Nálam inkább ösztönszerűen működtek a dolgok. Egyszer csak észrevettem, hogy hamis világban élek, teljesen alávetettem magam egy olyan képnek, amit addig gondoltam magamról. Ezt a képet igyekeztem kifelé erősíteni, azt akartam, hogy mások is olyannak lássanak, amilyen vagyok.
Talán csak a kivetítéseimnek megfelelő elvárásoknak szerettem volna megfelelni, de mindig volt bennem valami hiányérzet.
Éreztem, hogy valami nincs rendben, pedig a környezetem a sikeres vállalkozót, a bátor, szókimondó újságírót, a családfenntartót láthatta bennem.
Mégis másra vágytam, és elkezdtem leépíteni, leépülni hagyni azt, amit addig felépítettem.
Őszintén akartam élni, de ezt az addigi környezetemben nem tudtam volna megvalósítani, ezért a szó szoros értelmében kitéptem magam belőle.
Eldobtam magamtól mindent, amit a legtöbb ember értéknek gondol. Gyakorlatilag nincstelen "koldussá" tettem magam.
Remete akartam lenni, de az Élet nem engedte ezt sem. :)
Áldozatként fogta fel a döntésemet, és megjutalmazott érte. Mégpedig úgy, hogy megengedte nekem, hogy felismerjem azokat a hibákat, amelyek akár a felszínen, akár bent a legmélyebben elrejtve végigkísérték az életemet.
Csak az volt a dolgom, hogy ezeket kijavítsam, megszelídítsem, vagy csak tudjam, hogy vannak.
Még így is nehéz volt, mert vissza-visszatértek az önhazugságaim, de már észrevettem, hogy ezek nem tiszta dolgok. Hazugság, önámítás.
A tudatosodás volt nekem ez a majd kétéves út, a tudatosság pedig az, hogy ma már biztosan tudom, hogy amint vetek, úgy aratok. Bár nálam ez inkább úgy működik, hogy: amit vetek, azt aratok...)
És ez működik nálam az élet minden területén. Leginkább mégis talán a Párommal való együttélésben, egy egyre őszintébb, tisztább Szerelemben.
Azt hiszem, az Ő személyében a legjobb Tanítót hozta nekem az Élet, mert Vele minden olyan egyszerű, világos, érthető.
Manapság már inkább azon csodálkozom, hogy miért nem fedezi fel mindenki az Életben megmutatkozó szépséget, egyszerűséget, miért akar az ember mindent túlbonyolítani.
Lehet, hogy mindenkinél másképpen működnek a dolgok, mégis határozottan merem állítani, hogy ha az ember megtisztítja magát a hazugságaitól, akkor ad helyet magában az igazi Életnek, és akkor találja meg magában Isten országát. Mert ezt kaptuk örökül, ez a mi kiváltságunk. A boldogság és az öröm! De megkaptuk a szabadságot arra is, hogy mindezt ne vegyük észre.

Ha megengeded, én is adok egy választ, inspirál a kérdésed. Tudatosnak lenni azt jelenti, hogy képes vagy akaratlagosan (az akaratodat használva) megváltoztatni a viszonyulásod.

Azt is jelenti, tudni, és a tudást használni fel erre. Nagyon fontos, hogy mit tudunk.

nem pusztán mindenféle elmék gondolatairól információiról van szó.

Tudatossá az válik, aki a világ és önmaga működéséről való tudást használja. Azt a tudást, ami a valóság ismeretéről és működéséről szól, szemben az ego tudásával, amely nem teljes, ezért torzult.

Tudatosnak lenni azt is jelenti, hogy mivel ismered, hogy működsz, és milyen összetételű a teljességed, melyik részed mire való, ezért megfelelő módon működteted magad, ennek a rendnek a tiszteletében, és nem a hamis tudás alapján, amit az egod képvisel. (mindenkié)

Hogy nem az elméd csapongása, a gondolataid milliói, az érzelmeid és reakcióid irányítják a tudatod, és a cselekedeteid, hanem fordítva. Te, a tudatod jellemzőinek ismeretében és birtokában élsz a tudatod erejével, képességeivel és ennek szolgálatába állítod a tested össze egyéb funkcióját. Te döntesz, és cselekszel, és az egész teljességed ezt szolgálja..

Tudod, hogy a tudatod, az, amely mindenki máséval egy, és egységben szemléli magad és a világod, az összes jelenségével együtt vagy te. Azzal azonosítod magad, és bármihez viszonyulsz, a tudat jellemzőivel, a tudatoddal teszed. Figyelsz, nem gondolkodsz. Egyféleképpen, (szemléléssel) viszonyulsz, nem megosztással (ez jó, ez rossz helyett: ez ez, az meg az.). Ezzel nyered el a tisztánlátást. (az is tudati természet). Szeretsz, ami szintén ezt a nem megosztó, elfogadó és elengedő viszonyulást jelenti, nem az alacsonyabb érzelmi szinteket.

A tudatos, vagy tudatosodó ember tanulja, vagy már képességében áll elválasztani magában a működései szintjeit. A reagáló elméjét, az analizálót, az érzelmeit, a gondolatait, a lelkét, az akaratát...stb.és a tiszta figyelmét. (tudat) Ezeket ismeri, be tudja azonosítani, és HASZNÁLNI tudja, oly módon, hogy fel tudja ismerni, mikor melyik "kapcsol be" és mikor melyikkel jó élni.

nem rabja a teljességének, hanem képes élni a teljességével.

A szellemi tudatosságra szert tett ember a tiszta tudatával (amely mentes az összes többi szinttől - mert már fel tudja ezeket ismerni és elválasztani magában) azonosítja magát, képes az egységét a tudatával tapasztalni, és szeretettel szemlélni önmagát és a világot, működésbe hozva ezzel a szellem (tiszta tudat) természetét, amely számos szellemi képesség mellet (amely átível téren és időn: jövőbe látás, telekinézis....stb ebből sok van) elsősorban a teremtés =(mágia).

Egyenlőre ennyi.

Namaszte