Tanít az élet
Tanulok vezetni. Azt mondja az oktató: „Vera! Te nem a célt figyeled, hanem azt, hogy neki ne menj az oszlopnak!” vagy: „Kapkodsz, rángatod a kormányt, és nem is tudod, hogy miért, azt se tudod, merre akarsz menni.” - … kész…, Vagy: „Nem mondhatom, hogy hány centit tekerj a kormányon, azt érezned kell!” „Te nem magadra figyelsz, hanem a többiekre!” De a legjobb: „Nem azt csinálod, amit mondok!” Mire én: „Hát mert úgy gondoltam, hogy én jobban tudom!” :D Vagy ilyeneket mondok én: „Nekem tudnom kell, hogy pontosan mi fog történni.” Ha egy megvilágosodott mondta volna ezeket, akkor se üt ekkorát, mint az oktatótól. Mintha az életemről beszélgettünk volna. Pontosan ugyanazokat a hibákat követem el a hétköznapokban, mint úgy általában az életemmel kapcsolatban. Cél nincs, viszont eszeveszetten irányítani akarok, de azt se tudom, hova, és hogyan. Ja, és persze a legnagyobb hibám, hogy nem tudom összehangolni a dolgokat. Kuplung, sebességváltó, még az útra is figyeljek, és a másik autóra is??? Egyáltalán nem megy. Most egyszerre csinálom a félelemoldásokat, az önelfogadást, és közben el kéne engednem az irányítási vágyat. Hát hogy csináljam mindezt egyszerre? Hol rontom el mindig? Türelmetlen vagyok és kapkodó, rendben. De az élet állítólag egyszerre csak annyit hoz, amennyivel meg tudunk birkózni.
A félelmekkel egyébként ott tartok, hogy lefagyok a támadástól. Nem tudok reagálni, nem is akarok. Meditációban konkrétan úgy néz ki, hogy ütlegel az aktuális „ellenfél”, és nem mozdulok, hagyom. Nem érzek semmit. Arra jutottam ezzel, hogy nem nézek szembe a támadás okával, nem akarom látni, nem akarok tudni arról, ami az én hibám, amit rosszul csinálok/csináltam. Úgyhogy egyenként próbálom sorravenni ezeket a helyzeteket, megtalálni, mivel nem néztem szembe, és azt elfogadom. De még így is egy nagy káoszt érzek. Vagyis egy-egy meditáció végén jön a megkönnyebbülés, kicsit kisimulok, aztán megint jön a kuszaság. A főnökömmel kapcsolatos félelemmel például eljutottam odáig, hogy egy nagyon nagy megkönnyebbülést éreztem a végén, kb. negyedik, ötödik hasonló meditáció után azt éreztem, hogy nevetnem kell, és nem értettem, hogy eddig miért féltem ettől. De azt is éreztem, hogy ez a problémának csak egy kis darabja. Már nem félek szembenézni vele, de még félek ezer más dologtól. Lassan megy.
- Hiteles06 blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
2 hozzászólásAzon kellene elsősorban változtatni, hogy egy tökéletes megoldási módszert hibának érzékelsz.
http://www.youtube.com/user/hawkinstanulocsoport#p/a/u/0/Iq9cIVeHa5M
Dr Hawkins: Minden tökéletesen úgy van, ahogy annak rendeltetett, hogy legyen, kiteljesítve akkori lehetőségét.
Akkori lehetőségét. Ez a kulcs a megértéshez.
Azt, hogy a változás benned tökéletes ütemben zajlik, akkor tudod tudatosítani, ha rendszeresen gyakorlod a visszanézést. Például azt, hogy egy évvel ezelőtt még közösségben meg sem mertél szólalni, vagy a személyes problémáddal megszólítani valakit, ma pedig az otthonod a kis közösségünk központja.
Vagy azt, hogy teljesen biztos voltál benne, hogy két kicsi gyerekkel lehetetlen munkát kapni és sorolhatnám.
Az elégedetlenséged még mindig az apád elégedetlensége, ahol a saját értéktelenség érzését rád kivetítette.
Az ütlegelnek és nem mozdulok arról szól, hogy van tapasztalatod arról, hogy a fejvesztett menekülés több veszteséggel jár. Ez egy folyamat. Először menekülünk. Majd maradunk, de bántanak és megaláznak. És eljön a pillanat, amikor kezdeményezünk, változtatunk :-)
A túlellenőrzés, a maximális kontroll gyakorlásának igénye minden emberbe mélyen, szinte zsigeri szinten beégetett minta, aki kiszámíthatatlan szülői környezetben nőtt fel. Ahol egyik vagy mindkettő szülő bipoláris depresszióban szenved, border linos, és vagy alkoholista, drogfüggő stb.
Tehát az akkori lehetőségekre adott tökéletes alkalmazkodás mintája.
Mit tehet a gyerek, ha a szülő dühöngő őrültté változik? Nem ad reakciót, bármi történik...
De hiába ismétlem én is amit múltkor az egyik srác mondott neked:
" Bármennyire szeretünk, nem mész vele semmire, ha Te nem szereted magad "
Az érzelmek és oldásokban a meditációk és előadások egyik fele a pozitív érzések megélésével, új pozitív helyzetek befogadásával, a gátlások feloldásával foglalkozik, ez az, ami gyökeresen megváltoztathat egy helyzetet.
Vannak olyan helyzetek, amikor az egó ámítja saját magát, hogy tudná csinálni, tudna NAGY lenni, vagy IRÁNYÍTÓ vagy GAZDAG. Viszont az élet rendre az mutatja, hogy igazából, tudat alatt fél ezektől a helyzetektől.
Milyen félelmek lehetnek ezek?
Aki nagy, annak a felelőssége nagyobb. Aki kicsi, számos játszmával juthat előnyhöz, aki nagy, az meg oldja meg magának. Gyökér ok: segíts és foglalkozz velem!
Ha én oldom meg beleköthetnek, kigúnyolhatnak.
Megoldás elfogadni, hogy mind a kettő vagyok, kicsi és nagy! Oda tudom tenni magam teljesen, és ki tudom nyújtani a kezem, ha arra van szükség.
Kiteljesítve az akkori lehetőségeket :-)
Irányítás. Nehezebb elengedni az irányítás, bízni abban, minden értem van.
Itt nincs más lehetőség, mint a félelem oldásokkal megnézni, mi történik, az megélni eggyé válni a fél-elemmel, ezzel feloldva azokat. Ez évekbe telik, mese nincs, de nem jelenti azt, hogy közben nem lehet jó tapasztalatokban feltöltődni, örömöket befogadni. Minél jobban hajszolja magát az ember, annál vacakabbul megy.
Ha már analógiában gondolkodunk, ez nem sprintelés, hanem maraton, az erőt be kell osztani, fel kell töltődni, megpihenni, újra és újra nekivágni.
Gazdagság.
Az egyéni rajzolat mellett majdnem mindenki aki szegénységben tartja magát, ezt azért teszi, mert ha nincs valamim, nem veszítem el, tehát a veszteséget nem akarom megélni, akkor inkább ne is legyen! Ne legyen szép ház, ahonnan elűzhetnek, nem kell lángoló szerelem, mert elhagyhatnak, nem kell kötődni, mert bárki meghalhat...
A probléma megoldó meditációk közé, amik nehezek, érdemes lenne, pár feltöltődést elősegítő meditációt beiktatni.
Nyugalmat és stabilitást át lehet élni, ha fává válsz, gyökereiddel megkapaszkodsz és nyugodt ütemben növekedsz, akár több száz éven át.
Vagy vedd át a ritmust a naprendszerre ráhangolódva, milyen ironikus is lenne, elképzelni bármelyik bolygót, hogy azon kepesztet, hogy gyorsabban haladjon a pályáján :-)
amit úgy érzékelek , hogy támadás : vagyis erőteljes , nem ellenőrzött indulat fűti , és a kiindulási alapja , a gondolatmenete is olyan mértékben egyoldalú , önző , aminél a részéről a a megértését az én álláspontomnak lehetetlennek érzem , így nem tartom érdemesnek még a kifejtését sem ( pláne , ha szóhoz hagy jutni annyira el van telve magával ,) abból a célból , hogy valami megegyezésre jussunk . Üdvözlettel : felacso