Van köztetek olyan, akivel furcsa dolgok történnek esténként? | Önmegvalósítás.hu

Van köztetek olyan, akivel furcsa dolgok történnek esténként?

2009. január 02. péntek, 15:36 | gerifree

6 éves korom óta vannak fura dermedéseim, amikkel nem tudok mit kezdeni. Mit értek dermedés alatt? Esténként, minden ok nélkül ledermedek és az alvás és ébrenlét közötti állapotba kerülök. Testem elnehezül, a légzésem nehézkessé válik, mintha köveket pakoltak volna rám. Mindennek tudatában vagyok, érzékelem a körülöttem lévő tárgyakat, embereket, de mozogni és pislogni nem tudok. Hát, rohadt egy érzés, ezt senkinek sem kívánom!

Innen csak pár lehetőségem van.
Vagy hagyom, hogy elnyeljen az érzés és szépen visszazuhanok álmaimba. Ez a legnehezebb.

Vagy próbálok felébredni és görcsösen feszítem testem, hogy valahogy felébredjek ebből a csapdából. Ez a legeslegnehezebb, van hogy 10 percig csak nyöszörgök meg feszülök, hogy végre kikecmeregjek ebből az állapotból.
Azt olvastam hogy minél jobban küzdök ellene annál rosszabb. Tényleg így van, mert amikor valahogy eltűröm a nehézségeket, akkor kikerülök az álmaimba úgy, hogy tudom, hogy álmodok. Ez nagyszerű érzés, de ennél is nagyobb élményben volt részem egyszer, amikor hagytam a szorítást, és nem álltam ellen.

Valami történt. Nem vagyok bolond, de ehhez a szavak kevesek. Valami hatalmas, színes valami jelent meg előttem ami tekergett és ellepett, de a legdurvább az volt, amit éreztem közben. Olyan volt ez az érzés mint az adrenalin és a boldogság keveréke együttesen, és még annál is jobb.
Hát tudnék egy oldalt írni erről, de most inkább rátok vagyok kíváncsi. Hasonló élmény, vagy valaki, aki tud erről valami okosat?

Boszi vagy???? Vagy varázsló???
2009. január 02. péntek, 18:10 | shela

Hasonló élményem nekem is volt gyerekként. Hagytam magam "áthúzni" már akkor, kíváncsi voltam. Azóta mondhatnám azt is, hogy megálmodok, megérzek dolgokat. Az elején rémisztő volt, de nagyon sok a jó oldala is. Szerintem megpróbálhatnád az átcsúszást a "színes" oldalra, akkor talán hamarabb vége lenne a rossz érzésnek, és megtudnád miért is történik mindez veled, mi a célja ennek a képességnek. (Legalábbis én ennek nevezném.) Elképzelhető, hogy azért rossz, mert ellenállsz. Ha jó volt a másik oldal, egy próbát megér, talán kezelni is megtanítana és nem rém élménynek élnéd meg a jövőben ha rád tör. Ez csak egy ötlet, mindenkinél más az ok, amiért hasonló lehetőséget kap. De légy erős, ne azt érezzék, hogy félsz!

Laikus
2009. január 08. csütörtök, 0:35 | Benjoe (útkereső)   Előzmény

Helo,
Én egy 20 éves "srác" vagyok. Mostanra már leküzdöttem ezt a dolgot, mármint ezt a paralízises vmit... Bocsi nem gúnyolodni akarok, mert velem is megtörtént. Egy darabig hülyén éreztem magam, mert tudtam, hogy ezeket nem álmodom. Félelmetes volt, így utólag belegondolva a tehetetlenségtől féltem, meg az "alien" filmek voltak rám olyan hatással h nem mertem elengedni magam. Amior ezek történtek csak 12-13 éves voltam. Nagyon gyakran történt velem ilyen. Nemtudtam mi ez. Esténként mikor ez történt, utána én irányítottam az álmaimat. Vicces és jó dolog volt, de akkor is féltem tőle h mi ez. Nappal meg elég sokszor "Dejavu" érzésem volt, mikor elötte való éjszaka szenvedtem ettől. Nemtudtam mire vélni. Mostanra szerencsére már vége ezeknek a rémes éjszakáknak, de mély nyomot hagyott bennem. Egyik barátom "tudatosan" aakrt álmodni... Én meg kérdeztem tőle h mi az. Mondta, hogy ő irányítja az álmait, én mondtam neki h nekem szokott sikerülni. Ez az egy jó maradt meg ebből a szörnyűségből, na meg az, ha álmomban eszembe jut (mintha napközben lennék) hogy valamit elfelejtettem, akkor fel tudom magam kellteni. Egyszerűen felkelek, vagy megálmodom, h felébreszt valaki, ezért mindig a vekker elöt kelek 1-2 percel...
Az éjszakai magatehetetlen felébredésre vissztérve meg csak annyit, hogy nagyon megkönnyebbültem h olvastam az előző kommenteket, mert azthittem h kezdek becsavarodni, apukám aztmondta h csak álmodom... De én tudtam h nem....
Sokat segítettek, köszönöm:)

kardoklovagja2 képe
hahoooooooo
2009. január 22. csütörtök, 19:39 | kardoklovagja2   Előzmény

itt mindenki csak arrol olvasott .a meredtsegrol?tovabb nem olvasott senki?hahoooooooooo haloooooo.olyan mint a cd csak az elso szamot halgatta meg .mindenki.es a gyonyoro erzesrol senki de senki nem ir gyonyoru erzesrol is tudnak oldalakat irni .itt ideztem a bekuldot.

ami a minden nap megélt, hosszantartó örömödet illeti, a keleti
2009. március 19. csütörtök, 15:22 | zúgolódó   Előzmény

ami a minden nap megélt, hosszantartó örömödet illeti, a keleti bölcselet ez ügyben (mármint ha jobb volt mint a szex) a kundalin felemelését emlegeti. Ami jöhet spontán is (egy bizonyos karmikus út bejárása után), de gyakorlatokkal is előidézhető.
itt találsz (középtájon) róla leírást:
http://www.napfenyes.hu/szellemi_tanitasok/a_szivcsakra_felelesztese.html
valamint
http://tarrdaniel.freeweb.hu/documents/Yoga-Yogacara/jogarendszer.htm

A gyakorlattal történő felélesztése veszélyes is lehet, és összetett feladat, mivel csak az összes csakra optimális működése esetén érhető el az érzés. Ha rosszul sül el, állítólag olyan mintha kést vágtak volna a testedbe éles szúró, erőteljes fájdalommal jár (ammenyire örömteli, úgy annyira gyötrő is lehet).
A keleti férfiak, (már amennyiben még igényelték a szexet), spermájuk visszatartása mellett, így okoztak maguknak (és párjuknak) örömet. Ehez persze a nőnek is jártasnak kell lennie a gyakorlatban. Összefonódva megrázóbb és könnyebb a gyakorlat.

Sziasztok!..1en egy 14 eves lany vagyok..es nekem szoktak ilyen
2011. január 03. hétfő, 21:01 | CsillagCsillag (útkereső)   Előzmény

Sziasztok!..1en egy 14 eves lany vagyok..es nekem szoktak ilyen furcsa erzeseim lenni es...almok...amik..valahogy..mintha egy kis reszletet megalmodnek elore..:| de fogalmam sincs h miert vannak ezek az erzesek...es..almok...Miert???

Igen, ez velem is előfordult viszonylag sokszor fiatalabb
2013. október 11. péntek, 9:04 | Azraell (útkereső)   Előzmény

Igen, ez velem is előfordult viszonylag sokszor fiatalabb koromban. Már régóta nem történt meg velem. A legdurvább hogy "megálmodtam" és nem törődtem vele mert gondoltam csak az infók kavarodtak meg a fejemben. De amikor ott vagy valahol és pont ott állsz ahol az álmodban és ugyan azt is látod és az mondod hééé ezt már láttam!!! Bárcsak többször előfordulni mint rég

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Mihez hasonlít leginkább ez a dermedt állapot?
2009. január 02. péntek, 23:47 | Huszti Sándor -...

Nekem még akkoriban volt kétszer ilyen élményem, amikor tanultam meditálni. Akkor nem tudtam kezelni, hasonló módon halálra rémültem, de mára asszem már tudnám engedni, befogadni.

Azon elgondolkodhatnál, hogy ez a dermedt állapot mihez hasonlít leginkább és mi az, ami a legfélelmetesebb számodra?!
Amit válaszként kapsz, azon lehetne dolgozni, tudatosan megismerni és elfogadni!

Olyanra gondolok, mint: mozdulatlanság, az irányítás képtelensége, tehetetlenség, kiszolgáltatottság, üresség, halál,... melyik frusztrál ilyenkor a leginkább?

hát köszönöm a hozzászólásokat. Megpróbálok mindent amit
2009. január 04. vasárnap, 15:02 | gerifree

hát köszönöm a hozzászólásokat. Megpróbálok mindent amit javasoltatok. De az biztos h a félelmeink életünk gátjai ,én esetemben is. Varázsló hmmm az nem lenne rossz :)

olvass utána az alvásparalízisnek :) aztán ha már nem félsz
2009. január 05. hétfő, 23:22 | Fenus

olvass utána az alvásparalízisnek :) aztán ha már nem félsz tőle, megtanulhatod kezelni, testkilépés stb... a lehetőségek mondhatni végtelenek :)

jaguar képe
alvásparalízis - félelem = tudatos álom
2009. január 06. kedd, 23:33 | jaguar   Előzmény

Fenusnak igaza lehet, beleástam magam a témába azóta és rájöttem pár összefüggésre.

Először is néhány hete én is megtapasztaltam ennek egy kezdetibb formáját. Nem tulajdonítottam neki jelentőséget, persze kicsit ijesztő volt. Valamikor egy esti szendergés közben történt, félálomba merültem, viszont nem akartam elaludni, mert volt még valami dolgom (igen, azt hiszem csend volt, nem szólt semmi közben). Fel akartam kelni, nehogy elaludjak, de nem tudtam és a szememet se tudtam "kinyitni". Éreztem hogy merülök az álomba és se megmozdulni, se felülni nem tudtam, tényleg mintha a mellkasomnál fogva lent tartottak volna. Aztán erőt vettem magamon és legalább 10 másodperc kellett, míg többszöri nekifutásra, de lendületből fel tudtam kelni végül. Furcsa volt, de aztán el is felejtettem, akárcsak egy álmot. Nem nagy dolog, eszembe se jut ha nincs ez a téma, de ez ugyanaz a műfaj kell hogy legyen.

Itt jön képbe a Tudatos Álmodás. Sanyinak volt egy cikkje erről itt:
http://www.onmegvalositas.hu/cikk/tudatos_almodas_modszere

Ezt olvasva kezdett jobban érdekelni a téma és komolyabb erőfeszítések nélkül - kisebb side project-ként kezelve - ma ott tartok gyakorlatilag a nulláról, hogy olyan kétnaponta emlékszem valami álomfoszlányra, részletre (persze rengeteget számít mennyire jár a témán az agyam elalvás előtt). Szóval ez már eredmény nálam, ez az arány előtte kb havi egy alkalom volt maximum! Én gyakorlatilag nem szoktam álmodni, legalábbis régen így voltam vele.

A tudatos álmodásról van egyébként egy igen átfogó magyar oldal is, amelyről most Paul Tholey technikáit érdemes közelebbről itt megvizsgálni. Megkülönböztet egy állapotot az ébrenlét és az álom között félúton (hipnagóg terület). Ezt a "területet" sebesen változó formájú mértani szerkezetekkel, felhangosodó auditív észlelésekkel jellemzi többek között:
http://users.hszk.bme.hu/~pg429/tudatos/technikak.html

Ehhez hozzá kell rendelnünk az alábbi, alvásparalízissel foglalkozó oldalon Dixtroy hozzászólását:
http://www.crescendo.hu/taxonomy/term/45

"Általában kisebb mozgásokat végzel az álommal szinkronban, de ha nagyon intenzívvé válik az álom, akkor önvédelemből az agyad "lekapcsolja" a mozgást és a beszédet, hogy pl.: az álmodban átélt ordítós-üldözős jelenet hatására ne szaladgálj üvöltözve a lakásban vagy az utcán. Ha ez nem működik jól, akkor alvajáró leszel, ami szintén nem egy remek dolog.
...
Így ha ebben az intenzív alvási szakaszban (REM) az álomból felébredsz, teljesen normális hogy az alvásparalízis még egy ideig fennáll, hiszen az agyadnak el kell döntenie, hogy most akkor folytatódik az álom, vagy az ébrenlét következik. Ahogy senki sem alszik el csettintésre, úgy ne is várd hogy varázsütésre teljesen felébredj. Csak hiszed tehát hogy már ébren vagy, valójában még csak akkor térsz magadhoz. Nyomasztó az élmény? Meghiszem azt, hiszen általában a nyomasztó álmokból ébredsz fel."

Ugyanitt, Alvásparalízis rettegés nélkül cím alatt F.B. olvasó - szerintem korántsem merész - nézeteit olvashatjuk még:

"Az alvási paralízis nem feltétlenül jár rettegéssel. A szokatlan szituáció, a tehetetlenség (illetve annak érzete), és a jelenséget körülölelő misztikum miatt sokan önkéntelenül is rettegnek ilyenkor, de ez nem a jelenség, hanem egyéb tényezők függvénye.

Mind ismerőseim, mind a saját tapasztalatom alapján mondhatom, hogy van, aki egyáltalán nem fél alvási paralízis közben, bár az kétségtelen, hogy így vagy úgy mindenképpen kényelmetlenül érzi magát.
Az előfordulás aránya a lakosság körében szerintem megközelíti vagy eléri a 100%-ot. Ez persze csak tipp. Az ok, amiért ilyen ritkán hallunk róla hasonló az álommal kapcsolatos esetekhez. Az emberek jelentős része ritkán emlékszik az álmaira, pedig minden éjjel álmodik (bár van aki REM-ből felébresztve sem emlékszik semmire). Ugyanígy elfelejtheti az alvási paralízist, illetve reggel ha emlékszik is rá, elhessegeti magától, mondván csak álmodta."

Ehhez hozzávéve a körülmények hasonlóságait, vagy böngészve a kapcsolódó mítoszok, folklór, művészetek között, szerintem megnyugodhat minden érintett, ez egy természetes dolog (már amennyire a félelmet annak vesszük). És egyben kiváló lehetőség hogy ezt átalakítva, továbbfejlesztve elérje az illető a tudatos álmodást.

Kedves Jaguarete! Alapos kutatómunkát végeztél, sokat segített
2009. január 22. csütörtök, 22:01 | Balage (útkereső)   Előzmény

Kedves Jaguarete!
Alapos kutatómunkát végeztél, sokat segített nekem is.

kardoklovagja2 képe
velem is tortent ilyen
2009. január 22. csütörtök, 19:23 | kardoklovagja2

amikor olvastam ezt akkor meg nem voltam regisztralt.de mar igen,es ez miatt regisztralltam erre az oldalra.akartam irni neked ,hogy ne ellen kezzel,es hogy igen nehez erzes elotte.olyan merevseg na meg erdekes rosszullet,olyan hanyinger elotti./nekem legalabb is volt.a lenyeg hogy messze felulmulja a fizikalis gyonyort.velem ugy kezdodott,mindenem bizsergett,mozdulni sem birtam.aztan beajulhattam,mert a kovetkezo erzekelesem .a szivem a helyerol majd kiugrott,ugy ereztem egy egesz vilag a zsivemmel egyutt ugral.aztan bennem valahol kb a gyomorszajnal a szolarplexis nel egy pont beforrosodott es az egesz testemet elarasztotta vulkan forrosag amilyen a fizikai vilagban nincs es elsem birna.es ezutan gyonyor felsofokon.tartott ez apr 22 tol juni 20 ig.naponta elontott ebrenletben .a szivkiugras mar nem volt tobbet. csak a gyonyor tort ram megallithatatlanul,es mindig a gyomorszajnal ereztem hogy kezdodik.teljesen tudataban voltam a kulvilagnak is.mindig gyonyoru feherfenytben is voltam ilyenkor.mar azota nincs .es ezert a meditaciot hasznalom ,hogy ez a kapu bene csukodjon.

nem vagyok egyedül? ki tud még többet erről?
2009. március 14. szombat, 17:15 | peterfidora

soha eszembe se jutott h másoknak is van ilyen, meg hogy egyáltalán mi ez!! párszor mondtam szüleimnek, de nemigen foglalkoztak vele, gondolom az álmodás részének titulálták!!
ezek szerint veletek is volt ilyen!
régebben viszonylag gyakran előfordult, és tényleg amikor legtöbbször volt ilyen akkoriban sokszor volt irányítható álmom!
de nálam csak lemerevedés és semmi fény vagy hang, szó szerint se kép se hang. és pont ha rémálom után volt, akkor meg majd meg zakkantam pár pillanatig h fel tudjak éberdni, ráadásult nem egyszer - amolyan álom az álomban után jött. nagyon rossz volt h álmomban nem tudtam felébredni, de rájöttem h ez csak álom, de rájöttem h az is csak álom h erre rájöttem, és így tovább legalább 6 lépcsőben. (ez amúgy reggelente rendszeres, mikor fel akarok kelni, h azt álmodom h már felébredtem, de rájövök h nem és fel AKAROK ébredni...), csak több fokozatnál is volt valami bajom, nem tudtam mozogni, a következő fázisban nem csak beszélni nem tudtam, kiáltani akartam de nem hallottak... h segítsen már valaki.

Ti mikor tapasztaljátok a "túlodalt"? v hogy ezzel át lehet valahova jutni?

viszont az igaz h egyszer kiskoromban állítólag tök durván fennakadt szemekkel rohangáltam, álmomban és kerestem a szüleimet ( színházba mentek és a tesómmal madardtunk ketten), sza lehet h ezt tiltja le az agyam? ezért a dermedés?

Álmokkal kapcsolatban egyébként is volt pár fura dolog már... sokszor egész tudatosan olyan érzéseim vannak közben h látom a jövőt, de sosem a közeljövőt. nem tudom irányítani.

És az mit jelent ha sokszor rájövök álmomban h álmodok?

Ja és tényleg jó volt ez a kis összefoglaló a témáról, hasznos infók! (orvosi és egyéb háttér)

HA VALAKI TUD EZEKRE VÁLASZT, KÉREM ÍRJA MEG!
KÖSZI

szia Dóra! szerintem az, hogy rájössz álmodban, hogy álmodsz,
2009. március 19. csütörtök, 18:01 | Bochecha   Előzmény

szia Dóra!

szerintem az, hogy rájössz álmodban, hogy álmodsz, egy jó alap lehet a tudatos álmodáshoz.
ha mélyebben érdekel a téma, ajánlanám Norbu Rinpoche Álomjóga és a természetes fény gyakorlata című könyvét.
[Életfa Kiadó]

üdv: Bochecha

fircsi képe
skizo
2009. március 20. péntek, 8:39 | fircsi   Előzmény

Én évek óta gyakorlom az álmaim tudatos alakítását.
Ennek az a veszélye hogy néha dejavu érzésem támad.
Kicsit skizo állapot de így mindíg van mire várni.
Két életet élek.
Sajna az igaziban nem mondhatom ,hogy ez csak álom, és bizony ez a katartikus.
Mert itt is tudatosítani kellene magamban ugyan azt az érzést és akkor az is megvalósulna.
Ezt egy életen át kell gyakorolni.
Fejleszteni, de megéri.
tutira.
Az átvitelt szeretném egyszer megtapasztalni.

A rossz az hogy msost is sorssöprő dolgok történtek velem (mert ebben jó vagyok....haha) és annyiszor halok meg.
Ebben az állapotban sokáig elvesztem a fonalat.

;-)
2009. március 22. vasárnap, 16:14 | zúgolódó   Előzmény

bizony, a jelenlegi életed is egy nagy álom ;-)

fircsi képe
olvasd el az ébren álmodók blog bejegyzésemet. Erről
2009. március 20. péntek, 8:41 | fircsi   Előzmény

olvasd el az ébren álmodók blog bejegyzésemet.
Erről írok...
Puszi.

Boszorkányok
2009. március 19. csütörtök, 17:27 | Hiteles06

Hát nekem is döbbenet volt olvasni, hogy neve van annak, ami velem is nagyon gyakran megtörtént. Kb. 20 éves koromig szinte heti rendszerességgel, aztán egyre ritkábban. Akkor féltem tőle, és azt gondoltam, a családi veszekedések miatt van, mostanában már várom, és szeretem azt az érzést. De nagyon ritka. De ami érdekes a dologban, hogy beleolvastam az általatok hivatkozott oldalakba, és döbbentem olvastam ott olyan beszámolókról, amiről a nagymamám és az anyukám mesélt gyerekkoromban. Volt a szülőfalumban egy férfi, akit boszorkánynak hittek, és nagyanyám anyuval együtt meg volt róla győződve, hogy megátkozta őket, és nagy rendszerességgel esténként a mellkasukra ült, és folytogatta őket. (Ne tessék röhögni, ezt halál komolyan veszik arrafelé, szinte suttogva lehet róla csak beszélni.) Ilyenről számoltak be többen alvásparalízissel kapcsolatban. (Folytogató érzés a mellkasban, és nem tudnak mozdulni.) Persze, ha anyunak most ezt elmesélném, úgyse hinné el, annál jobban ragaszkodik a démonaihoz. De azért érdekes...

Alvási paralízis
2009. június 23. kedd, 15:38 | Kata89 (útkereső)   Előzmény

Még csak pár napja kerestem rá interneten annak, hogy mi is torténik velem már jó pár hete. Alvási paralízis. Mindenre gondoltam már én is (láttam UFO-t, szellemeket, démonokat, stb.), és már nekem is mondták, hogy lehet, hogy megátkoztak, és a boszorkány ráult a mellkasomra... de az eszembe se jutott, hogy egyfajta alvászavarban szenvedek. (orulok, hogy utánanéztem, mert rettenetes dolgokat éltem át, és így legalább tudom, hogy "csupán" alvászavarról van szó...) Eloszor tobb, mint egy éve tortént velem ilyen (most már tudom, hogy "féléber" állapotról van szó, amikor az agyam ébren van, de a testem nincs): Az tortént, hogy elaludtam, és arra ébredtem, hogy le vagyok bénulva, nem tudok mozogni. Láttam vkit bejonni a szobám ajtaján. Eloszor azt hittem, h az édesanyám, de odajott az alak az ágyamhoz, és elkezdett folytogatni. Nah, ezt nem kívánom senkinek! Alig kaptam levegot, majdnem megfulladtam... Olyannak láttam, mintha egy UFO lenne, pedig nem is hiszek bennuk. Sikítani, segítségért kiáltani akartam, de nem jott ki egy hang se a torkomon. Szornyu érzés! Akkor ezt az egészet "csak" egy rossz álonak tekintettem, a suli miatt (nagy volt a nyomás)... De most, kb. pár hónapja újra jelentkezett. Feleszméltem a kinti zajokra (kutyák ugattak). Meg akartam mozdulni, de nem tudtam. Újra bekovetkezett a bénulás. Az ágyam végébe néztem (szemhéjon keresztuli látás-errol is olvastam a tunetek kozott), és láttam egy sotét árnyat ott. Felém jott, és olyan érzésem támadt, mintha ki akarná szakítani a lelkemet a testembol. Nagyon megijedtem. Ordítottam volna, de még a nyoszorgés se sikerult... és levegot se kaptam... aztán azt éreztem, hogy egyre mélyebb "dimenzióba" (vagy nem tudom, hogy mibe) zuhanok. Aztán már jott az éles hang, rikácsolás (majd megsuketultem)... Úgy érzem, h ez hosszú kegyetlen percek alatt tortént, majd nagy nehezen sikerult megmozdulnom, és teljesen felébredtem. Utána már féltem visszaaludni. De persze tobbszor egymás után megtortént velem ugyanez. Olyan 5x biztosan. Ekkor még nem tudtam, hogy mi ez. Azt hittem, hogy szellemek látogatnak, vagy valami nincs rendben a lelkiállapotommal (mondjuk ebben van is vmi). Pár hónapja nagyon gyakori esemény nálam ez, és már úgy éreztem, hogy az oruletbe kerget. Ezért néztem utána, és orulok, hogy rábukkantam, hogy mi ez. Így már nyugodtabb vagyok, és "felveszem a kesztyut" a jelenséggel. Tegnap éjjel is megtortént, és zenét is hallottam kozben. Aztán jott az árny, és én mondtam neki, hogy "Te nem vagy itt!" Mikor kb. 4x kimondtam, eltunt, és sikerult felébrednem... Máskor sokkal hosszabb szokott lenni.

Csak gondoltam megosztom ezt Veletek, nekem is jobb érzés, hogy leírhatom vkinek. Már nagyon feszített belul...
Kata Szlovákiából

Köszi!
2009. június 23. kedd, 16:04 | Almás (útkereső)   Előzmény

Szia Kata!
Köszönöm a leírást, ismerősek az érzéseid. Bár mostanában szerencsére nem tapasztaltam ilyet, régebben féléventem, évente előfordult valami nagyon hasonló, mint Veled. Érdekes, hogy a Hugom hasonló élményekről mesélt.
Annakidején Édesanyámmal is megbeszéltem ezt, mivel Ő mélyen vallásos, természetesen hogy sátáni kísértést látott ebben, s mondta, imádkozzak. De mivel azt is mondta, hoyg a Sátán csak a különösen jó emberket kísérti meg, így ezt a megfejtést részben elvetettem :-)
Marad a tudományos magyarázat, de az elviseléshez , mint más esetleges rosszálmok esetén az ima segtíségem.
Ja, és még egy, amit észrevettem: Ha rosszat álmodok és ugyanabban a testhelyzetben maradok, mint amiben voltam, továbbfolytatom. Tehát rossz álom után most már mindig meg/elfordulok.
Remélem tényleg inkább fiatalkorban éri el az embert ez az álomparalizis, s akkor egyszer s mindenkorra biztos lehetek benne hogy kinőttem :-)

Mégegyszer köszönöm az írásodat, így én is utána olvastam, s máris jobban érzem magam, de komolyan!!

Szép Álmokat!

Üdv: Almás

Furcsa dolgok
2010. január 09. szombat, 11:32 | Virdzsi (útkereső)   Előzmény

Már nem első alkalom, hogy ilyen fura dolog történik velem. Azt gondoltam valami nagy baj van velem. Az éjjel megint megtörtént. Arra eszméltem fel, hogy valaki be jön a szobába és mellém akar feküdni.Éreztem, hogy mozog a takaró, de mintha a testem jobboldala is hullámzana a takaróval együtt. Megakartam fordítani a fejemet, de nem mozdult. Kiáltani akartam, de nem jött hang, de magamba mondtam, hogy mos mi van velem?Olyan volt mintha ébren lennék. Majd elmúlt ez a hullámzó érzés, és felébredtem.Rögtön nyöszörögni kezdtem jön-e hang a torkomon már volt hangom, és megtudtam fordítani a fejem. Félelem nyomasztott mikor megnéztem van-e valaki mellettem.Majd felkeltem és kimentem egy kicsit a szobából, az után vissza feküdtem és elaludtam.Nagyon nyomasztó még most is.

Furcsa dolgok
2010. január 09. szombat, 11:47 | Virdzsi (útkereső)   Előzmény

Már nem első alkalom, hogy ilyen fura dolog történik velem. Azt gondoltam valami nagy baj van velem. Az éjjel megint megtörtént. Arra eszméltem fel, hogy valaki be jön a szobába és mellém akar feküdni.Éreztem, hogy mozog a takaró, de mintha a testem jobboldala is hullámzana a takaróval együtt. Megakartam fordítani a fejemet, de nem mozdult. Kiáltani akartam, de nem jött hang, de magamba mondtam, hogy mos mi van velem?Olyan volt mintha ébren lennék. Majd elmúlt ez a hullámzó érzés, és felébredtem.Rögtön nyöszörögni kezdtem jön-e hang a torkomon már volt hangom, és megtudtam fordítani a fejem. Félelem nyomasztott mikor megnéztem van-e valaki mellettem.Majd felkeltem és kimentem egy kicsit a szobából, az után vissza feküdtem és elaludtam.Nagyon nyomasztó még most is.
Jó, hogy megtaláltam ezt a lapot, és megoszthatom másokkal is, mert így tudom nem vagyok egyedül a problémáimmal.

Virdzsi

Kirsikka képe
név
2009. március 19. csütörtök, 21:29 | Kirsikka

Egy vagy két hete volt az első eset, akkor nagyon megijedtem: félálomban egy furcsa rekedtes hang a nevemet mondta. Csak a keresztnevet, megszólított. ...vagy fel-! ??? Kipattant a szemem... Sokat segített hogy nem egyedül voltam, így hamar megnyugodtam, elaludtam. Azóta 2x volt ilyen más-más hangokkal. (és más-más helyen!) Legutóbb tegnap, egy gyerekhang, mondtam vigyázzon rám éjjel, és elaludtam. Már nem félek... pedig tegnap egyedül voltam. Nem tudom mi lehet, de legalább nem félek ;) az már egy lépés. Majd eljön az az idő is, mikor tudni fogom.

Én is....
2009. augusztus 27. csütörtök, 14:25 | Sandalphon

Sziasztok, rákerestem neten erre a "problémára", és megtaláltam ezt a fórumot! Remélem nagyon hogy még azért olvassátok, amit hozzászólok. Én bizonyos időközönként tapasztaltam ezeket, körülbelül 10 évvel ezelőtt kezdődött, és akkor kezdett el érdekelni az ezoterika. Jó, hogy erről beszélhetek itt, és nem néztek hülyének, de nekem csak pozitív tapasztalataim voltak. Először én is féltem, ami természetes dolog. Majd mikor rájöttem, hogy valamilyen fényes lények jönnek hozzám, akik gyógyítanak akkor nem rettegtem többé. Pont 2 nappal előtte volt ez, hogy nagyon megfáztam, fájt a tüdőm a hátam, azt hittem tüdőgyulladásom van. Éjjel jöttek ( olyan mintha többen lennének), nem tudom kinyitni a szemem, mintha megállna az idő, a tudatomnál vagyok, az éjszakai zajok elcsendesednek, és elöntötte a mellkasomat a forróság, pár másodpercig tartott, közben a szemhéjamon keresztül fényességet láttam. Majd hirtelen eltűnt, felébredtem és elmúlt a fájdalom. Nem egyszer fordul elő velem ez.

Ilyen pozitív tapasztalata volt már valakinek?

Ademon képe
A mélység
2009. augusztus 30. vasárnap, 17:41 | Ademon

Ilyen nekem is volt, és van is.
Nem is kevés.
Érdekes, hogy bennem is van ilyen jelenlét érzés ezalatt: valaki akkor a közelemben van. Egyszer már a vállamat, is meg ütögette, hogy ébredjek fel (mintha tényleg lett volna ott valaki) :)
A félelem érzet megvan, mert úgy érzem, hogy egy nagy sötét verembe zuhanok ha nem ébredek fel.

Viszont egyszer engedtem belezuhanni magam. Csak egy rövid időre, mert aztán "kiugrottam" belőle.
És hogy mi volt ott lenn?
Ez volt a legérdekesebb, mert mindenütt a nagy végtelen feketeség volt. De egy érezhető határvonalat átlépve magát Istent láttam/éreztem a végtelenségben. Semmi álom, semmi kép, csak maga Isten tudatosítása, aki ennek a nagy sötét térnek közepén ül.
Hogy honnan tudtam? Egyszerűen tudtam.
Az ember megérinti Istent egy pillanatra abban a mélységben. Aztán felébredtem. De tudom, hogy nem álom volt mert... tudom és kész :) Ez egy mély belső igazságérzet, amikor az ember egyszerűen tudja.

Sziasztok! Ugyanez a dolog történt velem is, az álom fő
2009. szeptember 01. kedd, 4:15 | Theeldaus (útkereső)

Sziasztok! Ugyanez a dolog történt velem is, az álom fő jellemzői ezek voltak:Álom ás ébrenlét határán vagyok, majd én éreztem jelenlétet melettem nemsokkal, mintha csukjás lett volna. Na mindegy háttérinfo :P.
Küzdenék és segitségért kiáltanék de csak izombénulást érzek mindenhol, és egyre nehezebb a mellkasom, a hang csak halkan jött ki a torkomon. feszültem egy ideig, miközbenn kiszolgáltatottnak éreztem magam.
Majd nagynehezen pár perces küzdelem s vége lett, ám nememlékszem felébredésre. Ez nem olyan volt mint egy álom. Méegyszer megálmodtam ugyanezt késöbb, és rögtön tudtam mi ez ahogy elkezdődött ujra az egész, ugy voltam vele "ha nem tehetek semmit hát nem küzdök veled akármi vagy akárki vagy". Rögtön elengedett.

ismerős
2009. szeptember 15. kedd, 15:53 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Sziasztok. Én egy hónapja sem lelkileg sem fizikailag nem vagyok a legjobb formámban,azthittem ezért történt,de ha nálatok ez egészséges állapototokban jelentkezik akkor nem tudom az állapotomra fogni,ahogy azt a környezetem teszi. Velem idáig egyszer történt,ez az "álom",de annyira megrémisztett h.azóta is a válaszokat keresem rá. Erős fülzúgás,v.mi mintha végig ment volna bennem,majd mintha a lelkem elakarta volna hagyni a testem. Nagyon megijedtem,(talán sose féltem ennyire) Hallottam a külvilágot,de nem tudtam sem mozogni,sem kiabálni. Nehezen szünt meg és szinte sirógörcsöt kaptam utána. Azóta is probálok rájönni mi volt ez. Felkerestem egy ezotériával foglalkozó személyt is,aki aztmondta,h. a szellemvilágban lévő lelkek igy próbálnak kapcsolatba lépni,de ennek állitólag megvan a veszélye is ha hagyjuk. Nem tudom ebből mi igaz és mi nem,de hogy rémisztő érzés az biztos. Nekem legalábbis. Azóta is álmodtam 2x is hasonlót,azzal a különbséggel h. nem éreztem ezt a "test elhagyás"dolgot,egyszerüen csak képtelen voltam felébredni bármennyire akartam,és mindegyiknél nagyon féltem.

Nagymamám mesélt hasonló dolgokat, de nem szívesen, mert mindenk
2009. szeptember 15. kedd, 17:55 | Kassay Noémi

Nagymamám mesélt hasonló dolgokat, de nem szívesen, mert mindenki őrültnek hitte volna.
A szüleim, és mi az unokái viszont hittünk neki.
Most viszont döbbenten olvastam, hogy mások is átélnek hasonló élményeket.
A nagymamám elmesélte hogy hogyan kezdődött.
5-6 éves gyermek lehetett, amikor elég későn hazafelé tartott az édesapjával, majd hirtelen ketté nyílt az ég
Rövid időre nappali fényesség lett, majd szépen lassan a hasadék összehúzódott.
Az édesapja magához szorította, de gyermek fejjel is érezte és tudta hogy a papa nagyon fél.
Az élmény olyan erősen megmaradt benne hogy bár a szülei később mivel a faluban senki más nem tapasztalta a dolgot megpróbálták a gyerekkel elhitetni hogy csak valami álom volt, de ő határozottan állította, hogy nem.
Ez a fajta álom probléma amiről írtok, már jóval később a férjhez menetele után jelentkezett.
Nagyapámmal megbeszélték, hogy valahogy mindenképpen megpróbál jelezni neki ha jön a ,,látogató"
Egyszer , sokára sikerült. Akkor is csak a kezét tudta megszorítani a nagyapámnak, de ő rögtön értette, hogy miről van szó.
Nagyapámban addigra a tehetetlenség, amit ezzel a problémával érzett, már jócskán összegyűlt , és mérgében olyat káromkodott, amilyet csak magyar ember tud. Cifrázta, részletezte, szóval mindent beleadott, és a látogató soha többé nem jelentkezett.
Viszont amikor nagyapám meghalt, a mami minden este látta ahogy hazalátogat.
Egyszer nagy zörgéssel jött, és rászólt- ejnye Béla mért ijesztesz meg ennyire.
Nagyapa rá nézett, --mintha azt kérdezte volna csodálkozva, hogy Te látsz engem?, aztán eltünt, és soha nem jött többet. Más halottat nem látott soha csak a férjét.

Nos ennyi!--bár ezt a családom soha senkinek nem mondta, most úgy éreztem le kell hogy írjam nektek.
Mi is azt gondoltuk, hogy egy visszajáró lélek látogatta a nagyit, csak azt nem értettük, hogy miért bántja.
Az viszont jó hír lehet nektek, hogy valóban csak a fiatal éveiben fordult elő. Úgy tűnik, kinőhető.

Noa

Sziasztok Velem rengetegszer előfordult a dolog régen.Mindig egy
2009. október 28. szerda, 22:11 | ismeretlen (útkereső)   Előzmény

Sziasztok
Velem rengetegszer előfordult a dolog régen.Mindig egy csukjás sötét arc nélküli figura akart lehúzni az ágyról.Volt hogy ébredésnél úgy kellett a lábamat visszahúznom az ágyra.De más is volt ami nagyon megmaradt bennem egy kislány aki a szoba közebén áll nekem háttal. Én nem tudok mozdulni iszonyatos zúgás a fülemben.Aztán a lány szép lassan felém fordul és megláttam az arcát.kb 10 éves koromban kezdődött és 25-26 éves koromig rendszeressen voltak látomásaim.Most 30-éves vagyok de sajnos egy másik képességet véltem felfedezni magamon.Megálmodom az ismerősök rokonok halálát.kb 2-3 héttel előbb.Most talán jobban félek az álmoktól mint régen.

alvási dili
2010. április 20. kedd, 23:09 | imre csaba (útkereső)   Előzmény

Szia!Meg vagyok lepődve az álmodon.Ugyanis engem is 1 csuklyás alak cseszegetett álmomban.Arcát nem lehetett látni de félelmetes volt és mindíg leakarta tépni a tökeimet és ez iszonyatos rosszérzés volt ,pláne hogy még mozogni se tudtam csak pislogni tudtam mint a leveli béka.Mindíg erős fül?fej?zúgással kezdődött.Felébredtem hogy megforduljak és nem tudtam és már jött a zúgás és a merevedés és elhidegült a fejem .Nagyon rossz volt.Soxor pedig elkezdtem kiemelkedni a testemből,de ez is nagyon rossz érzéssel járt.Sokat szenvedtem tőle.De néha azonnal elmúlot pl.ha jézust kértem vagy agykontrolos szintemre mentem,de ez nem jutott csak ritkán eszembe.Aztán pszihiáterhez mentem és minden ilyen élményemet lekellett írni és a doki 1 kukkotse mondott a dologról csak felírt antidepit.Ezek kb.15-20évvel ezelőtt történtek és nem találtam rá magyarázatot pedig hidd el nagyon érdekelt hogy miez.Most meg televan vele a net/szerencsére/Kész pokol volt az életem.Már ritkán van ilyen és nemis érdekel már.Már nemfélek.Viszont az a csuklyás alak az bizony barátom valami nem jó lény.Attól tartok hogy az valóságos,de csak 2vagy3alkalommal volt vele dolgom.De mindíg az ágy végénél volt.Látó ismerősöm azt mondja hogy az valós lény és nem jó.