Az ember és az élet olyanok, mint a könyvek. Amikor megszületik egy gyermek, akkor, mint üres kis könyv, de inkább csak borító, amit egyenlőre megterveztek külsőre, különösebb igazi jelentősége még nincs. Ennek ellenére mégis olyan érzés mintha valaki előre tudná, hogy miről fog majd szólni és hol fog majd véget érni ez a kis könyv, hiszen ő maga is érzi. Nincs még személyisége, belső tulajdonságai, csupán egy nagyon kezdetleges tiszta, örömteli lelke, mi később romlik, ezért könnyen fennáll a veszélye, hogy később saját bűnös lelke teszi tönkre az, amúgy fényes borítóját, lapjainak mérgezett betűi, pedig rideg érzést kelt számunkra. Visszatérve, belső tulajdonságai és személyisége szépen lassan kifejlődik, kialakul, majd ezzel együtt változnak ugyebár a külsődleges dolgok, azaz a borító is.
Ahogy visz előre az élet, úgy telnek meg a lapok írással a bal fölső saroktól kezdve a job alsó sarokig, minden kis zugot betöltve. Hízlaljuk könyvünket, míg egy egészen kövér könyvet kapunk, amit már nem lesz könnyű dolog levenni a polcodról, mert súlya felér majd tíz nagy könyv súlyával. Lapjai el lesznek halmozva tapasztalatokkal, amik az életre készítenek fel, hibákkal, amikből tanulhatsz és nagyszerű sikerekkel, melyek elismeréssel járnak, egyedül a te érdemeidet képviselik. Habár lesznek benne rémisztő és kilátástalan jelenetek, valahol mélyen több száz métert esve a gödörben, pánik kíséretében kiáltasz segítségért, de fontos ilyenkor, hogy magadon segíts, először sajátmagadban keresd a problémát, hogy miért kerültél oda, ami ezután lényeges, pedig, hogy hogyan fogsz a csapdából kijutni, és mit kell ennek érdekében magadon változtatni.
Izgalmas és kalandos lapokat fogsz olvasni életed legvégén, de becsüld meg azokat a papíruszokat is, melyekből csupán egy pillanatnyi örömforrásod származik, akár egy kép, szimbólum, egy arc mosolya vagy egy gyönyörű táj látványa kápráztat. Becsüld meg barátaidnak, ismerőseidnek feléd irányuló tetteit, mert ők is résztvesznek a te formálásodban , hogy olyan legyél amilyen jelenleg vagy. Gondolj vissza azokra az őrült pillanatokra, amikor teljesen kibontakozol magadból, amikor hirtelen nem ismersz magadra, pedig igazából olyan akarsz lenni mindig… őrült, bolond, de boldog… Vigyázz néha, hogy tudásod ne vigyen kárba, mert hosszú fanyargatásod értelmet nem fog nyerni, és sosem leszel elégedett. Ezek mind, és még felbecsülhetetlen mennyiségben le lesznek írva azokra a lapokra, amit majd úgy fogsz hívni, hogy az élet könyve. Te vagy az kívűl, belül.
Tehát gondolj vissza néha, hogy tényleg ezekért érdemes élni, és ezekkel megtölteni könyvedet. Tudd értékelni, megbecsülni, ha kell küzdj érte, küzdj kitartóan, hogy tied legyenek az élet apró, de csodás örömei. Igyekezz szeretettel fordulni mindenki felé, a közvetlen környezeted felé, tartsd magad előtt közös vonásaitokat, részesítsd ezeket előnyben. Hidd el, hogy előbb-utóbb, ha ezeket betartod, egy globális kollektív tudatot fogsz létesíteni, és ezáltal máris még kellemesebb, biztonságosabb hellyé tetted a világot, ahol élünk. Önzetlenül adj, és szeretet kapsz. Legyél olyan, aki más emberekért él, így egy kölcsönös szeretet függő emberként élhetsz. A legjobb tulajdonságod az, ha mindig tudsz szeretni, mert akkor mindenre képes és boldog vagy.
Legyél nyitott könyv mások számára. Ne olyan, aki rejtegeti saját tartalmát, aki a borítójánál többet nem mutat magából, mert azt sajnos könnyen elítélik, majd elkönyvelik egy száraz, kopott keményfedőnek. Ám arra ügyelj, hogy te se legyél, olyan, akit csak a borító érdekel, és előítéletes, ha egyszer nem is olvastad. Ha még zárva is van előtted, akkor próbáld nyitottá tenni, ne érdekeljen borítójának esztétikája vagy éppen annak ellenkezője, hanem az, hogy: valójában mi is rejlik benne. Idő múltával rájön ő is, hogy nem szoktak kinyithatatlan könyveket vásárolni, lassan neked is felfogja tárni lapjainak tartalmát, amiből te is tanulhatsz.
Jól becsüld és tiszteld meg bölcs öreg őseidnek könyvét, hiszen nekik szép számmal több lapjuk van, mint neked. Ők már ott tartanak lassan, hogy befejezzék művüket, jelenetük utolsó szakaszaihoz értek, utolsó finomításokat és díszítéseket végeznek. Miután befejezték utolsó lapjukat, és már nincs hova írni, tovább adják kis saját könyveik számára, mert ők maguk azok, akik a legtöbbet tudnak segíteni lapjaik felolvasásával , hiszen a legrégebbi antik könyvek a legértékesebbek. És nincs annál kedvesebb és szeretetre méltóbb, minthogy kis sajátjaik számára teljes mértékben nyitott könyvek maradjanak…

Változtassuk meg ezt az egész könyvtárat, ahol élünk egy olyan könyvtárrá, amelynek polcain a könyvek lapjairól öröm és boldogság sugárzik vissza, melyet, ha olvas valaki, gyönyörű, kecses, ívelt betűinek hatására egy szerető nyitott könyvvé fog válni