szildiko1 blogja | Önmegvalósítás.hu

- „Indulj már!” – üvöltenek rám. Megpróbálom mozdítani a jobb lábam, nem megy. A balt, de az se sikerül. Lepillantok a lábamra, hát látom, hogy térdig be van betonozva.
- „Szeress, ölelj meg!” - kérik kedvesen. Mozdítanám a kezem, de ólmos súlyok húzzák lefelé.
- „Nyugodj meg!” – mosolyognak rám.
- „Jó.” – egyezem bele, de eközben kalapáló szívem majd kiugrik a helyéből.

- „Nem is hallod, amit mondunk!” – szűrődik a szemrehányás valahonnan a távolból.
- „Dehogynem!” – kiabálom, hogy túlharsogjam szívem zakatolását, de senki nem figyel rám.

Az anyukám szeret engem. – fordult hozzám a négyéves Kriszti, miközben a játszótér felé közeledtünk. Ahogy elnéztem csillogó szemét, vékonyka alakját, ahogy szökdécselt előttem, eszembe jutott, hogy milyen kevés felnőtt mondja ezt el magáról.

A csodapatika

- Mit nem képzel?! - ordított első vevőjére torkaszakadtából Rimapénteki Rimai Péntekh vadonatúj patikájában, amit éppen az imént nyitott meg Rimapéntek főterén.
- Hogyhogy mit képzelek?! - emelte fel a hangját az első vevő. - Talán nem az van kiírva a maga boltjára, hogy patika?!
- De az - mondta Rimapénteki Rimai Péntekh.
- Akkor meg mit ordítozik, ha aszpirint kérek? Hol kérjem, ha nem patikában?
- Az is ki van írva, hogy ki a cégtulajdonos - mondta fölényesen Rimapénteki Rimai Péntekh.