Buddhizmus a nyugati világban | Önmegvalósítás.hu

Buddhizmus a nyugati világban

Buddhizmust hogyan éljük a nyugati világban?

Félre értés ne essék, csak keresem a választ?

Betartva a tanokat betű szerint Buddha szavai alapján hogyan éljünk a nyugati világunkban?

Előre bocsátom, én úgy tanultam, az élet megéléséhez ajánlást adtak a tanok, nem 10 parancsolatot és ezt is felosztották a "hétköznapi" hitgyakorlók, és a "szerzetesek" részére. Hiszen a buddhizmus inkább így fogalmaz a Panycsa Szíla (5 szabály) alapján: tartózkodj a helytelen cselekedettől, szexuális viselkedéstől, a bódító szerek élvezetétől, a hazugságtól, annak elvételétől, ami nem az enyém.

Hétköznapi ajánlás a helyes életmódra kivetítve:
szülőkkel, barátokkal, szomszédokkal viszonyunk.
Itt a tiszteletet ajánlják, ha arra méltó a másik fél is. Tehát az is helyes viselkedés a buddhizmusban, ha az egyik szülő (szélsőséges esetről beszélek) részéről bántalmazás ér minket, és ezért nem "tudjuk" tisztelni. Ugyanez igaz a barátokkal, szomszédokkal kapcsolatban, hiszen elismeri, hogy a "jó" beszélgetések előbbre visznek, de ha a "barátom" arra buzdít, hogy lopjak, akkor azzal lehúzz engem is. Ez szerintem nem változott 2500 év alatt semmit sem. Akár buddhista valaki, akár nem.
Evésre vonatkozó szabály: itt a mohóság ellen lép fel. A szükségtelen, mértéktelen fogyasztást ellenzi a tan.
Tánc, ének, zene kerülése: na ez ebben a formában a nyugati világban, így 2500 év után fura.
Bár a mai élethez is "csiszolható", hiszen ha 1 Madách darabot megnézek, szerintem az nem egyenlő, ha hü...re drogozom magam a DJ-ben. Vagy ha elmegyek az unkotesóm lagzijára, sem teszek vétket, ha örömömben (nem merev részegen) táncolok reggelig. :)
Hagyomány ápolás is helyes cselekedett, ezért minden kultúrában megállhatja a helyet, mert nem uniformizál. Ha szereted a kosár fonást a népi táncot, tedd kedvedre.
illatszerek, ékszerek viselése: na itt sem arról van szó, hogy a kellemes megjelénst amortizáljuk le, de nem is szorgalmazza a túlzásba vitelét egyiknek sem. Bár a mai korban igénytelennek hat, ha valaki nem sminkeli magát, vagy lassan már a szilikon beültetés is elvárás lesz :).
helyes cselekvés: feladataink elvégzése, tisztességes úton szerezzük vagyonunkat, ha lehet, ne legyünk drogkereskedők. Tisztességtelen munkák 2500 évvel ezelőtt: katonáskodás, mészárosság, vadászat és halászat, emberekkel és állatokkal való kereskedés, a mai napokban nehéz lenne betartani. Ne feledjük kaszt rendszer tette lehetővé, társadalmuk fennmaradását. Voltak kasztok, akik a vallást gyakorolták, voltak, halott égetők, kereskedők, katonák. Mind egymásra épült, eleinte nem volt kilépési lehetőség, de aztán ez is változott a tanok alapján, ha elért 1 életkort az illető, és már öregségére a vallás felé fordult, beléphetet ő is a kolostorba, mégha azelőtt családja volt is, vagy katonaként szolgált.

Sajnos a buddhizmust alapvetőleg félreértik, mert mindent magába ölel. A szabályokban is 2 véglet van, mint pl.: ha a katonaságot veszük külön, akkor, az nem vétek, ha megvéded a hazád, családod. Az a vétek, ha ölésből, pusztításból lerohansz másokat.
Azt sem tartja alapvetőleg bűnnek, ha embert ölsz. ezért írja a tartózkodás szót inkább, hiszen ha az életedre tőrnek, vagy a szeretteid erőszakolják meg, akkor ölnöd kell, hogy túlélhessétek a helyzetet, de pl.: ha az anyját öli meg valaki, az megbocsáthatatlan véteknek számít.

Érdekes az a hitvilág is, hogy alapvetőleg Istent sem tartják létezőnek, de mégis a létkerekében ugyanúgy szerepelnek Istenek, mint az emberek, vagy a pokolbeli lelkek.

Mégis eleinte könnyebbnek tartottam a hit (buddhista) gyakorlását, ha elvonulnék szerzetesnek Tibetbe.
De valóban "könnyebb" lenne-e?
Inkább áthelyezem a minden napjaimba az alaptanításait: a meditációt (munka közben vagy piactéren is lehet), gyakorlást nyújt az élet a másik tiszteletben tartásáról, az elfogadásról, a nem ítélkezésről, a düh megéléséről akár a 7-es buszon utazva is, nem is beszélve a 6-os villamosról.

El kell fogadnunk, az idő is elmúlt, 2500 évvel ezelőtt más rendszerek voltak a társadalmokban is, így csakis azt tehetjük, hogy megéljük a saját életünkben.
Azt is nagyon jónak tartom, ha más hitvilággal megismerkedem, mert óriásit lehet tanulni magáról a Létről, még 1 piaci árustól, koldustól is. Legyünk nyitottak, ismerjünk meg más világokat is. A legnagyobb bűnhöz a fanatizmus az egyik út, szerintem.

Vinaja pitaka alapján:
Szerzetesi ajánlás: 227 szabályt fektettek le a szerzetesek részére, most ha lehet nem írom le, csak a csoportokat. 8 csoportra lehet osztani őket : jóvátehetetlen vétségek, rendi vétségek, elkobzásra váró vétségek, kétséges ügyek, megvallandó, meggyónandó vétségek, életmóhoz kötött szabályok, az ügyek elrendezéséről szóló rész.

U.i.: és bocsi azoktól, akiknek sok a buddhizmusból, csak kaput szerettem volna nyitni ebbe a világba, nem hittéríteni, ebben a témában mélyültem el, én erről tudok többet írni, szivesen veszem, ti hogy látjátok a saját hitetetk megélését a mai világban, hiszen a (pl.) kereszténység sem mai gyerek :)

Üdv, Béke

Beküldte: | 2009. júl. 18. szombat - 19:05

Hozzászólások

3 hozzászólás
Csizike képe
Serab Gyalcen rinpocse és Láma Ole Nydal:Beavatás és tanítások
2009. július 21. kedd, 2:17 | Csizike

Egy kis aktuális infó:

Beavatás és tanítások Serab Gyalcen rinpocséval és Láma Ole Nydahllal
2009. augusztus 22-26.
Gyémánt Út Buddhista Közösség becskei elvonulási központja

Program:
Augusztus 21.
8-20 óráig 12 órás 16. Karmapa meditáció, 20 órától utazótanítók előadása
Augusztus 22.
Délelőtt Gampopa-beavatás, este Láma Ole Nydahl előadása
Augusztus 23-26.
Serab Gyalcen rinpocse tanításai a tudat képzésének hét pontjáról
Láma Ole Nydahl magyarázatokat ad a Mahamudra-szövegekhez

Bővebben: www.buddhizmusma.hu

Szeretettel:

Csizike ;-)

Csizike
2009. július 21. kedd, 15:52 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Köszi :)
Béke

Színes kép a nyugati buddhizmusról
2009. december 29. kedd, 14:10 | Máthé Veronika (útkereső)

ezen az oldalon: http://sites.google.com/site/nyugatibuddhizmus/

Üdv! :)

Roni (az oldal szerkesztője)