Két férfiba. Egyszerre. Szuuuuper.
Az egyiket még régebben néztem ki (utána volt egy év amikor élni se akartam, semmi ilyesmire gondolni se akartam, így szó sem lehetett róla), olyan szinten hogy na, ez kellene, pont jó lenne (persze a körülményeket nem átgondolva, csak átfutott rajtam párszor amikor láttam). És tessék, amint eldöntöttem magamban, hogy mostantól én jól érzem magam, mert csak úgy tudom végigcsinálni ezt az életet, és többször nem akarok születni (micsoda motiváció...), és mert más választás nem volt, elkezdtem magam tök jól érezni a semmiben, minden feltétel nélkül, hát egyből őt is megkaptam ahhoz, hogy valóban tök jó legyen.

Mentem valahová, egy táborba, és odafele úton azt mondtam, én igenis itt most nagyon jól fogom érezni magam, mert szeretem a társaságot, a barlangászatot ami összetart minket meg amiért megyünk, szóval itt most én nagyon jól fogom érezni magam. És abban a pillanatban még aznap este meg is lett. Mármint a férfi. És remekül éreztem / éreztük magunkat, meg azóta is jó együtt. Már amikor mód van rá, mivel nős. Ül évek óta egy 20 éves, de mára már nem jó házasságban, de elválni azt nem, jobb a megszokott kényelem, meg hát a gyerekekre is gondolni kell, blabla, hiába akart az asszony is többször válni is, maradtak együtt. Jó a megszokott. Nekem pláne jó, ha neki jó, nem az én dolgom. De azért ő már úgy 2 éve álmodozott arról hogy valami kapcsolata legyen, és most ő is megkapta. Elejétől fogva nem érdekelt semmi, bár eredetileg nős férfival, na, azt én sose, de már tudom: sose mondd semmire hogy sose, mert úgyis megtörténhet veled is. Szóval felőlem aztán hazamehet a feleségéhez, és csinál vele amit akar, amíg hívogat meg üzeneteket irogat, meg összetöri magát h találkozhassunk, meg amíg olyan szuper vele, addig engem semmi se érdekel, főleg az nem mi lesz később, holnap, van-e értelme. Úgyis minden jó lesz mindkettőnknek, én tudom, akárhogy is alakul, valamire csak jó az egész már azonkívül is, hogy jó. Majd mindketten eldöntjük, mit kezdünk azzal, amit megálmodtunk és megkaptunk. Addig meg jó és kész. És kezdetektől ezt mondtam neki is, hogy ne agyaljon, én hiszek benne hogy minden úgy lesz ahogy lennie kell és ahogy mindkettőnknek a legjobb, csak elfogadom amit ad az élet, tegye ő is azt ha már megálmodta ezt, vágyott erre, élvezze és majd meglátjuk. Elejétől fogva azt éreztem, hogy ez gyönyörű, szerető meg még úgysem voltam, és még azt sem bánom ha adunk egymásnak valamit, és majd ezáltal rendbejön a házassága…

És most jön a másik férfi. Annak a lelke ugyanolyan, mint az enyém, ahogy megismertem mintha ismertem volna olyan érzés volt, bizony jutottam én magamban már régebben is arra hogy ő az aki mellém való 100 százalékban, nekem más nem kell csak ő. De akkor még rosszul voltam nagyon, valamint tiszta lehetetlen is volt az összes körülmény. Láttam mindig a szép családjával boldogan, én meg épp haldokoltam egy évig. Azt éreztem, hogy hát igen, nem csoda hogy nekem nem lett meg a nagybetűs párom, ha ő mással van. Meg hát egy teljesen más jellegű kapcsolat volt köztünk végig. Aztán ő pár hónapja vált el hirtelen úgy 20 év házasság után, van 3-4 gyereke. Ennek ellenére lehetetlennek tűnt az egész, és töröltem magamból.

De mióta múlt szombaton 2 hónap után újra láttam, most jött ez egyből, hogy nekem ő kell. Pedig nyakig ültem a szerelemben mással, és áradoztam neki arról is összevissza (ő minden rezdülésemet ismeri, és azért is lehetetlen a dolog, mert ő segített nekem rengeteget). De most tudom már, hogy szeretem és kell.
És most kettőbe vagyok szerelmes egyszerre. Legjobb az lenne, ha egyik nap ezzel, másik nap azzal. Nekem remekül elférnek a szívemben, az most akkora. Aztán lenne valami.

Most egyenlőre meg kellene ’szerezni’ valahogy az ’igazit’, de nem foglalkozom vele, csak tudom, hogy majd úgyis úgy alakul. Nemsokára megyek hozzá, más miatt, de azért érzem, hogy mindenképpen jó lesz.
NA, halljuk a véleményeket. Elférhet két férfi egy szívben? Ha igen, csak így, de teljesen gyakorlatban beteljesedve már nem? Ha beteljesedik a másik, vajon eltűnik az egyik? Vagy addig nem teljesedhet be a másik, amíg nem tűnik el az egyik? Vagy csak az érzelem kell eltűnjön az egyikből, de találkozni azért lehet meg minden, és akkor, ha ott eltűnt az érzelem, akkor jöhet majd a másik?

Ráadásul már szembesítettek vele hogy az, aki most van, az nem az lesz akivel igazán jó lesz nekem hosszú távon, csak most átmenetileg tökéletes (az is!), de az is nagyon jó, de a másik az minden tekintetben hozzám illik és csak akarnom kell, és semmilyen körülmény amiről azt hiszem hogy amiatt lehetetlen, nem számit. Nehéz ez, amikor hirtelen kívülről hallasz ilyet, és ráadásul többfelől, és ez döbbent rá a saját addig kitörölt érzéseidre.

Én most azt hiszem, semmise lehetetlen, az se, amiről azt mondják. Én döntöm el, hogy lehetséges-e. Akár lehetek kettőbe szerelmes vagy bármi. Mert egyenlőre már nagyon-nagyon kéne a másik, de az egyiket még nem érzem, hogy el kellene engedni…