Miért akartok mindenáron tökéletesedni?
Nem azt javaslom senkinek, hogy ne foglalkozzon a "rossz" tulajdonságaival. Mondjuk ez is egy vicc valahol: Mégis, mi az, ami alapján bárki egyértelműen kijelentheti, hogy ez "jó" vagy "rossz"... ?
Inkább arra gondoltam, hogy, bár más jellegű tudattal éltek a legtöbben, de miért akartok minden olyat kiirtani magatokból, amit károsnak véltek belső vagy külső megítélés alapján?
Sanyi egyik válaszában találtam egy érdekes dolgot, és úgy érzem érdemes megkérdezni. Hozzátenném, szerintem nem annyira egyértelmű a kérdés, mint amit legtöbben első körre rávágnának.
Ha nagyon csúnyán elmegyek a végletekig, és azt mondom, eljön az az idő, mikor mindenki olyan típusú békében él majd, ahol a személyes és társadalmi "tökéletesség" megvalósul, na, attól nagyon-nagyon elkezdek fázni :)
Én úgy gondolom, hogy mások, és saját magam ilyen mértékű kifordítása esetén lehetetlenné válik a normális, mindennapi élet, legalábbis ezen a földön, ebben a testben. Ez a sík egész egyszerűen nem olyan problémákat és lehetőségeket hoz elénk, amire ez megoldás volna.
Igen, meg kell ismerni mi az, ami nem olyan magunkban, mint ahogy azt mi elképzeljük. Ha úgy véljük belső, nagyon hangsúlyosan belső indíttatásból, hogy azon változtatni kell, tegyük meg. A többit pedig el kell fogadni olyannak, amilyen, illetve az adott helyzethez mérten változtatni magunkban rajtuk, de nem "kiirtani".
Első körre ennyi volna :)
Aisling
Én azzal egészíteném ki, hogy tudatos használat-ra törekvés(?) eredményesebb lenne, mint ha valamit (valami tulajdonságot, reakciót) ki akarnánk magunkból irtani?
Ha tudatosítjuk magunkban, mik az erősségeink, gyengéink - ezekkel mit érhetünk el, vagy mit hozunk ki a másikból - akkor tudatosan tudjuk használni, amitől még lehet, nem változik meg a reflexünk, vagy netán némely esetben ösztönünk?- de eme tudatosság mindenképpen segít abban, hogy tudjunk "MÁSKÉPP" is látni/láttatni dolgokat, vagy a stressz-szintünk ne legyen önromboló...
ArkAngyal
Szerintem nagyon jó téma, jó kérdés, ezért engedelmeddel átszabtam kicsit a címet és a szöveget is, hogy kitehessem a nyitóoldalra. Az oldalon csak hasonlóak vannak, pont ez a megfogalmazás talán még nincs. Köszönöm!
Részemről a tökéletességet, a tökéletességre törekvést nem gondolom nagyon másképpen, mint ahogyan azt Ti is megfogalmaztátok. De ehhez tudnotok kell, hogy a szót többen, többféleképpen is értik, ami azért van, mert nincs tapasztalatuk a tökéletesség állapotáról, csak egy emberi elképzelésük, ideájuk van, ami szerintük helyes.
A tökéletesség legelterjedtebb jelentése szerint az a tökéletes állapot, amikor kigyomláltunk, kiirtottunk mindent, ami nem oda való, ami rossz, és csak a szépet, jót, oda valót hagytuk meg. Ettől a nemesítéstől, válogatástól, csiszolástól tökéletes az, amiben már nem találnak semmi kivetni valót!
Nos, ez az egó által keltett illúzió, idealista vágykép, ami az egó egyedi, félős, ragaszkodós világképéből fakad.
Vagyis aki mondjuk fél a pókoktól, az úgy képzelné tökéletesnek a világot, ha nem lennének benne azok a rémisztő rovarok.
Aki meg szereti a pókokat, az sokkal többet képzel az Ő tökéletesnek álmodott világába.
De ezek az idealista világképek nem a tökéletességről szólnak, hanem a számukra elfogadhatóról, a nekik ideálisról. Egyszerű fogalomzavar az, amikor a vágyottat, elfogadhatót, ideálisat összekeverik a tökéletessel!
Ebből születik aztán az a buta mondás is, hogy: "Mindenkinek más a tökéletes."
Az én tapasztalatom alapján tökéletes állapot egy van.
A tökéletesség talán a legjobban a teljességhez hasonlít.
Teljesség az, amiben benne van minden.
Tökéletes az, akiben minden a helyén van.
Mit jelent az, hogy a helyén van?
Azt, hogy minden tudattartalom pontosan ott van és azt teszi, ami az eredeti elrendeltetése. Vagyis nincs kuszaság, nincs rendetlenség, hanem rend van a tudatában.
Mivel a rendet nem lehet elérni kiirtással, kiválogatással, csak rendrakással, ezért a tökéletesség elérése nem arról szól, hogy kidobjuk azt, ami szerintünk rossz.
A tökéletességet úgy lehet visszaszerezni, hogy újra megértjük minden dolgok működését, értelmét, lényegét és az elfogadás békéjében visszaengedjük az a helyére.
Például, ha valaki azt tapasztalja, hogy kicsinek érzi magát, akkor nem szabadulni próbál ettől az érzéstől, hanem:
Az elfogadás lesz az, amitől újra a helyére kerül az addig kitagadott, letagadott, negatívnak kikiáltott tudattartalom.
Én ebben a folyamatban látom a tökéletesedés útját.
Ez a folyamat megy magától minden lényben úgy-ahogy, vagy lehet tudatosan, szándékkal is elérni, hajtani, kinek mihez van kedve, melyiknek látja értelmét, hasznát.
Hát, most nagyon nevettem, Sanyi:)
Megírtam a kérdést, a szöveget, majd elküldtem, és dolgoztam tovább. Úgy másfél óra múlva pedig ott morgolódtam magamban, hogyan lehetek ennyire buta, hogy kihagytam sorokat meg valahogy másként nézett ki, amit elvileg elmentettem. Ígyhát sorry, de újra belenyúltam :D
Szóval ígérem, nem irogatom át többé az elejét ;)
A hozzászóláshoz.
A szavak megértetése többször okozott már problémát nekem. Az évek során egy-egy szóhoz hozzátapadt pejoratív jelentéshalmaz gyakran felesleges félreértésekhez vezet, és akkor még nem is beszéltem arról, hogy mindenkinek - néha csak árnyalatnyival - de mást jelent egy szó vagy kifejezés. Nem mindig vagyok képes tisztán azt a mögöttes értelmet megvilágítanom, amit számomra jelentenek, vagy csak utólag, mikor rájövök, hogy elbeszélek valakivel egymás mellett.
Amit, mint folyamatot leírtál, jól hangzik, egész összefoglaló, de valahogy mégsem az, amire én gondoltam. Mennyiben tévedek, ha azt mondom, a te levezetésed alapján ez így is hangozhatna: "ismerd meg önmagad, (elemezd ki) és ezáltal eléred a tökéletességet"?
Valami miatt az én és a te megfogalmazásod között elcsúszást érzek, de még nem tudom miért. Amint beugrik, leírom.
Aisling
Talán az segít eszedbe juttatni, hogy úgy gondolom, a tökéletességet a fejlődésünk két szélső állapotában tudhatjuk magunkénak. Kezdetben, amikor még nem estünk ki belőle és a végén, amikor újra visszataláltunk hozzá!
Vannak, akik szerint a tökéletesség most is jelen van, valahol belül mélyen, csak a kusza tudattartalmak miatt nem tudjuk azt tapasztalni, mert megzavarják a tapasztalatainkat. Éppen úgy, ahogyan a Nap is (majdnem) mindig süt, csak vagy a túloldalon van, vagy a felhők takarják el.
Bárhogy van is, az önismeret, a tudatosítás a tudatos eszközünk a tökéletesedésre. Merthogy mindez végbemegy magától is, csak hihetetlenül lassan és azt nem győzöm kivárni! ; ))
Tökegyszerű: Azért, hogy boldogok legyünk :)
A tökéletesedés felé haladunk akkor is ha úszunk, akkor is ha csak nézzük a csillagokat és az a gyönyörűűű az egészben, hogy már mindeközben a Nagy Tökéletes Egész részei vagyunk :) ki úszva, ki csillagbámulva, ki ezeket váltogatva..
(köszönet Karátson Gábornak hogy ezt megértettem... meg "törcsinek":))
Tökéletesség azért nem "hozható létre", mert van egy fontos kérdés, talán origó.
Ez a kérdés, vagy kezdőpont alap-ja mindig a: Mihez képest?
;-) :P
ArkAngyal
Weöres Sándor szerint "ne félj, hogy bármit is elveszítesz: mert ha a mosdatlant kiutasítod, mosdottan a helyén találod. "
Szebbet!
Itt szinte minden válasz a hogyanra vonatkozott.
A kérdés az volt: Miért? ;)
Ais
csak úgy. talán mert örömét leli benne az ember?
Én nem tökéletesedni szeretnék, hanem visszatalálni a régi önmagamhoz! A gyermeki tisztaságban megálmodott, és rég feledésbe merült álmaimhoz! Újraélni, és elhinni még mindig csodás a Világ!
Üdv: Twindragon
Elgondolkodtam a címen és arra reaglánék... arra jöttem rá, hogy ez a tökéletesség hajszolása nálam az a tökéletlenség el nem fogadásából jön. Egy hölgy ismerősöm, asszem, baleset miatt sántít és mentem bele az utcán meg a plázában és figyeltem az emebrek reakcióit, hogy nah, vajon mit szólnak ha látják, hogy sántít a csaj és hú, hó és előbb-utóbb rájöttem, hogy megint csak kivetítem az emberekre az el nem fogadásomat... :)
Tökéletesedni lehet önmagunkhoz képest (általában valamiben) és az Abszoluthoz képest (tudatosságban). Egymáshoz mérni magunkat, hogy ki a tökéletesebb - nincs sok értelme, mert mindenki más. S még ez a szerencse. A Tökéletesség a fizikai világban csak a létformák sokaságában található meg, így mindenki csak a saját korlátain belül válhat viszonylag tökéletessé.
Ha csak önmagunkhoz képest tökéletesedünk - könnyű elvéteni az irányt. Jobb önmagunkon úgy dolgozni, hogy az Abszolút Tökéletesség az irány, s a mérce az Abszolút felé vezető lépcsőfokok, amelyeket a hiteles mesterek példáiból láthatunk. Felismerve közben a saját korlátainkat, és persze azt is, hogy hol tartunk a mércéhez képest...
A miértre válaszolva: Ez egy belső késztetés, ami a fejlődés motorja - ha akarjuk, ha nem, ha tudunk róla, ha nem. A tudat, mint tartalom, folyamatosan egyre érzékenyebb, árnyaltabb és finomabb kommunikációra képes, vagyis tökéletesebb formákat keres, hogy minél teljesebb mértékben fejezhesse ki magát és nyilvánulhasson meg.
Mondhatnánk, hogy önmagának fejleszti a létformát - ahogyan maga tágul és fejlődik, a forma is egyre magasabb rendűvé kényszerül válni (ásványok, növények, állatok, emberi személyiség, spirituális ember, >?). Ez együtt a tökéletesedés, ami megállíthatatlan, és az Abszolút felé tart. Lehet iránytévesztés, zsákutca, nagy bukás belőle, amikor is időleges visszaesés, degradáció tapasztalható, de aztán másik ág fejlődik az elszáradt helyén és az még magasabbra tör...