem lesz rossz, nehogy már ez határozza meg az életem, előbb-utóbb eljön ez is. És valóban, nem történt olyan rossz, persze voltak kellemetlenségek, de sok jó is. :) Semlegessé vált a 23-as szám, mert így programoztam, és azóta sem okoz semmit, nem is figyelek rá. A 7-es meg követ jó értelemben most, mert figyelek rá. Amint semlegesítem, majd nem fog. Egyelőre most jól szórakozom rajta. Még a szakdogámban is 7 vázlatpont jött ki 7 mérési eredménnyel, és nem direkt. Utólag számoltam össze. Nagy kedvencem a Harry Potter a rejtett lelki üzenete miatt, és a Harry Potterben ugye, ahogy sok mesében, sok formában jelen van a 7-es. Valószínű ezért ragad rám. :D Szóval: rajtad múlik, mire figyelsz, nem vagy neki kiszolgáltatva vagy ilyesmi.
(Na, ellenőrző kód most 17, csak hogy benne legyen a 7-es :D:D)

Naponta sokszor ránézel az órára, de nem jegyzel meg minden
2011. február 17. csütörtök, 22:39 | Látogató

Naponta sokszor ránézel az órára, de nem jegyzel meg minden egyes alkalmat. Több napon keresztül többször nézel rá az órára esténként, de nem jegyzel meg minden egyes alkalmat. De ha néha, pont 22:22-kor nézel rá, arra emlékezni fogsz, mert könnyen megjegyezhető, és egy idő után úgy tűnik majd, hogy ekkor mindig ránézel az órára, vagy esetleg, hogy csak ekkor nézel rá az órára. Ez olyan, mint amikor valaki azt hiszi, hogy mindig akkor jön egy kocsi hajnalban az útkereszteződésben, amikor ő épp ott van, így meg kell állnia, se utána, se előtte senki más nincs arra. Pedig legtöbbször nem is kell megállnia, nem jön kocsi, csak azokat az alkalmakat nem jegyzi meg az ember, mert az a természetes.

Hi all -.nekem inkább kérdésem lenne, nállam viszont az a
2011. március 04. péntek, 16:39 | Látogató

Hi all

-.nekem inkább kérdésem lenne, nállam viszont az a helyzet már hosszu hónapok óta, hogy mindig párosan vannak ugyan azon számok mikor az órámra nézek. Értem ez alatt 11:11, 04:04, 18:18 vagy akár 22:22. Nem fordult még elő az utóbbi pár hónapban, hogy máként lett volna tehát pl: 22:21 vagy 0947.
Igen ezek jelzések,biztosan érzem és tudom, csak mit akarnak közölni?
Minden hozászólást szivesen fogadok.
u.i: Tudom mi nem véletlenül vagyunk itt, és zen az oldalon.

Vonzod a szimmetriát
2011. március 04. péntek, 16:47 | KatiPotter   Előzmény

Lehet, hogy egyszerűen a szimmetriát vonzod. Szoktad magadon figyelni, hogy ha nézel egy alakzatot, feltűnik-e, fontos-e számodra, hogy mennyire szimmetrikus? Én szoktam néha, és a számokban is feltűnik, ha pl szimmetrikus. Lehet, hogy ez azt is jelzi, hogy az ember szeretne lelki társakkal találkozni, vagyis "lelki szimmetriát" keres, de lehet, hogy nincs ezzel összefüggésben, csak eszembe jutott. Vagy egyszerűen valami rendet, rendszerességet keres az ember, és ezért is lehet.

hello segítsetek !!!!!!!!!!!
2011. április 01. péntek, 13:27 | Látogató

Üdv
Rövid és tömör leszek , én 3 éve 9:11 látom lassan meg bolondulok és nem tudok kihez fordulni ezzel kapcsolatosan kérem valaki segítsen .
blackindian@citromail.hu
erre a címre írjatok könyörgöm kezdek be katani és félek is
elöre is köszönöm
sziasztok

ez igaz mer ameddig minden
2011. február 06. vasárnap, 22:43 | Látogató

ez igaz mer ameddig minden rendben volt körülöttem addig énis ezt a számot kaptam

Hello Mondjuk ugy hogy társként szólok hozzád én is igy vagyok
2010. december 14. kedd, 22:28 | Maysztroy (útkereső)

Hello

Mondjuk ugy hogy társként szólok hozzád én is igy vagyok ezze mostanság én si 22:22 nézek rá
de ennek lehet hogy az az oka hogy most 22éves vagyok??
Te menyi vagy?

nekem is
2011. február 06. vasárnap, 14:05 | Látogató

Nekem a 17:17
az mit jelent?

Tényleg mit jelenthet?
2011. február 07. hétfő, 6:42 | Látogató

Ez jó, én is a tegnap már megint pont 17:17-kor pillantottam az órára.

ui. ...és most a spam-kontroll összege is 17 :)

HIHETETLEN
2013. április 01. hétfő, 18:26 | Látogató (útkereső)

Sziasztok , nalam ez nemojan reg kezdodott , ha ranezek az orara, majdnem mindig akkor sikerul raneznem hogy egyformak a szamok ....

5:55; 22:22
2013. október 05. szombat, 18:48 | Carol (útkereső)

Sziasztok!
Az én történetem is a 22:22-vel kezdődött, de nem törődtem vele. Imádom a 2-es számot. Gondoltam véletlen. De ma.........megváltozott minden és elkezdett foglalkoztatni, hogy MI EZ?
Napok óta 5:55-kor ébredek fel. 1x megtörtént OK...fura...másodszor megtörtént OK...érdekes... de amikor harmadszor is megtörtént egymást követő éjjel...FÉLELMETES... és itt még nincs vége!
Egyik munkatársammal beszélgettem reggel azt mondta nyugtalanul aludt mindig felkelt és mikor nem bírt tovább aludni találjátok ki...rápillantott az órára és 5:55 volt! :D Ez volt ma.Ma én is erre a bűvös számra ébredtem.
Segítsetek! Mit jelenthet? De úgy érzem nagyon jót!
A barátom akivel 4 éve együtt vagyunk 555 a rendszáma! :)

Mit üzennek a számok?
2013. október 07. hétfő, 23:30 | P Helga (útkereső)   Előzmény

Szia!

Mit üzennek a számok? Ezzel a címmel is van egy blog,ahol hasonló történeteket olvashatsz.Én indítottam azt a fórumot,és a mai napig ezek a számok jelen vannak az életemben.Máig nem jöttem rá mi ez,de megnyugtató tudni,hogy nem egyedi jelenségről van szó.Jó olvasgatást.... :)

22:22
2018. január 08. hétfő, 22:13 | Látogató01 (útkereső)

Sziasztok!
Nem tudom olvassa-e mèg valaki ezt a topicot, de masfel ève èn is mindig a 22est latom. Az utobbi idoben mar minden nap mikor a telefonomra vagy az orara nezek. Kb. masfel eve kezdodott. Annyiban valtozott hogy eloszor mindig 22:22 lattam. Mostmar van hogy ejszaka felebredek es 02:22 van, vagy este 22:02. En abban nem hiszek hogy tudat alatt ketesi az ember a szamot es pont akkor nez ra az orara. Ejszaka nem tudom keresni a szamot alvas kozben es pont felebredni ra :D Oszinten eloszor mèg nem zavart. Mostmar ennyi ido utan kezdem egy kicsit unni. Nincs ezzel kapcsolatban rossz erzesem, inkabb csak mikor meglatom csak bamulom a telefonom vagy az oram es ugy erzem mintha valami uzenetet kène megkapnom, de sajnos nem jovok ra hogy mit... Ez persze csak megerzes, de kezd frusztralo lenni. Ha esetleg valaki rajott vagy van otlete miert van ez, az irjon legyen szives...

22:22
2018. február 09. péntek, 15:00 | Látogató (útkereső)   Előzmény

Fantasztikus, ezt érzem én is.

Szia, változott azòta nálad valami, vagy elmùlt?
2018. október 31. szerda, 18:27 | Látogatò   Előzmény

Szia, változott azòta nálad valami, vagy elmùlt?

22:22
2018. augusztus 12. vasárnap, 19:56 | Fiona63

Egy éve én is pont 22.22-kor ébredek fel rendszeresen. Többször feltűnik a 22-es, előbb például úgy sikerült a telefonomon az időjárás-előrejelzést megnézni, egy kis csúszkát kell elhúzni jobbra, hogy lássam később milyen idő várható, hogy pont 22:22-kor éppen 22 fokot mutatott. Ami most már számomra elég ijesztő. Próbáltam rákeresni a neten, és megdöbbenéssel láttam, hogy sokan vagyunk így, nem vagyok egyedül. Mivel nem találok rá magyarázatot, és nem értem az üzenetét, ezért félelmetes.

Kísértő név miért történik ez velem?
2018. augusztus 21. kedd, 12:28 | egylány30

Mindennap az ő vezeték nevét látom egy nap többször is, nem tudom mit jelent ez és miért jönnek ezek a jelek?
Volt egy srác akivel el indult köztünk. Hatalmas szenvedély volt köztünk,semmi olyan nem történt, hagytam mindent vagyis elmenekültem. nem tudom biztosra hogy benne meg maradtam e, de azt érzem hogy igen.Közben én meg bántam hogy így döntöttem.. Ez lehet azért van mert gondol rám vagy dolgunk van csak mindketten félünk!? Egyikünk se lép.. ha nincs akkor miért van az hogy napi szinten nagyon durván mindennap az ő vezeték neve van hogy teljes neve jön fel Interneten, videókba hozzászólásokba, képen, olvasok egy cikket és ott is vezeték neve, valakivel beszélek olyan nevet mond mint övé.... de egyik óráról a másikra egész nap és folyamatosan reggel elsőre ahogy kezembe veszem a telefont már egyből látom a nevét... Félelmetes de már nem csak én hanem ismerősömnek is mindenhol fel jön a vezetékneve amikor csak egy videót nézett.... egyszer kétszer oké, de egész nap!? Bármire megyek olvasok mindig ott van a vezetékneve.. .hely ahol van városba is ötször fel jön.. és nem csak nekem már ezért már ez nagyon ijesztő és nem tudom miért lehet ez? Miért tolja őt valami utánam nekem? Vagy pont akkor gondolunk egymásra vagy ő sem engedett el vagy miért? Valakivel történt már ilyen? :(

22:22
2018. október 31. szerda, 18:25 | Látogatò

Sziasztok!

A 22-es követ engem is. Barhol vagyok, barhova megyek. Mar a faliorabol is kivettem az elemet, probalom nem eszrevenni. Valaki tudja hogy miert van ez? Kerem az irjon...