Az aura létezése ma már nem kérdéses és ennek alátámasztására hiteles bizonyítékokat is fel tudnak mutatni a szakértők. Az aura színéből, minőségéből, valamint méretéből a személyiség-jegyeken túl egyéb rejtett folyamatokra következtethetünk. Nem tagadhatjuk, hogy minden ember rendelkezik egyfajta speciális kisugárzással, aminek a mondandóit, üzeneteit tudattalanul adjuk-vesszük. 7 éves korunkig persze észleljük is az aurát, de sajnos utána általában a racionális világ szószólói eltántorítanak minket e stabil tájékozódási ponttól. A fizikai síkon még láthatatlan problémákról szintén információt szerezhetünk a testünket körülölelő energia mező segítségével.

Tulajdonképpen azonban a feltételezésekkel ellentétben az aura nem a testünkből kiáradó erőket jelenti, hanem éppen fordítva. Mi emberek a finomabb síkokon testetlen auránk besűrűsödött rezgésű megnyilvánulásai vagyunk s a konkrét formáink nem generálják az aurát, hanem alapvetően az auránk rétegeivel vagyunk egyenlők. Ezzel azt igyekszem kifejezni, hogy több energia burok létezik körülöttünk, illetőleg az embert különböző típusú energia testek ölelik át, alkotják, melyek közül semmiképp sem megfogható szerveink a legmagasabb rendűek energetikailag / spirituálisan. Ha változik a hangulatunk, vagy az erőnlétünk, annak az aurán mindig érzékelhető nyomai támadnak, viszont a fizikai testünkön bekövetkező változások úgyszintén hatnak az energia terünkre. Kölcsönös tehát az egyes aura testek közötti kommunikáció, vagy információ csere.

A színek elemzéséhez elmélyült, precíz tanulmányok szükségesek, illetve kellő intuíció. Ezért most arról beszélnék, hogy milyen személyes tapasztalatokat szereztem 2003-ban a tudatos auralátás képességének feléleszthetőségére vonatkozóan. Miután egy hétre félretettem a húsfogyasztás szokását, hogy tisztuljak és emeljem a rezgésszintemet, valamint rendszeresen foglalkoztam szellemi létkérdésekkel, önfejlesztéssel, furcsa élményen estem át 2003 körül. Egy nyári táborban hallgattam ismert auralátónk s aurafotósunk előadását, mikor némiképp elmerengtem. Bambultam a semmibe, ráhangolódva a közegre, illetve a velem szemközti emberekre, majd hirtelen teljesen természetes ösztönösséggel figyelmes lettem az egyik – valószínűleg elemében lévő, megnövekedett kisugárzású - társam felső testét övező kékes zöld „auracsíkokra”. Arra gondoltam, hogy most jól jönne, ha valaki megerősítené észrevételemet. S lám, micsoda véletlen történt! A következő percben pont a kiszemelt nő tette fel kérdéseit az elemzőnek. A kíváncsi táborlakó izgatottan érdeklődött, hogy vajon az ő aurája milyen színű, mire az auralátó rávágta, hogy kékes zöld. Igazából nem lepődtem meg a válaszán, mert attól fogva, hogy észlelni kezdtem az illető auráját, bizonyosság járta át a lényem s nem kételkedtem belül. Tetszett az újdonsült tapasztalat. Most, hogy a markomban volt a technika, nem is foglalkoztatott tovább a téma, mert tudtam, hogy egy olyan forrást keltettem csupán életre, amely örök időktől kezdve bennem csordogált.

Évek múltán mégis részt vettem egy tudatos auralátásra inspiráló tanfolyamon, mivel szerettem volna fokozni megérzéseim kézzelfoghatóságát. A 2 napos tréningen megtanultam, hogy miként gerjeszthetem szándékosan efféle fogékonyságomat s elértem, hogy ma már akkor nézem meg egy tárgy, vagy egy élőlény energia burkát, ha kedvem tartja. Nem mélyedtem el túlzottan a látottak magyarázatának tudományában, mert a célom nem az volt, hogy elemzőként keressem később a kenyerem, hanem inkább a hitem számára kerestem reális alapokat személyes tapasztalataim révén.
A folyamat legizgalmasabb momentumaként azt emelném ki, amikor egy „tanulótársam” felkiáltott mögöttem s közölte, hogy megpillantotta az auráját. Ezzel talán egy tipikus emberi tulajdonságot piszkált fel bennem: „ha neki sikerült, akkor nekem is menni fog”. Sőt a hitem is erősebben izzott rögtön: „ha valaki képes megpillantani az aurát és az elemző ugyancsak olyan színűnek vallja az illető energia mezejét, abban az esetben az aurának léteznie kell és így én is láthatom”. Miközben ilyen jellegű sugallatok futottak keresztül az agyamon, figyeltem a kezeim kontúrjait egy fehér papírlap fölé hajolva.

Laza fókusz, éles koncentráció, majd oldalra s kicsit felfelé néztem, illetve a körvonalakra összpontosítottam, aztán a semmibe bambultam s ezeket a látószögeket váltogattam, tornáztatva a szemem. Egyszerre kirajzolódott előttem a saját kezemet színező aura. Szép volt. Nagyon örültem, hogy sikerült. Miután újra biztatást kaptam kívülről, hamar rászoktam erre a szemlélődési módra. Ettől függetlenül óvatosan járok el, mert nem kutakodom mások intim szférájában, de sokszor „méregetem” a kezeimet körülvevő szellemi bizonyítékot, amikor fokozott erőt szeretnék meríteni napról-napra duzzadó hitemből.
Valamennyien képesek vagyunk, illetve vágyunk a fejlődésre, valamint különféle emelkedett benyomások átélésére. Tapasztalataim nyomán arra buzdítanék minden nyitott lelkű érdeklődőt, hogy tudatosítsa magában gyakorlás által, hogy sokkal kifinomultabb létsíkokon is jelen vagyunk a materiális dimenzióknál, tehát világítsuk át, hozzuk összhangba mindennapjainkkal azt a termékeny ismeretcsomagot, melyet a múltban, testet öltésünk előtt tettünk magunkévá.

A fent leírt folyamatok különben akkor is működnek, ha nem veszünk róluk tudomást, ezért kifejezetten hasznos, ha tájékozódunk fizikai testünk s bölcsebb rétegeink kölcsönhatásairól, amennyiben fennakadást veszünk észre energia ellátásunkban, vagy kiegyensúlyozottságunk tekintetében.
Minden lépésünk, az összes spirituális tapogatózásunk elvisz minket egy következő szint irányába, ahol fokozottabb harmóniát élhetünk át. Nem mondom, hogy örökre megszabadulunk a szenvedéstől, vagy a további kihívásoktól, mert akkor már nem lennénk emberi lények, de feltétlenül nő a rálátásunk s csökkennek a homályos részletek a “fenyegető ismeretlenre” vonatkozóan. Én leginkább azt köszönhetem a fenti élményeimnek, hogy a láthatatlannak titulált dimenziók fizikai érzékszervekkel is befogadható motívumaival találkoztam.