álom | Önmegvalósítás.hu

álom

elengedés.jpg

Gyógyító álom

Tele volt munkakedvvel, bár kissé még kuszák voltak a gondolatai, de már sokkal jobb állapotban volt mint az elmúlt időszakban.
Szokásává vált az utóbbi időben, ha túl volt egy nehéz időszakon, nekilátott főzni. Most is ezt tette.
Volt egy kis fej káposztája, muszáj volt felhasználni, mert a múltkorit is ki kellett dobni, elfelejtkezett arról, hogy még előbb káposztás tésztát evett volna, így a káposztát a fene ette meg. De most már ezt felhasználja, micsoda pazarlás, megveszi aztán kidobja.

alomhajo.jpg

Nagyon - nagyon régen, az emberi faj kialakulásának kezdetén voltak, akik már tudtak emberként élni és voltak, akik még nem. Ők állatokkal éltek együtt, s az utódaik félelmetes fenevadak voltak, akik komoly veszélyt jelentettek az egész emberi faj számára.
A fenevadak félig állatok, félig emberek. Nagyon gonoszak, uralkodni akarnak mindenek felett, ennek érdekében pusztítanak és ölnek, de mégis csak van bennük egy kicsinyke emberi szikra, egy parányi szeretet.

Kedves Fórumozók!
egy éve végeztem az Agykontrollt. Pár hónapja fordultam gyakrabban a technikákhoz. Tegnap hajnali 1/4-kor megébredtem, mert szubjektív kommunikációt küldtem . Végezvén visszabújtam az ágyamba, ezután, de ezt már nem érzékeltem, hogy egy pillanatra álmodtam, vagy meditáció alatt furcsa látomásban volt részem. Egész nap próbálom megfejteni.

Tartalom átvétel