vizualizáció. | Önmegvalósítás.hu

vizualizáció.

Sziasztok! Tegnap este megpróbáltam egy kicsit meditálni. Teljes kudarc volt.Egy MP3 felvételt hallgattam amiben arcokat kellet volna elképzelnem,10-et. A tudatomban tudtam hogy kit akarok elképzelni,de a lehunyt szemeim előtt,csak homályos foltok kavarogtak.Ezért még nem kezdtem volna blogot írni,mert gondoltam:ez az első,miért sikerülne jobban.lehet,hogy nem tudok még eléggé ellazulni,meg ilyenek.Ja azt még nem is mondtam ,hogy a végére el is aludtam.Ma meséltem a feleségemnek,hogy milyen volt az első meditálásom,és ekkor olyant mondott, amitől lementem hídba.(kár hogy nem alfába) Azt közölte velem,hogy ő még nyitott szemmel is,és miközben velem beszélget, tisztán lát képeket.persze ezt úgy mondta, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb dolog.Ekkor én hitetlenkedve megkérdeztem:fénykép minőségben?Mire a válasz:igen.Azt már nem is mertem megkérdezni,hogy hány megapixelben.Bár ott volt a kérdés a fejemben.A feleségemről azért még meg kell említenem,hogy soha nem meditált és semmi köze a spiritualizmushoz. Na ebből rájöttem hogy nem az ellazulás,vagy annak hiánya volt a baj.Azért nyugtassatok meg,hogy gyakorlással és kitartással én is elérhetek vizualizálásban olyan eredményt,amilyent a feleségem spontán????!!!!!!!!!!


Beküldte: | 2010. dec. 10. péntek - 19:34

Hozzászólások

12 hozzászólás
kissguba képe
kiegészités
2010. december 10. péntek, 19:43 | kissguba

Ja, neki a póker is jobban megy.

kissguba képe
kiegészités
2010. december 10. péntek, 19:47 | kissguba

Ja, neki a póker is jobban megy.

Domoszlai Katalin képe
Belső
2010. december 10. péntek, 20:04 | Domoszlai Katalin   Előzmény

érzékszerveink szerint megkülönböztetünk típusokat ( mostanában a tipográfia a mániám :-)

Ha azt mondom citrom

mit érzékelsz először? Látod, vagy az ízét érzed vagy az illatát? Mi megy a legkönnyebben, hogy felidézd csukott szemmel? A tapintása?

A vizuális típus, mit a feleséged, könnyen lát képeket.
Neked fel kell fedezned, hogy esetleg auditív vagy kinesztetikus típus vagy-e. Én kinesztetikus típus vagyok, ami hátrány a képi vizualizációban ( a mai napig sem vagyok vele elégedett ) viszont eszméletlen érzékenységem alakult ki a finom energiák érzékelésében, ezen kívül a másik ember érzéseit, érzelmeit tudom "csekkolni" könnyedén, nem is hajtok egy ilyen beállítottsággal pl. aura látásra :-D

A lányom egy egészen különleges típus, ő illatokat érez. A belső szaglása a legfejlettebb. Neki a félelemnek szaga van, nekem a gyomrom összerándulása jut róla először eszembe.

Itt egy kis NLP-s teszt ízelítőnek

http://mindennapinlp.hu/te_miben_gondolkozol#comments

kissguba képe
köszi
2010. december 10. péntek, 20:13 | kissguba   Előzmény

köszi az infót,dolgozok rajta.

Domoszlai Katalin képe
Javítom magam :-)
2010. december 12. vasárnap, 8:01 | Domoszlai Katalin   Előzmény

tipográfia helyett tipológia, vagyis típus-tan. Ezek a fránya idegen szavak!

kissguba képe
Ktöltöttem a tesztet, 7:6-ra az A nyert a C-vel szemben.ez alapj
2010. december 12. vasárnap, 10:07 | kissguba   Előzmény

Ktöltöttem a tesztet, 7:6-ra az A nyert a C-vel szemben.ez alapján vizuális vagyok + érzéki,vagy is érzékelés,De érzéki is vagyok.

Ademon képe
Vizuális: 11 Audiális: 1 Intuitív: 3 :)
2010. december 12. vasárnap, 11:45 | Ademon   Előzmény

Vizuális: 11

Audiális: 1

Intuitív: 3

:)

kissguba képe
:) nem vagy érzéki :D
2010. december 12. vasárnap, 11:59 | kissguba   Előzmény

:) nem vagy érzéki :D

Ademon képe
Mert a teremtő vagyok :) Nekem köszönhető minden ami látható :)
2010. december 12. vasárnap, 12:03 | Ademon   Előzmény

Mert a teremtő vagyok :) Nekem köszönhető minden ami látható :)

Lehet, hogy az volt a gond, hogy valójában nem is volt szükséged
2010. december 10. péntek, 20:10 | KatiPotter

Lehet, hogy az volt a gond, hogy valójában nem is volt szükséged arra a medire és a képekre, csak úgy ki akartad próbálni? Nekem úgy van, hogy ha nem vagyok nyitott egy medire, akkor hiába vezetik, nem tudok úgy a hatása kerülni teljesen. Akkor is jöhetnek érdekes infók, de nem tudok úgy belemerülni, és akkor nem is igyekszem, elfogadom, hogy most ez annyira nem érdekel, és azért nem tudok ráhangolódni. Még nem sokszor vettem részt vezetett mediben, de ha igen, mindig így csináltam, amit nem akarok elképzelni, azt nem képzelem. Nem görcsölök rajta, és lehet, hogy ezért jönnek át mégis infók közben. Lehet, hogy egy másik kérdésről, amiről nem is szól a medi, de jön. Viszont ha van valami, saját magamnak "gyártom" a medit, hagyom, hogy jöjjenek képek, gondolatok. Gyakran hallgatok valami szép zenét is közben. Az is egyfajta medi így, akkor is, ha közben nyitva van a szemem, nem is koncentrálok rá erősen, mert ha tenném erőltetve, biztosan homályos dolgok jönnének be nekem is.
Összességében azt tapasztaltam, hogy csak arra tudsz ráhangolódni igazán, amire valójában vágysz.
A vezetett medikre nem mindig kell hallgatni sem, lehet, hogy közben Te magad fogod kiegészíteni a mondanivalóját. Volt ilyen élményem, hogy az volt a vezetett medi, hogy képzeljem el a különböző énjeimet. Nem tudtam, egyet éreztem és láttam magamban, és az volt egyszerűen a válasz, mert egy énem van, vagyis egy vagyok. :) Így nem is kellett azon filóznom aztán, hogy miért nem érdekel, miért nem fogadom be. Befogadtam egy tanulságot a medi alapján, csak nem pont azt, amit konkrétan mondtak benne. Tehát nem volt haszontalan, és jött át egyéb ki nem mondott infó is, szóval azért érdemes lehet próbálkozni vele, csak ne várd el magadtól, hogy kövesd az utasításokat. Mert a medi nem feltétlen okosabb, mint Te, csak rávezet olyan dolgokra esetleg, amik amúgy benned vannak, és segítenek tudatosítani (ezért érdemes gondolkodni is közben, hogy ez most tényleg kell, tényleg úgy van?). :)

kissguba képe
igen,valóban ki akartam próbálni,mivel még sosem csináltam. de
2010. december 10. péntek, 20:52 | kissguba   Előzmény

igen,valóban ki akartam próbálni,mivel még sosem csináltam. de honnan tudjam hogy mikor van rá szükségem . eddig sem hiányzott.Valahogy el kell kezdeni. neked hogy jönnek az infok, belső hang szol hozzád? Vagy csak érzel dolgokat vagy látod az infókat belül?

Fontos, hogy legyen valami kérdésem, amire választ szeretnék
2010. december 10. péntek, 21:00 | KatiPotter   Előzmény

Fontos, hogy legyen valami kérdésem, amire választ szeretnék kapni. (Aztán lehet nem is medi formájában fogom, hanem később kihozza valami, beugrik, és érzem ilyenkor, mintha kívülről is segített volna valaki, Isten, a szeretet), de belülről is jön. :) Olyan, amire már lehet korábban is rájöttem, vagy bennem volt, de még nem tudatosult élesen. Így jártam most az ősbizalommal. Ha nincs kérdés, vagy valami konkrét, ami egyszerűen foglalkoztat, akkor nem is kell. Innen tudod, hogy szükséges-e vagy sem. A medi az csak egy eszköz. Attól, hogy nem medizel szabályosan, ahogy megmondják, vagy egy teljesen más módszert csinálsz, akár nem is tudatosan irányítva mindig, attól még bővül a tudás, tapasztalat, sőt, mivel szabadon csinálod magadtól, ami a legjobban megy, sokkal könnyebb. Ha nem megy, azt is jelentheti, egyszerűen nem erre vagy kihegyezve, nem erre a módszerre, vagy nincs olyan kérdésed, amit így meg szeretnél oldani. Én így vagyok ezzel.