Aurafotózás és következményei

Most nagy-nagy dühöt érzek, és nem akarok. Ebben kérem a segítségeteket.

Lehet most hosszú leszek. Voltam néhány hete aurafotózáson. Szánalmas volt az ok, amiért elmentem, leírom mégis (bár nem tartozik a tárgyhoz), hogy sajnáljatok egy kicsit. :)

A vállalt sorsfeladatomtól még mindig kiver a víz. Mondták már, hogy nemcsak a feladat van meg, hanem a képességek is hozzá, csak az a baj, hogy kishitű vagyok. ( Mint megtudtam, Inyó pont a ló túloldalán vágtázik, milyen viccesek vagyunk mi, emberek. Jól megbonyolítjuk saját magunknak az életet, nehogy már túl egyszerű legyen és jól érezzük magunkat!) Szóval éreztem én, hogy a kishitűségben van valami, meg azt is tudom, hogy ezzel az egóm bástyázta körbe magát önnön védelmére. Ugyanis, ha emiatt nem kezdek bele nagy dolgokba, tutira nem fogok elbukni. Szóval meguntam, hogy úgy táncikálom körbe-körbe az én drága egócskámat, ahogy ő fütyül, és nem jutok egyről a kettőre. Ezzel az aurafotózással hoztam magam kényszerhelyzetbe. A két szememmel láthassam egy papírra kiprintelve, hogy milyen képességeim vannak, és tényleg mire is vagyok hivatott itt e világban. Láttam.
Vicces, de ez kellett ahhoz, hogy végre HAJLANDÓ legyek szembenézni a kishitűségemmel, érdemben foglalkozni vele és felszámolni a gyökereit.

De. Az aurafotózáson más is kiderült. Azt mondta az auraszakértő, hogy egy nemrég elhunyt lélek jelenlétét látja az aurámban. Valamit szeretne tőlem. Nekem mindkét nagymamám múlt nyáron halt meg. Az anyaival rendszeresen tartottam a kapcsolatot, erős egyénisége mellett is nagyon szerettük egymást. Az apai nagymamám még gyerekkoromban értésemre adta, hogy jelenlétem nem kívánt az ő számára, soha nem érdeklődött felőlem, teljesen egyértelműen tudomásom volt róla, hogy ő fiú unokát akart, nem lányt. Én el is fogadtam ezt, nem látogattam, se rosszat-se jót nem gondoltam róla, gyakorlatilag nekem is tökmindegy volt, hogy él-e hal-e. Még azt is kibumliztam magamnak, hogy a temetésére se érjek rá elmenni megoldhatatlannak tűnő munkahelyi ok miatt. Szóval amikor kiderült, hogy az apai nagyanyám van az aurámban, igen nagyra kerekedtek a szemeim. Azt mondta az aurafotós srác, hogy talán az apukám miatt van lelkiismeretfurdalása, hogy nem tett meg mindent, és arra szeretne kérni, hogy én segítsek neki helyette. Namármost, nekem az apukám alkoholista. Egyértelmű a számomra, hogy bár nem szereti magát ilyennek, de nem is akar változtatni a helyzetén. Akkor én kívülről mit tudnék neki segíteni? Szerintem semmit, de kértem a mamám szellemét, hogy valamilyen úton-módon mutassa már meg nekem, hogy mit tehetek érte.
Hát, ma rájöttem. És emiatt vagyok dühös. Kiderült, hogy a nagymamámnak van egy olyan blokkja, amely miatt a régi rossz kapcsolatát nem akarta lezárni helyet engedve ezzel az újnak, valamiféle önbüntető, "én csak ilyet érdemlek" program. Az is kiderült, hogy ezt ő is átvette a saját anyukájától, és én majom, szintén átvettem tőlük. És azért van velem, mert azt várja, hogy ezt kidolgozzam magamból, és ezzel ők is felszabaduljanak a hatása alól. Na, az ilyenekben segít a Hellinger terápia, de én tudok egy másik módszert is. Tehát megvan a tudásom, a módszerem hozzá. Már épp neki is akartam kezdeni, amikor hirtelen elöntött ez a fenenagy düh. Hogy egész életében le se tojt, aztán most meg rám vár, hogy dolgozzam helyette is! Ha ő is dolgozott volna magán, nekem most mennyivel egyszerűbb lenne!!

Azt mondta a fotós, hogy egy elhunyt lélek jelenléte nagyon jó dolog, mert jól lehet velük bizniszelni. Teljesítem a kérését, és cserébe én is kérhetem, hogy segítsen odafentről engem valamiben. Az biztos, hogy csak a biznisz fog működni, az is csak azért, mert ezáltal önmagamon is segítek.

Így érzek, de nem akarok így érezni. Valahol azt gondolom, hogy valamit nem értek, és emiatt vagyok most dühös a nagymamámra. A tegnap emlegetett tükröződés elve alapján kérlek benneteket, hogy szóljatok már be nekem valamit, amitől észhez térek!

Persze nem csináltam meg a gyakorlatot. Haraggal a szívemben nem tudom. Úgyhogy bármilyen apró gondolatfoszlány érdekes lehet most számomra...