Szerbusztok !
ugy vélem minden problémánál az ego mükődése világlik ki.
Mindenkinek szeretettel ajálom: Eckhard Tolle Az Uj Világ c. rövid kis müvé amiben rávilágít az ego müködésére,.
A kryon hu le lehet tölteni

Es ezek utan csodalkozunk hogy annyira "divatos" lett a cukorbetegseg.....Miert irom? mert akirol le porrog a szerettet, nem tudja feldolgozni a cukrot...

Az első lépés szerintem az hogy elfogadjam magam úgy ahogy, amilyen vagyok, úgy szeressem önnön magam mint a másikat.
Igen addig mennyi felesleges erőfeszítés, mert a félelem az "engram" tart rabságban ő a parancsnok, de csak addig mig a buksimban nem tudatósitom azt hogy ez miért fordul elő velem, és akkor eltünik aztán én vagyok attól fogva a kapítány a fedélzetemen. De addig mennyi keserű perc megtapasztalás a szenvedés is ezért van, és a jó elött is kaput zárunk.
Néha megmagyarázhatatlan az is ahogy reagálunk a dolgokra.
Pedig jók az emberek ha azt hozzuk ki belőlük.
Ezért a múltamat először tisztába kell tennem, aztán fokozatosan tisztúlok, és betudom fogadni a jót, a rossz szinte lepereg rólam.
Én ezt a folyamatot tapasztalom magamon.
Kicsi szívem szeretetével ölellek mindenkit : Ilike.

Hmm...pont jókor jött ez a téma-felvetés.
Ugyanis jelenleg pont erre kell törekednem. Én nem úgy értelmezem a jó befogadását, hogy el tudom e fogadni ha az életembe betoppan valami jó dolog (hogy ne tudnám, nagyon tudok örülni az apróságoknak is) vagy be tudom e fogadni a bókokat, dícséreteket. (Be tudom, sőt szeretem is, hiú vagyok.:P).
Hanem számomra arról van szó a jó befogadása címén, hogy az életem örömteljes eseményeire koncentrálok e, és pozitív gondolkodással be tudom e vonzani(befogadni) a jót. Sajnos nálam eddig ez csak ideig óráig működik (jó eredménnyel) meg kell valljam, nehéz munka ez a pozitív gondolkodás. El is feledkeztem róla, mostanában állandóan a "hiány" jegyében gondolkozom, mivel most teremtem meg a jövőmet, felköltöztem Pestre, még nincs normális munkám, de albit fizetni kell, és közelében sem vagyok annak hogy megvehessek olyan dolgokat, amik örömet szereznek (a ruhától vagy bizonyos élelmiszerektől kezdve a valamilyen tánctanfolyamig...).
Talán ideje hálát adnom azért amim van, és megtanulnom a kevesebbnek is örülni, aztán majd jönni fog a pénz is. Ha meg nem, az elfogadás miatt úgysem leszek boldogtalan.

A téma tetszik, jól el lehet rajta gondolkodni.Meg is tettem. Azt hiszem, engem túl sok jóval nem kényeztetett el az élet. Így utólag már nem bánom. Visszanézve látom, hogy minden rossz helyzetnek megvolt a maga értelme, tanító szerepe. Előrébb vittek az utamon, megértést, belátást hagyva maguk után. Persze ezeket csak utólag lehet látni, mikor benne vagyunk, akkor nem. Miért is kerestem volna bármit, ami több, ha minden szép és jó? Leragadtam volna a hétköznapok langyos boldogságában. A fájdalmas események indítottak el a keresésben. Persze azért voltak jó dolgok is. Azok csak szép emlékek. Azért már remélem, hogy a nehezén túl vagyok, és ezen túl csupa jó dolgokkal tanít majd az élet. 52 évesen még mindig kíváncsian várom, mit hoz a holnap. Ha jót, boldogan elfogadom. Ha rosszat, akkor nem olyan boldogan, de azt is elfogadom.

Szerintem, a jót csak úgy lehet örömmel megélni, ha bízunk önmagunkban.
Elsősorban ez a legfontosabb. Tudni kell, hogy értékes vagyok.

Nekem ez a mottóm. " Az ember csodálatos, és bármit elérhet.
Ha végre túl meri lépni, kishitű korlátait."

Nincs olyan, hogy ha valami jót kapok, akkor utána biztos jön rossz is. ez butaság.
Minden tettünkért felelősek vagyunk. Ahogy viselkedünk, a tetteink határoznak meg.

Fel kell fedezni az érzéseinket. Visszatérni, a megérzéseinkhez.
Az érzelem a lélek nyelve. És a lelkünk, az igazságunk.

Ha a szeretet vezérli a cselekedeteinket, akkor természetesen fogunk cselekedni.

Az élet a teremtés örök folyamata !
A lélek teremt, az elme reagál. A lélek megérti azt, amit az elme képtelen felfogni

Nehéz volt, még mindig nem könnyű befogadni a jót nekem.
Mert most, hogy a jóban élek, mindig kételkedem, meddig tart?
Persze az is előfordul, hogy hárítom.
Félek, hogy vége szakad ennek a jónak.
Mondom csípjél meg! Mert nem hiszem
hogy ez létezik.

Lassan megtanulom befogadni a jót.
De ezen még sokat gondolkodom, megérdemlem?
De megérdemlem:)!

Sziasztok!

Ez a cikk amire szeretnék reagálni előhozott bennem egy nem is olyan régi élményt. Karácsony környékén megint válságba kerültünk a férjemmel és ez később egyre rosszabb lett. Január környékén a könyvtárból a sors jóindulatából kezembe akadt egy könyv amit mindenkinek ajánlok aki válságban van. A címe "A párkapcsolat művészete". Aki olvasta tudja miről szól, aki nem annak csak annyit mondok, hogy a szeretetről és az önmagunk elfogadásáról szól és arról hogyha eddig nem így éltünk, soha nem késő változtatni, akár holnap is...Elgondolkodtam a könyvön és úgy éreztem itt a lehetőség, még nincs minden veszve....És elkezdtem gyakorolni a szeretetet abban a formában ahogy a könyvben olvastam...a férjemmel, gyerekemmel. Ez nálam óriási változás volt mert alapvetően eléggé idegbeteg természet vagyok, és mindig elégedetlen stb....a férjem mindig a szememre hányta, hogy ha mindig csak kritizálom, lehet hogy nem ő a megfelelő számomra...szóval volt mit dolgozni saját magamot...És elkezdtem úgy élni ahogy a könyv tanított...a gyerekem sokkal fogékonyabb volt a jóra, boldog volt, hogy az édesanyja ilyen irányban megváltozott. A férjem is észrevette a változást....önkéntelenül is viszonozta a kedvességemet....szeretetemet...az ölelésemet stb...kb 1 hónapig...utána egyszer csak bezárult a bazár....Kérdeztem mi a baj? És kiderült, hogy érezte, hogy valami történt velem de nem tudja, hogy mi és nem akarta elhinni, hogy ez a változás hosszútávú és egyáltalán...szóval nem tudta mire vélni, gyakorlatilag az történt ami a cikkben volt...Amikor közöltem vele, hogy mi történik azt mondta, hogy nagyon boldog....látszólag mert mihelyt megtudta, mitől vagyok más, elkezdett figyelni...és tesztelni, amit én nem vettem jó néven és persze előjött belőlem a régi énem. Akkor már nagyon mélyen voltunk a gödörben....a válást fontolgattuk....azt mondta, hogy azért határolja el magát érzelmileg tőlem mert nem akarja, hogy bármi befolyásolja a döntésében és ehhez hasonló szöveget nyomott le nekem. Valójában tudtam, hogy túl nagy sokk volt neki ez a jó....nem tudta feldolgozni, nem tudta befogadni. Végül sok beszélgetés, tányércsapkodás után eldöntöttük, hogy az új kialakult helyzetben megpróbálunk újra egymás felé nyitni, és a változások tükrében még egyszer, utoljára javítani a házasságunkon. Azóta eltelt több hónap. Igaz, hogy voltak vitáink de többé a válás szóba sem került....sőt....más az ő hozzáállása is a kapcsolatunkhoz....és elkezdte értékelni a jót, befogadni, viszonozni. Szóval itt tartunk, de mindig van veszély....de nem adjuk fel :-) Azt olvastam valahol, hogy amíg van érzelem, bármifajta érzelem egy kapcsolatban, a kapcsolat megmenthető. Ezt csak megerősíteni tudom, és kívánom, hogy mindenki akinek problémája van gondolja át újra, ha kell változtasson de nem adja fel! A jót előbb utóbb meghálálják:-)

Üdv mindenkinek és további szép napot.
Böbe

Nem szeretnék senkit sem traktálni az élettörténetemmel.Viszont ez eg ynagyon jó téma.
Szerintem amikor az ember csak éli a mindennapjait a maga kis megszokásaiban,felkel,munka,hazamegy,lefekszik és másnap kezdődik előröl minden.Én akkor nem láttam h ez jó lenne,harcoltam magamban , nem ezt szeretném ,nem éreztem jól magam,de megelégedtem h ezt kapom.Aztán ,ahogy lenni szokott derült égből felfordult az életem.Olyan váratlanul és olyan fájdalmasan ,h azt hittem nem bírom ki.Minden amit elképzeltem h h fogok élni (közben született egy kisbabám is) semmivé foszlott.A miértekre,lassan nagyon lassan megérkezik a válasz.
Köszönöm.

Azért nem képesek az emberek befogadni a jót, mert nem hisznek az Önzetlen Szeretetben. Ez a fajta szeretet/szerelem megeggyezik a korlátlan bizalommal is.
Az emberek nem biznak abban, hogy egy másik ember pusztán a jócselekedett miatt tesz jót velünk, folyamatosan figyelmeztett az elme, hogy valami érdeket keressünk, hogy mire ez a hála, mert az nem lehet, hogy csak úgy létezik a szeretet.

A másik ok, az az, hogy nem hisszük, hogy egy másik ember tehet velünk jót. Mert a befogadás az hála is egyben. Ha én elfogadom a jót tőled, akkor be kell ismernem, hogy Te adtál nekem valami fontosat és ezért hálát érzek. De az elme, nem akar hálás lenni, mert a kiváltság, hogy mindent Ő egyedül old meg az életben, az Ővé kell hogy legyen.

Egyébként nem olyan rossz, ha nem kapunk sok dicséretet. Sőt, kevés olyan ember van mindenkinek az életében, akinek a dicsérete nem a személynek szól, hanem a szellemnek. Tehát kevés az olyan szó, vagy tett amely igazán hasznos a fejlődés szempontjából.
Ha a személynek szól, az igazán nem nekünk szól, csak a testnek, vagy annak a valakinek aki nem létezik, a szellemnek szóló ad igazi erőt .

Na ez édes! Már mint ez a téma, és pont Sanyi indításával!
Annak idején, amikor már a fenekén ültem a Sanyi által dicsőített "addig engedd magadra a negatív dolgokat amíg már nem bírod tovább" módszernek, egy klubnapon felvetettem, hogy lehetne dolgozni a pozitív dolgok elfogadásán, azok megélhetésén. Az eredmény lehurrogás lett, amin már egyáltalán nem csodálkoztam. Erre most látom, hogy nocsak, mégis van ebben valami! Jelentem akkor Sanyi engem lefokozott és közölte, hogy nem vagyok azon a lelki szinten, stb. stb. Hát, lehet, hogy mégse, vagy mégis, vagy már akkor is ??? Nocsak!
Sok sikert mindenkinek ehhez a munkához, megéri!!! És esetleg hasznosabb mint a bugyikeresés......

Én is hadilábon állok a jó dolgok befogadásával.

A napokban kaptam meg a Cd-idet, egész héten gyakoroltam, nekem ez vállt be:

először neki vágtam a szívnyitásnak, aztán az elfogadásnak, mégis ezek csak elme szinten jöttek létre, nem tudtam bele lazulni, így előkutattam a félelmek oldását, na ott nem semmi folyamat indult el. Egész nap dolgozott a szívem valamin.

Mikor ennek vége lett, jött újra a szívnyitás, most már tisztán éreztem végig. Kis gyakorlások jövet-menet munkába utazgatva a buszon, és nagyon fogták az emberek.

Elfogadáshoz érve meg úgy beindultak az események, gondoltam most azért már lassítok, sunnyogok rá egyet, hát nem jött össze, de erről írtam is egy blogot.  

Most már inkább marad a szívnyitás, melyet a programozással párosítok, na meg elkészítek egy meditációs kazettát az eggyévállásra, jó hosszú legyen. :D. 

Programozáskor az önértékelésemre gyúrok, mellé nyitom magam szívvel, torok csakrával, egyszóval, teljes felújítás alatt állok. :D

Apropó, Sanyi: a félelmek oldása CD végéről le maradt a Sakti gyakszi :(. Elkezded gyönyörűen, de a csúcs előtt befejezed :(.

E-mailben el tudod küldeni a szövegét?

Köszi, a CD-kért meg a hálám üldözni fog, míg élsz ;)

Kedves Sanyi!
Kedves Olvasók!

Szeretettel köszöntenék mindenkit. Hálásan köszönöm, a felvetést.

Szerény véleményem csupán annyi, hogy csak tőlünk függ mi történik velünk. Bővebben, a mi szemléletünktől, tudatosságunktól, érzelmeink rezgésétől függ, épen mit minek érzékelünk, mit minek címkézünk. Pl: Szüleinkkel megélt afférok- mindezt, kizárólag most a jelenben, a fizikai megnyilvánulásokban van lehetőségünk megtapasztalni. Mit csinál egy szellem????? tehát, ha anyukánk, v apukánk zavaróan viselkedik, ami avval egyenlő, hogy ahogy épen tud viselkedni, és nem az aktuális elvárásainknak megfelelően ... akkor akár hálásak is lehetünk, hogy alkalmunk nyílt általuk ezt is megtapasztalni, s levonni, a magunk kis következtetéseit. mondjuk, hogy mivel a hasonló viselkedés zavaróan hat a másikra, szükségtelen nekem is így viselkednem. sőt! ezen alkalmakkor, remek lehetőségünk adódik arra is, hogy felmérjük, mennyire is állunk megértéssel, tudatosan a másik félhez, magunkhoz, a szituációhoz, ... csodálatos!
ugyanígy példázhatunk a szerelemmel is

Tehát mennyire tudjuk a jót befogadni?
:-)

A lét síkján minden létező jó. Létezünk, ami azt jelenti, elfogadtuk a jót, tehát befogadóvá, elfogadóvá váltunk a jó felé. Tehát döntöttünk, létezni akarunk, mert még mindig jobb létezni mint nem létezni, még a pokol is jobb mint a nem létezés, mert ez is a létezés egy formája. Ez volt az első lépcső a jó elfogadása felé.

A felvetett kérdés, hogy vajon miért nem vagyunk képesek elfogadni a jót, vajon jogos e feltételezni ezt bárkiről is. NEM. Hisz az elfogadott jó az mely irányt ad a tovább gondolásban, a merre menjek, mit és hogy csináljak, a jó megélése, meglátása segít minden felmerülő kétségek áthidalásában. Ha nem így lenne már nem is léteznénk. Vajon elfogadjuk a jót? Igen.

Tudni kell, hogy a jó egy olyan önmagában való érték, ami nem mérhető máshoz, csak önmagához. Az a jó ami önmagáért jó, mert van, mert használ.

Mások magatartásában kell meglátni a jót, vagy a nem jót. Azt mondom, hogy igenis mindenki elfogadja a jót még akkor is ha ezt önmagának nem vallja be, bár azt gondolom, ez igazából nem is tudatosul a személyben, és úgy élheti meg, hogy ő képtelen elfogadni a jót.

Nem hiszek abban, hogy azért dolgozunk csak, hogy még több jót megvalósítsunk az életünkben, inkább azt mondanám létre akarunk hozni, hozzáakarunk járulni egy közösség jobb életviteléhez. Az, hogy ennek eredménye számunkra is megadhatja a jót ez csupán a munkánk következtében létrejött eredmény mely értéket képvisel ami önmagában jó és mert használ, ez önmagunknak is elhozhatja a jót, amit elfogadunk, tehát ez is egy elfogadás.

Mások magatartásában is megláthatjuk a jót vagy nem jót, hisz értékítéletünk cselekedeteik által tudjuk meglátni a jót, vagy nem jót. Azt lehet mondani igenis mindenki elfogadja a jót, ki tudatosan ki tudatlanul, ki szerényen, ki harsányan, ki szégyenkezve, stb. de mivel a lét síkján minden jó ezért e nélkül nem lehet élni.

Még annyi: Ahhoz, hogy felismerjük a jót és a rosszat, tudnunk kellene mit is jelentenek. Sokan nem tudják, mit is értsenek az alatt, hogy jó és rossz, még akkor is ha sokan úgy gondolják nagyon könnyű és, hogy alapból tudni kellene eldönteni, hisz a jó cselekedet az a jó, a rossz cselekedet az a rossz cselekedet. Vajon ilyen egyszerű lenne? Mert ami az egyiknek jó, az a másiknak nem biztos, hogy az, és fordítva is igaz. Ezért nagyon vigyázni kell, sőt nem szabad ítélkezni senki felett, ez nem a mi dolgunk. Azt viszont tudni kell minden rossz egy elrontott jó. Az igazság ez: Jónak lenni jó, de nehéz, és rossznak lenni rossz, bár könnyű. Döntenünk mindenképpen nekünk kell, hogy melyiket választjuk! A jót mely halálunk óráján, amely biztosan eljön, vigasztal, vagy a rosszat amely halálunk óráján biztosan eljön, és elmarasztal!

"Ajkadra adom szavaim."