Otthonom keresése Tenerife-n 1. nap | Önmegvalósítás.hu

Otthonom keresése Tenerife-n 1. nap

Már Magyarországon felvettem a kapcsolatot két magyar lánnyal, akik kb. féléve a szigeten laknak. Nagyon aranyosak voltak! Kiderült, hogy az addigi albérletüket felmondták és már ki is néztek maguknak egy nagyobb házat, amihez egy harmadik bérlőtársat keresnek. Tehát jól indult a dolog, de aztán ahogy folyamatosan dolgoztam magamban azon, hogy hogyan szeretnék élni, éreztem, hogy valami megváltozott. Az indulás előtti héten megtudtam, hogy nem sikerült a kiszemelt házat kibérelniük és inkább megmaradnak kettesben. De megadták azt a címet, ahol eddig laktak.

Egy nagyon fontos dologra akkor még nem is figyeltem fel. Kivetítettem rájuk, hogy majd ők segítenek.

Érkezésem utáni másnap reggel elindultam Adeje-be megkeresni a volt apartmanjukat. Oda-vissza bejártam a várost, útbaigazítottak helyi lakosok, egy ingatlankereskedővel megnéztük az interneten, hogy pontosan hol is a keresett cím, de egyszerűen nem találtam. Ha elágazásba futottam, valahogy mindig a rossz utcába fordultam be. Kezdtem kibukni, hogy már órák óta egy utcát keresek és tudom, hogy folyamatosan elmegyek mellette, úgyhogy leültem egy téren - ahol már kb. ötször átmentem -, hogy összeszedjem magam.

Két kérdést tettem fel magamnak:

1. Mi van most? - Tiszta káosz! Csak keringek egy városban fel s alá, jobbra-balra.

2. Mi a célom? - Megtalálni azt az utcát, amelyikben a lányok éltek.

Célomat tisztázva, megnyugodva felálltam a padról és elindultam. Már csak azt vettem észre, hogy ott vagyok, megtaláltam, megérkeztem!!! Ráadásul a tulaj kedves és beszél angolul. Csak az a bökkenő, hogy teltház van.

Mint akit fejbe vertek, botorkáltam vissza a csendes kis térre, hogy magamhoz térjek.

Újból tisztáznom kellett a céljaimat, hiszen eddig egy címet kerestem, amit végre meg is találtam, de igazából egy kiadó lakást keresek, az elkövetkezendő hónapkora megfelelő otthonomat.

Ahogy ez megfogalmazódott bennem, meg is jött a válasz:

- Akkor menj el ebből a városból.

Mivel a lányokhoz való kötődésem nagyon erős volt és mivel ők mondták ezt a helyet, felhívtam őket - bár a saját, belülről jövő; válaszom már meg volt -, hogy most mit tegyek. Érdekes volt, hogy most ők is azt mondták, hogy ne ott keressek magamnak szállást, hanem menjek el San Lorenzoba. És mivel ők mondták, így is tettem. :)

folyt. köv. a 2. nap

Beküldte: | 2008. aug. 04. hétfő - 14:29

Hozzászólások

0 hozzászólás