...akkor lesz az élet ,,nyugodt,csendes és sima",ha már elvégeztük a dolgunkat,és ,,megtanultuk amit kellett''.
Addig pedig szerintem jó oka van annak,hogy nem olyan,mert nyilván éppen ezeket a nem nyugodt, csendes és sima dolgokat is meg kell élnünk,hiszen ha igaz,ezért /is/ jöttünk.
Jó mondás az ,hogy az ,,élet nem habos torta'':) Bár én így megfogalmazva nem egészen értek egyet vele. Az mondanám,hogy nem CSAK habos torta. Mert igen is vannak csodálatos pillanatai,csodálatos életszakaszai,és persze vannak küzdelmesek is.

Igen,lehet hogy igaza van annak akit idéztél,hogy ilyenkor rosszul csinálunk valamit.Valószínű,hogy így tűnik ,,kívülről'',de én azt tapasztaltam,hogy ez -nekem legalábbis- mindig kellett.
Kellett mert abból a helyzetből kellett valamit megtanulnom. Arról meg nem is beszélve,hogy ráadásul mindig az én döntésem volt,hogy azt az életszituációt választottam. Dönthettem volna másképp is. Nem?:)
Ha magamból indulok ki,én mindig szándékosan választottam azokat a lehetőségeket,amire kívülről
mindenki azt mondta volna,,,te hülye vagy'',de nekem mégis arra volt szükségem,mert tanulni-, tapasztalni valóm volt ott abban a ,,szerepben'',szituációban. És én választottam. Pont ez a lényeg.
Nem csináltam semmit rosszul, pont azt csináltam ami nekem kellett pont akkor.

Tehát szerintem az élet nagyon sokáig nem lehet nyugodt ,csendes és sima. Mindaddig amíg dolgunk, elintézni-megélni valónk van. Azt hiszem ahhoz ,hogy ez a kijelentés igaz legyen,tartósan,és ne csak pillanatokra,ahogy Te is ott a buszon megélted,hogy ne csak egyfajta pillanatnyi egységélmény legyen,ahhoz nagyon is sokat kell tennünk magunkért,hogy örökké ,tartósan ebben az állapotban lehessünk már.

Azt hiszem maga az élet az se nem ilyen se nem olyan.
Hogy milyen az mindig tőlünk függ,az éppen aktuális tudatállapotunktól. Hogy mikor szenvedés,és mikor nyugodt ,csendes és sima. Vagy mikor ,,habos torta". Ez mind csak attól függ,mit hogy élünk meg.

És szerintem nem rontunk el semmit!
Csak tesszük a dolgunkat. Mindenki a magáét:) Néha ajándékunk egy ilyen örökkévaló pillanat /ami veled is megtörtént/. Keveseknek sikerül is ezt a pillanatot végleg megragadni,és azt hiszem itt az oldalon is a legtöbben erre törekszünk. Hogy a létet egyszer úgy élhessük meg/de már tartósan/ ahogy Te is pár pillanatra átélhetted,hogy ,,nyugodt,csendes,és sima''.
Csak hát addig ugye zajlik .... És szerintem ez pont így van jól. Utólag ugyanis mindig kiderül:)

...és végtelenül egyszerű, ha nem akarunk mindenáron a forgalommal, hullámmal, széllel szembe...:))

Mivel hasonló tartalmú élményem és hangulattudatosulásom nekem is volt ,és van a napokban , ezért arra gondolok, hogy az Echelon HAARP vagy Mátrix , ( vagy nevezzük ,ahogy akarjuk ) , sugárzása most át lett állítva , és az erre érzékenyebbje most ezt a hangulatot veszi lelki antennáival . Üdvözlettel : felacso

Igen egyetértek abban, hogy az élet valóban egyszerű, nyugodt, csendes és sima tud lenni, ha tudatosan arra hangolódom (és nem hagyom, hogy az akaratom/gondolataim/érzelmeim vad hullámzása legyen úrrá rajtam).

S azt is igaznak találom, hogy mindennek megéléséhez egyre több égi segítséget kapunk. Hála és köszönet érte Felfelé!

Azt tanultam, hogy az év második fele (a mostani időszak) a befeléfordulásunknak, a belső munkánknak kedvez.
Mihály naptól (szeptember 29.) Karácsonyig a megkísértések időszakát éljük, amit csak belső erővel lehet egyensúlyban tartani.
Ha végignézem az előző évek ilyen időszakait, akkor ez a mostani valahogy eddig kevesebb megkísértést hozott (tehát valóban sokkal nyugodtabb és csendesebb:), vagy csak én lettem másabb, hogy könnyebben élem meg... s ez annyira jó így!:::))

Még azt tenném hozzá, az előző hozzászólásomhoz, hogy persze van "dolgunk" rendesen ahhoz, hogy ilyen csendes, nyugodt és sima legyen az életünk.

Úgy gondolom, hogy ez nem lehetne így, ha nem vállalnám fel a teljes és totális szembesülést a saját árnyékszemélyiségemmel és nem venném tudomásul, hogy mind a csendesnek, mind a nyugodtnak, mind a simának nagyon is megvan bennem az ellenpólusa is elég rendesen (de már ez sem zavar mostanra:)

Számomra úgy tűnik, hogy a lelkünknek van egy olyan alapbeállítottsága, hogy szereti megélni a szomorúságot, bánatot, önmarcangolást, agresszivitást, ellenségeskedést, harcot is. Azt azonban - ha elég tudatosan próbáljuk élni az életünket - mi döntjük el, hogy mennyi időre, vagy milyen mértékben adjuk át magunkat ezeknek az alaphangulatoknak.
Kérem Isten segítségét, hogy ezt a saját életünk feletti uralmat/hatalmat segítsen megőrízni önmagunk számára.

Még most is bennem van az érzés, és utólag úgy magyarázom, hogy olyankor jelentkezhet amikor az ember teljes összhangban van valami külső megfoghatatlannal, és a belső lényegével.
Vagyis nem akar mindenáron széllel szemben.... :))

Nagyon kíváncsi vagyok, meddig fog tartani ez az érzés?
Talán addig, amíg nem jön a következő feladat.(?)